2014. december 25., csütörtök

Mit mondj a családnak az ünnepek alatt, ha szingli vagy?


Sokan úgy vélik mindenképp kell egy társ az ember fia vagy lánya mellé, mintha az oldalbordája lenne az illető, vagy mi a szósz.
undefined
kép: Northfoto
De mit mondj, ha nyaggat a család? Íme.
neon.hu/paros/mit-mondj-a-csaladnak-az-unnepek-alatt-ha-szingli-vagy-294456
1. Nem keresek kapcsolatot, az igazit keresem
 Ha egy étteremben felajánlják, hogy elkészítik azt az ételt, amit akár életed végéig enni tudnál, olyan fűszerekkel, olyan tálalással, melyekre a tested hasonlóan reagál, mint egy orgazmusra, de előreláthatólag várni kell rá egy darabig, mit teszel? Rendelsz egy másik, kevésbé csábító fogást, vagy megvárod a kedvencedet? (Jó, a kiindulási pont az legyen, hogy még nem esel össze az éhségtől.)
 A legtöbb párkapcsolati szakértő szerint igenis érdemes megvárni azt az illetőt, aki magával ragad, és aki mellett nem kell azon agyalnod, hogy jól választottál-e, mert egyszerűen természetesen jön minden lépés, döntés, érzelem. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetlen Nagy Ő létezik, gyakran ki kell próbálni néhányat, hogy kikristályosodjon bennünk, mit akarunk, milyenek is vagyunk mi valójában. Ha magunkat ismerjük, nagyobb az esélye annak, hogy olyasvalaki jön velünk szembe, aki valóban megfelel az igényeinknek.
2. Még mindig nem hevertem ki az előzőt
Van, aki egy hétig gyászol, de akad olyan is, aki évekig. Ez természetesen függ attól, hogy milyen mélyre hatolt az ember lelkében a kapcsolat és meddig tartott, mik voltak az előzmények, stb.
 Nem vagyunk egyformák, az egyik személy sokáig agyal, vonja le a következtetéseket egy-egy viszony végét követően, míg mások úgy vélik, azonnal el kell kezdeniük randizgatni, hogy elfeledjék az exet. Ha te az előbbi csoportba tartozol, senkinek nincs joga kérdőre vonni a viselkedésed miatt, bár az is igaz, hogy mindenkinek szabad véleményt mondani, ami azonban nem egyenlő a rosszindulatú bíráskodással.










 3. Most ismerkednem kell, szeretnék minél többféle embertípussal találkozni
 Ha egynél leragadsz, hogyan tudnád meghatározni, ki kell neked igazából? Az ismerkedés természetesen nem azt takarja, hogy minden jöttmenttel azonnal az ágyba kell ugranod, de ha neked ahhoz van kedved, hogy amolyan társalkodópartnerként feltérképezd a számodra érdekesnek tűnő emberek jellemét, kinek jó az, ha megakadályoz ebben?
 4. Túl elfoglalt vagyok
Igenis jöhetnek az életben olyan időszakok, melyeket csak megmérgezne egy párkapcsolat, nem is beszélve arról, hogy amíg az ember nem áll készen, addig tényleg tök fölösleges bármit is erőltetni.
Ha épp a tanulásra vagy a munkára megy el minden kreatív, önfejlesztő és építő energiád, egy veled intim kapcsolatban élő egyénnek igen nehézkesen tudsz csak adni, ez pedig ugye nem korrekt, mivel az az ideális, ha fifty-fifty alapon játszotok.
Ki kívánná egy szerencsétlen flótásnak vagy kis-csajnak, hogy egy - egyáltalán nem pejoratív értelemben vett - melómániás kedvese legyen, aki csak a saját céljaival van elfoglalva, s másokra alig jut ideje?
5. Szeretnék tanulni, megismerni önmagam
Bingó, amit párkapcsolatban baromi nehéz kivitelezni, az a begubózás, majd az újjászületés, ahogy a pillangók is teszik. Ha egyfolytában ott van valaki a szádban - szó szerint is -, gyakran nem látod tőle azokat a tulajdonságaidat, melyeken még dolgoznod kéne, azokat a problémákat, amiket ildomos volna megoldanod.
Ha kicsit magadba merülsz, rengeteg új információval gazdagodhatsz, melyek végső soron elvezethetnek egy ideális párkapcsolathoz.

2014. december 23., kedd

Karásonyi gondolatok..

Eljött hát újra. A szeretet és a béke ünnepe ismét mosolyt rajzol az arcokra, és melegséget lop a szívekbe. Bármi is történt, bárhogy volt, ebben a pár napban egy kicsit tegyél félre mindent, és hagyd, hogy a szeretet átjárja minden porcikádat.
Tudom jól, mindig vannak olyan emberek, akiknek éppen ezt a csodás ünnepet árnyékolja be valamilyen tragédia. Nekik kitartást kívánok...az idő segít abban, hogy ismét szebbnek lásd a világot...bár ezt csak remélni tudom.
Emlékszem, kisfiúként ilyenkor már  szétvetett az izgalom.
Alig vártam már testvéreimmel  a szentestét.
Nem csak az ajándékok miatt.
Nagyon élveztem, hogy ilyenkor béke költözött a házba.
Mindenki lázasan készült...végeztük a saját feladatunkat.
És az esték...mindig vidámságban teltek. Sokat nevettünk.
És bár lehet, hogy nem pontosan így történt, bennem ezek a szép emlékek élnek.

Kívánom Neked is, hogy legyen békés a karácsonyod, és hogy annyira élvezd, amennyire csak lehetséges. Ennél többet nem tudok kívánni...ám ezt teljes szívemből teszem.
Tudom jól, hogy a vállalkozói lét nagyon magányos dolog. A család nehezen érti meg a céljaidat, a belső késztetéseidet, és gyakran türelmetlenek veled. Nézd el nekik, ők csak többet akarnak belőled. Most, ebben a pár napban megadhatod nekik.
És igyekezz kipihenni magadból az év fáradalmait...sok erőre lesz még szükséged jövőre is!
Boldog Karácsonyt kívánok Neked, és minden szerettednek!

Odrovics János a szövegírás hercege hírlevele alapján.


Talán minden embernek mást jelent a Karácsony. Sokaknak gond (ajándékok,sütés,főzés,rohanás,veszekedés,kapkodás) másoknak semleges, mert semmit nem élnek át benne,vagy nem hisznek az érzésben, de lehet olyan a vallásuk, amiben ez nincs, és vannak azok az emberek,akik (és közé sorolom magamat) hisznek a "hülye" érzésben,hogy nem szól másról,csak hogy most legalább nyugodjunk meg kicsit, és nézzünk egymás szemébe... sétáljunk egyet kézen fogva,és miközben sétálunk,és gyönyörködünk a város kirakataiban, egymás közelségében , ne arra gondoljunk ami nincs....hanem ami most van... a kezünk továbbvezetett részével.
Meghitt séta, néha meg-meg állva..talán csak egy pillantásra, egy csókra,vagy kimondani..köszönöm hogy vagy. Otthoni együttlét, egymáshoz érni, csak hogy tudja...itt vagyok melletted.
Talán nem is szólni,csak egymásra mosolyogni, összebújni, ahogy talán még soha. Sokunknak most persze nincs ilyen,de tudom magamon, és köztetek is, biztos vagyok benne, hogy a legtöbb emberben is benne van ez az érzés. Talán most nem lesz hosszabb a karunk...de maradjon ugyanolyan a szívünk...én ezt kívánom mindenkinek .....nem félek leírni hogy sírok,ha erre gondolok....de jobb érzés,mint kőszívűnek mutatni magam,és azt mondanám...nem érdekel a Karácsony...akkor hazudnék magamnak,mindenkinek...a Világnak. ,De bennem ÉL még ez az Érzés.!!!!

2014. december 22., hétfő

Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag... Hogy is van ez?




Már szinte megszokott dolog, hogy ilyenkor év vége felé mindenki
mindenkinek ilyesmiket kíván.
Mi is ezt tesszük, csak most egy kicsit rendhagyóan.

Valahol találkoztam egy átfogó elemzéssel, hogy mi mindenből áll egy
ember boldogsága. Körülbelül ezek voltak azok, amelyek meghatározzák
szinte mindannyiunk boldogságát:
   

- A családunkkal, a közvetlen szeretteinkkel kialakult szoros
kapcsolatunk minősége, azaz abból, hogy mennyire szeretünk másokat és
mások mennyire szeretnek bennünket.

- Az anyagi helyzetünk, az, hogy az Életünk ne csak folyton az égető
anyagi problémák megoldásából és a pénz miatti állandó aggódásból
álljon.

- Az egészségünk, az, hogy élvezni tudjuk az Életet, és ne csak
állandó fájdalmakban szenvedjünk, vagy netán a betegség súlyosbodása
miatt aggódjunk.

- A szabadidő, amelyet valóban olyan tevékenységekre és emberekre
fordíthatunk, amelyekre érdemes időt szánnunk.

Hiába kívánjuk bárkinek is a leg-szívbőljövőbb jókívánságainkat, ha ők
maguk nem tesznek semmit ezek megvalósulásáért. Vagy azért, mert nem
tudják, hogy mit kell tenniük, vagy azért, mert amit tenniük kellene,
arra valami miatt nem képesek. Ez az utóbbi eset akkor fordul elő,
amikor valaki nem a képességeinek és a lehetőségeinek megfelelő utat
tervezett meg a saját boldogsága eléréséhez.

Szomorú statisztikák mutatják, hogy az emberek nagyon nagy része még
azt sem határozta meg magának megfelelő pontossággal, hogy mitől lenne
boldog. Mi lenne az az élethelyzet és az a tevékenység, amitől jól
érezné magát. Tehát az első lépés mindenképpen az kellene, hogy
legyen, hogy ezt minél pontosabban eltervezzük.

Az az út, amely ennek az eléréséhez, megvalósításához vezet,
mindenkinél más és más lesz, hiszen nem vagyunk egyformák, a céljaink
is teljesen egyéniek, sőt, a lehetőségeink is mások. Mégis mindenki
számára létezik egy megvalósítható, lépésről lépésre végigjárható út,
ami elvezet a személyes céljaiig.

Most, így Karácsonykor talán az a legfontosabb, hogy a
kapcsolatainkkal, a szeretteinkkel törődjünk, érjük el azt, hogy a
Velük töltött idő mindenkinek értékes, szeretetteljes legyen.

Az újévi fogadalmak nem a legjobb módja annak, hogy változtassunk az
Életünk irányán. Ezekből gyakorlatilag semmi sem szokott megvalósulni.
Azt nem tudjuk, hogy ennek mi az oka, de talán az lehet, hogy
egyszerre túl sok változást követel meg tőlünk, ami így hirtelen túl
soknak tűnik. Érdemesebb tehát egyesével sorra elővenni a
"fogadalmakat" az év során, és sorra dolgozni rajtuk, hogy
megvalósulhassanak.



2014. december 17., szerda

Karácsonyi üdvözlet


Karácsony alkalmából mindenki jön a "kellemes ünnepeket" ..
legtöbbször üres, "kötelességből" mondott és írt
szavakkal. ezért nem kívánok Neked és kis családodnak mást, mint
meghitt, nyugodt szép ünnepet, békességet, karácsonyi áhitatot , jó
pihenést és sok közös élményt szeretteid és barátaid körében
  tengerecki.hu  hírlevele álltal ihletett jókívánságaimmal.Kívánom Neked, hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben.
Kívánom Neked, hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.
Kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed,
csak Te adsz.
Kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed
a fogad törik bele.
Kívánom Neked, hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák
döbbentsenek rá.Kívánom Neked, hogy fáradtan is tudj szeretettel és
megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá. Kívánok neked mosolyokat, amikor bánatos vagy.
Kívánok önbizalmat, ha kétségek gyötörnek.
Kívánok örömöt, sok nevetést, hosszú, mély beszélgetéseket.
Kívánok szivárványt, hogy a felhőkben járhass, nevetést, ami ajkadat simogatja.
Kívánok türelmet, hogy a világot elfogadd.
Kívánom Neked, hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved.
Kívánom még Neked, hogy a szürke hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát, és a nagy célok építőkockáit.
Kívánok Neked mindenből elegendőt.
Kívánok Neked Türelmet! Hogy meg tudj hallgatni másokat.
Kívánok Neked elegendő vihart, hogy elsöpörje a régit és helyet készítsen az újnak.
Kívánok Neked elegendő vagyont, hogy gazdagítsa bankszámládat, és elegendő szolgálatot, hogy gazdagítsa életedet.
Kívánok Neked elegendő szeretetet a Szívedbe és elegendő közösséget Lelkeddel.
Kívánok Neked elegendő adást, hogy megnyissa szívedet, és elegendő ajándékot, hogy hazavezessen Téged.
Kívánok Neked elegendő barátságot, hogy emlékeztessen rá, nem vagy egyedül, és elegendő magányt, hogy emlékeztessen középpontodra.
Kívánok Neked elegendő csillagfényt, hogy táplálja képzeleted, és elegendő holdfényt, hogy simogassa Lelked.
Kívánok Neked elegendő felhőt az égen, hogy arra buzdítsanak, láss mögéjük!
Kívánok Neked elegendő földet, hogy biztosan tartsa fáid és szándékaid gyökereit.
Kívánok Neked elegendő ködöt, hogy elhozzon Téged az Itt és Mostba, és emlékeztessen Téged saját varázslatos voltodra.
Kívánok Neked elegendő sarat, hogy táplálja növényeidet, és hogy biztosan tartsa a földön talpadat.

Kívánok Neked elég tevékenységet, hogy élesítse elmédet és erősítse testedet, és elegendő pihenést, hogy békét hozzon Neked.

Kívánok barátokat, akik felvidítanak, szépséget szemeid sokat lássanak.
Kívánok csodákat, amik táplálják a hited.
Kívánok Neked annyi boldogságot, hogy lelked viruljon.
Kívánok Neked annyi esőt, hogy megbecsüld a napsütést.
Kívánok gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott.
Kívánok Neked elég puszit és ölelést, gyermekeket és állatokat, hogy
elhozzák Neked a mindennapok örömét.
Kívánok Neked elég madarat, hogy röptük gyönyörködtesse szemedet, és
elegendő madárdalt, hogy szerenád legyen fülednek.
Kívánok Neked elég fényt, hogy megvilágosítsa leckéidet, és elég
sötétséget, hogy elvezessen bölcsességedhez.
Kívánok Neked elég esőt, hogy táplálja kertedet, és megtisztítsa lelkedet.
Kívánok Neked annyi fájdalmat, hogy az élet apró örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Kívánok Neked Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak
törekedj a legjobbra. Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, csak
magunkat kínozzuk a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb
és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás.

Kívánok Neked annyi veszteséget, hogy értékelni tudd, amid van.
Kívánok Neked annyi nyereséget, hogy megelégedj a vágyaiddal.
Kívánok neked annyi napfényt, hogy ragyogónak lásd az életet.
Kívánok Neked annyi boldogságot, hogy lelked viruljon.






Vásárolj MinDigTV Extra előfizetést!
Regisztrálj az oldalon, majd töltsd fel a MinDig TV Extra kártyán található egyedi számot!Most jutalmazzuk hűségét! A 2015. január 31-ig regisztráló és érvényes kártyakódot feltöltő előfizetőink értékes sorsolásokon vesznek részt!Érdemes visszatérni az oldalra, mert február 2-án indul a pontgyűjtő hűségprogramunk! részletek>>>>>

Nyeremények

LG Okos TV még egyszerűbben:
  • webOS kezelőfelület
  • Youtube, Skype funkció
  • Beépített Wi-fi
  • 3D TV kényelmes szemüvegekkel
LG SoundPlate, elegánsan karcsú, mégis dominánsan erőteljes
  • 4.1 csatornás, 120W teljesítményű hangrendszer
  • 35mm vékony kialakítás
  • Tökéletesen illeszkedik a legtöbb televízió alá
LG Blu-ray lejátszó- Filmek, ahogy még sosem látta őket!
  • 3D Blu-ray lejátszás
  • Távirányítás okostelefonnal
  • Okos TV alkalmazások

A fenti nyeremények sorsolásán a 2014. december 8. és 2015. január 31. között a programban regisztrált MinDig TV Extra előfizetők vehetnek részt, akik érvényes kártyakódot töltenek fel az oldalon.
A nyeremények fotói illusztrációk, mindhárom nyereményből 1-1 darabot sorsolunk ki.




2014. december 16., kedd

Jobline Állásposta regisztráció

Állítsd be, hogy milyen szakterületekről szeretnél
friss állásajánlatokat kapni!
Legfeljebb 4 szakterületet jelölhetsz. A későbbiekben pontosíthatod a beállításaidat.
A Játék 2014. november 11 nap 00 óra 00 perctől 2014. december 31. 24 óra 60 percig tart.

Nyeremény 

A nyertes részére egy utazási vouchert biztosítunk, amelynek a következőket tartalmazza: 5 éjszaka appartmanban 4 fő részére Ausztriában a Nassfeld régióban, síbérletekkel együtt.
(ha nem jelenne meg frissitsd az oldalt :) )

2014. december 11., csütörtök

ÉRTÉKES nyereménye


KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK

KlickDat
nem rég kaptam, megosztom :)




Állok a baromfiüzlet előtti sorban, a nagycsarnokban. Lassan haladunk, csoszogva, jön Karácsony, ilyenkor mindenki valamivel többet, valami mást, kicsit többért, mint egyébkor.
Előttem idős néni hatalmas, gyékényből font szatyorral.
Nincs az idős asszonyon semmi különös, vele egyidős kabátja szürke, nyaka köré zöld sálat tekert, fején hatalmas, lila kötött sapka.
A lábán barna, magas szárú, végig fűzős cipő.
Pont olyan, mint nagyanyámé volt.
Magas, elegáns hölgy kerül sorra, divatos, hosszú kabátja makulátlan, karján csinos bevásárló kosár, kezén puha kesztyű, a budai úriasszony őstípusa.
Először pulykamell filét választ gondosan, aztán két csirkét, szemrevételezi az elé kínált portékát, az egyiket kicserélteti, nem elég dundi vagy nem elég sárga, mindegy is.
Vesz még egy kacsát, ellenőrzi, hogy a mája szép-e, meg tyúkot, egy felet, levesnek.
Előttem a néni toporog, fejét forgatja, mint aki kiutat keres. A hölgy közben áttér a felvágottakra, baromfi virslit választ, egy kilót, pulykakolbászt is. Megkérdi elég füstölt-e és azt is, ugye nem csípős? Azt a vendégei nem szeretik. Végül kér még csirkemell sonkát is, mert hidegtál is készül, és azt a sonkát a lánya nagyon kedveli. Az idős asszony közben döntést hoz, kilép a sorból és indulna, de a kiszolgáló hölgy utánaszól:
- Tessék maradni Márti néni, a hölgy rögtön végez, és már maga jönne!
Az én kopott öregasszonyom kényszeredetten lép az ablakhoz, és nagyon halkan kérdez:
- Van fagyasztott szárny, Zsuzsikám? Vinnék két csomaggal.
Az eladó jókedvű, nevetve kérdezi mamikát, miért nem visz frisset, az most akciós, olcsóbb, mint a mélyhűtött. A néni szabódik, aztán kér kétszer egy kilót, közben magyarázza: egyiket kirántja, másikból pörkölt lesz, az ember igen szereti. Az ablak mögött a férfi kiszolgáló most érzi idejét a poénnak.
- Vigyen combot meg mellet, mama! Olyan zsenge, kenyérre lehet kenni. Hát egyszer van Karácsony, nem igaz? A harsány hang megdermeszti a sorban állókat.
Magam, kis híján felszisszenek.
A férfi körülnéz, megérti a helyzet tragikumát.
Ránéz eladótársára, lassan félretolja: hagyd, majd én!
Nejlonszatyrot fog, rakja a szárnyakat, aztán méri.
Rakja a következőt, de először a combok közé markol, majd két hatalmas csirkemellet ejt a combokra, végül egy összemaroknyi szárny következik..
Nem méri le, csak harsányan kiáltja:
- Ahogy a kedves vevő kérte, kettő kiló a szárny, éppen hatszáz forint! A csirkeszárnynak 499.- forint kilója, akciósan.
Kilódítja a két szatyrot a néni elé, elveszi a remegő kézből az ezrest, és visszaad egy ötszázast, aztán kiszól az ablakon, sürgetően:
- Tessék jönni, kinek mit adhatok?




Fiatal pár áll az illatszerrel és háztartási vegyi áruval kereskedő üzletlánc boltjának pénztáránál.
Nagyon rosszul öltözöttek.
Az asszony mellett babakocsi, benne az új generáció, a testet öltött jövő.
A férj elkeseredetten kotor pénztárcájába, egyre kisebb címletű bankjegyek kerülnek elő, aztán a csöri: húszasok, tízesek, ötösök. A pénztáros kislány előtt két, bőröndnyi csomag pelenka, ő pedig vár türelmesen. A férj végül feladja, átteszi párja kezébe a pénzt, és halkan annyit mond:
- Az egyiket visszaviszem.
Szürke gyapjúfelöltős, kalapos, idősebb úr lép ki a sorból, tartok tőle, most fogyott el a türelme, reklamálni fog a fiataloknál, miért nem előbb számoltak? Megfogja az apuka karját.
- Várjon, fiatalember! - Tárcájából előveszi az üzletlánc pontgyűjtő füzetét, és odaadja a pénztárosnak. - Erre jár húsz százalék kedvezmény, mert betelt. Ha úgy sem elég a pénzük, kérem, a maradék összeget hozzám üsse be, kisasszony!
A fiatalok hálálkodnak, a férfi legyint, látszik rajta, hogy zavarban van.
A házaspár végül távozik pelenkástul, babakocsistul.
A kalapos úr visszaáll a helyére a sorba, a mögötte álló férfi pedig megszorítja a könyökét.
- Ez szép volt, Miklós. A kalapos legyint: hagyjuk...

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!"


Ezeket a sorokat József Attila írta, 1922. novemberében.
Hát rakjuk meg végre azt a nagy-nagy tüzet!
Fogjuk meg végre egymás kezét, öleljük át egymás vállát, karoljunk egymásba nagyon szorosan.
LEGYEN BÉKESSÉG KÖZTÜNK MINDENKOR.

Minden Kedves olvasónak
Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!

2014. december 9., kedd

Képeslapküldés Karácsonyra és Újévre! mire vársz díjtalan :)


2014. december 2., kedd

Karácsonyi gondolatok


Adj magadnak minden nap egy órát teljes csöndben miközben, az életeden elmélkedsz, sikereiden vagy kudarcaidon - s éppen nem pénzért futkosol

Vendégtoll. Egy rovat a külsős írók számára. Nem amolyan levelezgetős-üzengetős szájkarate, hanem mondjuk ilyen


Új ünnep készül

„Az ünnep végső soron nem más, mint mikor a tény teljesen telítődik valóságtartalommal. Akkor azt ünnepinek érezzük” (Pilinszky János)

Hamarosan mindenki ünnepel. Családok, cégek, oktatási intézmények. Mindenki szeretni akar, legalább három napig.

Valóban mindenki ünnepel? Képzeljük magunk elé a magányosokat, a hajléktalanokat vagy a kataklizma sújtotta vidéken élő gyerekeket, anyákat, öregeket.

Furcsa megosztottság van jelen az emberiség között így karácsony idején is. Egyrészt szeretnénk nyugalomban élni jóléttel egybekötve, másrészt sokan csak magukra gondolnak, - saját komfortzónájukat megteremtve – és észre sem veszik embertársaikat, talán még pusztítják is őket. Itt nem fegyverekre és agresszióra kell gondolni. Lenézés, megvetés, elutasítás, nemtörődömség, közömbösség a legszörnyűbb tettek, amit nap, mint nap mi is elkövethetünk. És ez is bűn.

Ám még így is van valami különös szépsége a karácsonynak, annak ellenére, hogy valójában semmi köze sincs Jézus Krisztus születéséhez, hiszen pontos idejéről semmit sem tudunk, a Biblia erről nem számol be. Maga a karácsony ünneplése is a ma ismert módon csak egy üzleti megfontolásból kinőtt ünnep, ami mindössze másfél évszázadra tekint vissza.

Megszületik Valaki, akit a világ nagyobbik felén megváltójuknak vallanak az emberek.

A kisded felnő, tanít, majd feláldozza magát az emberiség bűneiért. Az enyémért és a tiedért is Kedves Olvasó. És a lényeg: feltámad a biológiai halálból, bizonyítva, hogy Ő Isten.

Ne menjünk el az állítás mellett, hogy Jézus él! Ez az evangélium lényege, s amelyik egyház nem veszi ezt komolyan, az embereket nem bátorítja naponkénti igekutatásra és az ünnep kapcsán csak a távoli múltba a „kisdedhez” viszi el közösségét, már régen megtagadta Istent.

Kezdetben több mint ötszáz ember tanúsítja, hogy él az Úr.

Követőinek száma ma (legalábbis papíron) több, mint egymilliárd. 2014 van és Jézus él.

Ha él, akkor lélegzik, tevékenykedik és tervei is vannak. És a terveit véghez is viszi Isten akarata szerint. A tervek lényegében rólunk szólnak. Egy megmentési terv végén járunk. Ez az igazi öröm, ami átjárhatná a karácsonyt, de a legtöbben csak legyintenek erre. Pedig ez a hír az, ami felhőtlenné teszi még a legborúsabb napunkat is.

Nem a születése a fontos, hiszen a Biblia beszámolója nem erre helyezi a hangsúlyt. A halála az, ami számít nekem és mindenkinek, aki bele mer nézni a saját életébe, elismerve az abban rejlő rútságokat, visszataszító jellemvonásokat, amivel sokszor szembesülünk.

Ez ellen van gyógymódja Istennek, Fián keresztül. E nélkül a karácsony üres marad. És üresek is maradunk mi is, hiába van bennünk szeretetéhség, semmi más nem tudja ezt az űrt betölteni. Nézz rá szeretteidre, hamarosan így vagy úgy, de el fogjátok veszíteni egymást. Egyetlen megoldás erre a szomorú tényre, ha megtöltöd értelemmel ezt az ünnepet.

A világ egy része egy másik ünnepre készül egész évben, minden nap, percről percre. Egy óriási menyegzői vacsorára. Jézus ígéretei szerint visszajön, hogy igazságot szolgáltasson kinek-kinek életútja, hozzá való viszonya alapján. Akár elfogadjuk ezt akár nem.

Talán sokan mosolyognak ezen, de adj magadnak minden nap egy órát teljes csöndben miközben, az életeden elmélkedsz, sikereiden vagy kudarcaidon - s éppen nem pénzért futkosol- be fogod látni, hogy Krisztus igazsága nélkül minden más, amivel az idődet töltöd  a biztos elveszésbe visz. Mert nélküle elveszettek vagyunk. Nincs olyan emberi tudomány vagy vallási hagyomány, ami ebből kimenthetne. Egyetlen megmentőnk van, Krisztus.
Heidegger, német filozófus az emberiség világhelyzetére értette ugyan, de az egyén életére ugyanúgy érvényes az alábbi kijelentése: „Már csak egy Isten menthet meg bennünket”

Vizsgáld meg mit tett Jézus érted, érted, aki valójában nem sokat ér, és elámulsz az áldozat nagyságától.

Hivatalosak vagyunk egy nagy eseményre. Tudnod kell: új ünnep készül, szeretném, ha találkoznánk.

„És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.
kistelekjaras.hu tól ihletve

2014. november 14., péntek

Az IT-szektor szakemberekért kiált




Az informatikai szakemberhiány globális probléma, csak Magyarországon mintegy 10 ezer betöltetlen informatikus állás van.

A z Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csütörtöki közleményében ismertetik: az iparág kiegyensúlyozott működése egyes becslések szerint évi 150-250 milliárd forinttal növelhetné a nemzetgazdaság teljesítményét, ezért a szövetség szerint kiemelten fontos az informatikai oktatás fejlesztése.

Rámutatnak: az informatikai ágazat nagy horderejű és dinamikus átalakulására az oktatási rendszer nem tud kellő gyorsasággal reagálni. Ezt a problémát sem az informatikai szakma, sem a kormányzat nem tudja önerőből megoldani, hiszen mély, strukturális problémákról van szó. Az IVSZ szerint a közszféra, köz- és felsőoktatás, felnőttképzés, munkaerőpiaci közvetítők, informatikai és nem informatikai vállalatok teljes összefogására és akciótervre van szükség ahhoz, hogy érdemi változás történjen.

Az IVSZ által nemzeti szinten koordinált Összefogás a digitális munkahelyekért projekt keretében a szövetség jelenleg azon dolgozik, hogy pontosan feltérképezze a betöltetlen IT-munkahelyek számát, szerkezetét és dinamikáját. Ez lehet a kiindulópont ahhoz, hogy az érintett felek, a kormányzat, az oktatási intézmények és a munkaadók bevonásával konkrét programot dolgozzanak ki a szakemberhiány csökkentésére - olvasható a közleményben.

zokni csere



Webáruházunk Magyarországon elsőként Zokni Csereprogramot indít, amiben az elkopott zoknikat
összegyűjtjük és újrahasznosítjuk: házak hőszigetelésére használt anyag készül belőle.



A barátaid hova teszik a lyukas zoknikat?
A szemetesbe?

Segíts élhetőbbé tenni a világot,
oszd meg a hírt a Facebookon!





Bemutatkozik a Zokni Csereprogram ötletgazdája:
A hdiShop.hu webáruház azon dolgozik nap mint nap, hogy segítsen Neked és családodnak gondosan megválogatott árukészletével úgy, hogy csakis a legjobb ár-érték arányú alá öltözékek között válogathass. Így ha tőlünk vásárolsz biztos lehetsz benne, hogy strapabíró darabokat kapsz és megfizethető áron juthatsz hozzá kedvenc öltözékeidhez.

2014. november 11., kedd

karácsony_2014

Tudtad, hogy az emberek 45%-a az utolsó pillanatokra hagyja a karácsonyi ajándékok beszerzését? Mutatok Neked néhány hasznos tippet a karácsonyi stressz elkerülésére.



Tudsz jobb ajándékot ennyiért?
Szeretnél olyat adni karácsonyra ami olcsó, de mégis egész nap a szeme előtt van és rád emlékezteti? Japán XPRO kijelzővédő fóliák minden telefonhoz, most akár ingyenes házhoz szállítással!

http://www.jatekshop.eu/?p=281834
















Karácsony: a szeretet ünnepe vagy az év egyik legstresszesebb időszaka?

Nekem mindkettő.
Mindannyian szeretnénk örömet szerezni , mégis gyakran nagy akadályokba ütközünk. Nagy a tömeg az üzletekben és bevásárlóközpontokban, mindenkinek a legszebb, legjobb, legfrappánsabb ajándékot szeretnénk adni, sőt, azt is nehéz eldönteni, hogy egyáltalán kiket lepjünk meg – de forrásaink korlátozottak, nemcsak anyagilag, időben is.
Sokan így az utolsó percre vagyunk  kénytelenek hagyni az ajándékok beszerzését.




1. Lista. 
Kiket szeretnél megajándékozni, mire szeretnél költeni karácsonykor? Ki ajándékozott meg Téged korábban, kitől számíthatsz ilyesmire idén is, mennyien férnek bele a büdzsédbe, tervezel-e pl. otthoni dekorációra költeni, vagy meglepni magad egy szép új ruhával a céges karácsonyi partira.



 http://tc.tradetracker.net/?c=17000&m=12&a=108004

 Szigorúan meghúzott határok.
Megvan a lista, és az is, egy-egy szerettedre mekkora összegű ajándékot szánsz?
Így okosabban tudod magad tartani a saját korlátaidhoz.
Hasznos, ha minden megvásárolt ajándék blokkját elrakod, hátha szükség lesz rá az ünnepek után.
http://tc.tradetracker.net/?c=10626&m=12&a=108004
 Online vásárlás.
Sok időt és stresszt lehet vele megspórolni. Előfordulhat, hogy anyagilag is jobban jársz, de időben mindenképp! Ha a munkahelyedre kéred a rendelést, elkerülheted, hogy a családtagjaid idő előtt felfedezzék a nekik szánt meglepetést.
http://mannaszappan.hu oldalt szeretettel ajánlom egyedi és egészséges ajándékokat adhatsz.




Elengedés, ha szükséges.
Ha úgy érzed, kimerült vagy, és neked ez most biztosan nem fog menni, engedd el.
Vannak alternatívák, pl. meghívhatod egy finom sütire, elmehettek egy kellemes fürdőbe, beülhettek közösen megkóstolni valami különlegességet, de még akár takarítást is adhatsz ajándékba. Vagy a következő évi nyaralást is
Utazási akciók OTP SZÉP kártyával akár 80% kedvezménnyel! A legjobb OTP SZÉP kártyával fizethető bel- és külföldi utazási akciók. Wellness hétvégék, családi pihenések 40-80% kedvezménnyel!

Az élmény, a másikra fordított figyelem az egyik legtökéletesebb ajándék, és nem szabad elfelejteni: ez a Te karácsonyod is:)


Gyermekként imádtam a karácsonyi ünnepeket, a decembert, a Télapót, az ajándékokat, a finom sütiket, a vásári forgatagot, a forralt bor és sült gesztenye illatától teli utcákat (igaz ez ma is van :)) ).

Akkoriban a készülődés nagy részt decemberben zajlott, ma viszont valahogy már minden másképp van. .

Ráadásul már a karácsonyi dekorációt is november elején  el kell készíteni.
Igen, ma már november elejétől a Karácsony bűvöletében (vagy terhe alatt?) élünk.

Nem sokára kezdődik a hajsza az ajándékokért... Ünnepi tippünk, hogy vásárolj kényelmesen, használd az internet adta lehetőségeket!

Amennyiben nem csak Te szereted a kényelmet, hanem szeretteinek is szívesen ajándékozna kényelmet, olvasd el, milyen lehetőségek nyílnak erre!





Van a szeretteid között olyan, aki kávézik?
Esetleg olyan, aki azzal küzd, hogy száraz a bőre?
Vagy olyan valaki, akinek fontos, hogy minőségi kozmetikumokat használjon?

A DXN cég, ami a Ganoderma gyógygombás termékek piacvezető gyártója, idén ünnepli 20. születésnapját.
Bizton állíthatjuk, hogy kipróbált, bevállt, minőségi termékekkel járulunk hozzá az egészséges életmódot választók hétköznapjaihoz.

Szerencsére a legtöbb ember már felismerte, hogy fontos az egészség megőrzése, a bajok elkerülése, és ennek köszönhetően boldogabb, kiegyensúlyozottabb életet tudnak élni.

Szeretnél Te is közéjük tartozni?
Szeretnél olyan ajándékokat adni szeretteidnek, amik nemcsak örömet okoznak nekik, hanem egészségesek is?

Nézz szét a webshopban, válogass kedvedre:

Ha bármilyen kérdésed lenne, keress bizalommal!

Jó egészséget és - ha addig nem beszélnénk - kellemes ünnepeket kívánok!

































---------------
















és ha már sokadik turmixgépet vagy egyéb
nyalánkságodat kapod add el gyorsan :

2014. november 7., péntek

Mallorcai utazásom

Mallorcán jártam,de hogy...

Az egész 2007 júniusában tőrtént.
Az egyik kedvenc,nyereményjátékokat bemutató portálon "nézelõdve"
ráakadtam egy nagyon jó játékra.
Az egyik legnagyobb italokat gyártó cég nyári nyeremény
játékára,mellyel plazma tvt,mobilt,mp3 lejátszót,és utazást lehetett
nyerni két termék megvásárlásával és a vásárlást igazoló blokk
megvásárlásával..
mivel a szénsavas üdítõkbõl már elegem volt épp kapóra jött,fõleg,hogy
nem kellett vonal kóddal,meg postával bajlódni és nem volt üzletekhez
kötve..

Be is ütöttem a telefon számot a mobilomba meg készítettem egy minta smst...
Ezután,mikor bevásároltam és az adott üzletben kapható volt(meg
eszembe jutott) vettem is ilyet, kettõ darabot kellett venni.
2007 augusztus 8.-án korán kellett mennem dolgozni,de a fõnök sem volt
benn mire én be értem,így a szomszéd hipermarketben ejtettem meg a
napi bevásárlást.
Az üdítõs polcnál igencsak elgondolkodtam,de végül csak vettem két üveggel.
Fizetés után be is küldtem az sms.-t és jött is a válasz:
"Gratulálunk,megnyerted az egyik ajándékunkat!Hamarosan kapcsolatba
lépünk veled."
Na jól kezdõdött a napom,el is újságoltam mindenkinek,csak épp azt nem
tudtam,mit nyerhettem,mivel már rég elfelejtettem az ajándékokat.

Délben, a legnagyobb munka közepette,a fõnökeim mellett hívtak,hogy
utazást nyertem,ha megkapják faxon a blokkot,meg is tudom a
részleteket.
Már mindenki izgatott volt(mivel rengeteg dolgot "szereztem
így"(nyeréssel)épp az elõzõ hétvégén jöttem haza egy 2 napos balatoni
buliból..
3. neki futásra sikerült is elfaxolni a blokkot,és ekkor
felhívtak,majdnem leültem:
-szeptember 6 és 13 között ráérek?-kérdezték telefonon,mivel egy hetes
2 személyes nyaralást nyertem Mallorcára,repülõ úttal,ellátással...

Ezután már madarat lehetett velem fogatni.Felhívtam testvéremet,végül
úgy döntöttünk,anyukámat vigyem magammal.
A kollégáimmal,fõnökeimmel ment is az ugratás,licitáltak is ki jöjjön velem.
Anyukám igencsak boldog lett hiszen még nem volt külföldön nyaralni is
régen volt,repülõn meg sose.
Másnap visszahívtak adat egyeztetésre,és már semmi más dolgom nem volt
csak várni a napját meg útlevelet készíttetni..
Aug 21.én meg érkeztek az utazás részletei,valamint a
yukkerek,(beszálló kártyák).
Már évekkel ezelõtt -szintén nyereményjátékkal- szert tettem egy
digitális fényképezõgépre,ehhez vettem elemet és memória kártyát.
Mivel 6 óra 50 perckor indult a repülõgép, elõzõ nap este kellett az
utolsó vonattal fel utaznunk Pestre.



A Ferihegyi reptér állomáson is átjutni kész kaland volt.(a lépcsõkön
igencsak szédültem, hát még szegény anyukám.
Fél tizenkettõ körül voltunk a reptéren,ahol azt mondták,4 körül
figyeljük a kijelzõt.
Éjfél táján nagy nyüzsgés volt,meg tologattak egy repülõt, majd azt
írták ki késik a gépünk.
4 órakkor még semmit nem tudtak mondani,így bevonatoztam Pestre és
sétáltam egyet a hajnali Budapesten.
8 órakkor annyit tudtak mondani,a gépünkön román foci drukkerek
balhéztak,pót gép pedig nincs.
10 órakkor lehetett csekkolni(bár gép még nem volt,csak azért ,hogy
kioszthassák az étel- és italutalványokat.
Délben már lent voltunk de gép és beszálló hely sem volt.
Már a második gépnek kellett volna felszállnia Mallorca felé.
Fél egy után pár perccel át rángattak minket a csarnok másik felébe,és
ekkor megpillanthattuk a gépünket a Dubrovnik air légitársaság
mentette meg a helyzetet.
Azzal poénkodtunk,hogy azért szaladgáltatnak minket,nehogy legyen
energiánk panaszkodni..
Egy órakor már a buszon ülhettünk és 13 20 kor mintegy 300
elcsigázott, mégis boldog utassal felszálltunk.

Bár nehéz volt eldönteni,hogy az utasok,vagy a személyzet volt a fáradtabb.

Csendesen és fényképezgetve,szunyókálva telt el az út.
15 óra 40 perckor megpillanthattuk a szigetet,majd 16 óra után landoltunk.
Fél öt után pár perccel az idegenvezetőt is megtaláltuk,aki szerint
évek óta nem volt példa ekkora késésre náluk
Öt után pár perccel .bírtakba vehettük kis hotel szobánkat.

Kipakolás után sétáltunk a tengerparton,majd még több mint egy óránk
volt gondoltam szundikálok egy kicsit..

Másnap reggel ébredtünk fel.:)

Ezek után kipihenve vetettük bele magunkat a mallorcai életbe.

A következõ 7 nap fele ennyi izgalmat nem
hozott,strandolás,városnézés,túra,és a haza út is gyors volt 50 perces
késéssel.
Lenyűgözött a főváros Palma és Valdemossa,megy Paradicsom páratlan szépsége.

2014. október 29., szerda





Top 10 őszi randi ötlet

Szerelmes vagy? Akkor ez az ősz valószínűleg egy igen különleges időszak lesz a számodra.
Ha még felejthetetlenebbé szeretnéd tenni, szervezz szerelmeddel egy olyan randevút, amire örök életében emlékezhet.
Irány a Randivonal! Az ingyenes társkereső, ahol 2 percenként regisztrál egy új tag!
Csak pár kattintás a boldogság, regisztrálj Te is!

Ne aggódj, ha nem jut eszedbe semmi, nekünk van néhány remek ötletünk!

1. Nézzetek meg egy félelmetes filmet

Tudjuk, hogy moziba menni nem túl eredeti ötlet, de egy közös horrorfilmnézést semmi esetre sem szabad kihagyni idén ősszel.
A filmet kikölcsönözhetitek DVD-n, és megnézhetitek otthon is.
A lényeg, hogy a film tényleg nagyon félelmetes legyen, és mindenképpen este szakítsatok rá időt.
A ködös, hátborzongató őszi este hangulata remek hátteret fog biztosítani!


2. Vájjatok együtt Halloween-tököt!

A tökvájás nem csak gyerekeknek való mulatság, a felnőttek is élvezhetik.
Rendkívül szórakoztató időtöltés lehet, ami során azt is megtudhatjátok, hogy mennyire tudtok együttműködni. Nem kell hozzá más, mint egy jókora tök, néhány éles kés, és már kezdődhet is a faragás, a vájás és a közös alkotás. Meglátod, milyen remekül fogtok szórakozni!

3. Menjetek focimeccsre!

Egy közösen átszurkolt futballmérkőzés nagyszerű móka, még ha nem is hangzik különösebben romantikusnak. Egymás mellett kézen fogva ülni egy stadionban és a hűvös őszi estén összebújni, még akkor is kellemes emlék, ha éppenséggel az ellenfél csapata nyer. Mindez nagyszerű időtöltés, ha csak mostanában lettetek egy pár. – A meccs alatt beszélgetni is lehet, és ha éppen kifogynátok a mondanivalóból, akkor még mindig ott a pálya, ahol egészen bizonyosan történik valami.

4. Menjetek el egy érdekes eseményre

Ősszel rendszerint rengeteg vásárt, bemutatót, fesztivált és más eseményt rendeznek, amelyek nagyszerű helyszínei lehetnek egy jól sikerült randinak. Próbáljatok ki új ételeket egy gasztro fesztiválon, üljetek fel az óriáskerékre a városközpontban, vagy látogassatok ki egy szabadtéri eseményre.
A kellemes időtöltés garantált és még a pénztárcába sem kell mélyen belenyúlni ahhoz, hogy felejthetetlen közös pillanatok legyenek.



5. Szervezzetek autós kirándulást

Ki mondta, hogy csak nyáron lehet kiruccani? Az őszi táj gyönyörű és romantikus helyszíneket ígér. Csomagoljatok be némi elemózsiát és innivalót, kapcsolják be kedvenc zenéjüket, és élvezzék az elsuhanó táj változatosságát. Kis szerencsével akár szivárványt is láthatnak, de a színes, őszi levelek is páratlan élményt nyújtanak. Ha pedig eleredne az eső, összebújva hallgathatják az esőcseppek kopogását az ablakon.

6. Fényképezkedjetek!

Nemcsak szórakoztató, de csodálatos melléktermékei is vannak: fantasztikus fényképek, amelyeket öröm elővenni és nézegetni. Csak vállalkozókedvre és egy fényképezőgépre lesz szükség.
Keressetek egy kellemes helyet a szabadban, menjenek ki a kertbe, de maradhatnak a nappaliban is. Éljetek át és örökítsetek meg minél több spontán pillanatot, hogy később legyen mit felidézni és albumba tenni.

7. Rendezzétek át a lakást

Elsőre talán meghökkentő randiötletnek tűnik, de ha nekiálltok, megértitek majd, miért javasoljuk.
A lakás megújítása sok szórakoztató pillanatot ígér, és remekül visszatükrözi, hogy mennyire tudtok közösen tervezni, majd az eltervezett dolgokat együtt megvalósítani. Vásároljatok néhány doboz festéket, válasszátok ki az új lakástextíliákat, és már kezdődhet is a kaland.

8. Randizzatok naplementekor vagy napkeltekor

Ez életetek legromantikusabb élménye is lehet, ami akár még egy kisebb megfázást is megér!
Ne felejts el meleg takarókat és egy termosz forró italt csomagolni, öltözz fel jó melegen, és keresd meg azt a helyet, ahonnét a legjobb a kilátás. A nap első vagy utolsó napsugarainak látványa egymás társaságában egész életre emlékezetes élménnyé válik.

9. Szervezz egy áramtalan randevút

Mivel a hétköznapok nagyon gyorsan elszaladnak, érdemes egy kis szünetet tartani és csak egymásra figyelni. Ha kikapcsoljátok az áramot, sokkal könnyebben tudtok a másikra koncentrálni. Csak néhány mécsesre és gyertyára lesz szükség. A tévéműsor, a zenelejátszó és a telefoncsörgés helyére lépő csend talán sokkoló lehet az első percekben, de nagyon hamar meg lehet szokni és meg lehet szeretni.

10. Főzzetek közösen!

Előfordulhat, hogy a főzés nem tartozik a kedvenc időtöltése közé, de ha szíved választottjával közösen készítitek el a vacsorát, mindjárt szórakoztatóbbá válik.. Főzzetek eddig még nem kóstolt kulináris különlegességeket vagy nézzétek meg mennyire megy jól a közös süteménykészítés. A lakásban mesés illatok terjengenek majd, Ti pedig boldogan koccinthattokk a jól sikerült nap végén.

2014. október 24., péntek

Amikor a belső hangnak nincs igaza...

Jobmonitor.hu - Iratkozzon fel egy hírlevélben
a hazai állásportálok legfrissebb ajánlataira!








Mindenki követ el hibát, nincs is ezzel semmi baj. Ezt mondjuk magunknak miután elrontottunk valamit. Az a bizonyos belső hang azonban ugyanúgy képes a hibák felnagyítására, mint amennyire azok elsimítására.
A negatív belső hangok irreálisak, szükségtelenek és nem utolsó sorban önpusztítóan hatnak. Egy lehúzó érzelmi spirálba vezetik az embert, amelyből később egyre nehezebb kikerülni.
.
Belső gondolatainkat önmagunkról alkotott hitek, meggyőződések irányítják. Sokszor alábecsüljük azonban ezek szerepét, holott jelentős hatásuk van a siker elérésében, mivel tudnak ösztönözni is céljaink elérésben, de ugyanannyira vissza is tudnak tartani minket.

A TalentSmart felmérése alapján 6 tévhittel kapcsolatban különösen vigyáznunk kell, mert a rájuk való hallgatás akár karrierünkbe is kerülhet!
Segíts és nyerj ingyen!

Most akár 10 millió Ft-ot nyerhetsz egy ingyenes regisztrációval, mellyel az SOS Gyermefalunak és a Bátor Tábornak is segítesz!

1. Tökéletesség=siker

Az ember, természetéből adódóan esendő. Amikor a tökéletességre törekszünk, akkor végül mindig a hibákat vesszük számításba, túl sok felesleges időt töltünk el azon gondolkodva, hogy mit kellett volna másképp, ahelyett hogy örülnénk azoknak, amelyeket sikerült elérnünk.

2. A sorsom előre meg van írva

Sokunk meggyőződése, hogy előre el van rendelve számunkra a siker vagy épp a bukás. Vegyük észre, hogy a sorsunk a saját kezünkben van, és hogy a többszörös sikerekért vagy kudarcokért nem más a felelős. Az élet olykor rossz lapokat oszt nekünk, máskor viszont négy ász kerül a kezünkbe.
Az akarat az, ami végül meghatározza, hogy a kiosztott lapokból végül sikereket érünk el, vagy vereséggel távozunk az asztaltól.

Ehhez nem kell mást tennie, mint:
Regisztrálni a Profession.hu oldalán
Feltölteni az önéletrajzát az adatbázisunkba
Várni a beérkező állásajánlatokat
Naponta több mint 300
munkaadó válogat
a feltöltött
önéletrajzok között
Megadhatja,
hogy mely cégek
ne láthassák
az önéletrajzát
Egyszerű és
gyors
adatfeltöltés
Többek között ezek a cégek is nálunk keresik az új munkatársaikat:
Töltse fel önéletrajzát, hogy Önre is rátalálhassanak a munkaadók!
Még nem vagyok regisztrálva az oldalon Már regisztrálva vagyok az oldalon
Üdvözlettel, a Profession.hu csapata

3. Én „mindig” vagy „sosem” vagyok rá képes

Nincs olyan dolog az életben, amire azt lehetne mondani, hogy mindig vagy épp soha nem fogjuk tudni megcsinálni. Valamit csinálhatunk sokszor, vagy nem elégszer, de a mindig és soha végletekbe való besorolás nem más, mint önsajnálat. Eszerint nincs uralmunk önmagunk felett és nem vagyunk képesek a változásra, fejlődésre.

4. Sikerül, ha mások hagyják

Hagyjuk figyelmen kívül mások véleményét. Amivel tisztában kell lennünk, hogy soha nem vagyunk annyira rosszak vagy épp annyira jók, amennyire azt mások állítják rólunk. Nem tudjuk kikapcsolni, hogy meg ne halljuk ezeket, ellenben mások véleményét nagy körültekintéssel tudjuk kezelni. Végtérre is, az önértékelés belülről fakad.

Ű 5. A múltam a jövőm

A folyamatos kudarc akár teljesen lerombolhatja az önbecsülésünket és megnehezítheti a jövőbeni sikerek elérését. A bukások eredményeképp sokszor magasabb kockázatot vállalunk és olyan dolgokért küzdünk, amelyeket tényleg nem könnyű elérni. Sose feledjük azonban, hogy a siker abban rejlik, hogy a bukást követően miképp tudunk újra talpra állni.

6. Érzelmek = valóság

Tudatosítsuk magunkban, hogy az érzelmeinket is meg kell tanulnunk objektíven szemlélni, a tényeket a fikcióktól megkülönböztetni. Az érzelmeink ugyanis hajlamosak elferdíteni a valóságot, sebezhetővé válunk a negatív belső hangokkal kapcsolatban, és így meggátoljuk önmagunkat az új lehetőségek észrevételében.

 +1.  SZERESD az embereket.

A szeretet elkötelezettség az iránt, hogy HOZZÁADJ valami értékeset a veled kapcsolatba kerülők életéhez.
Adj értéket számukra. Javíts az életükön. Sose vegyél el tőlük ...vagy árts nekik.
Ez lehet egy egyszerű napi tipp.
Akárcsak egy olyan csekélyke dolog, mint egy párszavas biztatást adni a körülötted lévőknek.
Ez vezessen, bármit teszel is.

2014. október 19., vasárnap

az álmok funkciója


Az álmoknak régóta fontos szerepet tulajdonítunk, szükségünk van rájuk
lelki egészség megőrzéséhez. De vajon hogyan születnek az álmok? És mi
lakozik üzeneteik mögött?

A kutatások azt mutatják, hogy minden ember álmodik. Tehát az is, aki
egyáltalán nem emlékszik az álmaira. A vizsgálatok szerint vannak
olyan emberek, akiknek a tudattalanját és a tudatos elméjét szinte
átjárhatatlan fal választja el egymástól.




Ők hiába álmodnak, álmaik nem jutnak át ezen a falon, így ébredés után
semmire nem emlékeznek. Emiatt azonban nem fenyegeti őket károsodás. A
felmérések szerint ezek az emberek gyakran sikeres vezetők vagy
sportolók.


Az álmokat létrehozó REM-alvás létfontosságú. Aki nem
álmodik, előbb-utóbb beteg lesz. Álmainkon keresztül oldjuk fel
ugyanis lelki feszültségeinket és próbálunk megbirkózni feldolgozatlan
benyomásainkkal.


Az álmok általános funkciója, hogy szövevényes módon visszaállítsák
pszichikus egyensúlyunkat. Az álomkutatók rájöttek, hogy az éjszaka
első felének álmai inkább a valósághoz kapcsolódnak, és többnyire az
előző nap eseményeit idézik fel. Az éjszaka második felében, hajnalban
látott álmok kevésbé kötődnek a napi történésekhez, sokszor teljesen
irreálisak. Mégis ezek az álmok azok, amelyekre másnap leginkább
emlékszünk. Érdemes is figyelni rájuk: amilyen különösnek hatnak,
olyan fontos üzeneteket továbbítanak tudatalattinkból.

Az álom az önismeret kulcsa

Az álmoknak sajátos jelképrendszerük van, amit évezredek óta próbálnak
értelmezni. Freud volt az első, aki az álomszimbolika jelentéseit és
magyarázatait a tudományos lélektan számára hasznosította. Felismerte,
hogy ezek a szimbólumok a tudatalattiból jövő jelek. Tudatalattinkban
sok csalódást, negatív érzést rejtünk el, melyek aztán az álomvilágban
jelképes formában felszínre törnek. De nem csak negatív
tapasztalatainkat és érzéseinket éljük meg álmainkban, vágyaink,
reményeink is kifejezésre juthatnak bennük.

Az álom nem más, mint egy ablak, melyen keresztül betekinthetünk a
tudattalanba. Bizonyított tény, hogy aki komolyan foglalkozik álmai
tartalmával, többet megtudhat önmagáról. Egyes elméletek szerint az
álom szerepe az, hogy figyelmeztessen, ha letértünk az igazi énünk
által meghatározott útról. Olyan dolgokat teszünk, amelyekkel jobb
lenne felhagynunk, vagy nem tesszük azt, ami viszont segítené
fejlődésünket. Ezek a figyelmeztetések általában szorongásos álmok
formájában érkeznek, ezzel szemben az örömteli álmok útmutatóknak
tekinthetők.


nyerj az ingyenes http://lottoszimulator.hu/ oldalon


Álomfejtés mindig létezett

Az álomfejtésnek minden kultúrában megvolt a maga helye a csoportok
életében. Reggelre kelve a csoport vezetője, sámánja, vajdája
kifaggatta a többieket, ki mit álmodott, majd ennek függvényében
tervezték meg a jövőjüket. Mind az egyiptomiak, mind a görögök úgy
gondolták, hogy a szellemi test az álom idejére elhagyja a fizikai
testet, hogy tanuljon, és más síkok lényeivel beszélgessen
.Segíts és nyerj ingyen!
Most akár 10 millió Ft-ot nyerhetsz egy ingyenes regisztrációval,
mellyel az SOS Gyermefalunak és a Bátor Tábornak is segítesz!



Az ébrenléti állapotban a tudatos gondolkodás megszűrné ezeket az
információkat, így ebben az időszakban nyílik lehetőségünk előző
életekből származó élmények feldolgozására, vagy éppen olyan
félelmeinkkel való szembesülésre, melyeket mindezidáig fel sem
ismertünk. Azt már bizonyára nagyon sokan tudják, hogy a
repülés-álmok, melyek zuhanással végződnek, bizonytalanság érzést
mutatnak, az életünkben bekövetkező vagy eljövő változásokkal
kapcsolatban.