2016. július 5., kedd
2016. május 14., szombat
2016. március 25., péntek
Honnan is ered a húsvéti nyuszi története?
Ma már szinte minden, főleg gyerekes családban jelen van a húsvéti nyuszi, sokan vásárolnak is nyulakat erre az időszakra. A nyuszik nagyon aranyosak, igazán család barátok és nagyon sokan meg is őrzik őket, mint házi kedvenceket. Azonban szerintem kevesen vannak azok, akik tudják honnan is ered ez a szokás. A húsvéti nyúl, vagy húsvéti nyuszi, a húsvét ünnephez kötődő figura, a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része: a gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor titokban, mint a Mikulás, ajándékot hoz nekik. Tipikusan nyugat-európai hagyomány, azonban a kontinens keleti felében, Magyarországon is régi tradíció. Magyarországon és többek közt az Amerikai Egyesült Államokban általánosan ismert hagyomány a húsvéti fészek készítése az ajándék és a húsvéti tojások számára. A húsvéti nyúl egyes források szerint a 16. századi Németországban vált a keresztény ünnepkör részévé, itt készítették az első kosárfészket és később az első édességből készült nyulat. Néhány forrás szerint egy félreértés kapcsán került a húsvéti ünnepkor jelképei közé. Egyes német területeken ugyanis gyöngytyúkot ajándékoztak egymásnak az emberek, annak tojásaival együtt. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, rövidebben Hasel. A nyúl németül pedig Hase. Franciaországban és Belgiumban a tojásokat nem a húsvéti nyúlhoz kötik, hanem azt mondják: a húsvéti harangok pottyantják le őket. A keresztény kultúrkörben elterjedt szokás a húsvéti nyulat ábrázoló képeslapok küldése. Húsvét előtt az áruházakban slágertermék a színesbe csomagolt csokoládé nyúl és tojás és a plüssnyulak. Magyar nyelvterületen a húsvéti locsolóversek gyakori szereplője. A fészekrakás valószínűleg abból vezethető le, hogy a nyugati kultúrákban ábrázolt nyúl általában a Lepus fajhoz tartozik, amely abban különbözik más nyúlfajoktól, hogy nem üregben él, hanem fészket rak, kicsinyei nyitott szemmel születnek, teste nagyobb és füle hosszabb. A tojás, ahogy a nyúl is, már az ókor óta termékenységi szimbólumok: mivel a nyulak nagyon sok utódot nevelnek fel, a tavaszi napforduló idején a föld megnövekvő termékenysége jelképének tartották őket. A hagyomány szerint, a jó gyerekeket a Mágikus Nyuszi, az Oschter Haws egy csokoládétojásokkal teli kosárral ajándékozza meg. Egy régebbi történet szerint pedig, egy asszony, aki nagyon szerette a gyerekeket, színes tojásokkal teli kosarakat rejtett el oly módon, hogy azt a gyerekek hamar megtalálják. A Húsvét szimbólumai, ahogyan mindannyian tudjuk a nyuszi és a piros tojás, amelyeket még a kereszténység előtti korszakból vettük át. Valójában ezek a szimbólumok nem állnak szoros összefüggésben Jézus halálával és feltámadásával; ők csak a tavasz jövetelét, valamint a növényzet és a termékenység megjelenését hirdetik. Egy régi legenda szerint Eostre istennő a téli időszakban egy sebzett madarat talált egy mezőn. Hogy megmentse a haláltól, átváltoztatta nyuszivá, ám ez megőrizte tojásrakó képességét. Köszönetképpen a nyuszi kidíszítette a tojásokat, és az istennőnek ajándékozta.” A nyuszi sok kultúrában számít különleges állatnak, sokan úgy tartják, hogy a nyúl az istenségek szóvivője is. Kínai hagyományok szerint a nyuszi a Holdon él, és a rizs őrlésével foglalatoskodik, így gondolva az emberek jóllétére. A nyúl a keresztény hit elterjedésével sem vesztett fontosságából, sok történet szerint az új élet keletkezéséhez köthető szaporasága miatt. A nyuszikból évente mintegy 90 millió kerül az emberek kosarába, a csokitojásokkal együtt pedig a legkelendőbb finomságnak számítanak ebben az időszakban. A nagyobb bevásárlóközpontok a vásárlók csalogatására a húsvéti ünnepek alatt általában nyuszi-simogatókat létesítenek, a gyerekek legnagyobb örömére. Forrás:delina.hu Szép áldott ünnepet mindenkinek :) |
2016. február 12., péntek
AUTÓNYEREMÉNY? MELYIK ILLIK HOZZÁD?
Kevés játék végén sorsolnak ki egy autót. Most a figyelmedbe szeretnénk ajánlani egyik partnerjátékunkat, ahol február 29-én egy szerencsés játékos egy slusszkulccsal lehet gazdagabb. Ráadásul nem is akármilyen autót nyerhetsz meg, sőt, három autó közül Te magad választhatod ki, hogy melyiket szeretnéd. De vajon hozzád melyik autó illik? Válassz és nyerd meg!
Te már választottál? Ha nem tudod, mire essen a választásod, olvass tovább, segítünk a döntésben. Ha már döntöttél... Nos, talán tudunk újat mondani álmaid autójáról. :)
Nyerd meg a BWM 118i-t!
Menjünk betűrendben, a BMW az első. A gyártó kínálatában is sok tekintetben úttörő ez az autó. Egyre nagyobbá, nehezebbé válnak az újabb modellek, ezért a gyártók elkezdtek kis autókat készíteni. A BMW esetében a típusoknál az első helyen álló 3, 5 illetve 7-es számjegy mindig a karosszéria méretét jelölte, a második kettő pedig a hengerűrtartalomra utalt. (Pl. az 735 esetében a 7 a luxusbatár méretet, a 35 pedig a 3500 köbcentiméteres motort jelölte). Történelemből elég is ennyi. De a márka is ilyen, tradicionális, tudatos.
Az 1-es a BMW egyik legújabb, viszont rövid időn belül sikeressé vált modellje. A bajor gyártó mindig is a sportos, nagyon jó minőségű autóiról volt híres, ez most sincs másként. A BMW kis bakancsa (a formát becézik így) vitathatatlanul nagyon erős, 170 lóerő áll a rendelkezésre. Éppen ezért nem kevés elektronika, erős fékek és tényleg zseniális futómű vigyáz rád, minden pillanatban.
Megjelenését tekintve ez a "legkomolyabb" autó, biztos lehetsz benne, hogy ebben ülve kapod majd a legtöbb irigykedő pillantást.
Vagy a Citroen C4 Cactus-t
Vagy esetleg a Mazda CX-3-ra fáj a fogad? Megértjük!
Kattints ide a nyereményjátékért! Sok sikert!>>
2016. január 18., hétfő
2016. január 7., csütörtök
2015. december 23., szerda
áldott békés karácsonyt!!
“Karácsonyi ajándék tippek:
Az ellenségednek, megbocsájtás.
Az ellenfelednek, tolerancia.
A barátodnak, a szíved.
Egy vásárlónak, szolgálat.
Mindenkinek, emberszeretet.
Minden gyereknek, jó példa.
Önmagadnak, tisztelet.”
Az ellenségednek, megbocsájtás.
Az ellenfelednek, tolerancia.
A barátodnak, a szíved.
Egy vásárlónak, szolgálat.
Mindenkinek, emberszeretet.
Minden gyereknek, jó példa.
Önmagadnak, tisztelet.”
(Oren Arnold)
Köszönöm, hogy 2015-ben megtiszteltél bizalmaddal.
Múltkor azt a gondolatot olvastam valahol, hogy a szeretet kifejezésének legjobb módja: az IDŐ.
Az idő, amivel nagyon fukarul bánunk.
Mindig úgy érezzük kevés van belőle. Amikor az egyik helyen vagyunk már szorít az idő, mert a másik helyen is kéne lennünk és még ezernyi dolog vár elintézésre.
Sokan követelik az idődet: a párod, a barátaid, a gyerekeid, az ügyfeleid, a családod, a hivatalok...
Az életed, barátaid s szeretteid legértékesebb része is az időd.
Van, aki két kézzel szórja és abban reménykedik, az ügyfelek értékelik majd az ingyen kapott időt.
Van, aki olcsón adja, fillérekben méri.
Van, aki fukarkodik vele, keveset ad másoknak. Azt hiszi, ha elfoglaltnak tűnik, azzal fontosabb is lesz egyben.
Van, aki a másokét lopja.
Pedig az idővel okosan is lehet bánni:
* Rászánhatjuk fontos dolgok elkészítésére, amikből aztán örök érték válik. És ezt mások is értékelni fogják.
* Megmutathatjuk másoknak milyen fontosak és értékesek a számukra, azzal, hogy osztatlan figyelmet adunk nekik.
* Megtölthetünk kevés időt sok tartalommal, ahelyett, hogy sok időt töltenénk meg kevés tartalommal.
* Megtanulhatjuk helyén kezelni a munka-időt, a magunkra fordított időt, a másokra fordított időt.
Ahelyett, hogy panaszkodunk, milyen kevés, milyen gyorsan múlik, mennyire sodródunk csak vele, megtanulhatjuk a kezünkbe venni és kormányozni.
Ellenkező esetben ő irányít bennünket.
Használd ki a karácsonyi lassuló időt a feltöltődésre,
hogy aztán januárban újraindulva teljes gőzzel haladhass tovább a munkádban!
( az idézetekért köszönet Vida Ági és a Gazdagmami csapatának )
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Neked és szeretteidnek! :)
2015. december 13., vasárnap
adventi ajándék a tchibótól :)

A WEBÁRUHÁZBA ›
Advent 3. vasárnapján meglepetéssel készültünk Önnek!
Rendeljen legalább 15 000 Ft értékben webáruházunkból és megajándékozzuk egy igazán sokoldalú konyhai eszközzel, mely nélkülözhetetlen segítőtárs a karácsonyi sütés - főzésben!*
-
*Az ajándék terméket 2015. december 14. éjfélig leadott, legalább 15 000 Ft feletti online megrendelés esetén biztosítjuk. A 0 Ft-os házhoz szállítási díj ajánlat 2015. december 18. éjfélig leadott rendelések esetén él. Az ajánlat más kedvezménnyel nem összevonható.
A WEBÁRUHÁZBA ›
2015. november 11., szerda
2015. október 31., szombat
méz,citrom, meleg víz csodálatos ereje
1 évig mézes-citromos vizet ivott,ez lett a vége
Egy nő 12 hónapon keresztül minden reggelét mézes-citromos vízzel kezdte, az eredmény pedig egészen elképesztő lett!
Crystal Davis egy évvel ezelőtt egy nagyon súlyos influenzán ment keresztül. A gyógyszerek nem hatottak, a lány pedig már nem tudta, kihez forduljon. Azonban egyszer csak egy idős nő azt javasolta neki, hogy igyon meg reggelente egy pohár meleg mézes-citromos vizet, és minden problémája elmúlik majd. Crystal nem hitt a dologban, de úgy gondolta, nincs veszíteni valója, ezért kipróbálta a kúrát, a végeredményen pedig még ő is meglepődött.
„Az influenza 1-2 napon belül elmúlt, és végre élvezhettem a napokat. Nem hagytam abba a kúrát, továbbra is ittam minden nap, egy éven keresztül, és azt vettem észre, hogy a testem teljesen átalakult. Már egy éve nem voltam beteg, a legnagyobb járvány időszakban sem kaptam el a semmit. Korábban gyakran fájt a hasam, de ez is teljesen megszűnt. Meg kell, hogy mondjam, soha nem hittem a népi gyógyászatban, inkább nyúltam a gyógyszerekhez, mint a természetes dolgokhoz. Amióta viszont iszom a mézes citromos meleg vizet reggelente, nincs szükségem gyógyszerekre, mert tünet- és panaszmentes vagyok, szó szerint egészséges!” – írta a lány, aki az interneten osztotta meg történetét, hogy másoknak is segíthessen vele.
Crystal Davis
Crystal azt is elmesélte, hogy már a reggeli kávéjára sincs szüksége, annyira energikus, sőt még estére sem fárad el. A kúrának köszönhetően nyugodtabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lett, és már családját is rábeszélte a citromos-mézes reggeli frissítőre. Ha te is ki szeretnéd próbálni a szuperegészséges kombót, akkor facsard ki minden nap egy fél citrom levét egy pohár meleg vízbe, tegyél hozzá egy evőkanál mézet, és hörpintsd fel éhgyomorra!
forrás: http://www.cosmopolitan.hu/body_love/2015/10/30/1-evig-mezes-citromos-vizet-ivott-ez-lett-a-vege/
forrás: http://www.cosmopolitan.hu/body_love/2015/10/30/1-evig-mezes-citromos-vizet-ivott-ez-lett-a-vege/
2015. augusztus 31., hétfő
2015. június 27., szombat
mingyárt itt a karácsony :D
A siker csupán kísérőjelenség. Sosem szabad céllá válnia.
Segíts és nyerj ingyen!
180 nap van a következô karácsonyig.
Böngéssz az akár 90%-os kuponok nyújtotta kedvezmények világában!
Meglepetéskirály.hu
te elkezdtél már ajándékok meg a vendéglátásodhoz szükséges dolgok után nézni? :)
Kedves Barátom!
Kapd meg te is az 500 Ft-os kezdő ajándékot!
Megérkezett a GruppenLotto, az első valódi közösségi csoportos lottószámjáték. Regisztrálj most és kapd meg te is a bónuszt, hogy abból azonnal kipróbálhasd a játékot. Az ajándékunkhoz további kötelezettség, apróbetűs rész vagy feltétel NINCS!
Az 500 Ft megszerzéséhez kattints ide.
Amennyiben a fenti link nem működne, kérlek másold a böngésződ címsorába ezt:https://gruppenlotto.com/hu/? xref=618265aad74b52f420195099
....................
Böngéssz az akár 90%-os kuponok nyújtotta kedvezmények világában!
Meglepetéskirály.hu
te elkezdtél már ajándékok meg a vendéglátásodhoz szükséges dolgok után nézni? :)
Kedves Barátom!
Kapd meg te is az 500 Ft-os kezdő ajándékot!
Megérkezett a GruppenLotto, az első valódi közösségi csoportos lottószámjáték. Regisztrálj most és kapd meg te is a bónuszt, hogy abból azonnal kipróbálhasd a játékot. Az ajándékunkhoz további kötelezettség, apróbetűs rész vagy feltétel NINCS!
Az 500 Ft megszerzéséhez kattints ide.
Amennyiben a fenti link nem működne, kérlek másold a böngésződ címsorába ezt:https://gruppenlotto.com/hu/?
....................
Most akár 10 millió Ft-ot nyerhetsz egy ingyenes regisztrációval, mellyel az SOS Gyermefalunak és a Bátor Tábornak is segítesz!
2015. június 17., szerda
hétköznapi hősök
azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót.
Gonda Józsefné késő délutántól várakozott a betegszállítókra az SBO-n, ahol azzal nyugtatgatták: mindjárt megérkeznek érte. Este nyolckor sem jöttek. A szállítók régen hazamentek, már a nővérek is műszakot váltottak, a 72 éves algyői asszonyt hajnali 2-kor egy emberséges orvos szánta meg, és vitte haza a saját kocsijával.
Egyre többször hallani hasonló történeteket. Többnyire ugyanazt a következtetést vonhatjuk le belőlük: azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót.
Gazdálkodók, akik a harsogó kormányzati propaganda ellenére is józan paraszti ésszel gondolkodnak, és a kánikulában nem tagadják meg az ivóvizet a tanyájukra vetődő menekültektől. Alkalmazottak százezrei, akik a nyolcórás munkanap letelte után akkor sem hagyják félbe a sürgető feladatot, ha pontosan tudják, a jogszabályokban előírt túlóradíjról nem is álmodhatnak. Persze azt is lehet érzékelni: kicsit belefáradtak az emberek a sok áldozathozatalba. Abba, hogy ügyeletes balekként mindig ők oldják meg mindazt, amit egy normálisan működő országban a kormányzatnak, a választott politikai osztálynak kellene.
A hírek arról szólnak: nekik van jobb dolguk is. Saját képmásukat felavatni. Önmaguknak lakáspályázatot kiírni. A klientúrát kitüntetni, megrendelésekkel elhalmozni. Rég elhalt szülők földi maradványait városi díszsírhelyre csempészni. Családi céghálózatot felvirágoztatni. Fociimádó fiaikat BL-döntőre vinni. Gyermekeiket saját lábra állítani. Százmilliókért, milliárdokért nemzeti konzultálni és plakátokkal nyomorultak ellen kampányolni. Vizet prédikálni és közben bort inni.
Rengeteg olyan fogalom létezik, amelyeket, ha lehetőségem lenne, törölnék a köztudatból. Az aranyérmes a gyermekéhezés fogalma!
Egy gyerek még akkor sem lehet éhes, ha a szülei semmit nem tesznek azért, hogy naponta minimum ötször enni tudjanak adni neki, de ha a helyzet ennek éppen az ellenkezője, mint Krisztináék esetében, akkor eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: a tehetetlenségnek olyan fokáig jutottunk, amikor a szavak nem segítenek.
.. elsőre az jutott eszembe, hogy egy héten egyszer az egész családot meghívom reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára. Ismeretségi körömben is tudok még vagy száz emberről, akik megtennék ugyanezt.
Aztán rájöttem: És akkor mi van? Hogyan lehet egy ilyen akciót úgy megszervezni, hogy a meghívottak önérzete, büszkesége és önbecsülése ne sérüljön? És akkor még nem beszéltem arról, hogy mi lesz azzal az összeszámlálhatatlan családdal, akik pontosan olyan gondokkal küzdenek, mint ők, ám segítséget kérni is szégyellnek.
No, de ha erre a saját ,,nagy" ötletre azt mondom, hogy rossz, akkor mi a jó? Mert, hogy valamit tenni kell, azt, úgy gondolom, nem vitathatja senki...
forrás delmagyar.hu borsonline.hu

2015. június 12., péntek
2015. június 9., kedd
2015. április 15., szerda
2015. március 1., vasárnap
készíts honlapot ingyen kömnnyedén
Vágj fel osztálytársaid előtt készíts rólatok, a nyaradról bármiről egy honlapot könnyedén.
Esküvőd közeleg? készíts hozzá egyedi honlapot.
Munkát keresel, bemutatnád tudásod?
Kép galéria és grafikák készítésével könnyedén lehengerelheted leendő munkáltatód!
Üzleted meg már honlap nélkül csak éldegél, mutasd be magad!
„Szép weboldalt szeretnénk!”
Sokan, amikor weboldalt készítettnek,
megrendelőként a szépség, a design alapján mondják ki az utolsó szót,
mondván hogy neki, a megrendelőnek „tetszik” az új weboldal.
Pedig ez kellene, hogy legyen a legutolsó érv
egy weboldal tervezése során. Egyrészt nem a megrendelőnek kell, hogy
tetsszen, hanem a látogatóknak, másrészt a látogatók sem a szép
weboldalakon vásárolnak, hanem az egyszerű és kezelhető, logikus
oldalakon.
Éppen ezért a design szépségének szerepe egy
weboldalon online marketing szempontból fontos ugyan, de kérészéletű,
ugyanis csak az első néhány másodpercig érdekes a látogatónak.

Az első benyomáskor eldönti a potenciális érdeklődő, hogy tetszetős-e az oldal, kellemes-e a szemének vagy sem, azonban olyan színösszeállítást nem lehet kitalálni, ami mindenkinek tetszik, így nem ezen a vonalon érdemes elindulni a tervezésnél.

Sokkal inkább arra kell összpontosítani, hogy
a színek, és a formák összhangban legyenek egymással, és a cég
imázsával, mondanivalójával, és összességében egységet alkossanak. Még
fontosabb, hogy a fejlécben található kép megerősítse a látogatót abban,
hogy milyen témájú weboldalon jár, azaz, lehetőleg a fejlécben lévő
képen köszönjön vissza a cég fő tevékenységének képi mása.
De még ennél is fontosabb hogy látogatód ne engedd el, amennyiben eladsz hírlevéllel kösd magadhoz ebben a Webgalamb Hírlevélküldő Szoftver segít neked 30 napi ingyenes!!

A legmegfelelőbb kép csak a legritkább esetben található meg a sablonok között, ezért érdemes készíttetni egy sajátot. A fejléc méret mindig változó nagyságú (a kiválasztott design adja meg), érdemes erre szabni a saját magunk által készített vagy esetleg valamelyik képeket árusító honlapon megvett fotót.

Jó megoldás lehet erre a képre egy
képszerkesztő programmal felírni a szlogenünket, vagy a főbb
tevékenységi köreinket, mert ezzel a látogatót, már az első
másodpercekben meggyőzzük, jó helyen jár.
A képet, ami a fejlécben van mindenki látni fogja azonnal, a szöveget, ami a nyitóoldalon van már nem mindenki fogja részletesen elolvasni.
A képet, ami a fejlécben van mindenki látni fogja azonnal, a szöveget, ami a nyitóoldalon van már nem mindenki fogja részletesen elolvasni.
Fontos tehát, hogy körültekintően válassza meg a fejléc képet, mert ez fogja adni az első benyomást az oldalról!
Pörgesd fel üzleted, mutasd meg magad, hozz létre fantasztikus weboldalakat, próbáld ki milyen ötletek rejlenek benned!Az Ifroxy segítségével az online megjelenésedhez mindent meg tudsz valósítani, magas színvonalon.
Válassz kedvedre sablont kínálatunkból, hogy megtaláld a neked megfelelőt.
Ingyen , mindent megmutatunk, ha elakadsz segítünk, amit nem tudsz megcsinálni abban is segítünk.
és ha már kész a weboldalad használd ki keress vele egy kis pénzt :))
.
a wanguruval pénzt is kereshetsz hírlevelek sms ek fogadásával Katt ide >>
2015. január 31., szombat
Nyerj kétszemélyes, szerelmes hétvégét!
Vásárold meg Rachel Gibson Valentin-nap és egyéb őrültségek című könyvét, a vásárlásnál kapott blokkot vagy bármilyen, a vásárlást igazoló bizonylatot) lezárt postai borítékban, személyes adataid kíséretében (név, e-mail cím, telefonszám) küldje el az Athenaeum Kiadó címére (1086 Budapest, Dankó utca 4-8.) vagy regisztrálj online
A beküldők között két darab, egyenként kétszemélyes, három napos, két éjszakás utazást sorsolunk ki. A nyereményeket a Kompas Touristik International ajánlotta fel.
A játék időtartama: 2015.02.01-02.25.
Beérkezési határidő: 2015. február 25.
A sorsolás időpontja: 2015. március 2.
Az ajándék utazások helyszínei: Bled (Szlovénia), Plitvicai tavak (Horvátország).
2015. január 8., csütörtök
2015. január 7., szerda
Ingyenes játék: nyerj autót vagy 5millió Ft készpénzt
Legyen a Kapu.hu a kezdőoldalad és nyerj naponta 15.000 vagy hetente
120.000 Ft-ot! A játék végén Tied lehet 2.000.000 forint vagy akár egy
új autó is!
Állítsd be most a nyerő kezdőlapot (frissitsd ha nem jelenik meg :) )
Állítsd be most a nyerő kezdőlapot (frissitsd ha nem jelenik meg :) )
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)