A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rák. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 18., hétfő

HORÁNY-egy beteg anyuka segítségkérése

HORÁNY  A kínok kínját kell átélnie Vida Klárának egy orvosi mulasztás miatt. Az asszony rákos, olyan sokszor műtötték, hogy a hasfalát már össze sem lehet varrni, így nyitott hasfallal él, mert 17 évvel ezelőtt szüléskor az orvosok benne felejtettek egy törlőkendőt.

 

Vida Klára és fia, Patrik elképesztő történetét tavaly tavasszal mutatta meg a Napló.
Az asszony felújítási hitelt vett fel aprócska, faluszéli házára, majd kis idő múlva súlyos, rákos beteg lett.
Nem tudott törleszteni: fia ápolta, gyakorlatilag éheztek.
Az asszony hamarosan meg is kapta a határozatot a behajtó cégtől, ami arról szólt, hogy halálos betegen, hamarosan kilakoltathatják. V
ida Klárának tavaly civil összefogással egy év haladékot sikerült kijárnunk.
A megállapodás akkor arról szólt, ha egy év alatt összejön adományokból a hitel összege, elengedik a kamatokat és itt maradhatnak.
A pénz nem gyűlt össze. Klára állapota még súlyosabb lett,
Szalay Ádám most újra meglátogatta a reménytelen helyzetben lévő asszonyt és fiát.
Ha valaki lemaradt a tegnapi Napló adásáról, ITT megnézheti.

 – Öt évvel ezelőtt derült ki, hogy több daganat is van a hasamban. 

Sokat fájt a derekam, megműtötték a gerincem. 

A fájdalom azonban nem múlt. 

A háziorvos talált egy csomót, és azt mondta, borogassam

. Mire egy másik orvos megnézett, lila és fekete volt az egész hasam.

9 rosszindulatú daganatot vettek ki – idézte fel a borzalmakat Klára.

A vizsgálatok után az egyik csomóban kemény tokban idegen szöveteket találtak...

– Annak idején császármetszéssel szültem a fiamat, Patrikot .
Azóta nem volt semmilyen műtétem, amíg a daganatokat ki nem vették – mondta az asszony, aki ezért gyanakszik arra, hogy a szülésnél adódhatott valami probléma.
– Az első daganateltávolító műtét után egy hónappal újabb 5 csomót szedtek ki.
Másfél évig tünetmentes voltam, de egyik reggel megint csomókat éreztem a hasamban.
Még két műtét következett.
Most is van 5 csomóm, de ötödszörre már nem vállalják az orvosok a műtétet – folytatta megtörten az asszony fűtetlen házukban, több réteg paplan alatt vacogva.
Vida Klára egyetlen támasza a bajban kiskamasz fia, aki ugyan még iskolába jár, de ahol és amikor tud, dolgozik, hogy el tudja tartani édesanyját.
Ez a pénz azonban nagyon kevés, a fűtést már rég kikapcsolták, és a házukat is hamarosan árverezik.
A Klára betegsége előtt felvett hitelt ugyanis már nem tudják fizetni.
Ráadásul jogorvoslatra sem biztos, hogy számíthatnak.
A Schöpf-Mérei Ágost Kórház ugyanis, ahol Klára szült, már bezárta kapuit, és végelszámolása is megkezdődött 2008 augusztusában.

Addig azonban úgy tűnik, nincs, aki vállalja a felelősséget.
A szakjogász sem kecsegteti semmi jóval az asszonyt. – A kár okozásától számítva 5 év alatt elévülnek a műhibaesetek, az asszonynak így minden típusú jogorvoslati lehetősége elévült.
Felajánlások Vida Klára részére
Dunakanyar Takarékszövetkezet
647000090-41402708
A TV2 újból gyűjtést szervez, amelyhez a Kifőztük csapata is csatlakozott.
Akik a gyűjtés időtartama alatt, azaz 2011. április 3-tól április 30-ig  bármilyen összeget átutalnak a megadott számlaszámra, és ezt jelzik a Kifőztük oldalán, azokat köszönetképpen meglepjük a Kifőztük 2010./1., 2., 3. számával, amely már nem elérhető, nem letölthető az oldalról. 
Kevés pénz, pár száz forint is nagy segítséget jelent, ha sokaktól érkezik.
A százak ezrekké, az ezrek tízezrekké gyarapodnak a kis pénzekből is egészen komoly összeg lehet a végén.
Nem kérünk igazolást, nem fogjuk ellenőrizni, hogy valóban megtörtént-e az átutalás;
mindenki a saját lelkiismeretére hagyatkozva cselekedjék.



Köszönjük, hogy velünk tart, 
köszönjük, hogy segít 
Vida Patriknak és Vida Klárának.

Segítünk....

Vida Klára szombaton elhunyt.


Az oldalunkon megadott számlaszám a hagyatéki eljárás miatt zárolva lesz, ezért azt levettük az oldalról.

 Fontosnak tartjuk, hogy Patrikot most se hagyjuk magára, így ahogy bármilyen elérhetőséget,

számlaszámot kapunk ahova a felajánlott összeget eljuttathatja aki segíteni szeretne Patriknak,
feltesszük az oldalra.

Köszönjük a segítségüket!


 

2009. december 21., hétfő

Kemo-van más választás

Az után, hogy évekig azt mondták az embereknek, hogy a KEMO-TERÁPIA az egyetlen módja annak, hogy megpróbálják megszüntetni a daganatokat (a kulcsszó a 'megpróbálják'), a JOHNS HOPKINS kutatóintézete végre elkezdett beszélni arról, hogy van más választásunk is.

Friss hírek a rákról a Johns Hopkinstól:

1. Minden embernek vannak ráksejtek a szervezetében. Ezek a ráksejtek nem mutathatók ki a szokásos vizsgálatokkal egészen addig, amíg számuk több milliárdra fel nem szaporodik. Amikor egy orvos a kezelés végeztével azt mondja a betegnek, hogy nincs több ráksejt a szervezetében, ez csak annyit jelent, hogy a tesztek nem képesek észlelni a ráksejteket, mivel azok még nem érték el a kimutatható mennyiséget.

2. Egy ember élete során a ráksejtek átlagosan 6-10 vagy még ennél is több alkalommal bukkanhatnak fel.

3. Ameddig az ember immunrendszere erős, képes arra, hogy elpusztítsa a ráksejteket, és ezzel megakadályozza, hogy azok elszaporodjanak, és daganatokká fejlődjenek.

4. Amikor valakinél kimutatják, hogy daganata van, az azt jelzi, hogy annál a személynél összetett táplálkozási hiányosságokkal állnak szemben. Ezek hátterében lehetnek genetikai, környezeti, táplálkozási és életmódbeli tényezők.

5. Ahhoz, hogy e sokrétű táplálkozási hiányosságokat megszüntethessük, az étrend megváltoztatására és étrend-kiegészítők bevitelére van szükség, ezekkel fogjuk megerősíteni immunrendszerünket.

6. A KEMOTERÁPIA során tulajdonképpen megmérgezik a gyorsan növekvő ráksejteket, de ezzel elpusztítják a csontvelőben, a bélrendszerben stb. lévő egészséges sejteket is, sőt egyéb szervek – a máj, vese, szív, tüdő stb. - károsodását is okozhatják.

7. A sugárterápia, miközben elpusztítja a ráksejteket, elégeti, roncsolja és károsítja az egészséges sejteket, szöveteket és szerveket.

8. A KEMOTERÁPIA és a besugárzás kezdetben gyakran csökkenti a daganat méretét. Azonban a KEMOTERÁPIA és a besugárzás hosszan tartó alkalmazásával nem lehet több daganat elpusztulását elérni.

9. Amikor a KEMOTERÁPIA és a besugárzás hatására testbe túl sok méreg kerül, az immunrendszer meggyengül, vagy összeomlik, miáltal a beteg szervezete képtelen ellenállni a különféle fertőzéseknek és komplikációknak.

10. A KEMOTERÁPIA és a besugárzás hatására a ráksejtek mutációval ellenállóvá válhatnak, ami megnehezíti elpusztításukat. Sebészeti beavatkozások ugyancsak a ráksejtek továbbterjedését okozhatják a szervezet más részeire.

11. A rák elleni harc egyik hatékony módja a ráksejtek kiéheztetése oly módon, hogy nem juttatjuk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyekre a burjánzáshoz szükségük van.

A RÁKSEJTEK táplálékai:

a. A cukor táplálja a daganatot. A cukorbevitel megszüntetésével az egyik legfontosabb táplálékától fosztjuk meg a ráksejteket. A cukorhelyettesítők, pl. a NutraSweet, az Equal, a Spoonful stb. Aspartamot tartalmaznak, ezért károsak. A természetes cukorhelyettesítők, pl. a valódi méz (Manukaméz) vagy a melasz (a répa- vagy nádcukorgyártás mellékterméke) használata javasolt, de ezek is csak nagyon kis mennyiségben. Az asztali só kifehérítésére vegyszereket használnak. Jobb megoldás a Bragg's aminos vagy a tengeri só.

b. A tej a szervezetet nyálkaképződésre serkenti, különösen a gyomor-bél traktusban. A nyálka táplálja a daganatokat. A tej megvonásával, esetleg helyette édesítőszer-mentes szójatej fogyasztásával a ráksejtek éhezni kényszerülnek.

c. A ráksejtek virulnak savas környezetben. A hús alapú étrend savas, és ezért jobb, ha marha- és sertéshús helyett inkább halakat és kis mennyiségben csirkét fogyasztunk. A húsok vágóállat-antibiotikumokat, növekedési hormonokat és parazitákat is tartalmazhatnak, amelyek mindegyike ártalmas, különösen a rákban szenvedők számára.

d. A 80% friss zöldségeket, zöldségleveket, teljes kiőrlésű gabonát, magvakat, csonthéjasokat (dió, mogyoró stb.) és gyümölcsöket tartalmazó étrend segít a szervezetet átállítani lúgos kémhatású környezetté. Az étrend mintegy 20%-a állhat főtt ételekből, köztük a babot is tartalmazó ételekből. A friss zöldséglevek biztosítják az élő enzimeket, amelyek könnyen felszívódnak, és 15 percen belül eljutnak a sejtek szintjére, hogy táplálják és erősítsék az egészséges sejtek növekedését .

Az egészséges sejtek építéséhez szükséges élő enzimek bevitele érdekében próbáljon friss zöldségből készült leveket fogyasztani (mindenféle zöldségből, ideértve a babcsírát!). Azonkívül naponta két-három alkalommal fogyasszon nyers zöldségeket is. Az enzimek már 104 F fokon (40 Celsius) elpusztulnak.

e. Kerülje a kávét, teát és a csokoládét, mert ezeknek magas a koffeintartalma. A zöld tea jobb, és rákellenes hatású. Víz. Csak tisztított, szűrt vizet fogyasszunk, hogy elkerüljük az ismert toxinokkal és nehézfémekkel szennyezett csapvíz bejutását a szervezetünkbe. A desztillált víz savas, ezért tanácsos kerülni.

12. A húsokban lévő fehérje megemésztése nehéz, amihez a szervezetnek rengeteg emésztőenzimre van szüksége. A belekben maradó emésztetlen hús romlásnak indul, és további mérgező anyagok lerakódását okozza.

13. A daganatsejtek falát erős fehérjeréteg fedi. A húsevéstől való tartózkodás vagy kevesebb hús fogyasztása több enzimet szabadít fel, amelyek megtámadják a ráksejtek falát, ezzel lehetővé teszik a szervezetben lévő ölősejtek számára, hogy a rákos sejteket elpusztíthassák.

14. Egyes táplálék-kiegészítők felsorakoznak az immunrendszerben (IP6, Flor-ssence, Essiac, anti-oxidánsok, vitaminok, ásványi anyagok, esszenciális zsírsavak (EFA-k stb.), hogy lehetővé tegyék a szervezet saját ölősejtjei számára a rákos sejtek elpusztítását. Más táplálékkiegészítők, mint pl. az E-vitamin, köztudottan apoptosist /programozott sejthalált/ okoznak, ami a szervezetünknek a normális eljárása arra, hogy megszabaduljon a sérült, nemkívánatos vagy felesleges sejtektől.

15. A rák a szellem, a test és a lélek betegsége. A proAKTÍV és POZITÍV szellemiség segít a rák ellen harcolóknak, hogy túlélőkké válhassanak. A düh, a megbocsátásra való képtelenség, valamint az elkeseredettség a szervezetünket a stresszel teli, savas környezetté teszi. Tanuljunk meg szeretetteljes, megbocsátó lelkületű emberré válni. Tanuljunk meg lazítani és az életet élvezni.

16. A ráksejtek oxigéndús környezetben nem tudnak burjánzani. A napi rendszeres testmozgás és a mély lélegzetvétel segít több oxigént eljuttatni a sejtek szintjére. Az oxigénterápia is egy olyan eszköz, ami bevethető a ráksejtek elpusztítására. 1. Ne használjunk műanyag edényt a mikróban. 2. Ne tegyünk műanyag vizespalackot a mélyhűtőbe.

3. Ne tegyünk műanyag fóliában ételt a mikroba. Ezeket a Johns Hopkins Egyetem/Kutatóintézet a közelmúltban tette közzé a hírlevelei útján. Ezeket, az információkat a Walter Reed Katonai EÜ Centrumban is terjesztik. A Dioxintartalmú vegyszerek rákkeltő hatásúak, elsősorban mellrákot okoznak. A dioxinok rendkívül mérgezőek az emberi testsejtek számára. Ne tegyünk vízzel telt műanyag palackot a fagyasztóba, mivel a műanyagból dioxinok szabadulnak fel. Nemrégen Dr. Edward Fujimoto, a Cast le Kórház Wellness Program Managere egy TV program keretében magyarázta el ezt az egészségügyi kockázatot. Ismertette a dioxinok veszélyességét és azok ártalmait az emberek számára. Azt mondta, nem szabad mikróban ételt melegíteni műanyag edényben. Ez fokozottan igaz a zsiradékot tartalmazó élelmiszerekre. A zsiradék, a hőhatás ás a műanyag kombinációja dioxint szabadít fel, ami bejut az élelmiszerbe, majd végül a szervezetünk sejtjeibe. Azt javasolta, hogy használjunk műanyag helyett üvegedényeket, pl. Corning Ware, Pyrex vagy kerámia edényeket az ételek melegítéséhez. Ugyanaz lesz a végeredmény, csak dioxin nélkül. Tehát a félkészen kapható TV-vacsorákat, leveseket stb., át kell tenni a csomagolásból valamilyen más edénybe. A papír nem rossz, csakhogy nem tudjuk, mit tartalmaz a papír. Biztonságosabb, ha edzett üveget, Corning Ware stb. használunk. Elmondta, hogy nemrégen egyes gyorséttermek áttértek a papíredények használatára styofoam helyett. Ennek az egyik oka a dioxin-probléma volt. Azonkívül a műanyag fóliák, mint pl. a Saran, ugyanilyen veszélyesek, ha a mikróban főzött ételt ilyennel fedjük le. Amint az étel forrni kezd, a nagy hő hatására a mérgező anyagok kiolvadnak a csomagolóanyagból, és belecsepegnek az ételbe. Takarják le az ételt papírtörölközővel inkább.

Ezt a cikket mindenkinek el kell küldenie, aki fontos az életében.

Fordította Munkácsi Zsuzsanna

2009-02-17.

http://szebbelet-szebbelet.blogspot.com/2009/12/gyogyithato-rak.html

Gyógyítható a rák!!!

Ha segíteni akarsz,ezt küldd tovább! Emberek! Ébresztő!!!! Gyógyítható a rák!!! Mindig is gyógyítható volt, csupán az orvosok nem gyógyítják! Immunrendszer gyors tuningolásával, macskakarom és más gyógynövényekkel, vitaminokkal, vörös szőlő maggal, más antioxidánsokkal kezdeti stádiumban tökéletesen GYÓGYÍTHATÓ A RÁK! Megelőzésre, az immunrendszer erősítésére törekedjetek!!! Első legyen a méregtelenítés, béltisztítás, és a savtalanítás!!! Néhány tipp: jól felszívódó cink, kalcium,szelén, fagyöngy, vérehulló fecskefű+körömvirág, gyermekláncfű, tengeri algák, citrom, ginko biloba, máriatövis mag, a fent említett macskakarom, vörös szőlő magja töményen, stb. Minden féle-fajta és színű zöldség gyümölcs fogyasztása korlátlan mennyiségben! A hús, és a stressz savasít! A zöldségek, gyümölcsök, a nevetés lugosít! A lelki okokat is figyelembe kell venni, mint pl.: szeretet, önszeretet fontossága, kimászni az érzelmi traumából, akarni megoldani a problémát, és erősen hinni a gyógyulásban!!! Egyéb terápiák minden betegség ellen: -Pozitív gondolkodás, derű, vidámság. -Légzésterápia -Reflexzóna masszázs, -mozgás ...és még sok más! Lehet választani a gyógymódok között! Tehát van megoldás, csak jó helyen kell keresni!!! És ez minden betegségre vonatkozik! A szintetikus gyógyszerek az immunrendszer halálos ellenségei!!! Amit a kemóval csinálnak, az pusztítás!!! Pont legyengíti az immunrendszert!!!! Az "orvostudomány a feje tetején" c. könyv szépen elmagyarázza a rák természetét! Egyéb irodalom is segítségre lehet, csak keresni kell! Leginkább természetgyógyász területen keressétek! Pl:Váradi Tibor: Népbetegségek I.; Mária Treben: Gyógyteák,stb

.... Ennyit megtehetünk értük.

APRÓ KÉRÉS Szoríts azért, hogy gyógyítható legyen a rák. Mindenkit kérünk, küldje tovább ezt. Ha csak egy embernek is. Minden rákosra gondolva, emlékezve. Légy egyike az együttérző 7 százaléknak! A felmérések szerint a megkeresettek 93 %-a NEM küldte tovább a gyertyát. Pedig csak egy sorról van szó. Hinni sem kell benne.Csak nem kell restnek lenni a jóra. NE maradj közömbös - ne hagyd kialudni a lángot! http://szebbelet-szebbelet.blogspot.com/2009/12/kemo-van-mas-valasztas.html