A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iszap. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: iszap. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 20., szerda

Iszap-károsultaknak gyűjtenek!

Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, 
amit soha, de soha nem kaphat meg." 
  (Stephenie Meyer)

A 2010. október 4-én Kolontár és Devecser térségében bekövetkezett súlyos ökológiai katasztrófa során egy egész térség veszítette el addigi életét, életlehetőségeit.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásával lehetőségünk nyílik arra, hogy segítséget nyújtsunk azoknak, akiket tragédia ért, akik elvesztették otthonukat, és most új életet kell hogy kezdjenek.

A reménytelen helyzetbe került, szükséget szenvedő családoknak helyzetük megoldásáig, legalább fél évig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat lakást bérel és a bérleti díj fizetését magára vállalja. Ehhez kérjük most a Te anyagi segítségedet.


Az 500 Ft-os adományjegyek megvásárlásával most Te is segíthetsz a bajbajutottakon.




http://teszvesz.hu/item1277578988_segits_a_vorosiszap_katasztrofa_karosultjain.html


Ezen az aukción virtuális adományjegyeket tudsz vásárolni - természetesen több darab megvásárlásával nagyobb összeggel támogathatod a károsultakat.

A megvásárolt adományjegyek értékét közvetlenül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlaszámára várják akár banki befizetés, akár átutalás formájában.

Miután megvásároltál egy vagy több adományjegyet, a vásárlási értesítő e-mailben megkapod azt a számlaszámot, ahova az adományjegy(ek) értékét utalhatod. A közlemény rovatban tüntesd fel: "TeszVesz vörösiszap"!

A pénzt nem a TeszVesz.hu Aukció Kft. számlájára, hanem közvetlenül a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak kell a vásárlást követően utalnod. 

 

  Adománygyűjtés a vörösiszap katasztrófa érintettjeinek megsegítésére

  

2010. október 19-től 1 hetes jótékonysági pénzgyűjtést szervezünk Bevásárlóközpontunk alsó szintjén a budapesti Vöröskereszttel együttműködve a vörösiszap károsultjainak megsegítésére.
Segítsen Ön is!
Naponta 11:00 és 18:00 óra között.
Árkád Örs vezér tere Bevásárlóközpont
Cora áruházak, 
Auchan áruházak




„Úgy hallottam, hogy gazdasági problémákkal küzdenek. 
Ne siránkozzanak, dolgozzanak keményen és optimizmussal, 
az élet nem egyszerű!”
Őszentsége a XIV. Dalai Láma Budapest 2010. szeptember 18–19.

 

2010. október 11., hétfő

Szegediek a vörösrozsda károsultjaiért

"Szegediek a vörösrozsda károsultjaiért" címmel, kiváló szegedi és szegedi kötődésű művészek közreműködésével jótékonysági koncertet szerveznek október 24-én 19:30-kor, a Belvárosi moziban, melynek teljes bevételét a katasztrófa áldozataihoz juttatják el.


Az adományokból befolyt összeggel megegyező értékű felajánlást tesz Szeged Város Önkormányzata, ezzel vállalva részt a károsultak megsegítésében.

A szervezők magánszemélyek és cégek felajánlásait egyaránt várják a Vöröskereszt e célra létrehozott K&H 10402805-50515553-53571011 számú alszámlájára (közleményben feltüntetve: IH iszap).
De külön felhívják a figyelmet, hogy nem csupán pénzadományokkal lehet hozzájárulni a jótékonysági akcióhoz: tárgyi felajánlásokat (különösen tartós élelmiszer, tisztítószer, védőfelszerelés, stb.) az IH Rendezvényközpontba (Felső Tisza-part 2.), a Belvárosi moziba (Vaszy Viktor tér 3.)
és a Senior Centerbe (Eszperantó u. 1.) várnak november 6-ig.

A jótékonysági akcióval és a felajánlás menetével kapcsolatos bővebb információk a www.szeged.hu, a www.ihrendezvenykozpont.hu és a www.belvarosimozi.hu oldalakon találhatók.

2010. október 10., vasárnap

iszap-legfrissebb+állatok


2010-10-04,Hétfőn délben a Veszprém Megyei Kolontárt, majd Devecsert vörös iszap öntötte el, miután átszakadt a közeli timföldgyár tározójának gátja. A hirtelen lezúduló iszaptömeg elől az embereknek menekülésre sem volt idejük. A katasztrófahelyzetet az is fokozza, hogy a zagytározó tartalma a timföldgyártás melléktermékeként nagyon veszélyes és maró hatású vegyi anyag. A menekülés során nem volt lehetőségük az ott lakóknak önmagukon kívül menteni akár az értékeiket, ruhájukat, de még az élelmeiket sem. A szennyeződés miatt ezeknek az embereknek jelenleg nincs olyan tiszta ruházatuk, amit nem itatott volna át a lúgosan maró anyag, nincs élelmiszerük, vizük, reményük, csak a kilátástalan helyzetük maradt.

Komoly és nagy baj van, mindannyian jól tudjuk... 
- így ki-ki, a maga módján és lehetőségein belül, sokféle képpen tud segíteni, ha akar.

Összeszedtem a leglényegesebb infókat, egyben azt gondolom, sok ismeretség most sokat jelenthet, például cégekkel kapcsolatok, mert rengeteg kenőcsre és gyógyszerre is szükségük van a szerencsétlen állatoknak is.

Így az alábbiakban megtalálhatók a lényegi infók, gyűjtőpontok, részletek - kérek mindenkit, akinek kapcsolata lehet gyógyszergyártó, állateledeles stb. cégekhez, küldje tovább t, hátha a gyártók, forgalmazók is hozzáteszik, amit tudnak..

Egyben köszönet, ha bárki továbbküldi az alábbiakat bármerre, kinek, hol és miként van ere módja, sok kis csomag, adomány, takaró, törölköző, konzerv, gyógyszer, ruhaféle - sokat segíthet.

(A sérült álltok többségének le kellett nyírni a bundáját, csupasz és égett bőrrel, megvakultan, félig vakon, súlyos szenvedések között várják, hogy SEGÍTSÜNK! - tegyük meg, amit tudunk.. - mert így derülünk ki, a konkrét tettekben..)

Önkéntesek nem mehetnek már be a térségbe, a NOÉ szervezi az állatmentés egy részét, hozzájuk eljuttatható az adomány és a felhívásukat is kimásoltam alább..)

Az áldozatul esett állatok helyett és mellett is, mint állatvédő is köszönöm Mindenkinek: P.Ildikó - klubvezető
http://www.youtube.com/watch?v=BRyoXo396Zw - videó az állatmentésekről...

Központi honlap, a segítségekhez: http://www.vorosiszap.com/adom%C3%A1nygy%C3%BCjt%C5%91-pontok.h tml

ÁLLATMENTÉSHEZ MÉG:



Az iszapkatasztrófa túlélőinek ellátásához sos szükségünk lenne:

Voltaren H szemkenőcs
Tobrex szemcsepp
Corneregel szemkenőcs
Neogranormon kenőcs (már keresem a TEVA képviselőjét - hátha)
Kék Lukács kenőcs
Phlogsam hab
Panthenol spray
Kubatol spray
PROBIOTIKUM
Kaukázusi kefír vagy probiutikus joghurt
JÓ MINŐSÉGŰ konzerv

Továbbá a tiszta elhelyezéshez mobil kennelekre és boxokra (elsősorban nagy méretűre)

Tiszta törölközőre, pokrócokra, a kezelésekhez vékony, a takarításhoz vastagabb gumikesztyűre.

http://www.noeallatotthon.hu/index.php?pid=2&cid=921

IDEIGLENES BEFOGADÁS
Az iszapkatasztrófa mentett állatai közül szinte valamennyi sérült, napi, rendszeres ellátást és folyamatos ellenőrzést igényel, amelynek feltételeit állatotthonunk maximálisan biztosítani tudja. Tekintettel arra, hogy az érintett térségekből folyamatosan mentjük az állatokat a legnagyobb segítség az lenne, ha egy egészséges állat ideiglenes befogadását tudnád vállalni, így biztosítva helyet egy újabb rászoruló, sérült kutyának, macskának.

Macska ideiglenes befogadásáról érdeklődni a macskamentes@noeallatotthon.hu címen, vagy a 06-20/540-55-62 számon (hívható: hétfőtől szombatig 8-16 óráig) lehet.

Kutya ideiglenes befogadásáról érdeklődni a 17. kerületi telephelyen, vagy a 06-30/221-12-99 számon (hívható: hétfőtől szombatig 10-15 óráig) lehet.

2010. október 7., csütörtök

Iszap-kár-nézd meg hogy segíthetsz!

Az RTL Klub Fókusz című műsorának stábja a vörös iszap által elöntött Kolontáron töltötte a katasztrófa napjának éjszakáját. A televíziósok megtalálták annak a fiatalembernek a hozzátartozóit, akit tegnap az iszapáradat első áldozataként azonosítottak.
A falu hídját elvitte az ár. A 30 éves fiatalember azonban ezt nem tudta, s autóval indult segíteni.

„Szeretett volna átjutni a hídon, mert tudta, hogy sok idős ember lakik a túloldalon.
Annyira hömpölygött a víz, hogy nem látta, le van szakadva a szerkezet. 
A víz azonnal elsodorta. Amikor csökkent az ár, azonnal segítségért szaladtunk.
De óriási volt a fejetlenség, mi maguk álltunk neki a holttestet keresni" -
mondta el az egyik hozzátartozó.

A stáb hajnalban lefilmezte a szerencsétlenül járt férfi összetört terepjáróját meglelő tűzoltókat.
A járművet 50 méterre sodorta el az áradat.

Önkénteseket keres a Katolikus Karitász

Az iszapár okozta vészhelyzet enyhítésére nehéz fizikai munkavégzésre önkéntes férfiak jelentkezését várja a Karitász az ajkai régióba!

Szállást, étkezést, valamint öltözetet biztosít a szervezet helyi egysége.

További információ: Zagyva Richárd veszprémi karitászigazgató
Telefon: 06-20-52-00-716


Segítsd munkával a bajbajutottakat! 
A kolontáriak egy része nem mer visszaköltözni, állítólag életet veszélyeztető a helyzet. 
Kellenének önkormányzatok, üres lakással, lakrésszel rendelkező családok, akik kolontári hajlék nélkül maradtakat tudnak befogadni.

A Pálos Testvériség Egyháza vállalja a koordinációt, akinek felajánlása van, tegye meg a
levaidr@gmail.com e-mail-re, vagy a
06-30-836-7476-os telefonszámra.

Kezdem a sort: Hozzánk jöhet egy család.

Szeretettel:

dr. Lévai Edit ügyvivő
Ősi Pálos Testvériség Egyháza
Ősi Pálos Közhasznú Egyesület
Hívd a 1749-et vagy küldd el SMS-ben az "ISZAP" szót erre a számra - és alkalmanként 200 Ft-tal járulsz hozzá a Magyar Vöröskereszt adománygyűjtő akciójához. 
A szolgáltatás a Telenor, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone, az Invitel és a UPC előfizetőinek is elérhető!

Miklós atya, devecseri és egyben kolontári plébános kérését tolmácsolom:

Kérlek benneteket, aki tud, segítsen a vörös iszap sújtotta településeken.
Konkrétan szükség lenne vödörre, lapátra, gumikesztyűre, olyan ruhára, amit munka után eldobhatnak és gumicsizmára. 

Ezeket a devecseri vagy a kolontári plébániára lehet eljuttatni.
Aki pénzzel tud segí teni az a Róm . Kat. Plébánia Devecser 12084003-00103523-00100003 számlaszámra küldje el „segély” megjegyzéssel.

Aki szeretne segíteni és úgy gondolja, hogy ez gyorsabb és konkrétabb módja a segítésnek mint segélyvonalakat hívni, az ide is utalhat. Én is devecseri vagyok, bár egy ideje már nem ott élek. A szüleim jól vannak, szerencsére a mi utcánkat nem érintette ez a borzalom.
Köszönjük szépen a segítséget!


Nagyon köszönjük a sok smst. Felajánlásokkal kapcsolatban írjatok a katasztrofa@voroskereszt.hu oldalra. VK-s fészen ( http://www.facebook.com/pages/Magyar-Voroskereszt/137084602969800?v=wall ) is folyamatosan jelezzük, hogy épp mire van szükség. Jelenleg a leghatékonyabban a 1749 hívásával segíthettek!MVK

Akik segíteni kívánnak a bajba jutottakon, keressék fel az Nemzeti Segélyvonal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet honlapját, ahol pontos információkat találnak a lehetőségekről, vagy csatlakozzanak az iWiW-en alakult támogatói klubhoz.

http://nsv.hu/Tamogatasok


Banki átutalással
OTP számlaszám:
11702036-20707637


Külföldről utalás esetén:
National Saving Bank, Budapest
IBAN: HU7511702036-20707637-00000000
SWIFT: OTPVHUHB

Azt gondoljuk, most minden forint számít, hogy a megyénkben élő áldozatokon segíteni tudjunk.
Várjuk a pénzbeli felajánlásokat a következő számlaszámra:
OTP Bank 11748007-20097158,
a közlemény rovatba az "adomány" szót kérjük feltüntetni.

Aki egyéb módon, például védőfelszereléssel, ruhákkal, élelmiszerrel, ivóvízzel szeretne segíteni, az értesítse szerkesztőségünket, mi erről hírt adunk és közvetítjük a segélyezést a helyszínen koordináló szerveknek.
Hova fordulhatnak a cégek és magánszemélyek felajánlásaikkal?
Nagyon sokan kezdik el megyénkben, az országban, de a határainkon túl is az adományok gyűjtését, utalnak át pénzt a segélyszámlánkra az iszapkatasztrófa károsultjainak megsegítésére.
Elérhetőségek
Az adakozni kívánó szervezetek, vállalkozások, intézmények az önkormányzatokhoz fordulhatnak:
Kolontár, Kossuth u. 24., 06-88-512-810. Polgármester: Tili Károly.
Devecser, Petőfi tér 1. 06-88-512-730. Polgármester: Toldi Tamás.
A magánszemélyek adományait Kolontáron a kultúrházban Soháné Csóka Zita koordinálja,
címe: Arany János u. 2., telefonszáma: 06-20-3902-382.
Devecserben Hegedüs Árpádné, a Közös Fenntartású Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője végzi a szervezést a régi művelődési házban,
címe: Damjanich u. 7., telefonszáma: 06-30-207-1850.
Összefogást indítanak
A veszprémi, Veszprém megyei vállalkozók összefogását kezdeményezi az iszapömlés károsultjainak megsegítésére az Euronics Műszaki Áruházlánc.
Fazekas Zsolt cégvezető elmondta: elsősorban az itt működő cégeknek kell összehangolni a segítséget.
Ők a kamionnyi ásvíz mellett öt millió forint értékű műszaki cikket ajánlanak fel, amit a polgármesterekkel egyeztetve használnak fel és adományoznak.
Az ajkai Jysk áruház 300 ezer forint értékű ágyneműt és törölközőt ajánlott fel a két településnek.
A Somló és Környéke Borút Egyesület tagjai különféle használati cikkeket ajánlottak fel.
Az ajkai Marton Lászlóné pénzt utal a segélyszámlánkra, valamint jó állapotú paplant, vánkost, gyerekruhát ad.
Akik további segítséget nyújtanak a károsultaknak:
- Alsóörs képviselő testülete úgy döntött, fél millió forintot azonnal átutal az Ajka, Kolontár és Devecser térségében bekövetkezett súlyos katasztrófa károsultjainak megsegítéséreindított számlaszámra, amelyet a költségvetés tartalékából fedeznek majd.
A település vezetősége gondolkodik a további segítségnyújtási lehetőségeken is – tájékoztatta a Naplót Hebling Zsolt polgármester.
- Egy kamionnyi ásványvízet ajánlott fel a vörösiszap áradat károsultjainak az Euronics Műszaki Áruházlánc - tájékoztatta lapunkat Fazekas Zsolt cégvezető.
Az adományt a katasztrófavédelmi igazgatósággal egyeztetve juttatják el a helyszínre.
- Adománygyűjtésbe kezd a Veszprémi Petőfi Színház - Jótékonysági est a katasztrófa károsultjainak megsegítésére.
Az Ajka, Kolontár és Devecser térségében bekövetkezett súlyos katasztrófa károsultjainak megsegítésére jótékonysági estet tart a Veszprémi Petőfi Színház október 25-én (hétfőn) este hét órakor. A rendezvényen a teátrum tagjai mellett veszprémi és országosan ismert művészek lépnek fel.
- Városlődön is gyűjtést szerveznek, meleg ruha, ágyneműk, tartós élelmiszer felajánlásaikat a Városlőd, Rózsa utca 21. szám alatt várják.
- Az MSZP európai parlamenti delegációja egymillió forintot ajánl fel az áldozatok családjainak megsegítésére. "A delegáció kezdeményezte, hogy az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén Jerzy Buzek házelnök az intézmény nevében fejezze ki szolidaritását a hozzátartozókkal" - mondta Tabajdi Csaba, MSZP EP delegációvezető.
- Gyűjtést indított a Máltai Szeretetszolgálat sümegi csoportja valamint a város polgármesteri hivatala a devecseri és kolontári katasztrófa károsultjainak.
Az adományokat október hatodikán, hetedikén és nyolcadikán 13 és 16 óra között, és hétfőn, október 11-én reggel nyolc és 12 óra között várják a volt mentőállomás épületében levő telephelyen
. A segélyszervezetnek Rátosi Ferenc polgármester az adományok tárolására újabb helyiséget is biztosított.
-  Százötvenezer liternyi sósavat ajánlott fel - ingyen - a kazincbarcikai székhelyű BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) a vörösiszap lúgos kémhatásának közömbösítéséhez, a cég vasúti tartálykocsikban juttatja el a vegyszert - tájékoztatta a vegyipari óriásvállat szerdán az MTI-t.
A sósav savas kémhatása miatt semlegesítheti, vagyis közömbösítheti a lúgos kémhatású vörösiszapot.
- Öt millió forint értékű üzemanyaggal támogatja a MOL az október 4-én Veszprém megyében bekövetkezett súlyos vegyi katasztrófa mentésében dolgozó szervezeteket.
http://www.naplo-online.hu/


A Magyar Vöröskereszt gyűjtést szervez a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére
Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000
közlemény: "ISZAP"
IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000
SWIFT: OKHBHUHB
Segélyvonal: 1749 (minden hálózatból hívható)
A Magyar Vöröskereszt a beérkező adományok teljes összegét megkapja. A távközlési cégek semmilyen külön díjat nem számolnak fel az sms-ek, illetve hívások után, illetve lemondanak felmerülő költségeik érvényesítéséről.
Kristály-völgy Egyesület
Kedves Adománygyűjtők!

Amire szükségünk van nagyon-nagyon gyorsan
Élelmiszer egységcsomagba kerülő szükséges élelmiszerek, vagy már bezacskózott egységcsomag a felsoroltakkal:
  1 kg liszt
1 kg cukor
1 kg búzadara
Májkrém
Száraztészta,
Konzerv,
1 l tartós tej
 1 kg rizs
 1 l Étolaj
 2 tekercs wc papír
 papír zsebkendő
Édesség
1 l citromlé (nagyon fontos a házak takarításához)
 1 l ecet (nagyon fontos a házak takarításához)
Szükséges adományok még:
 Tisztítószerek
 Tisztálkodószerek
 Pelenka, eü betét
Eszközök:Vödör, rongy, lapát, söprű, talicska, gumikesztyű, szemüveg, arcmaszk, overáll.

Törölközők az orvosi ügyeletre.
Ásványvíz (most jelenleg van, de az folyamatosan fog kelleni)
A későbbiekben, a károk felbecsülése után lesz szükség bútorra, és minden egyéb másra.
A „Kristály-völgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület nyitott egy „Vörösiszap-károsultak Adomány számlát, mert ezzel tudunk leggyorsabban segíteni, hogy megvásároljuk azonnal, amire szükség van.

Számlaszámunk:

Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet
72800061-10017997
Arra kérünk benneteket, hogy minél több embernek küldjétek tovább, hátha valaki tud felajánlani a szükséges eszközök közül valamit.
Varga Andrea: 06/70/940-4368
Daragó Gabriella: 06/70/940-4367 Némethné Andrea 06/70/940-4366


Az Ökumenikus Segélyszervezet nagyszabású adománygyűjtő akciót indított a vörösiszap áldozatainak helyszíni megsegítésére. A beérkező adományokat a helyszínen dolgozó munkatársak a legszükségesebb eszközök, használati tárgyak beszerzésére fordítják.

OTP-s bankszámlaszám: 11705008-20464565 „Vörösiszap károsultjainak megsegítése” megjelöléssel
SWIFT kód: OTPV HU HB
On-line átutalás: http://www.segelyszervezet.hu/index.php?option=com_sotp&vie w=sotp&Itemid=72

Nemzeti Segélyvonal: 1752 (T-Mobile-ról és a Telekom vezetékes hálózatáról hívható)
Külföldről:
EURO Account: HU 42-1030-0002-5010-0126-2100-4882
USD Account: HU 41-1030-0002-5010-0126-2101-4018
SWIFT code: MKKB HU HB

Friss információk: http://www.segelyszervezet.hu
Az áldozatok nevében is nagyon köszönjük a segítséget!


Jótékonysági meccsel és annak megduplázott bevételével segítené a Veszprém megyei iszapkatasztrófa károsultjait a Győri ETO FC labdarúgócsapata. A találkozó időpontja egyelőre még kérdéses.
„Tarsoly Csaba, a klub elnöke felajánlotta az NB II Nyugati csoportjában szereplő ajkai egyesületnek egy barátságos gálameccs lehetőségét, amelyen az ETO FC lenne a helyi együttes ellenfele. A találkozó bevételét a Quaestor Rt. megduplázza, és ez az összeg jut majd el a katasztrófa károsultjaihoz – mondta el Fördős Nóra, az ETO kommunikációs vezetője. – Az ajkai csapat elnökével már felvettük a kapcsolatot, aki örömmel fogadta a kezdeményezést és hozzátette, az együttes több bajnoki találkozójának bevétele is jótékony célt szolgál a közeljövőben”