2013. június 27., csütörtök

tévhitek a nyugdíjról!!


-->
Nem is olyan régen még egyáltalán nem volt nyugdíj, mindössze 85 éve létezik ilyen fogalom, Magyarországon 1928-ban jelent meg az erről szóló törvény.
 Célja az volt, hogy megvédje az időseket az éhínségtől.
Ebben az időben a várható élettartam 48 év volt.
Tehát az emberek átlagosan 48 éves korukban meghaltak
A nyugdíjkorhatárt is ehhez igazították, méghozzá jóval az átlag életkor fölé, 65 évre.
Mára a nyugdíj fogalma egyenlő lett egy időskori 20-25 éven át tartó fizetett szabadsággal, ahol a fizetésünk 70-80%-át minden további nélkül megkapjuk, és mellé további kedvezményeket is igénybe vehetünk, mint például az ingyenes utazás.
 A férfiak átlagosan 60,4 a nők 58,4 éves korukban mennek nyugdíjba. A várható élettartam jelenleg nőknél 78 év, férfiaknál 71.
-->

 Természetesen ennél nagyon sokan jóval hosszabb ideig is élnek.
Mi befolyásolja, hogy működik-e a rendszer, vagy nem?
Ma Magyarországon 9 millió 962 ezer ember él, ebből közel 3 millióan részesülnek nyugellátásban. Ezzel szemben áll a jelenleg 6,4 millió munkaképes ember.
Ebből a létszámból mindössze 56% az aktív dolgozó, a többi munkanélküli, GYES-en van, segélyt kap, vagy már nyugdíjas.

 Garantáltan Működő Internetes Pénzkereseti Módszerek!




Az aktív dolgozók 21%-át az állam foglalkoztatja, akiknek a bérét és a nyugdíját szintén az állam fizeti, tehát a többi adófizető pénzéből kapják a fizetésüket és a nyugdíjukat.
 Így marad k.b.2,9 millió ember, akiknek el kell tartaniuk a közel 3 millió nyugdíjast.
Sajnos a 2,9 millióból közel 1,5 millió minimálbéren van bejelentve.
Ott tartunk tehát, hogy egy alkalmazásban lévőnek el kell tartania egy nyugdíjast.
Az átlag nyugdíj 83.000 forint, amit átlagosan minden aktív dolgozótól havonta le kell vonni, hogy azt a nyugdíjasok között szét lehessen osztani. Jóléti kiadásokra az állam évről évre többet költ, 2009-ben a kiadások 62,4%-át tették ki, a GDP 11,3%-át.


Legyen Ön is Careerjet partnerprogram tagja

Mi várható a közeljövőben?

Sajnos az egyébként is rogyadozó nyugdíjrendszer több oldalról is folyamatosan gyengül.
Ideális esetben egy átlagos magyar nőnek 2,2 gyermeket kellene szülnie, hogy a társadalom ne csökkenjen tovább.
Ehelyett ez a szám most 1,3, ami ez házaspár esetében annyit tesz, hogy még önmagukat sem pótolják.
 Ez azt jelenti, hogy még legalább 20-25 évig tovább fog romlani az aktív korúak és nyugdíjasok aránya.

2001-hez képest 250 ezerrel kevesebb gyerek, 171 ezerrel kevesebb 15-39 éves és 92 ezerrel kevesebb 40-59 éves van, ezzel szemben a 60 éven felüliek 250 ezerrel többen vannak 2011-ben.Az ország minden tízedik lakosa már hetven éves is elmúlt.

A jelenlegi nyugdíjasok 33,8%-a nem rendelkezik 30 év szolgálati idővel sem, és 40, illetve annál több évet csak a nyugellátást kapó személyek mintegy egy ötöde tud felmutatni.
2000 óta a 60 év felettiek száma 314 ezerrel nőtt és a Népességtudományi Kutatóintézet szerint 2017-re meghaladhatja az arányuk a társadalom 30%-át.

aranygyermek.hu

és Önnek lesz?
Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mitől más a mi módszerünk.



A mezőgazdaság fejlődésével tudnám illusztrálni:

Régen, aki földet művelt, a birtoka egyik felét parlagon hagyta, hogy pihenjen, míg a másik felén termelt.

Idővel fejlettebb gazdálkodási módszerek jöttek, és ma már az egész szántóföldön termelhet egyszerre. Vagyis ugyanakkora területen megduplázódott a termés.

De közben nemesítették a növényeket is, amelyek így magasabb terméshozamokat produkáltak.

Ráadásul növényvédő szereket is alkalmaznak, hogy ne károsítsák a kártevők és a betegségek a termést.

Mindezekhez még nagy teljesítményű gépeket is alkalmaznak, amelyekkel sokkal gazdaságosabban lehet megművelni a földet.

Ön szerint vajon mekkora különbség lehet az akkori és a mostani módszerek eredménye között?



Persze az új ismeretek idővel mindenki számára természetessé váltak, de aki először alkalmazta őket, jelentős előnyhöz jutott.
folytatjuk....

2013. június 24., hétfő

A háztulajdonosok között több a munkanélküli

A profession.hu cikke szerint.

A lakóingatlan-tulajdonlás arányának emelkedése növeli a munkanélküliségi rátát - állítják brit professzorok.

A jelenség mögött az állhat, hogy a munkaerőpiac rugalmasságát rontja a lakóingatlan-tulajdonlás magas aránya. Épp emiatt aggályos lehet, ha a kormányok a lakásvásárlást még adókedvezményekkel is ösztönzik - írja a portfolio.hu.

A munkanélküliség magas szintje újra problémát jelent Európának és az Egyesült Államoknak. A munkanélküliség kérdése régóta foglalkoztatja a közgazdászokat, számos elméleti modell próbál magyarázattal szolgálni a változásaira.

Andrew J. Oswald és David G. Blanchflower brit professzorok (Blanchflower a brit jegybank monetáris tanácsának tagja is volt 2006-2009-ben) azt találták ki, hogy a lakóingatlan-tulajdonlás és a munkanélküliség szintje között erős korreláció van.
-->


A kapcsolatot jól illusztrálja Svájc és Spanyolország szélsőséges példája: előbbinél 30 százalékos lakóingatlan-tulajdonlási arány párosul 3 százalékos munkanélküliségi rátával, utóbbinál 80 és 25 százalék az arány. Ez az egyszerű statisztikai összefüggés azonban természetesen nem jelent oksági viszonyt.




Hazai állásportálok ajánlatai egy hírlevélben.
Jobmonitor.hu - Iratkozzon fel most!

Oswald kollégájával ezért precízebb ökonometriai módszerekkel is vizsgálta a kérdést amerikai paneladatokon. Kutatásuk eredménye szerint a lakóingatlan-tulajdonlás arányának duplázódása a tartós munkanélküliség szintjének több mint kétszeresére emelkedésével jár együtt.

Ez a hatás valószínűleg azért áll fenn, mert a lakóingatlan-tulajdonlás rugalmatlanabbá teszi a munkaerőpiacot: csökkenti a munkaerő mobilitását, növeli a munkába jutás idejét és az adott területen kevesebb a foglalkoztató cég.

Mindezek fényében a aggodalmas lehet az a fejlemény, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nagy mértékben elterjedt a lakástulajdonlás a bérléssel szemben, amit az egyes kormányok adókedvezményekkel is ösztönöztek. Az ilyen jellegű adókedvezmények a munkanélküliség szempontjából aggasztóak lehetnek.


2013. június 18., kedd

A boldog párkapcsolat 7 törvénye

                        



Igazán boldog kapcsolatot kialakítani nagyon nehéz. Folyamatos izzáson tartani a szenvedélyt még nehezebb – sokak szerint lehetetlen. Pedig, ha betartjuk a legfontosabb „alapszabályokat”megy minden, mint a karikacsapás.

1. törvény: Csak olyat szeress, aki viszontszeret

Minden nő tisztában van ezzel az igazsággal, mégis sokszor meggyőzik magukat, hogy csak idő és energia kérdése, hogy a kiszemelt férfit jobb belátásra – illetve mély szerelemre, hűségre – bírják. Ezért a nők többsége olyan férfi után fut, akiknek esze ágában sincs komoly kapcsolatot kialakítani. Az elérhetetlen pasit sok nő nemegyszer éveken át igyekszik bekeríteni – több, kevesebb sikerrel. Mert ha átmenetileg sikerül is a dolog, a kapcsolat sohasem lesz igazán működőképes.

2. törvény: Higgy a szex erejében!

A szerelem és a szex egyaránt fontosak. Egy tökéletes kapcsolathoz mindkettő elengedhetetlenül szükséges. Elképzelhető ugyan, hogy olyan férfit is képes szeretni a nő, aki iránt nem érez szexuális vonzódást, de azért valljuk be, ez ritka, mint a fehér holló. Ráadásul nagyon veszélyes, ha közben olyas valakivel találkozik, aki felébreszti a vágyát. Ahelyett, hogy arról faggatnád a partneredet, mennyire szeret, „figyeld meg”, hogyan szeretkezik.
Szexpartner keresés - Fiúk, lányok, párok tabuk nélkül..Kattints..>>
Az egészséges szexuális élet ugyanis a boldog kapcsolat egyik legfontosabb összetartó eleme.

3. törvény: Nem (mindig) az ellentétek vonzzák egymást!

Természetesen, van igazság abban a mondásban, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de legalább ennyire fontosak a hasonló tulajdonságok és érdeklődési kör is. Mindenben azért nem kell, hogy egyezzetek. Ostobaság lenne csak azért szakítani vele, mert bár jól szórakoztok esténként és fantasztikus az ágyban, de képtelenek vagytok megegyezni abban, hogy milyen filmet nézzetek meg a moziban. Ugyanakkor ha a kapcsolatot hosszú távra tervezitek, a különbségek (az érdeklődést, a képzettséget és a kulturális igényeket illetően) alááshatják a boldog viszonyt.

4. törvény: Az unalom szakításhoz vezet

Legyen bármilyen édes, aranyos, kedves és rendes a pasid, ha untat, hagyd faképnél! A semmilyen, azaz az unalmas kapcsolat fenntartható egy ideig, de ettől még nem ő az igazi. Tévedsz, ha azt gondolod, hogy az izgalmas férfi nem lehet rendes. Keresd tehát a rendes, de izgalmas kombinációt!


5. törvény: A férfi sosem változik meg

Ha a pasi előtted galád módon bánt a barátnőivel, majdnem biztos lehetsz abban, hogy téged sem fog kímélni. Persze, azért egy próbát megér a dolog. Ha nem mindig ő dobta a partnerét, ha az alkalmi kapcsolatok mellett hosszabbakkal is dicsekedhet, ha nem az összes korábbi barátnőjét szidja, mint a bokrot – adhatsz neki (és a kapcsolatotoknak) még egy esélyt. Lehet, hogy éppen most fog jó útra térni.



 6. törvény: Vitában alulmaradni nem egyenlő a vereséggel

A viták többségében a felek közül legalább az egyik a teljes győzelemre játszik. A perpatvar sokszor egészen jelentéktelen dolgok körül folyik, a tét már rég nem a vita tárgya, hanem az, hogy ki viseli a nadrágot (ki hozza meg a döntéseket, és kinek kell alkalmazkodnia hozzá). A hatalmi harcnak úgy vethetsz véget, ha nem a hiúságon esett csorbára, hanem a közös céljaitokra és vágyaitokra koncentráltok. Igen, könnyebb ezt mondani, mint megcsinálni… De megéri.



7. törvény: Ne add fel önmagad

Egy jól működő párkapcsolathoz nagymértékben hozzájárulnak a felek baráti kapcsolatai is, és azok a hobbik, kedvenc időtöltések, amelyeket egyedülálló korából hoztak magukkal. Minél színesebb a saját életed, annál többet tudsz hozzáadni a kettőtök közös mindennapjaihoz. A saját boldogságod így tud hozzájárulni kettőtök közös boldogságához.

2013. június 11., kedd

Álmosít a kávé??

Nem biztos, hogy egy csésze feketétől kipattan a szemünk. Sőt!

Natsuko Kasai, japán táplálkozási tanácsadó a könyvében - amelyben arról értekezik, hogy az édes dolgok kifejezetten rossz hatással vannak az agyra - forradalmi megállapításokat fogalmazott meg a kávéval kapcsolatban. Véleménye szerint a kávéivás nem kívánt mellékhatással jár, és korántsem váltja ki az annyira áhított felébredést, felfrissülést.


http://tc.tradetracker.net/?c=10626&m=12&a=108004


A fekete ugyanis vízhajtó hatású, s hiába akarnánk a munkára koncentrálni, állandóan a vécére kell rohannunk kávéivás után. Ennek a velejárója pedig nem más, mint a vízveszteség, s ahogy egyre inkább dehidratált (azaz kiszáradás) állapotba kerülünk, az oxigén annál lassan lassabban áramlik a vénánkban.Ű
Ettől pedig egy szó mint száz: ellustulunk.
Ugyan nem fitymálja le a szakértő a kávé stimuláló hatását, csupán gondolatmenetével arra hívja fel a figyelmet, hogy nem jó, ha egymás után döntjük magunkba a feketét annak érdekében, hogy kiverjük az álmosságot a szemünkből. Hiszen, mint tudjuk, sok kávé, sok vizelet, …fokozottabb álmosság, és a vége az lesz, hogy annyira lecsökken az energiánk, hogy a számítógépükre dőlve alszunk majd el.
A fáradtságot ugyanis nemhogy elűztük, felturbóztuk a feketével.
-->
.

Milyen kávét iszol?

 

Ha nem akarsz lemondani a kávézás öröméről, de a te és családod egészségére is szeretnél odafigyelni, a megoldást itt találod: (kattints a képre)
http://www.kovacsistvan.dxnnet.com

Igyon mindenki jótékony hatású ganodermás kávét, próbáljátok ki a DXN termékeit és élvezzétek a különbséget!

2013. június 1., szombat

öngondoskodás, avagy lépj ki...


"Éppen azokban az időszakokban állsz készen arra,
hogy egy nagy ugrást tegyél,
amikor minden rosszabbodni látszik.
Amikor úgy érzed, sehová sem jutottál,
egy helyben topogsz, sőt visszacsúszol, akkor valójában
azért lépsz hátra, hogy lendületet vegyél a starthoz.
"
(Dan Millman)

2013 május 31. www.ongondoskodasexpo.hu .
volt szerencsém részt venni az előadásokon.

-Dr. Fónagy János  a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntőjében beszélt a fenntartható jövőről, az állam, a vállalatok és az egyén felelősségéről:
 
  • ma hazánkban 100 liter ivóvízből, 96 liter más célra használódik el, azzal msunk, mosogatunk, locsolunk, miközben az esővíz gyűjtése gyerekcipőben jár,
  • törkednek egy átláthatóbb és költséghatékonyabb vízgazdálkodásra, mivel hazánk vízgazdálkodó cégeinek száma nem indokol ekkora apparátust... 
  • hulladékgazdálkodás terén is arra törekednek, hogy a szelektív gyűjtés egységes, biztonságos és a lakosság számára gazdaságos legyen.
    1. házhoz menő gyűjtés, valóban külön szállítása, amit fellehet használni azt fel is használják(üveg,műanyag,papír,szerves hulladék) amit nem azt meg elégetik ebből hőenergiát álítanak elő.
    2. a szelektív szigeteket felszámolják, mert oda helyezik a saját szemetüket ill felforgatják, tönkre teszik..
    3. vidéken és kertes házaknál ösztönzik a szerves anyag vissza forgatását.
  • mind ezekkel pár éven belül elérjük hogy a szemétért fizetni fognak, és hogy a fűtés is olcsóbb lesz.
  • emelett az úniós útmutatásoknak is meg fog felelni a mai néhány százalék helyett 90 % körüli lesz az újra hasznosítás..   

 Mindezeket Hadnagy Attila, a Budapest Főpolgármesteri Hivataltól is megerősítette.


De mindez kevés ha sürgősen nem változik meg az egyén és a kisebb közösségek szemlélete ez irányban. 

Használd ki a lehetőségeket, azt tudtad, hogy , csipszes-zacskó és a cigicsikk gyűjtésével óvod a környezetet és támogass alapítványokat!
http://www.terracycle.hu/


Ezután Dr. Fülöp Zsuzsa, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól szintén egy szemléletváltásról beszélt, amikor is nm a büntetés és a szankciónálás hanem az egyezség és a tudatos vásárlás erősítése, blog, fórum és társas játékokkal segítik a gyerekek és az idősek tájékoztatását.

       

   Beszélt még Doubravszky György, pénzügyi biztos a Jég hátán is magyar és
Káfony Márta és Rádiusz Tamás pedig a következő témákat boncolgatta :



Miért kerülünk függő viszonyba élelmiszertől, személytől, devizahiteltől?
Megfelelési kényszer? neveltetés? ezt mindenkinek magának kéne belülről megnéznie, deteljesen elnyomják bennünk azt, ami a kis gyerekben még meg van, hogy ösztönből, tehetségünknek és kitartási képességünknek válasszunk munkát, és mindent mi ebből fakad..
ezt teszi az oktatás, a média.

A hitellel ha nem arra fordítod hogy gyarapodj vagy hogy adhass csak modern rabszolgává tesz..




Azt mondták, hogy a kudarc hozzá tartozik az élethez.
Ez így nem igaz a kudarcot nem követi törvényszerűen siker, csak akkor, ha tudsz tanulni belőle hibáidat belátod de hiányosságaiddal ne foglalkozz, teljesen felesleges.

A párkapcsolati családi kudarcokról:
 általában azért mennek tönkre a kapcsolatok, mert nem beszélünk, nem tiszteli meg az egyik fél a másikat  a figyelmével, haza érnek a munkából és beesnek a tv elé .
ne légy rabja és ne menekülj a mátrixba.



Az élethez rettenetesen sok erő kell. 
Kiváltképp ahhoz,
 hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.
 Ezeken az előadásokon pedig ,
  •  Sárecz Iván, www.ivi.hu
    Építsd fel a személyes márkádat blogolással!
  •  Dobay Róbert, Menedzsmentor
    Ha kiváló akarsz lenni, szegd meg az összes szabályt!
  •  Kelkó Tamás
    Vannak emberek, akik burkoltan azon dolgoznak, hogy ne boldogulj az életben! Hogyan ismered fel őket.
... következő dolgokat hallhattam :

  • Iván arra világított rá, hogy ha pl egy ilyen bejegyzés valakiben megindít egy folyamatot, vagy csak elgondolkodtat, már megéri vele foglalkozni, az hogy ebből semmi anyagi haszon nincs? na bumm.. a világ nem abból épűl fel.."Adj, hogy kaphass!"!
    (és nem kizárólag anyagiakat, egy jó szót egy mosolyt bármi amivel szebbé teheted másik napját :)(vagy ide egy hozzászólást, miket gondolsz te erről) :)
    keres magadnak egy jó ügyet ahol adhatsz az idődből, munkádból, vagy csak beszélgess egy magányos emberrel, segyts neki a ház körül a bevásárlásban, mindegy mit csak szívből, szeretetből tedd.
  • egy fontos dologra is felhívta a figyelmem: ahogy neki is nekem is sokan fel" róják", szóvá teszik, hogy néha nagyon negédes, már-már nyálasan kedves vagyok..
    valóban, de ez belülről jön, úgy beszélek és kommunikálok ahogy én is elvárom ez mindössze ennyi :)

  • ha kiadnak egy feladatot, amihez abszolút semmi kedved és értelmét nem látod próbáld ki a következőt NEM CSINÁLOD MEG! és ha újra rád szólnak, akkor se!
    10-ből 9 esetben senkinek nem tűnik fel, hogy nem csináltad meg (persze ne látványos dolgokat) :)


    "Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes!
    Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád.
    Ha akarsz valamit, tegyél érte!"


    /A boldogság nyomában
Mindegyik előadó kitért arra is hogy a mai rendszer beszippant és fogva tart..
  • 5 hónapos kislány kap adószámot..
  • orrba szájba tolják a diákhitelt, már - azzal kezdik a felnőtt létet
  • elhitetnek velünk olyan dolgokat amit elakarnak
    (egyetemen olyanokat tanítanak amire semmi bizonyíték, sőt.. de nekik ez kell)
    -pl a Honfoglalás
    -a "modern orvostudomány" 
  • meg vetettnek veled olyat amire valójában semmi szükséged (nézz körül otthon :) )


  • a szabályokról:
    kellenek egy szintig. de az ami ma van hazánkban béklyóba köt és nem enged gondolkodni, középszerűvé tesznek.jó példának hozta fel egy multi céget , ahol 10 éve bevezették, hogy nincsenek szabályok, mégis mindenki tudja a dolgát és sokkal hatékonyabban megy a munka, mert nem azon gondolkodnak munka közben ugyan ezzel milyen szabályt szegnek meg, hanem koncentrálhatnak  a feladatra.
  • gyengeségeket ne vissza húzó erőnek használjuk, azal foglalkozzunk amiben erősek vagyunk amit ösztönösen csinálunk,  annyit tegyünk, hogy nézzük meg egyáltalán zavar e valakit ha nem használjuk :)
  • minden munka helyen és csoportban vannak olyan emberek akik azon dolgoznak , hogy teljesen tönkre tegyék a csoport hatékonyságát pletykákkal, rosz indulatú megjegyzésekkel áskálódással, a legrosszabb ezt úgy teszik , hogy észre se veszed és te érzed magad hülyének.
    "A boldogság csak akkor talál meg minket, ha nem szabunk neki feltételeket."
    (Arthur Rubinstein c. film)

 Barta Szabolcs, Idealhometól 
 Géczy Gábor, fizikus tanár, www.magtar.hu és
 Petró Tibor, GL Matrix
előadásaikban kitértek arra, hogy olyan házakat kell építeni (amiről az államtitkár úr is beszélt) ami önfenntartó.
  • sajnos ma a napelemet és az általa generált energiát a bürokrácia(és a monopol helyzetben lévő energia cégek ) szó szerint ki nyírják, de saját magunk részére már megéri megtermelni vele az áramot.
    addig is tégy meg mindent, hogy kevesebb áram fogyjon és kevesebbet fizess:
    -kezdd azzal, hogy nem használod az un step by(mikor a kis piros lámpa világít a tvn dvd lejátszón stb) hanem teljesen kikapcsolod ha huzamosabb ideig (pl éjszaka) nem működteted ..
    -használj energiatakarékos izzókat!
  • Szabolcs Már  tíz éve épít házakat, és azokat a megoldásokat keresi, ahol segíthet az ügyfeleknek és ahol többet tud adni, mint más építőipari cég.
    Az egyik projektje a Prémium Panel Program, melyben a panelekben élők a megtakarításaikból felújíthatják lakásukat úgy, hogy a vérszívó szolgáltatókat kikerülik.
    A másik pedig a "Kilencven Ezres Ház", amely a családi házban élőknek olyan megoldást nyújt, amivel akár havi 90.000Ft bevételre is szert tehetnek. Sajnos azonban ezt az elképzelést, a mai jog olyan szinten megadóztatja, hogy már nem éri meg megvalósítani.

    Szabolcs ki merete mondani:
    "Ma már nem süt neked ingyen a Nap. "
    Viszont gyakorlati megoldásokat mondott ,
    hogy miképp maradjon koplalás nélkül több pénz a zsebedken.000000000
     
Jó cikkek, nagy nyeremények!
Praktikus tippek és jó cikkek! Regisztráljon ingyen a PROAKTIVdirekt klubba és nyerjen!

  • az eső vizet is célszerű egy szellőző és naptól védet helyen gyűjteni(egy-egy egy köbméteres műanyag tartályt az eresz csatorna végén, szűrőkkel ellátva  a földbe helyezni aljára algásodás ellen mészkő zúzalékot tenni) .
    létezik egy építési eljárás amivel a tető egyszerű átépítésével mguszhatod a klimatizáló gépek használatát.
    http://idealhome.hu oldalon keressed.

  • Beszéltek még arról, hogy egy kb 800 négyszögölnyi kert már el tart egy családot.
    Ennél nagyobbal már tudunk annyit termelni hogy eladjuk vagy elcseréljük termékeinket.
    Nem kell megijedni attól hogy nem értek hozzá, ápoljunk jó kapcsolatot a szomszédokkal akik tanácsokkal és esetleg magokkal segítenek bele jönni a kertészkedésbe, és még az is elő fordulhat cserélgessük egymással a felesleget .
    http://magtar.hu/oldal/mese-a-kerteszrol-a-magrol-es-a-mag-rol
  • Nem kel vegyszereket használni, az anyaföld meghálálja ha segítjük a munkáját,minden szerves anyagot juttassunk vissza a földbe és hagyjuk , hogy éljen a kert.
    (kávé zacc, hamu, zöld és konyhai hulladék, tojás héj meg az emberi ürülék :)
    hamuval, forgáccsal keverve a kis giliszták hatalmas hálával készítik el nekünk a talajt :) )
    az alap tézis ami él azt ne pusztítsd el!!(szerves anyagokat csak evésre ami erre alkalmatlan komposzt készítésre használj! )
    sőt a cigaretta csikk leáztatva és a víz hígítva tökéletes védelem a különféle bogárkák ellen.
  • muskátli remek védekező eszköz a szúnyogok ellen.
  • emellett a kerti munka egészségessé tesz mert mozogsz, friss levegőn vagy , össze hozza élmény dússá teszi az együtt töltött időt :),
  • sőt vannak szemléletek hogy hagyni kell a kertet magától életre kelni se kapálni nem kell se mást , vetni meg úgy hogy amerre jársz elejtesz egy magot..
    ennek egy szervezettebb formája:
    A biointenzív gazdálkodás – a talaj gyógyítása kiváló terméshozamok mellett.
    egy kiló élelmiszer elő állításához 6-14 kiló termő földet használunk el.
    be
    kell látni ez hosszú távon teljes elsivatagodáshoz vezet.
    ezen is segít ez a szemlélet
    it találhatsz részleteket
    http://permaforum.hu/permaforum/permawiki/index.php?title=Biointenz%C3%ADv_termeszt%C3%A9s

     
  • mind ezekkel nagyon óvatos becsléssel minimum havi 90000 Ft ot spórolhatsz meg!
  • ne vegyél távolról érkező terméket! 
  • pl a saláta fej 4-5 óra után 70 % os élvezeti és tápanyag veszteséget ér el.. szerinted egy több száz kilométert utazott termény mekkora tápértékkel bír?
  • ha közvetlen környezetedből származó terméket veszel segítesz fenntartani a településed(hisz a gazdálkodó meg él belőle és nem segélyért kuncsorog, vagy elköltözik), valamint nem terheleda környezeted a szállítással. 
  • Géczy Gábor, fizikus tanár elmondta ,a természeti népek 1,5-2 órát dolgoznak.
    A  Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására.
    Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk…
    Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben?
    Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis - velünk ellentétben - élnek!
     
A gyógyszerlobbi káros hatásait DR  Lenkei Gábor Cenzúrázott egészség című könyve alapján emlegették, 
C vitamint bármennyit be vihetünk nem tudjuk se túl adagolni sem vesekövet nem okoz!
A gyermeknek mi a jó azt egy anya ha hallgat a belső hangra tudni fogja.
  • pl ha megrágja a szalonnát vagy bármit a kicsinek és úgy adja oda , nem eteti, hanem táplálja.
    hisz megtanítja neki hogy kel rágni, érzi a gyerek a törődést és az enzimeit átadva erősíti immunrendszerét.
  • hazánkban van a legtöbb kötelező védőoltás!!! (ezt nem kommentálom)
  • keresd meg amit meg kívánsz (de felejtsd el a tul marketingetzett joghurtokat, húst nem látott párizsit.)
  • nincs kerted?? nem baj menj ki az erdőbe sétálj és valahol dugdoss el pár szem burgonyát, senki nem fogja észre venni , ősszel menj és szedd fel :)
  • sokan mondják azért nincs még 30 on túl sem gyerekük mert nincs pénz..
    mire gyűjtesz??
    nyugdíj?? azt elveszik.. a nyugdíjad abban van ha legalább 2-3 gyereked lesz akik idős korodra elő állítják amiből jól élhetsz.
Géczy tanár úr monda, neki 2 éves kis gyereke eddig egy fillérjükbe nem került gyerekhordozót ruhácskát stb megoldották házon belül :).
A gyógyítást 90 % ban házon belül oldja meg piócákkal, gyógy növényekkel, vizelettel ,
(ne fujjolj valóban http://magtar.hu)

"Higgy az emberben, önmagadban is - a másokba vetett bizalom magunknál kezdődik."
Hioszi Tatiosz


Legfontosabb!! Ne higgy a médiának, a politikának csak saját magadnak!
Az orvosok azt a tudást használják amit megadott nekik az egyetem, és ez nem (mindig ) jó.
Keress olyan gyógyításra felesküdött orvost aki meri használni a természetes módszereket és nem a gyógyszer lobbi fogja.

Kertészkedj, építs kapcsolatokat, mozogj(nem csak remek testsúly karbntartó, méregtelenítő, hisz izzadással a felgyülemlett méreganyagtól is megszabadulunk) de ezzel együtt egészségesebb is leszel, karban tartja az izmokat, porcokat, erősíti az immunrendszert.
Ne félj a fentiekben említett eső gyűjtőtől, ha megfelelő szűrővel látod el tiszta vizet kapsz amire a szervezetünknek szüksége van (figyeld csak meg eső után az állatok milyen jó ízűen lefetyelnek  a pocsolyából , és semmi bajuk nem, lesz tőle.)


legfontosabb a végén: kommunikálj, és adj magadból.
A jó kedvedet, örömödet, egy mosolyt aki szembe jön veled, és lepje be szeretet kis bolygónkat.
Ha bánt valami azt se tartsd magadban, beszéld meg ha lehet azzal aki ezt okozza, akár párod akár rokonod vagy főnököd, esetleg egy jó barátod kiben megbízol.

Ha teheted sétálj vagy kerékpározz esetleg használj tömegközlekedést, kevesebb káros anyag kerül a levegőbe, kisebb lesz a dugó, az egy főre jutó fajlagos költség..mozogsz..

Ha falura költözöl felejtsd el a városi szuper- és hipermarketeket hisz alig tud adni neked olyat, ami nincs meg a kertedben vagy a faluban, ráadásul ha be autózol a városba sokkal több káros anyag kerül a levegőbe..
rendeld meg interneten, házhoz viszik a webáruházak.

Ne vegyél /génmódosított, ismeretlen eredetű, / vetőmagot a lakóhelyeden keress tapasztalt gazdákat és kérdd segítségüket a táj-azonos növények magjainak, palántainak megszerzésében.

Takarításhoz használj ecetet, hajmosáshoz csalánból készíts sampont.

Felejtsd el a tegnapot, ne rágódj a holnapon, őrülj a mának! :)






"Száz év múlva nem fog számítani majdani bankszámlám, a ház, amelyben éltem, az autó, amelyet vezettem... De a világ megváltozhat azáltal, hogy fontos szerepet játszottam egy gyermek életében!" (Forest Witcrakft) 

Mi a legfontosabb az életben?

Az élethez rettenetesen sok erő kell. Kiváltképp ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.

"A boldogság csak akkor talál meg minket, ha nem szabunk neki feltételeket."
(Arthur Rubinstein c. film)

"Mi a legfontosabb az életben?
Ha olyasvalakit kérdezel, aki éhezik, azt feleli majd, hogy az ennivaló.
Ha olyasvalakit kérdezel, aki fázik, azt feleli majd: a meleg.
Ha pedig ahhoz fordulsz kérdéseddel, aki magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, azt a választ fogod kapni: az emberek társasága.
No és ha kielégítettük mindezen igényeket, akad-e még valami, amire mindannyiunknak szüksége van?
A filozófusok szerint igen. Ők úgy vélik, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Persze hogy létfontosságú az élelem.
A szeretet és a gondoskodás is nélkülözhetetlen.
Csakhogy van még valami, ami életünkhöz feltétlenül szükséges.
És ez nem más, mint hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában és miért élünk."

Kis korom óta próbálok rájönni, kutatok a válasz után.

Mi az élet értelme?

Az talán, ha tudunk mindennek örülni?
Ha süt a nap?
Ha a eső cseppek lágyan folynak le az arcomon?
HA megtaláláltam álmaim munkáját?
Ha van aki örül létemnek?
Ha egyedül álló vagyok, de nem vagy magányos?
Ha örülök a madár csicsergésnek?
Ha van mit ennem, azt ennem amit, és akkor, amikor szeretném?
Ezek is fontosak ahhoz, hogy fel keljek minden reggel
és a mindennapi küzdelmekhez erőt adjanak.
De ez mind önmagában kevés...

Az anyagi dolgok mulandóak, nem mindig süt a nap, és az ételnek is nem azért örülünk,
mert finom és megdolgoztam érte, hanem a sok száz éve folyton belénk "vert" ,
mutogatott szegény és éhező gyerekek sorsa, ha ők túlélik nekem is túl kell,
ezt az állam és az egyház által ezért "bűntatodat" ébreszt bennem, benned.

Az élet értelme az a gyerek, akinek megérkezése pillanatában felforgatja az életem.
Akire ha ránézek magadat és társamat látom újra, amikor csak vele vagyok felelős leszek
érte és felnövök mellette, ugyanakkor ha igazán átadom magam neki,
újra gyermek lehetek, az a kis csoda aki te is voltam, mikor megszülettem.

A gyerek érkezése sok mindent megváltoztat bennem és társamban is.
A gyerek felhőtlen, és feltétel nélküli szeretet ad ha figyelek rá, és is képes leszek újra
arra amit az élet keménysége elfojtott bennem. A gyermeki ártatlanság és a feltétel nélküli szeretet.
Ha büfizik, amikor alszik és csak csodálom őt, amikor elsőnek totyog, és amikor
mosolyog, nevet, mert vele és csak vele foglalkozok én is újra az a kis ártatlan gyermek lehetek.
Amikor le ülök vele játszani, ki mozdulunk vele focizni, vagy sétálni azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.

És ha olyan szerencsés vagy, hogy ezt a társaddal is megoszthatod, úgy is hogy akkor (is) melletted van és örül ő is ennek, és akkor is boldog lehetsz ha valamiért ezt nem tudod vele megosztani, ezért ha ez a csoda megtörténik veled
meg van az életed értelme, és ha mosolyogni nevetni látod, ha odabújik hozzád, vagy csak ugy mondja, "cejetlek", örülj te is.

Nekem még nem adott a sors vagy bármi olyan társat, akivel ezt megérhetem, de unokatesóim és barátaim gyerekei hasonló érzéseket jelentenek nekem, mikor együtt játszunk, tanulunk, mesét olvasunk, vagy csak beszélgetünk.
Az ártatlan mosolya, felhőtlen kacaja és mikor hozzám bújik, azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.
És ilyenkor minden ami a világból rám zúdul, elillan, minden napi harc új értelmet nyer.
És tudom amikor eléggé "érett" leszek, elfog jönni az, akivel ezt mind megélhetem és az a társ is aki mindezt megoszthatja velem és én megoszthatom vele.
mert..
"A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával."
Patricia Claffor
http://www.youtube.com/watch?v=oS_qqMqONZo


http://www.facebook.com/Boldogyermekkor