Hónapokkal ezelőtt került nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete a 2013. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalókra. Kevesebb hosszú hétvége
A legfontosabb, hogy 2013-ban egyetlen olyan ünnep sincs, amely hétvégére esne, viszont 2012-höz képest kevesebb lesz a hosszú hétvége, mivel május 1-je és október 23-a is szerdára esik. A rendelet szerint pihenőnapként megkapjuk augusztus 19-ét (hétfő), december 24-ét (kedd) és 27-ét (péntek), így a karácsony idén hat napos lesz.
A 2013-as munkaszüneti napokat mutatja az alábbi táblázat:
A 2013. évi munkaszüneti napok körüli - a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó - munkarend a következő:
2013. augusztus 24., szombat munkanap
2013. augusztus 19., hétfő pihenőnap
2013. december 7., szombat munkanap
2013. december 24., kedd pihenőnap
2013. december 21., szombat munkanap
2013. december 27., péntek pihenőnap
Balatoni wellness napok
3nap/2éj 2 fő részére félpanziós ellátással, korlátlan WELLNESS használattal,
MÁJUS 31-IG HÉTVÉGÉN IS - Laroba Wellness&Trening Hotel**** - Alsóörs
Akciós ár:39 900 Ft
EREDETI ár: 81 600 Ft | Megtakarítás: 41 700 Ft
MEGNÉZED A TÖBBI AJÁNLATOT IS?
-->
január 03 - 09-ig foglalható
SZEREZD MEG
MÉG OLCSÓBBAN:33 915 Ft
PRÉMIUM áron-15%
EXTRA kedvezménnyel
2 perc alatt beléphetsz!
Dinamikusan fejlődő csapatunkba keressünk kiváló problémamegoldó, projektvezetési tapasztalattal rendelkező projektmenedzser munkatársat. Feladatok:
támogatott projektek vezetése
határidők, folyamatok betartatása
projektteam munkájának szakmai felügyelete, támogatása
költségtervek készítése
alvállalkozói együttműködések koordinálása
folyamatszabályozások fejlesztése
Szakmai elvárások:
legalább 3-4 éves projektmenedzseri tapasztalat
felsőfokú végzettség
szakmai projektmenedzsment képzés elvégzése előnyt jelent
Személyes elvárások:
kiváló problémamegoldó
strukturált, önálló munkavégzésre alkalmas
globális látásmódú
precíz, megbízható
szakmája iránt elkötelezett
határozott, dinamikus személyiség
képes a határidők betartására és betartatására
Egyéb elvárások:
B kategóriás jogosítvány
Munkavégzés helye: Budapest, XI. kerület Jelentkezés módja:
Kérjük, hogy magyar nyelvű, fényképes önéletrajzát, fizetési igény megjelölésével a backofficevezeto@ringcsoport.hucímre küldje meg „projektmenedzser jelentkezés” megnevezéssel.
--> Érdekel 600 ezer Ft - 1 millió Ft éves jövedelem? Igen? Figyelj, mert van egy limitált fõvel, limitált ideig tartó különleges ajánlatunk a számodra (de nem sokáig), hiszen...Mivel Te is szoktál étkezni, mutatok Neked egy helyet, ahol ha megfelelő rendszerességgel... - megvásárolod a szükségleteid egy részét - rendelsz ebédet, vacsorát házhoz vagy munkahelyedre - kéred a napi/heti péksütemény igényedet - leadod a heti hús szükségletedet, a harmadik hónap után részesedhetsz egy - vagy akár több általad választott Bevétel programból, amely akár néhány százezer forint is lehet. Ez ennyire egyszerű! Ellátogathatsz SZEMÉLYESEN is a Cukrászda -és Kávézó üzletükbe, ahol a szendvicsek mellett cukrász süteményeket, tortákat, péksüteményeket, kávékat, teákat, üdítőket szolgálnak fel a betérőknek. Ilyennel még nem találkoztam, csak enni kell jókat és ezért részesedést fizetnek! Gyere, regisztrálj gyorsan Te is, a webáruházban megvehetsz mindent amit használsz othhon.
Munkahelyedről hazafelé menet beugrasz a kedvenc fodrászatodba, ahol elkészítik gyönyörű frizurádat…
a ClientFirst költségén. Autódat szervizbe viszed? A ClientFirst hozzájárul a költségekhez.
Megleped a kedvesed egy wellness hétvégével… a ClientFirst téríti a költségét.
Útba ejted kedvenc divatáru üzletedet, megcsodálod az új választékot,kiválasztod álmaid ruháját…
a ClientFirst hozzájárul vásárlásodhoz. Vezetnéd kedvenc autómárkád legújabb típusát…
a ClientFirst lehetővé teszi. Kedvenc lakberendezési áruházad karácsonyi választékában
megtalálod álmaid kiegészítőit? A ClientFirst hozzájárul vásárlásodhoz.
Tetszik, amit olvastál? A fentiek a ClientFirst segítségével akár valóra is válhatnak!
A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat megalapító ClientFirst Consulting Kft. saját hálózatának bővítésére
Próbavásárló
munkatársakat keres időszakos munkavégzésre.
Feladat:
Különböző vállalatok vevőkiszolgálásának értékelése próbavásárlással és egyéb piackutatási módszerekkel, a megbízó útmutatásai alapján.
Elvárások:
minimum középfokú végzettség
internettel rendelkezik
számlaképes (piackutatást tud felénk leszámlázni)
alapos, megbízható, igényes
pozitív gondolkodású
felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik (számítógép, MP3)
odafigyel az apró részletekre
tapasztalatát írásban pontosan és jól fogalmazza meg
Amit kínálunk:
érdekes feladatok
ügyfélhelyzet gyakorlatok
hozzájárulás a vevő-kiszolgálási kultúra fejlesztéséhez
Munkavégzés helye:
országos
kiemelkedően magas díjazássalés útiköltséggel is jelentkezhetsz
--> Mi eladjuk az ön termékeit / szolgáltatásait! Új vásárlókat, esetleg még új viszonteladókat és üzletkötőket is szerezhet a nálunk futtatott értékesítési kampányaival. Nálunk nem kell hatalmas engedményeket adnia, de még jutalékot sem kérünk az értékesítései után! Akár már 345 Ft-tól "szállítunk" önnek vásárlókat, ha ön úgy akarja. Vagy akár teljes 4 hónapon keresztül önnek kampányolunk, az ön termékeihez hozunk új vásárlókat. Mi nem képzéseket, ötleteket, szoftvereket és eBookokat kínálunk önnek a vállalkozásához, abból már biztosan önnek is elege van! Mi vásárlókat és akár viszonteladókat is szerzünk önnek! Vegye ki a részét ön is a nagy vevő rohamokból! Sőt, nálunk még a hagyományos vásárló dömping időszakok után is egyre több új vevőt szerezhet, hiszen vásárlóink zsebében nagy összegek lapulnak, amiket önnél is elkölthetnek, ha ajánlhatjuk termékeit hatféle kampányunk valamelyikén keresztül. Kérem, adja meg vállalkozása adatait: http://form1.listamester.com/lmui/faces/forms/SubscribeForm.jsp?m=4jr3is4wxnhde9d0&g=v2493s24wryu&e=qqdphipw0gvi&rd=0
Többféle kedvezményt és megfelelő használat mellett kamatmentes hitelre történő vásárlást biztosítanak a hitelkártyák. A bankok legjobb hitelkártya ajánlatait szedtük össze és megmutatjuk, hogyan is jó azt használni.
Aki betart néhány egyszerű szabályt, az hasznos társra lelhet a hitelkártyákban, a felelőtlen használatukkal viszont óriási tartozások halmozhatók fel, amitől később csak nehezen lehet megszabadulni. Nézzük, mire is kell odafigyelni! A legtöbb hitelkártyával 45-50 napig kamatmentesen lehet vásárolni. Még ebben az időszakban is fontos azonban, hogy hitelkártyánkkal ne költsünk többet, mint amennyit egyébként is megengedhetnénk magunknak.
A kamatmentes időszak két részből áll: a költési vagy elszámolási időszakból, valamint az ezen időszak alatt végzett költéseink visszafizetésére időt hagyó türelmi időszakból. Az elszámolási időszak vagy egy teljes naptári hónapot, vagy pl. az adott hónap 15-től a következő hónap 14-ig tartó időszakot takar, a türelmi időszakot pedig a fizetési határidő zárja le. A kártya igénylésekor kérdezzünk rá, hogy milyen hosszú a türelmi időszak, vagy ha szükségesnek látjuk, van-e lehetőség a fizetési határidő megválasztására, módosítására,illetve hogy hogyan tudjuk rendezni tartozásunkat. Ha ugyanis időben visszafizetjük a banknak a hitelkártya keretünkből vásárlásra felhasznált összeget, valamint a kártya használatával járó díjakat (éves díj, havi számlavezetési díj, SMS értesítések díja, stb.), nem kell semmilyen kamatot fizetnünk.
A legbiztonságosabban úgy rendezhetjük a bank felé fennálló tartozásunkat, ha csoportos beszedési megbízással hagyjuk leemelni az elszámolási időszak alatt keletkezett tartozást a számlánkról. Ez a szolgáltatás nem minden banknál érhető el, de ez még senkit sem kell, hogy elriasszon a hitelkártya-használattól, hiszen előző havi költéseinket mi magunk is rendezhetjük egy egyszerű utalással. A befizetést követően, de legkésőbb másnap reggeltől a befizetett összeg pedig ismét elkölthető.
-->
A TVE nemrégiben egy teszttel próbálta felhívni a közvélemény figyelmét, hogy szerintük a pontgyűjtő kártyával csak a kereskedők járnak jól. Miközben szinte az összes fontosabb adatunkat megszerzik, rávesznek a további vásárlásra, mindezt néhány fillérért - állítja a TVE. A tesztet egy táblázatban össze is foglalták, melynek eredménye szerint az utóbbi években Magyarországon a kasszákban otthagyott összeghez képest a visszatérítés vagy a juttatás aránya többnyire jóval 1% százalék alatt van az úgynevezett hűségkártyáknál. Miért használjuk ezeket sokkal szívesebben, mint a hitelkártyákat?
Kereshetünk pénzt a hitelkártyával?
A fizetésünk minden hónap elején megérkezik a folyószámlánkra, amit általában a hónap folyamán fel is használunk a folyó kiadásainkra. De mi lenne akkor, ha be tudnánk fektetni egy hónapra ezt az összeget? Akár ezt is megtehetjük, ha hitelkártyával vásárolunk. A hitelkártya-tartozást a türelmi időszak végén természetesen rendeznünk kell, de addig akár néhány ezer forint kamatot is kaphatunk a befektetett pénzünk után. A kamatoknak és a hitelkártyával végzett vásárlások után járó jóváírásoknak köszönhetően év végére összesen több tízezer forintot is kereshetünk. A hitelkártya éves díja ezzel szemben csak 3-5 ezer forint. Ezeket a díjakat és a jóváírások mértékét az összehasonlító táblázatunk tartalmazza.
Hogyan válasszunk hitelkártyát?
A BankRáció.hu portáls segítségével összeszedtünk azokat a hitelkártyákat, melyek valamilyen jóváírást tesznek lehetővé birtokosaik számára. Vannak olyan speciális kártyák, melyek csak egy bizonyos szolgáltatónál történő költekezéseink után biztosítanak jóváírást, vagy azt csak egy bizonyos társaságnál lehet elkölteni.
A táblázatban feltüntetett maximális jóváírás mértékével is érdemes tisztában lenni: ez az az összeg, amit a bank maximálisan jóváír számunkra a vásárlások után. Tehát hiába vásárolunk nagyobb összegben, ha az adott hitelkártya esetén a havi limitünket elértük, nem kapunk további pontokat.
A különböző jóváírások elszámolása vásárláskor, vagy a hónap végén, összesítve történik.
Vannak olyan hitelkártyák, melyek különböző típusú vásárlások esetén más mértékű jóváírást adnak. Ilyenkor mindig az adott üzlet POS-terminálja (azaz a készülék, amelynél a kártyánkkal fizetünk) a döntő.
Ha a jóváírás formájával és mértékével tisztában vagyunk és kiválasztottuk a számunkra legkedvezőbb kártyát, nézzük meg annak az éves díjat, amit vagy havi lebontásban, vagy évente kell megfizetnünk. A legtöbb esetben azonban éves díjat és havi számlavezetési- vagy fenntartási díjat is fizetnünk kell.
Tipp: a lakáshitel törlesztés is olcsóbb lehet,ha hitelkártyát használunk
Aki havi szinten is félre tud tenni a hitel törlesztése mellett, és a bankszámlájára is nagyobb jóváírás érkezik havonta, annak érdemes lehet a Budapest Bank Egyenlítő hitelével is számolni. A konstrukció lényege, hogy a folyószámlán tartott összeg a hitellel megegyezően kamatozik és csökkenti a tőketartozást. Ennek köszönhetően vagy a futamidő vagy a törlesztőrészlet csökkenthető. Ezzel a hitellel tehát csökkenhet a lakáshitelünk díja csak azáltal, hogy több pénzt tartunk a folyószámlánkon, amit azzal is megvalósíthatunk, hogy hitelkártyát használunk a fent leírt módon.
Egyes kártyákkal prémium kedvezményeket is kaphatunk
Magyarországon is egyre elterjedtebb, hogy a kártyatársaságok különféle magas színvonalú szolgáltatásokat, exkluzív ajándékokat, kedvezményeket nyújtanak az úgynevezett prémium kártyákkal (például arany vagy platinakártyákkal) rendelkező ügyfeleiknek. Tipikusan ilyenek az exkluzív éttermi, kulturális ajánlatok, vagy az utazási kedvezmények, de például a budapesti repülőtér exkluzív várótermébe is csak prémium kártyával juthatunk be egy vendéggel és saját 18 év alatti gyermekeinkkel együtt. A váróban teljesen ingyen fogyaszthatunk az étel és ital kínálatból. Érdekes, hogy ez már nem csak a gazdagok kiváltsága, hiszen már több alap hitelkártya is prémiumnak számít, így érvényes a váróba.
-http://www.polusonline.com/2013/01/ki-hinne-tobb-tizezret-kereshet-legjobb.html?
"Ne várakozz, a tökéletes pillanat sosem jön el, láss hozzá most azzal, amid van,
idővel jobb eszközöket fogsz találni."
Napoleon Hill
A pontklikk.hu
egyszerű.
Csináld otthonról ! gyűjts pontot és 1000 forintól kifizetik!!
plussz ha regisztrálsz kapsz 200 pontot!
gyűjts pontot a facebook-al, a twitterrel, a youtobe-al, és még sok más oldallal, gyere és regisztrálj
ez nem átverés !!
Felhasználók weboldalak nézegetésével pontot gyűjthetnek, amit beválthatnak pénzre vagy weboldaluk reklámozására. gyere és regisztrálj: http://pontklikk.hu
Munkát keresünk, hogy az ott keresett pénzt elköltsük a lidliben, meg feladjuk sárga csekkeken.
Sajna bajna a fizetésünk értéke folyamatosan csökken, egyre kevesebb az olyan munkahely, ahová szépen felveszik az embert és megadják azt a fizetést, amit a munkavállaló megérdemelne.
Lehet azt gondoltuk, hogy a politikusok majd segítenek, de rá kell ébredni ,
csúcs kocsikkal csak a munkáltatók felső rétege jár, meg a politikusok.
Nekik van pénzük érdekes módon, és hozzájuk fordulunk imával az állásinterjúkon hogy adjanak egy picike csücsköt a tortájukból, amit belőlünk „csórókból” sütögetnek. Lassan rájövünk hogy sok minden magunktól, rajtunk függ. Csoportokba verődünk és egységben az erő, a munkáltatók kínálatát megosztjuk a többiekkel, és remélem a tagok is megosztanak itt jófajta álláshirdetéseket, nem csak a „nekem kell” gondolat fűti őket.
Szerencsétlenségünkre Magyarországon már ki lehetett próbálni minden üzleti lehetőséget, az olajszőkítéstől kezdve pilótajátékokig sok mindent, így az MLM et is, amelyről az forog közszájon hogy átverés, lenyúlás.
Nekünk a munka, az az, hogy adnak egy feladatot és meg kell csinálni.
Vascsiszolás..gödörásás stb..ezért megkapjuk a kis pénzecskét és elköltjük.
Ez a becsületes. Persze a vascsiszoló kft vezetője és annak családja egy 8 szobás villában lakik, és az úszómedencében beszélik meg milyen rohadt dolog a gazdasági válság.
Ez a becsületes.
A tehetős réteg egyébként gazdagszik itt nálunk az országban, ahogy a szegény réteg egyre szegényebb. Nyugodtan álmodozhatunk arról, hogy majd megszállja a gazdagokat
a szentlélek és több pénzt adnak fizetésként, de nem fognak szerintem.
Viszont megveszik a luxusautót, a villanyáram spórolós elektromos kütyüt 1 millióért..és sorolhatnám.
A tehetősök 90%a szegénynek vallja magát egyébként, 5% nem panaszkodik, 5% mondja hogy jólétben él.
Hogy az átlagember mit tehet, okoskodik.
Félrerak egy kis pénzt, spórol, hogy amikor összegyűlik egy kevés
(vagy nem kevés), belekezdjen valami „bizniszbe”.
Pénzt mostanság spekulációval és kereskedelemmel lehet keresni, ami a világ rákfenéje.
Mindenki csak eladni akar, venni egyre kevesebben tudnak, emiatt borítékolható hogy a válság nem fog elmúlni gyorsan.Nos, tehát kereskedjünk. Az élet a kereskedés.. eladjuk amit tanultunk az időnkkel együtt a főnököknek, akik megfizetnek. Én személy szerint 3 évig jártam azért iskolába, hogy kitanuljam a gödörásás nevű szakmát, mert mára ez maradt belőle.
Nem szerettem a főnököm, az egész világot nem szerettem, de jó antidepresszánsokkal kikezeltek, hogy az élet szép, mert hát élhetnék Szomáliában is és ott már éhen haltam volna. Én üzletember szerettem volna lenni, mint Richard Gere a micsoda nőben és minimum 2 olyan nőt akartam mint Julia Roberts, de sajna a mese csak mese, amivel folyamatosan kábítanak minket a tévével..rádióval..mozifilmmel…és persze reklámokkal.
A kereskedelem, gondolom becsületes szakma, álláshirdetésben is mehet nem? Kereskedelmi cég keres titkárnőt. Elvárások: csini popó, szép boci szemek. Feladatkör: Szállításszervezés, raktárkezelés, bankszámla adatkezelés, számlázás, követeléskezelés, kintlévőségkezelés..stb. 2 nyelv aktívan, MS office., és szarvasi kávéfőző használata. Fizetés: 300 ezer bruttyó.Na ez egy jó állás mi? Szerintem is jó. Nos ennél a cégnél még dolgozik 10 fő értékesítő. Autó, laptop, rugalmas munkaidő. Fizetés: 100 ezer + jutalék.Ki melyik állást szeretné?
Nos ennél a cégnél 5 milliót keres a tulajdonos havonta, aki hetente csak egyszer jár be, akkor is csak azért, hogy megnézze az irodát, hogy nem vitte el valami cunami, és máris szalad tovább a gazdag barátai közé hobbizgatni. Az ő állását nem fogod olvasni hirdetési oldalakon.
No, de a vállalkozás működik.
Kütyüket hoz be Dél-Koreából és szórja a vevőknek direkt (single level) marketing módszerrel, azaz közvetlenül a vásárlónak adja el az értékesítő. A termék árrésén keletkező haszon a nyereség.
Hagyományos, több ezer éve működő dolog, tehát becsületes.Viszont látható a cégből, ahol 20 an dolgoznak, hogy a módszer manufaktúra szerű, azaz az értékesítő az ügyfelekhez jár, a kollégája telefonál és egyezteti az ügyfeleket, a vezető értékesítő figyeli az értékesítőket stb…mindenki csinálja a maga dolgát.
Tehát ez csapatmunka.Az MLM majdnem ugyanez, csak kicsit másképp. A félelem az emberekben már az elején attól jelentkezik, hogy az MLM ben forgalmazott terméknek vevőjét egyedül kell megtalálni, egyedül kell adminisztrálnod, neked kell csinálni mindent egyedül, ami nem igaz.
Egy jó MLM cégnél minden csapatmunka. Egyedül sajnos nem sokra megy az ember, ezért volt hogy beléptették egy forgalmazói hálózatba a delikvenst a csúcspénz ígéretével és magára hagyták.
Tessék…csináld úgy mint én, oszt szevasz.
Ő utána elmondta mindenkinek hogy ez egy kamu…azok továbbmondták hogy az MLM egy kamu…és így tovább. Tehát nem becsületes… Mit is kell csinálni egy MLM cégnél? Használni egy terméket amit a cég gyárt és el kell mondani (mondani..és nem megosztani a facebookon) hogy a termék jó. Ha a termék rossz, rossz cégnél vagy, hagyd abba. A termék jó és szereted használni, ezért elmondod mindenkinek, és ha a cégedhez regisztrál, ő is megkaphatja a terméket olcsóbban mintha te adnád el neki és így a termék egyre olcsóbb a számodra, mivel az ő fogyasztásából is kapsz jutalékot. Ja hogy nincs pénze az ismerősödnek? Netán nincs olyan ismerősöd aki ezt ki tudná fizetni és nem is akarsz ismerősöket, haverokat keresni, akkor ne vágj bele ebbe az üzletbe, mert először az életeden kell változtatni. Maradj csak termékhasználó és keress valami állást az oldalon. Ha viszont elhiszed magadról, hogy tudsz változtatni, akkor a nézőpontodon kell változtatni amiben a csapat segít. No de azért tegyük fel, van egyetlen ismerősöd aki látja a fantáziát a marketing tervben és ő is talál egyetlen embert aki viszont robbantani tud mert az ő ismeretségi köre csupa vállalkozó és nagyon széles, akkor abból is kaphatsz akkora jutalékot, hogy megjelennek olyan pénzek a számládon ami olyan emberek vásárlásaiból jelenik meg, akiket életedben nem láttál. Ez hasonló a viszonteladói hálózathoz, csak itt mindenki az anyacégtől vásárol. Napi 2-3 óra munka, ami az első 3-4 hónapban lehet nem hoz pénzt, de utána folyamatosan csörgedezhet..és előfordulhat hogy több százezret kapsz, a hálózatodban fogyasztókból. Ez azonban otthon tévézve nem fog működni. Facebookon nem fog működni. Ha nem hiszel magadban, nem fog működni. Ha elszigetelődsz az emberektől, nem fog működni. Ha feladod 4 hónap után, nem fog működni. Ez üzlet, ami nem állás… magadnak kell tudnod, képes vagy-e, hogy barátokat szerezz, de nem azért hogy értékesíts, csupán azért, mert szereted az embertársad. Persze megemlítheted a terméket, sőt ha valaki pénzecskét is szeretne keresni, várja a csapat szeretettel. Persze meg kell találni a jó céget, de a legfontosabb, hogy elhiszed magadról hogy nem egy lúzer vagy, akivel mindenki azt csinál amit akar. Egy jó MLM cégnél a szponzorod mindent megtesz azért hogy legyen pénzed, mert csak akkor van neki is, és ez így megy fölfelé. A munka pedig értékesítés…önmagad kell értékesíteni.. a puszta lényedből kell átadni másoknak, ami nehéz. Nehezebb mint vasat csiszolni naponta..vagy takarítani egy irodában, de talán eljön az idő amikor felemeled a fejecskéd és azt mondod: nem vagyok lúzer és megcsinálom amit terveztem, mert nem vagyok egy tévédróton rángatott szürkeség.
Az MLM nem kamu, és a harmadik korszakban van.
A facebookon sem úgy kellene csinálni ahogy egyesek, de hát ők nincsenek jó csapatban.
Sok sikert mindenkinek!
Az itt elhangzott állítások vonatkoznak a teljes életre.
Kapcsolat nélkül nincs jó állás.
Bizalom nélkül nincs jó munkahely és nincs jó fizetés.
Folyt...
Szeretnélek meghívni egy szakmai alapú közösségi portálra, ahol a személyes profilok mellett céges és termék profilokat találsz. Ennek pedig számos előnye van. Van itt ingyenes álláskereső, illetve kereshetsz termékeket, szolgáltatásokat, üzleti partnereket, továbbá jövedelem kiegészítésre tehetsz szert azzal, hogy te is meghívod a céges és egyéb ismerőseidet az oldalra.
Az alábbi linkre való kattintással ingyen regisztrálhatod magad. Ezzel megnöveled az egyenlegemet és automatikusan bekerülsz az ismerőseim közé:
Az fog majd téged igazán szeretni, aki már a legelején nem csak a külsődet nézi, hanem a gesztusaidat, a mosolyodat, aki egy kis csodaként kezel, és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat szeretné átérezni és mindezekhez hozzátenni a saját érzéseit. 100% eredeti parfümök Akit a lelked is érdekel....
Aki elfogadja a rigolyáidat is, ezeket aranyosságnak veszi...
Sose állj sorba valakinél, miközben másnál első is lehetnél!
-->
Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot.
Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében bármely módon is, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért.
Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri fel az értékeidet.
SziShop ahol válaszokat találsz!- Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van!!
Tudtad, hogy a legkeresettebb jövedelemszerző tevékenységek közé tartoznak, az otthon végezhető, internetes munkák, az online üzleti lehetőségek, a hálózati marketing?
Tudtad, hogy most ebben a pillanatban is, több millió ember keresi, vagy éppen végzi a világhálón a saját „Álom munkáját”, otthon, kényelmesen az Interneten, hogy családja közelségében dolgozhasson?
Szerinted, miért imádják sok millióan világszerte, az otthon végezhető, internetes munkát? Miért éppen így akarják megkeresni a pénzüket?
Szerinted, miért van az, hogy aki egyszer „belekóstolt” az Internetes, otthon végezhető munka világba, az szinte függőjévé válik, és a sikerek/sikertelenségek ellenére sem képes tőle szabadulni?
Miért keresnek egyre többen otthon végezhető, internetes munka lehetőséget, online üzleti megoldásokat?
Dolgozz Te is otthon az Interneten és hamarosan rájössz a titokra!
Szerintem egész egyszerűen azért, mert …
Az otthoni, önként vállalt, Internetes munka körülményeit TE alakítod ki, otthoni környezetben tudsz otthonról dolgozni, pénzt keresni vagy bárhonnan, ahol szeretnéd, csak Internet legyen.
Ha otthon, Interneten dolgozol, TE osztod be a munkaidődet! Te vagy a "főnök" és a beosztott is, egyidejűleg! Ha fél óránként akarsz 5 perc szünetet tartani, akkor úgy teszel, ha a egész éjjel dolgozni akarsz, megteheted, és még a család többi tagját sem zavarod ezzel.
Az otthon végezhető internetes munka, online üzlet során nincs ingázás, nincs utazási költség, nincs „szépen öltözködés”, igényes megjelenés, társasági- üzleti etikett, drága helyeken való étkezés. Az ezekkel járó költségeket és stresszt kitörölheted az életedből!
Magánéletedet és az otthoni munkádat, online üzletedet jobban össze tudod hangolni, javul az életminőséged, jobb a közérzeted, mert több időd marad a családodra.
Az Interneten, saját otthonukban, saját megszokott környezetükben, lehetőségeink és korlátaink között, könnyebben, sőt, sokszor egyedüli megoldásként tudnak a csökkent munkaképességűek, nyugdíjasok, mozgássérültek, mozgáskorlátozottak, a kisgyermeküket nevelő szülők, a betegeket vagy idős embereket otthonukban gondozók, egyetemisták, főiskolások is munkaalkalmat találni, dolgozni és pénzt keresni.
Az Internetes munka, az online üzlet a legrugalmasabb munkahely, hiszen a folyamatosan változó élethelyzetedhez leginkább képes alkalmazkodni. El akarsz költözni az ország másik végébe, mert a gyermekeid ott telepedtek le, ott találtak munkát? Költözz utánuk, hisz a „munkahelyed” elfér a laptop táskádban!
Az otthon, Interneten végzett munka javítja a létbiztonságot, ha otthon dolgozol, nő a megélhetés biztonságérzete, reményt ad újabb és újabb esélyhez.
Szinte bármilyen vezetői pozíciót elérhetsz, szinte bármilyen jövedelmet megteremthetsz, a határ csak a csillagos ég!
Internetes pénzkeresés közben, az online üzletben nincsenek földrajzi korlátok, az ebből eredő hátrányok megszűnnek számodra!
Interneten a munkád mobillá válik, megszűnik az egy adott munkahelyhez, üzlethez, telephelyhez való kötődésed.
Dolgozz otthon az Interneten, mert online (Internetes) üzlet esetében nem számít hány éves vagy, mert a legtöbb esetben nincsenek életkori kötöttségek, életkori korlátok.
Ha otthon dolgozol magadnak, nincs szükséged szakképesítésre, felesleges, drága pénzen megszerzett bizonyítványokra, képesítésekre. Internetes munkavégzésedhez online képzésekkel, jól felfogott érdekedben történő önképzésekkel szerezheted meg a szükséges ismereteket, tapasztalatokat.
És, a végére hagytam a kedvenc érvet, ami nekem a leginkább tetszik az Internetes pénzkeresésben:
az Internet az egyetlen üzleti tér, ahol egy ültő helyedben, az otthonodból, a nap bármely szakában van lehetőséged, akár félmilliárd emberrel is üzleti kapcsolatba kerülni! Ez elsőre talán, felfoghatatlan is számodra, pedig ha jól belegondolsz, akkor igaz!
Mire lehet szükséged az Internetes, otthoni munkáidhoz, vagy egy saját online üzlet elindításához?
Ha otthon dolgozol, a legfontosabb, hogy az Internetes munkák döntő többségében, nem szükséges vállalkozói engedély, működési, hatósági engedély és főleg üzlethelység. /Az adózás, az természetesen egy másik témakör, amivel kapcsolatosan ha majd eljön az ideje konzultálnod kell egy adószakértővel./
Online üzletedet, otthoni, Internetes munkádat végezheted főállásban, de akár kiegészítő tevékenységként is.
Mivel online üzletről, Internetes munkáról beszélünk, csak egy számítógép és Internet kapcsolat az alapvető munkaeszközöd.
Ha otthon, az Interneten dolgozol, szükséged lesz alapvető számítógépes, szövegszerkesztői és Internet felhasználói ismeretekre, amelyet úgyis már szórakozás miatt is megtanultál valamennyire, legfeljebb mostantól folyamatosan tovább fogod fejleszteni.
Szükséged lesz E-mail levelező, közösségi-, fórum- és hirdetői portálok, chat, skype, Web-konferencia és egyéb kommunikációs eszközök kezelési ismerete.
és végül, de nem utolsó sorban,
HIT, KITARTÁS, TÜRELEM, SZORGALOM, ÖNBIZALOM. Ha otthon, Interneten dolgozol, ezekre lesz a legnagyobb szükséged! Sokkal több, mint amennyire egy hagyományos munkahelyen, hiszen itt a SAJÁT üzletedet, a SAJÁT munkakörülményeidet építed, kizárólag a SAJÁT érdekeidet képviseled.
Nincs főnök, nincsenek beosztottak, minden döntés felelőssége a Tiéd, azok következményeit Te viseled, ugyanakkor a sikerekkel járó hasznot is 100%-ban TE aratod le!
Az otthon végezhető Internetes munkád költségeinek, csakis Te szabsz határokat!
Ha nagyobb anyagi mozgástered van, akkor beszállhatsz kisebb-nagyobb befektetést igénylő online üzletekbe, a gyorsabb eredmények érdekében fizetős hirdetéseket adhatsz fel, komolyabb számítástechnikai eszközöket, programokat, marketing oktató anyagokat vásárolhatsz. DE, ezekért nem feltétlenül fontos mindig fizetned.
Ha szűkös az anyagi forrásod, akkor olyan lehetőségek irányába fordítsd a figyelmedet, melyek minimális induló tőkét (néhány ezer forintot), vagy sok esetben akár befektetés, költségek nélkül is elkezdhető (a saját hozzáadott munkád lesz a befektetésed).
Érted most már, miért van ilyen óriási mozgás az online üzleti életben, az Internetes, otthoni munkák világában?
Miért akarnak egyre többen otthon, Interneten dolgozni?
Miért ülnek most is, ebben a pillanatban emberek milliói, a főiskolástól a nyugdíjas korúig, és építik szorgalmasan az online üzletüket, végzik mindennapi munkájukat az Interneten, otthonról (vagy a vízpartról, kollégiumból, vonaton, vagy repülőgépen) kényelmesen, nyugodtan, azok környezetében, akik a legkedvesebbek számukra?!/http://www.otthonimunkak.eu/
Amikor a múlt rendszerben a kapitalizmus politikai gazdaságtanát tanulva bemagoltuk, hogy micsoda fertőben is élnek az amerikaiak, akik képesek részvényszelvény vagdosásból - meglehetősen jól - élni, ahelyett, hogy tisztességes munkából, mondjuk vagonlapátolásból tennék, azért mindig hozzátettük sóhajtva, hogy fertő ide, vagy oda, ezt az életet mi el tudnánk képzelni! :
MKK kedvezménykártya, mely kedvezményes vásárlásokra jogosít a Magyar Kedvezmény Kártya és együttműködő partnereinek elfogadóhelyein
Igényelj vásárlási keretet Te is
Igényelj kamatmentes vásárlási keretet 100 000 Ft / 250 000 Ft vagy 10 000 000 Ft értékben magánszemélyként vagy céged részére! Részletek a Vásárlási keret igénylés menüpontban.
Már igényelhető a 10 millió forint értékű vásárlási keret a MKK regisztrált partnercégei részére. Igénylés részletei aVásárlási keret igénylése menüpontban.
A LifeCard egy olyan új lehetőséget kínál számodra, mely segítségével több mint 1200 helyen vásárolhatsz azonnal 5-50%-kal olcsóbban, tehát minden vásárlásod alkalmával azonnal kevesebbet fizetsz és kedvezményes vásárlásaid mellett még folyamatos, akár életed végéig tartó jövedelmet is szerezhetsz.
A LifeCard segítségével nem csak havi több tízezer forintot spórolhatsz, hanem folyamatosan pénzhez is juthatsz ezentúl minden hónapban.Ha rendelkezel (vásárolsz)LifeCardkártyát, akkor azonnali kedvezményekkel vásárolhatsz a több mint ezer elfogadóhelyen országszerte és meghívottjaid kártyavásárlásai után nem 1.000 Ft, hanem 2.000 Ft jutalék kerül egyenlegeden jóváírásra.
Részesedés, akár életed végéig!Ha rendelkezelLifeCardkártyával, akkor nem csak dupla jutalékra leszel jogosult meghívottjaid kártyavásárlási után, hanem minden hónapban részesedést kapsz aLifeCardnyereségéből, ígyLifeCardkártyád érvényessége alatt minden hónapban pénz kerül egyenlegedre. Szervezz hirdetőket!ALifeCardoldalán már mindenki számára elérhető a hirdetések feladása, mely hirdetések után minden felhasználó jutalékokat szerezhet. Hívj meg hirdetőket aLifeCardoldalára, mert minden meghívottad hirdetési díjának, nem kevesebb mint 50%-át kapod jutalékként egyenlegedre.
A Home Work Benefit elsőként vezeti be az iWorks ajánlói rendszert, mely segítségével hamarosan egyszerűen, kényelmesen, egy helyről elérheted azokat az online, internetes munkákat, lehetőségeket, melyekkel foglalkozol, szerkesztheted és rendezheted azokat, nyilvánossá teheted és egyetlen pillanat alatt, akár több ezer vagy több tízezer emberrel is megoszthatod, így akár percek alatt több száz vagy több ezer új csapattagot regisztrálhatsz az általad ajánlott munkákban, lehetőségekbe.