2012. április 8., vasárnap

ajandekok


Fődíj: 500 000 Ft értékű minikönyvtár az iskolának!
Pályázati felhívás általános és középiskolák, illetve közintézmények diákcsoportjai számára 6-18 korig
 1. A pályázat témája
A víz az élet bölcsője.


1. A pályázat témája

A víz az élet bölcsője. A Földön fellelhető legértékesebb anyagok egyike, ahol víz van, ott találjuk az oázisokat, és a virágzó kultúrákat. Földünk felszínének legnagyobb részét víz borítja, de az emberiség csupán néhány százalékát tudja használni a hatalmas készletnek, mert az ivóvíz forrása a tiszta talajvíz. A kárt okozó emberi tevékenységek nyomán az éltető víz egyre csak apad. Közös érdekünk és felelősségünk megóvni ezt az értékünket.


Mit jelent számunkra a víz?

A Shopline 2012-es Zöld Pályázatában erre a kérdésre keressük
a választ általános és középiskolás csoportok, illetve diákkörök
és közintézmények diákcsoportjai körében.
Maximum 3 perc hosszú videót vagy egy több elemből
álló fényképsorozatot várunk a legalább 3 főből álló
 csapatoktól, amelyik a víz esztétikai, élettani, használati
 értékeit mutatja be – legyen szó ivóvízről, természetes
 vízről vagy akár gyógyvízről.
A legjobb alkotást beküldő csapat jutalma számtalan
érdekes és izgalmas könyv*, amelyet iskolájuk, illetve
intézményük könyvtárának adunk majd át.
A Közönségdíjat elnyert intézmény az
ENSZ Gyermekvédelmi alszervezetének, az UNICEF-nek
jóvoltából egy értékes ajándékcsomagot vehet
 át a júniusi eredményhirdetésen.
A beérkezett munkák technikai minősége
nem tartozik az értékelés szempontjai közé, csak maga az ötlet.
A mobiltelefonnal készült videók ugyanolyan elbírálás alá esnek,
 mint a komolyabb technikával gyártott és szerkesztett anyagok.
A feltöltéshez regisztráció, majd belépés szükséges a
Shopline-webáruházba.
A videókat és képeket az alábbi oldal alján a pályázatra kattintva  töltheti fel

2. A pályázók köre

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 20. § (1)
bekezdésének b) pontjában meghatározott belföldi székhelyű
oktatási intézmények, általános és középiskolák, illetve közintézmények diákcsoportjai.

 

 3. Nevezési feltételek

  • A pályázaton kizárólag csoportmunkában, vagyis legalább 
  • 3 fő közös munkájával készült alkotásokkal lehet részt venni.
  • Kizárólag 2012-ben készült alkotásokat fogadunk el.
  • A pályamunkák elkészítése során bármilyen videó, illetve 
  • fénykép készítésére alkalmas eszköz használata megengedett 
  • (fényképezőgép, videókamera, telefon, stb.), a pályamunkák 
  • elbírálásánál az anyagok technikai minősége nem tartozik az
  •  értékelés szempontjai közé. A videók, illetve fotók 
  • készítésénél bármilyen effekt, vágási módszer és 
  • egyéb technikai megoldás is engedélyezett.
  • Bármilyen kép, videó és szövegformátum felötlése megengedett.
  • A videókat és fotókat a feltöltés gombra 
  • kattintva lehet eljuttatni hozzánk.
  • A pályázat részeként kérünk egy rövid leírást a műről, 
  • amelyben a csapat bemutatja, hogy milyen gondolatok, 
  • elképzelések és szándékok vezérelték a közös a munkát.
  •  Ennek felötlése is ugyan arra a felületre kell történjen,
  •  és ugyan azt a fájl nevet kell tartalmaznia, mint
  •  magának az alkotásnak.
  • Egy pályázó több pályaművel is indulhat a versenyen. 
  • Minden egyes nevezés esetén az iskola vagy
  •  intézmény nevét, az alkotók nevét és osztályát,
  •  valamint a pályamű címét is kérjük megadni, melyet 
  • a mű leírásának tartalmaznia kell.
  • A pályázatok elbírásánál figyelembe 
  • vesszük a környezettudatos megközelítést, az ötlet és megformálás egyediségét.

4. A pályázás menete

Alkotások beérkezésének határideje: 2012. május 31.
Eredményhirdetés: 2012. június 6.
Ünnepélyes díjátadó: 2012. június 8. (tervezett)

5. Díjazás

A beérkező alkotásokat gyermekkönyv írók,
kreatív szakemberek és cégünk képviselőiből álló zsűri értékeli.

A zsűri tagjai:

Bartos Erika - Író
Reznák Roxan - UNICEF
Unger Zsolt – Kreatív igazgató (Shopline)
Starcz Ákos – Vezérigazgató (Shopline)

6. A díjak

  • Fődíj: 500 000 Ft értékű minikönyvtár
A nyerteseket levélben tájékoztatjuk a díjátadás részleteiről.
A pályázat elküldésével az iskola hozzájárul ahhoz,
 hogy a pályaművet kiállítsuk, illetve a Shopline.hu
webfelületein, kiadványaiban megjelenjen az alkotók és intézményük nevével.
*A Shopline.hu életében minden évben nagy mennyiségű,
szépséghibás könyv "keletkezik" amelyet a minőségbiztosítási
elveink alapján kereskedelmi forgalomba már nem engedünk,
azonban ezek teljes értékű könyvek, amelyek akár oktatási célra,
akár könyvtári használatra alkalmasak. A korábbi években
a minket megkereső intézmények közül rászorultsági alapon
választottuk ki, hogy melyek részesüljenek ilyen könyvtámogatásban.
Mostani kezdeményezésünkkel a támogatásnak
szervezett formát kívánunk adni, hogy széles
 körben fel tudjuk hívni az intézmények figyelmét erre a lehetőségre.

Minden pályázónak izgalmas munkát és sok sikert kívánunk az ötlet megvalósításához!
Hallotak-e arról, hogy tudós emberek mit mondanak? Hogy nagy bajok jönnek,
 hallják ugy-e a rádióban, televízióba, hogy gazdasági válság van, hogy a pénz 
értéke egyre kevesebb,hogy csökken a bux index,hogy az aranynak megy
 felfele az ára... És kérdézem: tessék már mondani, ki mennyi aranyat evett 
életében? Ki mennyi értékpapírt fogyasztott? Mi kell az élethez...? 
Föld, Víz, Levegő, Napfény. Ez a négy! Ezen a Földön, a Kárpát-Medence 
mindebben a leggazdagabb, nincs hozzá hasonló! Európa, ahol
 a termőföld a világon a legjobb, 22 cm a humuszréteg(termőréteg).
 Ebbe benne van Hollandia, ahol a tengertől hódítottak el homokot, 
oda hordtak 3-5 cm humusz termőtalajt, és benne van a 
Kárpát-Medence, ahol a termőréteg 75 cm. 
Tetszenek tudni, hogy ez a Kárpát-Medence ahol 
évtizedek,évszázadok, lassan egy évezrede veszekszünk, 
16 millió ember él itt, és ez a föld hagyományos 
műveléssel több mint 100 millió embert tudna eltartani?
 Ma a 7 milliárd emberből 1 milliárd szomjazik,
 1,5 milliárd meg egész életében egészséges vizet nem fogyaszt. 
Mi ivóvízben fürdünk szó szerint. Tudják-e, hogy a jelenlegi ivóvíz 
készletünk 1 - 1.5 milliárd ember édes ivóvíz készlete itt van 
a talpunk alatt. Minden reggel megköszönjük a Teremtőnek,
 hogy Atyám köszönöm, hogy ide születtem és nem Afrikába
, nem Ázsiába ahol a gyerekem egy korty jó i
vóvizet nem ihatna? Sehol a világon nincs olyan föld,
víz és klíma, amely az emberi létet így biztosítaná"

 ‎"Mindenki tudja, hogy a vízcsepp beleolvad az óceánba,
de csak kevesen tudják, hogy az óceán is beleolvad a vízcseppbe" 
(Elizabeth Gilbert - Ízek, imák, szerelmek)

Számold ki, mennyit takaríthat meg évente
 termékeinkkel!

Átlagosan 222%-os megtérülés évente,
 egyszeri beruházással!

A kalkulációt kérőknek ajándékba adjuk 
Vidi Rita - Hogyan spórolj meg havontalegalább
 20.000 Ft-ot e-könyvét és havonta 
kisorsolunk egy kis víztakarékos szettet.

Érdemes velünk számolni!


Közeleg az anyák napja, a ballagások?
Nincs ötleted mit adj?

elmész étterembe fizetsz és haza mész..
EDDIG!!!:)
veszel kupont.. olcsóbban vásárolsz az étteremben,
fodrásznál,szálláson..stb... a kupon vásárlásáért krediteket.. 
akik a te meghívásodra regisztrálva vásároltak utánuk is..
a kreditekért ajándékot kapsz..  áprilisban egy laptopot..:)
(ha még nincs a kedvenc helyed az ajánlatainkban, jelezd!)


http://pityesz76.kuponajandeka.hu/

Mi lenne, ha mostantól egy olyan webáruházban költenénk 
el azt a pénzt, amit eddig máshol, s cserébe akár ingyenessé tehetjük 
a fogyasztásunkat, sőt havi bevételre is szert tehetünk. 
Amennyiben elégedett fogyasztókká válunk, nem fog nehezünkre
 esni ezt a lehetőséget az ismerőseink körében népszerűsíteni sem.
A termékeket haza is szállítják, nem kell cipekedni
 aminek én nagyon örülök.Amennyiben egyetértesz velem, regisztrálj ingyenesen most!
 http://www.hungaroker.hu/?mod=regisztracio&rid=1000034
Amennyiben nincs kitöltve az ajánló azonosítója, kérlek ezt ird be: 36-1000034

a véleményedért fizetnek is :)



2012. április 1., vasárnap

Itt_a_tavasz_legjobb_nyeremenyjatekai



Itta tavasz április, játsz te is :







         
 itt is: AYGOR - LAVAZZA nyereményjáték Eddig regisztrált olvasóink automatikusan részt vesznek 2012. évi nyereményjátékunkon is. Minden hónapban 10.000 Ft értékű Lavazza kávékapszula vásárlási utalványt, az év végén pedig repülőjegyet sorsolunk ki Rómába.
       Ez is jó:)

Ez egy licit oldal, elég jó, magyar, és egész olcsó is! Rengeteg akció van, és ingyen ad néhány licit lehetoséget, amibol akár meg is nyerhetsz valami nagyértékut, vagy nyerhetsz még több licit lehetoséget! A partner programjuk sem utolsó! Olvasd el, ingyen van minden, semmi nem kötelezo, viszont jó pénzt hoz, ha reklámozod, vagy, ha nyerszKatt ide>> 10.forintért.hu!




nyerj egymilliót.. vagy 10-et:



Ez egy olyan játék oldal, ahol kockázat nélkül tudjátok szimulálni, hogy mennyi pénzt nyernétek, vagy veszítenétek ha valódi szerencsejátékokon lottóznátok! NEM szerencsejáték oldal, és különösen NEM szerencsejátékosoknak szól! Az oldal mögött egy üzleti vállalkozás áll, ami nem keverendő össze egy jótékonysági alapítvánnyal... Az oldal célja pusztán szórakoztató időtöltés. Hirdetőink jóvoltából bevételhez jutunk, amiből kisebb nagyobb ajándékokat tudunk juttatni a szerencsés játékosoknak! NEM tudunk és NEM is akarunk a fizetős szerencsejátékokhoz hasonló szintű ajándékokat (készpénzt) juttatni nyerteseinknek! Az azonban biztos, hogy nálunk veszteni NEM, nyerni azonban lehet! Szemben a fizetős szerencsejátékokkal, ahol helyből mínusszal indulhatunk (szelvény ára), aztán ha egy kis szerencsénk van akár még nyerhetünk is..http://lottoszimulator.hu/index.php?p=reg&ajanlo=pityesz76@gmail.com.

2012. március 28., szerda

húsvét2012

Tudod-e, a keresztény vallás szerint a húsvét
sokkal nagyobb ünnep, mint a karácsony?

 Jézus ekkor váltott meg minket, embereket,
és ekkor bizonyította be, hogy a halál legyőzhető.

Ez adott az Nekünk, az Emberiségnek új hitet,
új erőt, hogy kitartsunk a Földön.
Hiszen a bűnök alól van feloldozás,
és a halál után is vár valami.
Valami, ami talán végül igazi békét hoz lelkünknek.
Az élet új értelemet nyert: azért legyünk itt jók,
hogy majd, ha innen elmegyünk,
méltó sors várjon ránk az örökkévalóságban.

Élj  úgy, hogy a lehető legjobb, legemberibb
éned legyen mindig az erősebb, és szeress mindenkit,

bármilyen hibái is vannak.

Az elfogadás, és megbocsátás talán
az egyik legcsodásabb emberi erény.
És a szeretet az, amiért érdemes élni.
Kívánom, hogy legyen olyan vidám, olyan szép,
és olyan szeretettel teli a húsvétod, hogy örök
élmény legyen visszagondolnod rá!


Tiszta szívből kívánok Neked, és mindenkinek,
aki kedves a számodra...

FIGYELEM!!!
az oldal nyugalom megzavarására alkalmas!!!
PÉNZTÁRCABARÁT AKCIÓK!!:)
Regisztrálás esetén könnyen vehetsz húsvéti ajándékot, utazást,ebédelhetsz
 90% al olcsóbban!!
Elutazhatsz ingyen és egy laptop is a tied lehet
Kattints iide most!
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET
--






Húsvét van.
Gondoljunk egymásra, és nyissunk azokra ajtót,
akiről eddig elfeledkeztünk, s aki lehet,
hogy a velünk szomszédos szoba lakója.
És ezt utána tegyük meg ezt a mindennapokban is.
Ne csak egyszer most, hanem azután egész életünkben.
Elviselhetőbb, jobb lesz ezután,
hiszen a pénz nem minden.
A kapcsolatok az emberi kötődések az életet
néha bizony nehezebbé,
de a sorscsapások elviselését, könnyebbé teszik.
 Virág helyett egyedi ajándék póló, puzzle, bögre, naptár...

A húsvét története.
A húsvét, a kereszténység egyik legnagyobb szent ünnepe, úgynevezett "mozgó ünnep". Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszi napéjegyenlőség március 21-én van, ehhez igazodik a húsvét időpontja. Ha a március 21-i napéjegyenlőség időpontja olyan szombati napra esik amikor éppen holdtölte van, akkor abban az évben a húsvét március 22-én van. Tehát ez a legkorábbi nap, amikor elkezdődhet a húsvét. A csillagászati tavasz kezdetétől a legtávolabbi időpontra eső húsvét vasárnap pedig április 25-e lehet.


A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe. Jézus feltámadását ünneplik mindenhol a templomokban. A történet szerint két nappal elötte, pénteken, feszítették keresztre őt a római katonák, azzal gyanusitották, hogy forradalmat indíthatott volna a tanításaival és hogy ő akart lenni a király.
Ezért csúfságból tövis koronát tettek a fejére, kezét, lábát odaszegezték a kereszthez és a feje fölé tűztek egy papírt, amin ez állt: I.N.R.I. - Iesus Nazarensis, Rex Iudeae. Magyarul: Názáreti Jézus, Judea királya.
Szegény, meg is halt néhány órán belül, a családja eltemette, zsidó szokás szerint egy barlangot ásva a domboldalba az Olajfák Hegyén és egy nagy, nehéz kõvel takarták be a sírt. Lévén, hogy másnap szombat volt és olyankor a tizparancsolat szerint pihenni kell, a családja és a tanitványai csak vasárnap mentek ki megint a sírhoz. De mit találtak ott...!? Üres volt a gödör! Egy angyal állt mellette és azt mondta a gyászolóknak: "Nincs már itt, mert feltámadt!"





Játszani és nyerni mindenki szeret. 
Gyere Te is, ne maradj ki belőle!

Kedvenc mindenünk a bicikli, ezért a BikeFun felajánlott egy Merida Crossway 05-V női, vagy férfi kerékpárt annak a Mozgásvilág.hu olvasónak, aki meg tudja válaszolni az alábbi jelentkezési lapon található kérdést, legkésőbb 2012. április 10-e éjfélig és van olyan szerencsés, hogy az április 11-i sorsoláson az Ő nevét dobja ki Mr. Random.org.http://www.mozgasvilag.hu/hir/merida-kerekpar-nyeremenyjatek/b5203780de

.Nevezz be a sorsolásra, pályázd meg az autót, vagy a műszaki termékek valamelyikét.
A mai napon még felajánlottak 50 db kisháztartási gépet is.
lesz még ingyenes bankkártya..és rengeteg kedvezmény..
http://www.elony.hu/kartya.php?id=2464

Webgalamb E-Mail Marketing és Hírlevél Szoftver-


Én már játszom a tavasz legnagyszerűbb utazási játékában! Ajánlom neked is, hiszen minden játékos automatikusan kap egy belföldre szóló Utazás 2012 élménycsomagot közel 100.000 Ft-nyi felajánlással. Én már meg is kaptam az enyémet.
Emellett 30 nyeremény is kiosztásra kerül, köztük 5 db wellness hétvége!



-----
---
---

Van egy weboldal, ahol egy ingyenes csomagot adnak célkitűzés, időgazdálkodás, motiváció, 
anyagi függetlenség témában. Ezt érdemes megnézned


nyerj húsvétra


játssz velünk és nyerd meg akár mind a 4 wellness hétvégét
 és pihend ki a tél fáradalmait!

-----
Ez egy olyan játék oldal, ahol kockázat nélkül tudjátok szimulálni, hogy mennyi pénzt nyernétek, vagy veszítenétek ha valódi szerencsejátékokon lottóznátok!

NEM szerencsejáték oldal, és különösen NEM szerencsejátékosoknak szól! Az oldal mögött egy üzleti vállalkozás áll, ami nem keverendő össze egy jótékonysági alapítvánnyal...

Az oldal célja pusztán szórakoztató időtöltés. Hirdetőink jóvoltából bevételhez jutunk, amiből kisebb nagyobb ajándékokat tudunk juttatni a szerencsés játékosoknak!

NEM tudunk és NEM is akarunk a fizetős szerencsejátékokhoz hasonló szintű ajándékokat (készpénzt) juttatni nyerteseinknek! Az azonban biztos, hogy nálunk veszteni NEM, nyerni azonban lehet! Szemben a fizetős szerencsejátékokkal, ahol helyből mínusszal indulhatunk (szelvény ára), aztán ha egy kis szerencsénk van akár még nyerhetünk is...



http://lottoszimulator.hu/index.php?p=reg&ajanlo=pityesz76@gmail.com




-----

én már tagja vagyok a P2PMoney Klubnak, ahol gyönyörű házakat, autókat, hajókat és értékes dolgokat lehet fordított aukciós rendszerben eladni és megnyerni.
Ha neked is gondot okoz, hogy hogyan add el ingó vagy ingatlanod, regisztrálj ingyenesen.
Ajánlókódom, melyet a regisztrációhoz használhatsz:AA0344
Játssz és nyerj! 
Szép napot és sok sikert kívánok:

--------------
játssz velünk mindennap
nyerj és keress pénzt :)Ajánl egy kereskedőt, akivel megállapodást kötünk, ez esetben a nettó szervezési díjbevételünk 10%-át fizetjük ki Önnek. Email kontakt.

Meghív egy (vagy több) regisztráló játékost, és annyi sorsjegy kupont kap, ahány új tag regisztrál. Meghívottja szintán kap egy sorsjegy kupont, mint a drukka.hu üdvözlő ajándékát.



Mostantól akár 10 millió Ft-ot is megnyerhetsz a PROAKTIVdirekt klubbanA játék teljesen díjtalan. Ráadásul ha kéred, garantált ajándékként egy 50%-os kedvezményre jogosító wellness kupont is küldünk neked, ami a balatonkenesei Marina Port**** szállodába szól. 


http://proaktivdirekt.com/nyeremenyjatek/nyeremeny?ref=744e8715fc

nyerj 50000 Ftot :)


https://facebook.antavo.com/a0b00c406020c7606450f7c1a6404894a0f299d5
további játékok itt :)
http://szebbelet-szebbelet.blogspot.com/2012/04/ittatavaszlegjobbnyeremenyjatekai.html
Gondolom észrevetted már, hogy a dátum évrõl évre változik. Akkor valyon hogyan tudják, mikor kell ünnepelni? Pedig ezt te magad is kiszámolhatod úgy, hogy megfigyeled mikor van az elsõ telihold március 21 után és akkor az utánna következõ elsõ vasárnap lesz a Húsvét. Azért tudják, hogy akkor volt, mert a biblia szerint az ekkor ünnepelt zsidó Peszach elsõ napján tartóztatták le Jézust. Az úgynevezett Utolsó Vacsora alkalmával (ismered-e a híres festményt?) Jézus és a tanitványai a Peszach elõestéjén szokásos Széder estet ünnepelték meg, megtörve az élesztõ nélkül sütött kenyeret (maceszt) és megitták az elõírt több pohár bort. Nagyon sok nyelven ma is úgy hívják a húsvétot, hogy Paszcha(görög, orosz), Pascua(spanyol), Páscoa(portugál), Pasqua(olasz), Paque(francia), Påsk(svéd), Påske(norvég), Paste(román).

Több európai nyelven a teuton (norsze) Õstra istennõ ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennõt szimbolizálta a tojás és a nyuszi, ez utóbbit Németországban kezdték el újra húsvéti szimbólumként használni az 1800-as években és onnan terjedt el ma már a világon mindenhol.

De a világ minden táján ünnepelnek valamilyen tavaszi ünnepet a nem keresztények is. Mióta a világ világ, az emberek örvendeztek és megünnepelték a tavaszt, a természet felújulását. A leguniverzálisabb szimbólum a tojás, mivel az a termékenységet, új életet juttatja eszünkbe. Gyakori ötlet a tojások színezése, a "piros", vagy "hímes" tojás, már az õsi Babilonban is csinálták. Késõbb az egyiptomi templomokat is kidíszitették velük tavasszal.
 


Egy kis vidámság:

A Húsvét elmarad, a nyúl mindent bevallott! :)


A 80 éves férfi felhívja távol élő fiát
- Fiam! Anyád és én úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk tovább, és elválunk. Arra kérnélek, hogy hívd fel a nővéredet, és kíméletesen próbáld vele közölni a hírt! A fia azonnal telefonál a nővérének, és közli vele a rossz hírt. A nővére egyből intézkedni kezd
- Azonnal csomagolj, elutazunk és rendbe tesszük ezt a dolgot.
Majd felhívja az apját is
- Azonnal odautazunk hozzátok, addig ne csináljatok semmit!
Az apja
- Jó, akkor várunk.
Majd odafordul a feleségéhez
- Nos, a gyerekek akkor nálunk töltik a karácsonyt. Csak azt tudnám, húsvétra mit fogunk kitalálni...


Tojás

Pistike reggel:
- Anya fontos megenni ezt a tojást?
- Jaj kicsim ne nyavalyogj, edd meg!
-De anya ez nem úgy néz ki, mint szokott!
- Mondtam már, hogy edd meg!
Kicsit később:
- De anya, a csőrét meghagyhatom?




Mi köze a Húsvét-szigetnek a húsvéthoz?
Nos, valójában nem sok. Mindössze annyi, hogy a szigetet az európaiak húsvét vasárnapján fedezték fel 1722-ben. Az apró, egyharmad Budapest területű sziget eredeti neve egyébként Rapa Nui, azaz Nagy Evező, de hívják úgy is, hogy "A világ köldöke".
Bíró András: Ez a húsvét

Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.

Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.

Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.

A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.

Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
Örökös harmóniára.

húsvéti sonkás kenyér receptje

Húsvéti sonkás kenyér receptje

Hozzávalók:
-liszt 0,5 kg
-főtt,füstölt sonka vagy tarja 0,3kg
-élesztő 3 dkg
-cukor 2 dkg
-tej 1,5dl
-vaj 3dkg
-só

Tejet össze keverjük a cukorral bele morzsoljuk az élesztőt és meleg helyen felfuttatjuk. Ledaráljuk a sonkát és puhára olvasztjuk a vajat.

Egy nagyobb tálba szitáljuk a lisztet bele tesszük a vajat a felfutott élesztőt összedolgozzuk ha szükséges szódavízzel lazítjuk addig dagasszuk míg hólyagos közepesen lágy tésztát kapunk.bele tesszük a sonkát össze dolgozzuk és meg kóstoljuk amennyiben szükséges sózzuk.

Langyos helyen kétszeresére kelesztjük.Közben a sütőt előmelegítjük kb 180-190 celsiusra.                                                  
Ha megkelt ketté osztjuk és zsúrkenyér formájúra alakítjuk. Sütő lemezre tesszük tetején éles késsel 3-4 bevágást ejtünk. Közepes lángon megsütjük kb 40-50 perc.

Sütőből kivéve hideg vízzel alaposan megkenjük. ( A sonkával együtt tehetünk bele reszelt kinyomkodott tormát, apróra vágott snidlinget vagy medve hagymát)





2012. február 29., szerda

segíts_te_is_óvodánknak

koronáscukor játékon segítsetek kis barátom ovijának ha cukrot vesztek otthonra
3 logót névvel együtt a lenti cimre az ovi adatainak feltüntetésével és a 

te adataiddal küldd be és nyerj te is ajándék csomagot és Visegrádi üdülést, 
az ovinak meg családi napot és játékokat
Térségi Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Hétszínvirág Óvoda
Cím: 6760 Kistelek, Petőfi u. 28.
Telefon: 62/259-554
Koronás CukoOvi Budapest94 Pf 50 1461
köszi



Mi lenne, ha mostantól itt a "hungaroker.hu" webáruházban költenénk 
el azt a pénzt, amit eddig máshol, s cserébe akár ingyenessé tehetjük 
a fogyasztásunkat, sőt havi bevételre is szert tehetünk. 
Amennyiben elégedett fogyasztókká válunk, nem fog nehezünkre
 esni ezt a lehetőséget az ismerőseink körében népszerűsíteni sem.
A termékeket haza is szállítják, nem kell cipekedni, aminek én nagyon örülök.
Amennyiben egyetértesz velem, regisztrálj ingyenesen most!
 http://www.hungaroker.hu/?mod=regisztracio&rid=1000034
Amennyiben nincs kitöltve az ajánló azonosítója, kérlek ezt ird be: 36-1000034



‎"A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja.


 De ez így van velünk, felnőttekkel is. 


Ha hazafelé egy pattanásos legényke


 csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, 


az a hölgy kivirágzik. Van egy kolléganőm, 


egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, 


minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját,


 a ruháját. 


A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének:


 te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne


. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, 


hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik,


 hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni!


 Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak


 nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. 


Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?" 


Böjte Csaba: Hidak egymáshoz


Szórakozz, találd meg ismerőseidet, szerezz új barátokat és keress pénzt minden nap!


Asszem van egy jó ötletem a számodra:

2012. február 11., szombat

nyerj_mozibelepot

Nyerj mozibelépőt a 11 Oscar-díjra jelölt filmre az év legszebb könyvével!
Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret 50 db páros belépőt sorsolunk ki a 11 Oscar-díjra jelölt A leleményes Hugo Cabret c. film premier előtti vetítésére azok között, akik megrendelik a film alapjául szolgáló varázslatos könyvet 2012 február 9. és 24. között. 
  A csodához nem kell sok dolog. Elég egy kisfiú és egy varázslatos titok, hogy biztosak lehessünk: nemcsak ebben a mesében, hanem az életben is minden lehetséges.
 Rendeld meg a könyvet és legyél Te  a film első magyarországi nézőinek egyike!!

A sorsolás időpontja és helye: február 25. Shopline-székház
A film vetítésének időpontja és helye:
február 28. (kedd) 19.00 óra CINEMA CITY MOM PARK 1-es terem
 A nyerteseket e-mailben értesítjük.

 Dicséretek, idézetek:
 „Tudod, vannak filmek, amik először könyv alakban születnek meg.” – mondja Isabelle Hugónak Martin Scorsese filmjében. 
„Varázslók, sellők, utazók, kalandorok, bűvészek, gyertek és álmodjatok velem!” 
Martin Scorsese: A leleményes Hugo 


„Csodálatos! Értsd az agyonhasznált fordulatot szó szerint: Hugo Cabret életre kelti a csodát!” 
New York Times 
„Selznick lélekemelő története a mesemondás, a gyönyörű illusztrációk és a filmes megoldások művészi keveréke. Igazi mestermű.” Publishers Weekly
.

2012. február 7., kedd

munka