2013. június 1., szombat

öngondoskodás, avagy lépj ki...


"Éppen azokban az időszakokban állsz készen arra,
hogy egy nagy ugrást tegyél,
amikor minden rosszabbodni látszik.
Amikor úgy érzed, sehová sem jutottál,
egy helyben topogsz, sőt visszacsúszol, akkor valójában
azért lépsz hátra, hogy lendületet vegyél a starthoz.
"
(Dan Millman)

2013 május 31. www.ongondoskodasexpo.hu .
volt szerencsém részt venni az előadásokon.

-Dr. Fónagy János  a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntőjében beszélt a fenntartható jövőről, az állam, a vállalatok és az egyén felelősségéről:
 
  • ma hazánkban 100 liter ivóvízből, 96 liter más célra használódik el, azzal msunk, mosogatunk, locsolunk, miközben az esővíz gyűjtése gyerekcipőben jár,
  • törkednek egy átláthatóbb és költséghatékonyabb vízgazdálkodásra, mivel hazánk vízgazdálkodó cégeinek száma nem indokol ekkora apparátust... 
  • hulladékgazdálkodás terén is arra törekednek, hogy a szelektív gyűjtés egységes, biztonságos és a lakosság számára gazdaságos legyen.
    1. házhoz menő gyűjtés, valóban külön szállítása, amit fellehet használni azt fel is használják(üveg,műanyag,papír,szerves hulladék) amit nem azt meg elégetik ebből hőenergiát álítanak elő.
    2. a szelektív szigeteket felszámolják, mert oda helyezik a saját szemetüket ill felforgatják, tönkre teszik..
    3. vidéken és kertes házaknál ösztönzik a szerves anyag vissza forgatását.
  • mind ezekkel pár éven belül elérjük hogy a szemétért fizetni fognak, és hogy a fűtés is olcsóbb lesz.
  • emelett az úniós útmutatásoknak is meg fog felelni a mai néhány százalék helyett 90 % körüli lesz az újra hasznosítás..   

 Mindezeket Hadnagy Attila, a Budapest Főpolgármesteri Hivataltól is megerősítette.


De mindez kevés ha sürgősen nem változik meg az egyén és a kisebb közösségek szemlélete ez irányban. 

Használd ki a lehetőségeket, azt tudtad, hogy , csipszes-zacskó és a cigicsikk gyűjtésével óvod a környezetet és támogass alapítványokat!
http://www.terracycle.hu/


Ezután Dr. Fülöp Zsuzsa, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól szintén egy szemléletváltásról beszélt, amikor is nm a büntetés és a szankciónálás hanem az egyezség és a tudatos vásárlás erősítése, blog, fórum és társas játékokkal segítik a gyerekek és az idősek tájékoztatását.

       

   Beszélt még Doubravszky György, pénzügyi biztos a Jég hátán is magyar és
Káfony Márta és Rádiusz Tamás pedig a következő témákat boncolgatta :



Miért kerülünk függő viszonyba élelmiszertől, személytől, devizahiteltől?
Megfelelési kényszer? neveltetés? ezt mindenkinek magának kéne belülről megnéznie, deteljesen elnyomják bennünk azt, ami a kis gyerekben még meg van, hogy ösztönből, tehetségünknek és kitartási képességünknek válasszunk munkát, és mindent mi ebből fakad..
ezt teszi az oktatás, a média.

A hitellel ha nem arra fordítod hogy gyarapodj vagy hogy adhass csak modern rabszolgává tesz..




Azt mondták, hogy a kudarc hozzá tartozik az élethez.
Ez így nem igaz a kudarcot nem követi törvényszerűen siker, csak akkor, ha tudsz tanulni belőle hibáidat belátod de hiányosságaiddal ne foglalkozz, teljesen felesleges.

A párkapcsolati családi kudarcokról:
 általában azért mennek tönkre a kapcsolatok, mert nem beszélünk, nem tiszteli meg az egyik fél a másikat  a figyelmével, haza érnek a munkából és beesnek a tv elé .
ne légy rabja és ne menekülj a mátrixba.



Az élethez rettenetesen sok erő kell. 
Kiváltképp ahhoz,
 hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.
 Ezeken az előadásokon pedig ,
  •  Sárecz Iván, www.ivi.hu
    Építsd fel a személyes márkádat blogolással!
  •  Dobay Róbert, Menedzsmentor
    Ha kiváló akarsz lenni, szegd meg az összes szabályt!
  •  Kelkó Tamás
    Vannak emberek, akik burkoltan azon dolgoznak, hogy ne boldogulj az életben! Hogyan ismered fel őket.
... következő dolgokat hallhattam :

  • Iván arra világított rá, hogy ha pl egy ilyen bejegyzés valakiben megindít egy folyamatot, vagy csak elgondolkodtat, már megéri vele foglalkozni, az hogy ebből semmi anyagi haszon nincs? na bumm.. a világ nem abból épűl fel.."Adj, hogy kaphass!"!
    (és nem kizárólag anyagiakat, egy jó szót egy mosolyt bármi amivel szebbé teheted másik napját :)(vagy ide egy hozzászólást, miket gondolsz te erről) :)
    keres magadnak egy jó ügyet ahol adhatsz az idődből, munkádból, vagy csak beszélgess egy magányos emberrel, segyts neki a ház körül a bevásárlásban, mindegy mit csak szívből, szeretetből tedd.
  • egy fontos dologra is felhívta a figyelmem: ahogy neki is nekem is sokan fel" róják", szóvá teszik, hogy néha nagyon negédes, már-már nyálasan kedves vagyok..
    valóban, de ez belülről jön, úgy beszélek és kommunikálok ahogy én is elvárom ez mindössze ennyi :)

  • ha kiadnak egy feladatot, amihez abszolút semmi kedved és értelmét nem látod próbáld ki a következőt NEM CSINÁLOD MEG! és ha újra rád szólnak, akkor se!
    10-ből 9 esetben senkinek nem tűnik fel, hogy nem csináltad meg (persze ne látványos dolgokat) :)


    "Ne higgy annak, aki azt mondja, nem vagy rá képes!
    Ha van egy álmod, ne mondj le róla! Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha te sem tudnád.
    Ha akarsz valamit, tegyél érte!"


    /A boldogság nyomában
Mindegyik előadó kitért arra is hogy a mai rendszer beszippant és fogva tart..
  • 5 hónapos kislány kap adószámot..
  • orrba szájba tolják a diákhitelt, már - azzal kezdik a felnőtt létet
  • elhitetnek velünk olyan dolgokat amit elakarnak
    (egyetemen olyanokat tanítanak amire semmi bizonyíték, sőt.. de nekik ez kell)
    -pl a Honfoglalás
    -a "modern orvostudomány" 
  • meg vetettnek veled olyat amire valójában semmi szükséged (nézz körül otthon :) )


  • a szabályokról:
    kellenek egy szintig. de az ami ma van hazánkban béklyóba köt és nem enged gondolkodni, középszerűvé tesznek.jó példának hozta fel egy multi céget , ahol 10 éve bevezették, hogy nincsenek szabályok, mégis mindenki tudja a dolgát és sokkal hatékonyabban megy a munka, mert nem azon gondolkodnak munka közben ugyan ezzel milyen szabályt szegnek meg, hanem koncentrálhatnak  a feladatra.
  • gyengeségeket ne vissza húzó erőnek használjuk, azal foglalkozzunk amiben erősek vagyunk amit ösztönösen csinálunk,  annyit tegyünk, hogy nézzük meg egyáltalán zavar e valakit ha nem használjuk :)
  • minden munka helyen és csoportban vannak olyan emberek akik azon dolgoznak , hogy teljesen tönkre tegyék a csoport hatékonyságát pletykákkal, rosz indulatú megjegyzésekkel áskálódással, a legrosszabb ezt úgy teszik , hogy észre se veszed és te érzed magad hülyének.
    "A boldogság csak akkor talál meg minket, ha nem szabunk neki feltételeket."
    (Arthur Rubinstein c. film)

 Barta Szabolcs, Idealhometól 
 Géczy Gábor, fizikus tanár, www.magtar.hu és
 Petró Tibor, GL Matrix
előadásaikban kitértek arra, hogy olyan házakat kell építeni (amiről az államtitkár úr is beszélt) ami önfenntartó.
  • sajnos ma a napelemet és az általa generált energiát a bürokrácia(és a monopol helyzetben lévő energia cégek ) szó szerint ki nyírják, de saját magunk részére már megéri megtermelni vele az áramot.
    addig is tégy meg mindent, hogy kevesebb áram fogyjon és kevesebbet fizess:
    -kezdd azzal, hogy nem használod az un step by(mikor a kis piros lámpa világít a tvn dvd lejátszón stb) hanem teljesen kikapcsolod ha huzamosabb ideig (pl éjszaka) nem működteted ..
    -használj energiatakarékos izzókat!
  • Szabolcs Már  tíz éve épít házakat, és azokat a megoldásokat keresi, ahol segíthet az ügyfeleknek és ahol többet tud adni, mint más építőipari cég.
    Az egyik projektje a Prémium Panel Program, melyben a panelekben élők a megtakarításaikból felújíthatják lakásukat úgy, hogy a vérszívó szolgáltatókat kikerülik.
    A másik pedig a "Kilencven Ezres Ház", amely a családi házban élőknek olyan megoldást nyújt, amivel akár havi 90.000Ft bevételre is szert tehetnek. Sajnos azonban ezt az elképzelést, a mai jog olyan szinten megadóztatja, hogy már nem éri meg megvalósítani.

    Szabolcs ki merete mondani:
    "Ma már nem süt neked ingyen a Nap. "
    Viszont gyakorlati megoldásokat mondott ,
    hogy miképp maradjon koplalás nélkül több pénz a zsebedken.000000000
     
Jó cikkek, nagy nyeremények!
Praktikus tippek és jó cikkek! Regisztráljon ingyen a PROAKTIVdirekt klubba és nyerjen!

  • az eső vizet is célszerű egy szellőző és naptól védet helyen gyűjteni(egy-egy egy köbméteres műanyag tartályt az eresz csatorna végén, szűrőkkel ellátva  a földbe helyezni aljára algásodás ellen mészkő zúzalékot tenni) .
    létezik egy építési eljárás amivel a tető egyszerű átépítésével mguszhatod a klimatizáló gépek használatát.
    http://idealhome.hu oldalon keressed.

  • Beszéltek még arról, hogy egy kb 800 négyszögölnyi kert már el tart egy családot.
    Ennél nagyobbal már tudunk annyit termelni hogy eladjuk vagy elcseréljük termékeinket.
    Nem kell megijedni attól hogy nem értek hozzá, ápoljunk jó kapcsolatot a szomszédokkal akik tanácsokkal és esetleg magokkal segítenek bele jönni a kertészkedésbe, és még az is elő fordulhat cserélgessük egymással a felesleget .
    http://magtar.hu/oldal/mese-a-kerteszrol-a-magrol-es-a-mag-rol
  • Nem kel vegyszereket használni, az anyaföld meghálálja ha segítjük a munkáját,minden szerves anyagot juttassunk vissza a földbe és hagyjuk , hogy éljen a kert.
    (kávé zacc, hamu, zöld és konyhai hulladék, tojás héj meg az emberi ürülék :)
    hamuval, forgáccsal keverve a kis giliszták hatalmas hálával készítik el nekünk a talajt :) )
    az alap tézis ami él azt ne pusztítsd el!!(szerves anyagokat csak evésre ami erre alkalmatlan komposzt készítésre használj! )
    sőt a cigaretta csikk leáztatva és a víz hígítva tökéletes védelem a különféle bogárkák ellen.
  • muskátli remek védekező eszköz a szúnyogok ellen.
  • emellett a kerti munka egészségessé tesz mert mozogsz, friss levegőn vagy , össze hozza élmény dússá teszi az együtt töltött időt :),
  • sőt vannak szemléletek hogy hagyni kell a kertet magától életre kelni se kapálni nem kell se mást , vetni meg úgy hogy amerre jársz elejtesz egy magot..
    ennek egy szervezettebb formája:
    A biointenzív gazdálkodás – a talaj gyógyítása kiváló terméshozamok mellett.
    egy kiló élelmiszer elő állításához 6-14 kiló termő földet használunk el.
    be
    kell látni ez hosszú távon teljes elsivatagodáshoz vezet.
    ezen is segít ez a szemlélet
    it találhatsz részleteket
    http://permaforum.hu/permaforum/permawiki/index.php?title=Biointenz%C3%ADv_termeszt%C3%A9s

     
  • mind ezekkel nagyon óvatos becsléssel minimum havi 90000 Ft ot spórolhatsz meg!
  • ne vegyél távolról érkező terméket! 
  • pl a saláta fej 4-5 óra után 70 % os élvezeti és tápanyag veszteséget ér el.. szerinted egy több száz kilométert utazott termény mekkora tápértékkel bír?
  • ha közvetlen környezetedből származó terméket veszel segítesz fenntartani a településed(hisz a gazdálkodó meg él belőle és nem segélyért kuncsorog, vagy elköltözik), valamint nem terheleda környezeted a szállítással. 
  • Géczy Gábor, fizikus tanár elmondta ,a természeti népek 1,5-2 órát dolgoznak.
    A  Kalahári-sivatagban (a Föld talán leglehetetlenebb élőhelyén) élő busmanok napi 1,5-2 órát „dolgoznak”, ennyi idő szükséges számukra az életfeltételeik biztosítására.
    Valamit nagyon rosszul tudunk, ha sokkal jobb természeti feltételek mellett napi 10-12 órát kell dolgozzunk…
    Mit csinálnak busmanjaink a maradék időben?
    Ahogy a legendás „Istenek a fejükre estek” című filmben is láthattuk, beszélgetnek, viccelődnek, zenélnek és táncolnak, vagyis - velünk ellentétben - élnek!
     
A gyógyszerlobbi káros hatásait DR  Lenkei Gábor Cenzúrázott egészség című könyve alapján emlegették, 
C vitamint bármennyit be vihetünk nem tudjuk se túl adagolni sem vesekövet nem okoz!
A gyermeknek mi a jó azt egy anya ha hallgat a belső hangra tudni fogja.
  • pl ha megrágja a szalonnát vagy bármit a kicsinek és úgy adja oda , nem eteti, hanem táplálja.
    hisz megtanítja neki hogy kel rágni, érzi a gyerek a törődést és az enzimeit átadva erősíti immunrendszerét.
  • hazánkban van a legtöbb kötelező védőoltás!!! (ezt nem kommentálom)
  • keresd meg amit meg kívánsz (de felejtsd el a tul marketingetzett joghurtokat, húst nem látott párizsit.)
  • nincs kerted?? nem baj menj ki az erdőbe sétálj és valahol dugdoss el pár szem burgonyát, senki nem fogja észre venni , ősszel menj és szedd fel :)
  • sokan mondják azért nincs még 30 on túl sem gyerekük mert nincs pénz..
    mire gyűjtesz??
    nyugdíj?? azt elveszik.. a nyugdíjad abban van ha legalább 2-3 gyereked lesz akik idős korodra elő állítják amiből jól élhetsz.
Géczy tanár úr monda, neki 2 éves kis gyereke eddig egy fillérjükbe nem került gyerekhordozót ruhácskát stb megoldották házon belül :).
A gyógyítást 90 % ban házon belül oldja meg piócákkal, gyógy növényekkel, vizelettel ,
(ne fujjolj valóban http://magtar.hu)

"Higgy az emberben, önmagadban is - a másokba vetett bizalom magunknál kezdődik."
Hioszi Tatiosz


Legfontosabb!! Ne higgy a médiának, a politikának csak saját magadnak!
Az orvosok azt a tudást használják amit megadott nekik az egyetem, és ez nem (mindig ) jó.
Keress olyan gyógyításra felesküdött orvost aki meri használni a természetes módszereket és nem a gyógyszer lobbi fogja.

Kertészkedj, építs kapcsolatokat, mozogj(nem csak remek testsúly karbntartó, méregtelenítő, hisz izzadással a felgyülemlett méreganyagtól is megszabadulunk) de ezzel együtt egészségesebb is leszel, karban tartja az izmokat, porcokat, erősíti az immunrendszert.
Ne félj a fentiekben említett eső gyűjtőtől, ha megfelelő szűrővel látod el tiszta vizet kapsz amire a szervezetünknek szüksége van (figyeld csak meg eső után az állatok milyen jó ízűen lefetyelnek  a pocsolyából , és semmi bajuk nem, lesz tőle.)


legfontosabb a végén: kommunikálj, és adj magadból.
A jó kedvedet, örömödet, egy mosolyt aki szembe jön veled, és lepje be szeretet kis bolygónkat.
Ha bánt valami azt se tartsd magadban, beszéld meg ha lehet azzal aki ezt okozza, akár párod akár rokonod vagy főnököd, esetleg egy jó barátod kiben megbízol.

Ha teheted sétálj vagy kerékpározz esetleg használj tömegközlekedést, kevesebb káros anyag kerül a levegőbe, kisebb lesz a dugó, az egy főre jutó fajlagos költség..mozogsz..

Ha falura költözöl felejtsd el a városi szuper- és hipermarketeket hisz alig tud adni neked olyat, ami nincs meg a kertedben vagy a faluban, ráadásul ha be autózol a városba sokkal több káros anyag kerül a levegőbe..
rendeld meg interneten, házhoz viszik a webáruházak.

Ne vegyél /génmódosított, ismeretlen eredetű, / vetőmagot a lakóhelyeden keress tapasztalt gazdákat és kérdd segítségüket a táj-azonos növények magjainak, palántainak megszerzésében.

Takarításhoz használj ecetet, hajmosáshoz csalánból készíts sampont.

Felejtsd el a tegnapot, ne rágódj a holnapon, őrülj a mának! :)






"Száz év múlva nem fog számítani majdani bankszámlám, a ház, amelyben éltem, az autó, amelyet vezettem... De a világ megváltozhat azáltal, hogy fontos szerepet játszottam egy gyermek életében!" (Forest Witcrakft) 

Mi a legfontosabb az életben?

Az élethez rettenetesen sok erő kell. Kiváltképp ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.

"A boldogság csak akkor talál meg minket, ha nem szabunk neki feltételeket."
(Arthur Rubinstein c. film)

"Mi a legfontosabb az életben?
Ha olyasvalakit kérdezel, aki éhezik, azt feleli majd, hogy az ennivaló.
Ha olyasvalakit kérdezel, aki fázik, azt feleli majd: a meleg.
Ha pedig ahhoz fordulsz kérdéseddel, aki magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, azt a választ fogod kapni: az emberek társasága.
No és ha kielégítettük mindezen igényeket, akad-e még valami, amire mindannyiunknak szüksége van?
A filozófusok szerint igen. Ők úgy vélik, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Persze hogy létfontosságú az élelem.
A szeretet és a gondoskodás is nélkülözhetetlen.
Csakhogy van még valami, ami életünkhöz feltétlenül szükséges.
És ez nem más, mint hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában és miért élünk."

Kis korom óta próbálok rájönni, kutatok a válasz után.

Mi az élet értelme?

Az talán, ha tudunk mindennek örülni?
Ha süt a nap?
Ha a eső cseppek lágyan folynak le az arcomon?
HA megtaláláltam álmaim munkáját?
Ha van aki örül létemnek?
Ha egyedül álló vagyok, de nem vagy magányos?
Ha örülök a madár csicsergésnek?
Ha van mit ennem, azt ennem amit, és akkor, amikor szeretném?
Ezek is fontosak ahhoz, hogy fel keljek minden reggel
és a mindennapi küzdelmekhez erőt adjanak.
De ez mind önmagában kevés...

Az anyagi dolgok mulandóak, nem mindig süt a nap, és az ételnek is nem azért örülünk,
mert finom és megdolgoztam érte, hanem a sok száz éve folyton belénk "vert" ,
mutogatott szegény és éhező gyerekek sorsa, ha ők túlélik nekem is túl kell,
ezt az állam és az egyház által ezért "bűntatodat" ébreszt bennem, benned.

Az élet értelme az a gyerek, akinek megérkezése pillanatában felforgatja az életem.
Akire ha ránézek magadat és társamat látom újra, amikor csak vele vagyok felelős leszek
érte és felnövök mellette, ugyanakkor ha igazán átadom magam neki,
újra gyermek lehetek, az a kis csoda aki te is voltam, mikor megszülettem.

A gyerek érkezése sok mindent megváltoztat bennem és társamban is.
A gyerek felhőtlen, és feltétel nélküli szeretet ad ha figyelek rá, és is képes leszek újra
arra amit az élet keménysége elfojtott bennem. A gyermeki ártatlanság és a feltétel nélküli szeretet.
Ha büfizik, amikor alszik és csak csodálom őt, amikor elsőnek totyog, és amikor
mosolyog, nevet, mert vele és csak vele foglalkozok én is újra az a kis ártatlan gyermek lehetek.
Amikor le ülök vele játszani, ki mozdulunk vele focizni, vagy sétálni azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.

És ha olyan szerencsés vagy, hogy ezt a társaddal is megoszthatod, úgy is hogy akkor (is) melletted van és örül ő is ennek, és akkor is boldog lehetsz ha valamiért ezt nem tudod vele megosztani, ezért ha ez a csoda megtörténik veled
meg van az életed értelme, és ha mosolyogni nevetni látod, ha odabújik hozzád, vagy csak ugy mondja, "cejetlek", örülj te is.

Nekem még nem adott a sors vagy bármi olyan társat, akivel ezt megérhetem, de unokatesóim és barátaim gyerekei hasonló érzéseket jelentenek nekem, mikor együtt játszunk, tanulunk, mesét olvasunk, vagy csak beszélgetünk.
Az ártatlan mosolya, felhőtlen kacaja és mikor hozzám bújik, azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.
És ilyenkor minden ami a világból rám zúdul, elillan, minden napi harc új értelmet nyer.
És tudom amikor eléggé "érett" leszek, elfog jönni az, akivel ezt mind megélhetem és az a társ is aki mindezt megoszthatja velem és én megoszthatom vele.
mert..
"A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával."
Patricia Claffor
http://www.youtube.com/watch?v=oS_qqMqONZo


http://www.facebook.com/Boldogyermekkor

2013. május 31., péntek

Hazánk miniben

"Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor ezt a tündérországot megláttam...
Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna"
/ Eötvös Károly/


Hazánk legnagyobb arborétumában, a Kárpát-medence mértani középpontjában április 10-én megnyílt az ország legújabb látványossága, a szarvasi Mini Magyarország.
A hazánk történelmét, hagyományait, építészeti nevezetességeit bemutató makettpark Szarvas eddigi történetnek egyik legnagyobb magánerős turisztikai attrakció-fejlesztése, amely mintegy 70 millió forintos beruházással készült.
-->
Az élménypark megalkotását a brüsszeli Mini Europe ihlette. A hazánk történelmét, hagyományait, építészeti nevezetességeit bemutató Mini Magyarország a Békés megye szívében található arborétum gyönyörű természeti környezetében valódi turisztikai csemege, amely különleges élményt kínál minden korosztálynak. Családi, baráti kirándulások, osztálykirándulások, rendhagyó történelemórák, munkahelyi csapatépítő túrák helyszíne, nyugdíjas klubok kirándulásainak célpontja, ahol néhány óra alatt bebarangolhatjuk egész Magyarországot, miközben több száz év történelmi hagyománya, építészete és neves eseménye elevenedik meg a látogatók előtt.

Az első szakaszban több tucat hazai történelmi helyszín és épület makettje készült el, köztük például a szegedi dóm, a Széchenyi Lánchíd, a kecskeméti Cifrapalota vagy az egri vár makettje, amely 16. századi, eredeti állapotában mutatja be a várat, és a hozzá kapcsolódó leghíresebb történelmi eseményt, az 1552-es ostromot, az egri vár védőinek a török sereggel vívott hősies csatáját, kicsiben.

  

A Mini Magyarország számokban

A rendkívül részletgazdag makettek készítése, valamint a park kialakítása közel 9 hónapon át zajlott 12 szakember – köztük elismert képzőművészek –, és több mint 50 kivitelező munkás közreműködésével. A speciális technológiai kivitelezésnek köszönhetően a kicsinyített épületek a zord időjárási körülményekkel szemben is ellenállóak, amit a márciusi télben már bizonyítottak. A Mini Magyarország makettpark szervesen illeszkedik az Arborétum közegébe: a tervezés és a kialakítás során az akadálymentesítést, a fenntarthatóságot és a környezettudatosságot egyaránt szem előtt tartották, a növénytelepítési munkákat is célzottan az Arborétum élővilágával hangolták össze.
 http://www.minimagyarorszag.hu/

2013. május 22., szerda

Velencei tó

Pihenés és gyógyulás a Velencei-tónál


Velencei-tó kedvező természeti és földrajzi adottságainak, valamint a mederszabályzásnak köszönhetően a Balatonhoz hasonlóan hazánk legkedveltebb üdülőhelyeinek egyike.

A földtörténeti szempontból fiatal tó csupán 12-15 ezer éve, két párhuzamos törésvonal között alakulhatott ki. Az árkos mélyedést a természeti erők kimosták és szélesítették, a környéken élő birtokosok viszont újra és újra feltöltötték. Csapadékosabb években megfékezhetetlennek tűnt és több hektárnyi területet elöntött, azonban az 1960-as években kiszáradt. Ennek a problémának csak egyetlen megoldása volt, a tószabályozás, ami az 1960-as évek második felében kezdődött meg.





                   







Tó parti települések
  • Velence
    • Velence-újtelep
    • Velencefürdő
  • Kápolnásnyék
  • Gárdony
    • Agárd
    • Dinnyés
  • Pákozd
  • Sukoró
A fürdőzés mellett számos vízisport és egyéb szórakozási lehetőség várja a pihenni vágyókat.







Területe 26 km², a felület harmada nádassal borított. A napsütés hatására, valamint a sekély, átlagosan 1,5 m-es mélysége miatt Európa egyik legmelegebb tava: a víz hőmérséklete elérheti a 26-28 °C-ot is.
A Velencei-tó ásványi anyagokban (nátrium és magnézium) gazdag, kiváló vize a kimerült szervezetet felfrissíti, regenerálja. A fürdésen kívül a reumatikus fájdalmak enyhítésére is alkalmas.

Fekvése

Fejér megyében, Budapest és Székesfehérvár között, a Velencei-hegység lábánál található. Budapesttől 40–50 km, Székesfehérvártól 15–20 km, autóval, busszal és vonattal egyaránt jól megközelíthető.


























































további infók a programokról a
http://velenceito.info/
n -->

2013. május 16., csütörtök

pünkösd tihanyban

Szeretettel vár mindenkit a tihanyi pünkösdi pálinka fesztivál!

A tihanyi Visszhang-dombon számos pünkösdi és gasztronómiai program várja a kicsiket és nagyokat.
-->
A pünkösd hagyományainak felelevenítésén túl ezen a rendezvényen a pálinkáé a főszerep.
A négy napos programsorozaton nagy nevű pálinkafőzdék települnek ki Tihany legszebb pontján,
a Visszhang dombon.

nyerj 3 darabos pálinka válogatást díszcsomagolásban a Nyéki Pálinka Házától 17.540,- Ft értékben

http://www.tutinyertes.hu/meghivo/2tii80wedm/3fzsveu072


A kulturális, szórakoztató és gyerekprogramok mellett kézműves kirakodóvásár, játszóházak és
a rendezvény zárónapján gulyás főző verseny várja az idelátogatókat.


Pálinkafőző_468
 
A Programról:

Május 18 szombat


08.00: Kezdődik a gulyás főző verseny
10.00: Zenés pünkösdi ébresztő
10.00: A Pálinka-falu megnyitása
Gyerekfoglalkozások, játszóházak
14.30: Eredményhirdetés
15.30: A Tihanyi Hegyenjárók Táncegyüttes műsora, kísér a Kisszekund zenekar
17.00: Tihanyi Musical Stúdió „Best of” műsora
18.00: A Tihanyi Hegyenjárók Táncegyüttes műsora, kísér a Kisszekund zenekar
19.00: A színpadon: Badár Sándor
20.00: Rakonczai Imre műsora
Retro disco
Május 19 vasárnap

11.00: Arcfestés, légvár, játszóházak
11.00: Pünkösdi bolondozás - A KINCSES SZÍNHÁZ Gyermekműsora
14.00: A Tihanyi Asszonykórus műsora
15.00: A tihanyi Echo Citerabanda műsora
17.00: Kék bab Folk & Roll zenekar műsora
      Ír táncház
18.30: Balkán Fanatik koncert
Pünkösdi Bál a Búgócsiga együttessel




2013. május 10., péntek

keress állást most


-->

2013. május 5., vasárnap

nem minden a pénz..

-->








 


 

Minden alkalommal, amikor egy látogató az Ön oldaláról rákattint egy fizetős linkre a Careerjet oldalán, jutalékot adunk Önnek.

A weboldalát látogató felhasználók érdekében a linkekkel kapcsolatban mindent Ön határozhat meg: attól kezdve, hogy hogy nézzen ki a link az Ön weboldalán, egészen addig, hogy milyen állásokat hirdet.

A partnerprogrammal semmilyen szerződéses kötelezettség nem köti: bármikor fel-, illetve leiratkozhat.

Partnerfiókja segítségével nyomon követheti bevételeit és jutalékot (amit banki átutalással vagy PayPal-lel fizetünk Önnek) minden alkalommal, mikor eléri a 20.000,00 Ft-t.


 Legyen Ön is Careerjet partnerprogram tagja





2013. április 27., szombat

60 évig csaknem szomszédok voltak


60 évig csaknem szomszédok voltak az elveszettnek hitt testvérek..



.


60 évig csaknem szomszédok voltak az elveszettnek hitt testvérek...

George Culwick meg volt győződve róla, hogy nővére, Lucy eltűnt, és soha többé nem fogja látni. Az történt ugyanis, hogy George az 1920-as években utazgatni kezdett az országban (Anglia), mivel a mérnöki vállalkozása így kívánta.
Amikor 87 évesen nyugdíjba vonult, már teljesen biztos volt benne, hogy Lucy nem él, hiszen rég elveszítették egymást, és semmit sem tudott róla.

Mígnem egyszer George elment egy családfa kutató találkozóra, ahol – mint kiderült – a nővére is ott volt.

60 év után újra találkoztak hát.

Egymás nyakába borulva beszélgettek. Aztán egyszer csak érdekes tényre bukkantak. Felfedezték, hogy évtizedekig ott éltek egymástól mindössze 6,5 kilométerre Birminghamben.0000
-->
Nagy tanulság a történetből:
• olykor ott van az orrunk előtt a megoldás, mégsem vesszük észre

• a sors mindig megadja a megoldást

• aki keres, az talál – még ha későn is jut eszébe keresni...
Én most a kezedbe adom azt a megoldást amivel elérheted az anyagi függetlenséget, csak ki kell érte nyújtanod a kezed.

Elkészítettem Neked egy átfogó, mindenre részletesen kiterjedő megoldáscsomagot az anyagi függetlenség eléréséről.

csak add meg neved email címed és már is kűldöm :)



Email*
Név*

2013. április 17., szerda

anyák napja



Kovács Ákos énekes mondta, a születésnap nem az ő érdeme, az édesanyáé. ERRE TANítja gyermekeit is, ne csak azon az egy napon, de mindig köszönje meg az anyukájának az életet, a törődést..
-
 Idén május 5-én lesz Anyák Napja, 85 évvel ezelőtt sorolták be Magyarországon a hivatalos ünnepek közé. Korábbra is visszanyúlik az anyák megünneplése, de igazán először Amerikában terjedt el az édesanyák köszöntése, idén lesz a 100. évfordulója a hivatalosan nemzeti ünneppé nyilvánításnak. A legtöbb országban májusban, ezen belül is a második vasárnapon köszöntik az anyukákat, illetve emlékeznek az elhunyt anyákra. Ez volt az eredeti elképzelés is, de már rögvest az európai elterjesztés, népszerűsítés során a virág- és ajándékkereskedők karolták fel ezt az ünnepet is, mint sok-sok mást.

-->
a wikipédia így ír róla:

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték. Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét. Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Sajnos azonban Anna Jarvis a népszerűsítésre fordított ideje miatt nem vette észre, hogy hamarosan az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet, amelynek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás, Jarvis véleménye szerint pedig főképp a virágkereskedők hasznának növelése irányába. További élete során oly hevesen tiltakozott az ünnep üzletiesedése ellen, hogy még a törvénnyel is szembekerült egy vehemens tüntetése során. Élete végére megbánta tettét és nem akarta nevét Anyák Napjával kapcsolatba hozni. Magyarországon 1925-ben, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját. Te se felejtsd el felköszönteni! A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik.[2] február második vasárnapja: Norvégia március 8.: Afganisztán, Bulgária március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (például Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia) március 25.: Szlovénia május első vasárnapja: Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szerbia május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Peru, Szlovákia, Svájc, Tajvan, Törökország május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (például Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Malajzia, Pakisztán, Szingapúr május 26.: Lengyelország május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország június második vasárnapja: Luxemburg augusztus 15.: Costa Rica október harmadik vasárnapja: Argentína december 8.: Panama Más ünnephez kapcsolódik: Egyesült Királyság (Anglia): az itteni anyák napja (Mother's Day) nagyböjt negyedik vasárnapjára esik. A Mothering Sunday nevű vallási ünnepből alakult ki, amely eredetileg nem kapcsolódik a mai anyák napja ünnephez. India: a nyugati hatásra átvett május 10-i anyák napja mellett megtartják a Durga Puja nevű, októberi tíznapos ősi hindu anyák ünnepét is. Thaiföld: augusztus 12., Sirikit királynő születésnapja

2013. április 2., kedd

építkezz, ne idegeskedj

            -->

    "Addig minden rendben van, amíg adom a pénzt az anyagra, illetve előlegre.
Amint a pénz náluk van, tesznek a határidőre, a minőségre és garanciális
ügyintézésnél a "kapu garanciát" alkalmazzák (garancia csak addig van,
amíg ki nem léptünk a kapun).
" -->

Ugye ismerős ha már legalább egyszer belefogtál házépítésbe, felújításba.
Nos nem akarlak elkeseríteni, de ha egyedül akarod ezt végig vinni, számíts még a következőkre:
      -Spórolni akarsz az építőanyagon, az eszközökön, a mestereken, de
              -mire eljutsz a beszerzésig nem fog érdekelni néhány ezer forint árkülönbség,
              -a mestereken is rajta akarod tartani szemed, de a nap neked is 24 órából áll,
              -egyedül nem sok pénzt tudsz lealkudni.
    -Szeretnéd munka és a család mellett kézben tartani mindent, de a 24 órás szabályt itt se rúghatod fel. -Ha ezeken túl jutottál, és még nem vagy idegbeteg ahhoz gratulálok :) .
     Ekkor még jön , hogy valamelyik megrendelt árú nincs készleten, a fuvarral van gixer és a mester is elő jön még pár kéréssel. :)


Szeretném ha ezt mind elkerülnéd, ezért kicsit kutakodtam és találtam egy nagyon hasznos oldalt.

A teljesség igénye nélkül a következőket teheted meg:
  •  komplett felújítást igényelhetsz,
  • hasznos tanácsokat olvashatsz,
  • segítségükkel olcsóbban szerezheted be
    a felhasználandó anyagokat,
  • az ingyenes nyereményjátékon 250000 Ft
    értékben nyerhetsz lakásfelújítást!
  • sőt napi pár percnyi munkáért pénzt adnak.
  • ha építőiparban dolgozol akkor is van
    ajánlatuk számodra, de ha ajánlasz szakembert,
    vagy építkezőt akkor is.
  • ja és a jó társaság már tényleg bónusz :)

 

        -->

2013. március 10., vasárnap

nyeremények húsvétra

idén a húsvét hamar itt van, Március 31-Április 1
. --

Ezért Nem ragozom, mutatom :)
Nyerd meg a tojásvadászaton az alábbi nyeremények egyikét vagy akár mindet
  • Sony Xperia Tipo kártyafüggetlen okostelefon, Black (Android)
  • Moulinex OW110131 kenyérsütőgép
  • Microsoft Xbox 360 Slim 250GB játékkonzol + Forza Horizon játékszoftver
  • Electrolux ESF65040W 12 terítékes mosogatógép
  • Krups Nescafe Dolce Gusto KP1009 piccolo kávéfőző
  • Amazon Kindle 5 ebook olvasó
  • Samsung LE32E420 LCD Televízió
  • Agama AiBot by Genius RC330A robotporszívó
  • WayteQ xTAB-70dci tablet (Android)
Regisztrálj itt:
http://tojasvadaszat.hu/

Ezt is ajánlom :)
segíts új termékek tesztelésében ajándékokért!
http://www.trnd.com/
itt is pénzért, nekem már fizetett:
http://www.marketagent.com/user/newreg_start.aspx?RefUID=231119
--> --> -napi játék havi nyeremények!:

http://blocks.hu/
--> -
A Grátiszlottón ingyen játékkal akár 1,5 millióval indulhatsz neki a húsvétnak!http://gratislotto.hu/

--A http://lottoszimulator.hu/_oldalon meg értékes nyremnyek várnak




http://pityesz76.akcioajanloja.hu/

------

Nyerd meg az iRobot porszívórobotot és a luxus utazást! Ezen kívül gyűjts annyi pénzt a nyereményszámládra a játékainkkal, amennyit szeretnél megnyerni! Sőt, kedvezmény kártyát is kaphatsz, amivel például 8 Ft/l üzemanyag megtakarítást kapsz. A részvétel teljesen INGYENES és szórakoztató.

http://proaktivdirekt.com/



2013. március 1., péntek

diszkontáruház_ami_neked _fizet

a 10.000. tag ajándékot kap!

* Ha teheted, dolgozz otthonról.
* El sem hiszed, hogy a 8 órás
* munkaidő milyen jelentéktelen
* részét töltjük valóban munkával.

* Vegyük  észre, hogy a munkánk 80%-át
* a munkaidő 20%-ában végezzük.
* A többi időt fölöslegesen töltjük
* a munkahelyünkön, fölöslegesen
* égetjük a villanyt, fölöslegesen
* fut a képernyőkímélő a számítógépünkön.
*
*
* Nézz körül, mit tehetsz otthon és
* a munkahelyen annak érdekében,
* hogy kevesebb energiá kelljen elhasználni.
Jól jársz  vele,
* mert egy csomó pénzt meg fogsz takarítani..
A XXI. században, az internet korában könnyű
# otthonról dolgozni
# keveset dolgozni, de mégis egyre többet keresni
# pénzt keresni akkor is, ha nyaralnak vagy éppen alszanak
# második fizetést kapni
# mellékállás és túlóra helyett könnyedén pénzt keresni-








2013. február 23., szombat

1 % a gyermekekért!

Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt a rákos gyermekeket gyógyító orvosok a „LEGHASZNOSABB” – nak választották, amely eddigi munkájuk erkölcsi elismerése a szakmától.
Kéjük, ajánlja fel adója 1%-át a  leukémiás és daganatos gyermekek részére, ehhez használhatja a linkre kattintva: http://www.remenyalapitvany.hu/hogyan-segithet/egy-szazalek.html 1%-os rendelkező nyilatkozatot!     
Adószámuk: 18557071-1-09  
Amennyiben másnak ajánlja fel adója 1%-át, akkor is megteheti a rákos gyermekek támogatását, ha hívja a 13600-as telefonszámot, majd a gépi hang jelentkezése után megadja a 71-es kódot, hiszen minden hívással 250 forinttal támogatja az alapítványt!
 Kérem, látogasson el honlapjukra a www.remenyalapitvany.hu –ra valamint facebook oldalukra a www.facebook.com/veledvagyok -ra, és Önök is osszák meg híreiket, segítsék ezzel is, hogy minél többen tudják velünk együtt támogatni a kis betegeket!


-->

2013. február 20., szerda

Siófoki Tavaszi Fesztivál


 


Siófoki Tavaszi Fesztivál

Siófoki Tavaszi Fesztivál

2012. március 14-30.

Siófokon 2012 tavaszán is megrendezi Kálmán Imre Kulturális Központ a tavaszköszöntő hagyományos Siófoki Tavaszi Fesztivált, amely 2012. március 14. és március 30. között várja szeretettel az érdeklődőket.

A tavaszi fesztivál színvonalas kínálatában minden művészeti ág és stílus kedvelője talál programot. A fesztivál szervezőinek köszönhetően a a fesztivál közönsége a képzőművészeti kiállításokat látogathat, a komoly- és könnyűzenei koncerteket és a táncbemutatókat is láthat.

2012-es Siófoki Tavaszi Fesztivál programja:

Március 14.
17.00 Burai István festőművész kiállításának megnyitása
Helyszín: KIKK emeleti galéria


Hotelek, apartmanok, egyéb szálláshelyek ajánlatai egész Magyarországon online térképes keresővel.
Utazok.hu - Szállásfoglalás felsőfokon.

 

 

Márciusi 15-i hétvége Siófokon!

3nap/2éj 2 fő részére félpanziós ellátással, wellness használattal, Dumaszínház programmal - Március 14-17-ig- Hotel Azúr****- Siófok

-46%
AKCIÓS ár:
79 900 Ft
EREDETI ár: 148 500 Ft

Prémium kártyával csak 67 915 FT!
 -->





Március 18.
19.00 Apáti Tradicionális Jazz Klub
Helyszín: Teátrum Kávéház
Jegyár: 1.000 Ft

Március 20.
19.00 Nemzeti Filharmónikusok Grazioso Kamarazenekar Hangversenye
Helyszín: KIKK színházterem
Jegyár:
Földszint: 1.800 Ft
Erkély:1.600 Ft

 
Prémium Hotel Panoráma**** az Aranyparton, március 22-től
 részletekért kattints ide>>>>

Március 25.
19.00 Adagio előadás
Helyszín: KIKK színházterem
Jegyár: 2.600 Ft

Március 27.
19.00 Színházi Világnap!
"Párizs nem ereszt el"
- Oberfrank Pál kávéházi estje
Helyszín: KIKK színházterem
Jegyár: 1.000 Ft

Március 28.
19.00 Georges Feydeau: A hülyéje - bohózat
Helyszín: KIKK színházterem
Jókai Mór-bérlet
Jegyár:
Földszint: 3.000 Ft
Erkély: 2.800 Ft

Március 30.
19.00 Carmina Burana - Szegedi Kortárs Balett
Helyszín: KIKK színházterem
Jegyár: 2.600Ft

A tavaszi fesztivál három előadására a szervezők kedvezményes fesztivál bérletet bocsátanak ki.
A három előadás bérletdíja mindösszesen: 5.600 Ft.
A bérlet előadásai:
  • március 20. Grazioso Kamarazenekar Hangversenye,
  • március 25. Adagio előadás valamint
  • március 30. Carmina Burana

A programok tájékoztató jellegűek 
http://siofok.varosom.hu/programok/fesztivalok/Siofoki-Tavaszi-Fesztival-1.html

2013. február 16., szombat

belső gyerek és a világbéke

mindenkiben, így Benned is ott él a Belső gyermek?

Ő az aki gondoskodásra, szeretetre, megértésre, gyengédségre, vidámságra, örömre vágyik... Gyermekként ilyenek voltunk mindannyian. Tiszták, ártatlanok, védtelenek...

Belső gyermekünk a a tiszta gyermeki lényünk, aki Bennünk létezik és érez. :)
-->
az idők kezdete óta az ember vágya az volt, hogy legyen bőven tápláléka és menedéke, hogy létrehozzon egy nyugodt környezetet, ahol békében élhet, és eközben kialakíthatja kultúráját, bővítheti ismereteit környezetéről, az univerzumról és a teremtésről.
Mára az ember intelligenciája elért egy új szintet, ahol már megérti az univerzum igazi tudását olyan mágneses és gravitációs rendszerek és technológiák kifejlesztésével, amikkel reprodukálhatja és irányíthatja az anyagot és a környezetet ugyanolyan módon, ahogy az univerzumban is történik. Ezek a rendszerek elláthatják étellel, menedékkel, és kifogyhatatlan energiával bárhol az univerzumban, most először lehetőséget biztosítva, hogy utazhasson szerte az univerzumban egy olyan környezetben, amit a saját bolygóján és mindennapi életében is megszokott.
Ezeknek a rendszereknek a használatával az ember képes lesz percek alatt átszelni a bolygót. Ezzel fölöslegesség válnak a határok a Földön, amit az ember saját maga állított fel önmagának az évszázadok során. A határok már csak a múltban fognak létezni ahogy elavulnak és elvesztik jelentőségüket.
Most, hogy az ember arra készül, hogy úgy utazzon az űrben mint a bolygóján, és ahogy felkészül hogy csatlakozzon az univerzális közösséghez és hogy az univerzum távoli szegleteibe vándoroljon ahogy Isten más teremtményei is teszik, először saját otthonában kell békét találnia.

Hogy az ember elérje ezt a végső célját, és hogy békére leljen saját bolygóján, a bolygó polgárai, nemzetei, gyülekezetei és vallásai közötti teljes egyetértésre van szükség. Egy emberként kell cselekedni, mert sosem fogunk sikerrel járni, ha csak apránként törekszünk a békére.

Hogy elérjük a világbékét, felkérjük a világ minden vezetőjét, hogy az idei év folyamán gyűljenek össze egy helyszínen, hogy részt vegyenek egy világbéke konferencián és hogy megkössenek egy világbéke egyezményt azáltal, hogy írásban elfogadják az egész világra kiterjedő békét.


http://kerekegeszember.hu/ujirany/vilagbeke-egyezmeny-2013-03-21/

2013. február 13., szerda

tchibo

Bemutatkozik a nemzetközi Tchibo Brand Magyarországon is.

Amikor Max Herz 1949-ben megalapította a Tchibot, nem sejthette,  hogy  a   kezdetben   kávé-csomagküldő    szolgálatként   mukodo vállalkozása fel evszázadon belul  nemzetkozi nagyvállalattá növi ki magát.

Mára a Tchibo az európai háztartások millióiban szívesen látott  vendég, hiszen termekei reven az otthonokat kellemesebbe és stílusosabbá  varázsolja.

A Tchibo  név mára már nemcsak a friss, kiváló minőségű kávet jelenti, hanem sok  más egyebet is.
-->
 Az evek során  folyamatosan bővitette termék kínálatát es ertekesitesi  csatornáit.

Napjainkra a Tchibo számos országban jelen van erős márkáival, és  termékek gazdag választekát kinálja a fogyasztoknak kiválo minosegben.

Rendeljen most és 10.000 Ft feletti vásárlás eseten a házhozszállitás
ingyenes.

2013. február 3., vasárnap

valentin nap


-->


„Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
csak te, csak én, örökké és holtodiglan.
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
lelkünk mélyén igazán, őszintén szeretni.”
                        (Stendhal)
Szent Bálint napján (február 14-én) tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol név közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.

 
parfüm


A szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium Romanum Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.
Ennek a napnak a népszerűsége a virágkereskedésnek és különösen az ezt szolgáló reklámoknak köszönhetően megnövekedett. A napot átszövi sok hagyomány, ugyanúgy mint az 1990-es években népszerűvé lett, az USA-ból és Írországból importált Halloweennek.

Története a wikipédián>>





 

  • Lányok, lányok földi boszorkányok! 

    Ezt a csúfoló éneket biztos mindenki ismeri még gyerekkorából. Természetesen nem mindenkinek volt tehetsége a régi falusi társadalmakban sem a boszorkánykodáshoz, mégis a maiaknál sokkal több praktikát alkalmaztak az akkori fiatalok, (elsősorban a lányok) azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmeiket. Most ezekből a hajdani babonákból következzen néhány érdekesség, amit így, a szerelmesek ünnepén akár ki is lehet próbálni.
  • Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba.
  • Meg kell gyújtani egy szál gyufát, megvárni, amíg elég, s amerre ekkor dőlni fog, abból az irányból fog jönni a szerelmes.
  • Rátalálsz - TárskeresÅ�
  • Ha valaki kilenc kútról vizet hoz, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatja, akkor az illető mindig szeretni fogja.
  • Érdemes cicát "uszítani" a lányos házhoz érkező legényre, mert ha ott egy macska a fiú lábához dörgölőzik, akkor ő abból a házból fog nősülni.
  • Madárral álmodni férjhezmenetelt jelent.
  • Ha a lány, vagy a fiú eltör egy tükröt, akkor 9 évig nem megy férjhez, illetve nem nősül meg.
  • Akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Akkor soha nem fogják elhagyni egymást.
  • Naplemente után nem szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.
  • Egyes lányok vakondok véréből cseppentettek valamilyen ételbe, azt megetették a kiszemelt férfival, hogy így megszerezzék maguknak.


Azokat a szerelmeseket a hiedelem szerint nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás.
 http://www.bogrevar.hu/

Hamarosan itt a Valentin  nap és mi remek ajándékokat kínálunk! 



Érdemes nálunk újra szétnézni! Web-áruházunkban, folyamatosan bővülő választékunkban, akciós ajánlataink között ezernyi ötletet találsz!