azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót.
Gonda Józsefné késő délutántól várakozott a betegszállítókra az SBO-n, ahol azzal nyugtatgatták: mindjárt megérkeznek érte. Este nyolckor sem jöttek. A szállítók régen hazamentek, már a nővérek is műszakot váltottak, a 72 éves algyői asszonyt hajnali 2-kor egy emberséges orvos szánta meg, és vitte haza a saját kocsijával.
Egyre többször hallani hasonló történeteket. Többnyire ugyanazt a következtetést vonhatjuk le belőlük: azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót.
Gazdálkodók, akik a harsogó kormányzati propaganda ellenére is józan paraszti ésszel gondolkodnak, és a kánikulában nem tagadják meg az ivóvizet a tanyájukra vetődő menekültektől. Alkalmazottak százezrei, akik a nyolcórás munkanap letelte után akkor sem hagyják félbe a sürgető feladatot, ha pontosan tudják, a jogszabályokban előírt túlóradíjról nem is álmodhatnak. Persze azt is lehet érzékelni: kicsit belefáradtak az emberek a sok áldozathozatalba. Abba, hogy ügyeletes balekként mindig ők oldják meg mindazt, amit egy normálisan működő országban a kormányzatnak, a választott politikai osztálynak kellene.
A hírek arról szólnak: nekik van jobb dolguk is. Saját képmásukat felavatni. Önmaguknak lakáspályázatot kiírni. A klientúrát kitüntetni, megrendelésekkel elhalmozni. Rég elhalt szülők földi maradványait városi díszsírhelyre csempészni. Családi céghálózatot felvirágoztatni. Fociimádó fiaikat BL-döntőre vinni. Gyermekeiket saját lábra állítani. Százmilliókért, milliárdokért nemzeti konzultálni és plakátokkal nyomorultak ellen kampányolni. Vizet prédikálni és közben bort inni.
Rengeteg olyan fogalom létezik, amelyeket, ha lehetőségem lenne, törölnék a köztudatból. Az aranyérmes a gyermekéhezés fogalma!
Egy gyerek még akkor sem lehet éhes, ha a szülei semmit nem tesznek azért, hogy naponta minimum ötször enni tudjanak adni neki, de ha a helyzet ennek éppen az ellenkezője, mint Krisztináék esetében, akkor eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: a tehetetlenségnek olyan fokáig jutottunk, amikor a szavak nem segítenek.
.. elsőre az jutott eszembe, hogy egy héten egyszer az egész családot meghívom reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára. Ismeretségi körömben is tudok még vagy száz emberről, akik megtennék ugyanezt.
Aztán rájöttem: És akkor mi van? Hogyan lehet egy ilyen akciót úgy megszervezni, hogy a meghívottak önérzete, büszkesége és önbecsülése ne sérüljön? És akkor még nem beszéltem arról, hogy mi lesz azzal az összeszámlálhatatlan családdal, akik pontosan olyan gondokkal küzdenek, mint ők, ám segítséget kérni is szégyellnek.
No, de ha erre a saját ,,nagy" ötletre azt mondom, hogy rossz, akkor mi a jó? Mert, hogy valamit tenni kell, azt, úgy gondolom, nem vitathatja senki...
forrás delmagyar.hu borsonline.hu
