2014. július 24., csütörtök

Szerelmese

A 90-es évek elején, mikor még nem volt internet, számítógép is elvétve, se mobiltelefon, a távol lévőkkel a magyar posta szolgáltatásában bízvatartottuk a  kapcsolatot.
lyen körülmények között élte a középiskolások életét Bálint is. Korosztályának nagy része 14 évesen már szerelmes volt, 16 évesen már ártatlanságukat is elvesztették, nem érdekelte őket semmi, csak bulik, meg a trófea gyűjtés.Bálint is sodródott az árral, élvezte ezt a nagy szabadságot, de neki nem jött be a ma már mindennaposnak számító egy napos kaland-túra. Elment néha egy-egy sört meginni, de a buli számára kimerült a középiskolája által tartott gólya-szalagavató- és farsangi-bálokon. Energiáját a tanulás mellett a szervezésekben vezette le. Lányokkal barátkozott, de lángolást egyik felé se érzett, de nem is érzett késztetést , hogy csak azért legyen, mert a többieknek is van. A 80-90-es évek Fordulójának zűrzavarában végezte el az általános iskolát, amikor osztályukban szinte mindennap volt egy-egy kortársuk, akinek családja ilyen-olyan ok miatt a falujukban telepedett le
egy-két hétre, hónapra. Érkezett hozzájuk egy fiú az északi ország részből, akinek szülei az ott bezárt nehézipart hagyták a hátuk mögött. Ott voltak az utazó cirkuszok tagjainak gyermekei is, volt aki a határon
túlról menekült a fegyveres konfliktusból. Tamás családjával szó szerint egy száll gatyában érkezett hozzájuk, az apukája nevelte őket, de menekülés közben fogságba került, és soha többé nem hallottak felőle, egy évvel fiatalabb húga, Timike maradt csak neki. A falu befogadó állomásként működött, az állami támogatásokból sok házat emeltek a letelepülőknek, az árvák is így kerülhettek az iskola gondnokához, Jani bácsihoz és drága feleségéhez, Böbi nénihez. Saját gyerekük nem született, ezért alakult úgy, hogy minden gyerek pót-nagyszülei lettek. Bármikor fel lehetett ugrani hozzájuk egy teára, és egy jó szóra. Imádta őket az egész falu, hisz Bálint szülei és korosztálya is az ő szárnyai alatt nevelkedtek. Első nap teljes szimpátia és barátság alakult ki közöttük. Bálint mindenben segítette őket, rengeteget a tanulásban és a beilleszkedésben. Nyolcadik után Tamás egy másik megye gimijébe került, és Timikét is befogadta egy ottani pedagógus család, ezért egy időre el váltak útjaik. De az utolsó nyarat még együtt hülyéskedték végig, és a nyár végi búcsú körüli szervezésben is remekül helyt álltak. A nyarat régi szokás szerint hatalmas bállal zárták, ahova természetesen közösen mentek. Timi ruháját saját maga készítette el, frizuráját is az ő instrukciói alapján Böbe nénivel közösen alkották. Mint egy hercegnő-gondolták a fiúk. Hullámos hajából kontyot készítettek, ami lágyan hullott rá vállára, néhány kósza tincs tette pajkossá és sejtelmessé a frizurát. Ruhája egy vörös báli ruha volt, fodrokkal és fedetlen vállakkal. A fiúk szmokingban kísérték, és óvták a leesett állú társaiktól. Együtt ropták a rokira meg a lambadára, de a lassú számoknál zavarba
jöttek, így kimentek a levegőre. A második zenénél már erőt vett magán Bálint, és fel kérte táncolni. Remekül érezték magukat, és így még fájdalmasabb volt a másnapi elbúcsúzás. Mivel Bálint is kollégista lett, megadta azt a címet is, de úgy egyeztek meg, mindenki Böbe néninek ír, és ő tovább juttatja az egymáshoz írt leveleket az iskolák közötti szállítókon keresztül (ez gyorsabb is, biztonságosabb is, meg olcsóbb..). Levelezgetve repült el mellettük a négy év. Timike egy mezőgazdasági szakközépben tanult tovább, az iskola gondnoka fogadta be, a folyópart melletti tanyáján termelték meg az iskolának (is) a zöldséget, és itt is teljesítette a gyakorlatát, látta el az állatokat. Ő se engedett a trendnek, megőrizte szüzességét az igaz szerelemnek. Néhány srác bepróbálkozott, mivel igen szép tini vált belőle de ridegsége mindenkit távol tartott magától.
Bátyja el volt az iskolájában, művész életébe nem igazán fért bele a tanyasi élet. Kevéske szabadidejében tökéletesítette ruha tervezői képességeit, negyedikre osztályában maguk készítették el a farsangra, szalagavatóra és a ballagásra meg az érettségire ruháikat, sőt Bálint
és Tamás osztályáét is. Hobbiként varrogatott, a felgyülemlett ruhákat eleinte jótékony céllal el adományozta, végül az egyik osztálytárs piacozó bátyja vitte és szépen fizetett is. Bálint a kollégium és az iskola büféjével, valamint a diák-programok szervezésével igen nagy elismerést szerzett. Elérkezett a ballagás és az érettségi. Ekkor már a két fiatal azon vette észre magát, hogy egyre jobban hiányzik a másik, a tanítási szünetekben egyre többet voltak együtt.
A szalagavatón mindenkivel váltott pár szót és az osztályából mindenkivel táncolt. Érettségivel a kezében fogalma nem volt, mit kezdjen magával, de azt tudta mindkettő, hogy néhány napot muszáj lesz együtt tölteniük. Már a levelekben előre eldöntötték, az érettségi bankett után elutazik
hozzá Bálint. Június közepe volt, szokatlanul meleg.Timi reggel korán kelt, és izgalommal készült Bálint fogadására. 7 kilométerre volt a vasútállomástól, ezért a szerenádra kicsinosított lovaskocsival vágott neki a nagy útnak. Bálint a banketten kissé feszülten érezte magát, de a vége felé már be állt táncolni, még az osztályfőnököt is felkérte. Már kelt fel a nap, mikor a csárdában össze pakoltak, a tulaj ki vitte
őt az állomásra. A bulira készített öltönyben szállt fel a vonatra, ahol még aludni is tudott. A városba már kipihenten érkezett meg. Mikor leszállt a vonatról, elakadt a szava a látványtól. Az a kislány, akit az elmúlt években segített és óvott, igazi felnőtt lett. A haja mint egy vízesés omlott vállára, rakoncátlankodott a szellőtől. A ruhája kis virágmintás nyári egyrészes volt, mely fedetlenül hagyta
vállát, és formás lábait. Mikor oda ért hozzá , össze mosolyogtak, és puszit adtak egymásnak. A haza úton folyamatosan meséltek egymásnak az érettségiről, meg arról amit egymás iránt éreztek. Beálltak a szekérrel az udvarra, Bálint lepakolt, és mindketten a gazdaság körüli munkákkal foglalkoztak, miután jó ízűen megebédeltek. Este felé hírtelen eleredt az eső. Miután bezárták az állatokat, csurom vizesen szaladtak be a házba. Timi törölközőket hozott elő, és vidáman elkezdték egymást szárítani. Néha hülyéskedés közben egymás szemébe néztek, de gyorsan folytatták a játékot.
- Teríts meg légyszíves bent, addig én megnézem hogy áll a kemence.-
mondta a lány.
Bálint nem tehetett mást, szépen megterített, még gyertyát és egy üveg
bort is kerített.
- Adjuk meg a módját, készítettem egy elegáns ruhát mind a kettőnknek.-
adta a kezébe a nadrágot és az inget.
Mosolyogva csukta be maga mögött az ajtót, és mire Bálint is mindennel
elkészült mindennel,feltárult az ajtó.
A szobában a magnóból az a zene szólt, amire annó elsőnek táncoltak.
A lány pedig mint egy bálkirálynő: haja leeresztve, szolid smink,
és hófehér ruhája ismét szabadon hagyta vállát, némi fodrokkal kiegészítve igazi menyasszonyként állt ott.
- Gyönyörű vagy - ment hozzá a fiú, átölelte és hosszan, forrón megcsókolta.
- Erre vártam, mióta megláttalak. - mondta a lány.
Leültek vacsorázni, mint egy étteremben, oda kísérte és óvatosan segített neki leülni.
Vacsora után borozgattak, majd mikor újból az a zene szólt, egymásra néztek, és összebújva táncoltak.

Következő évben összeházasodtak egy hatalmas hetedhét-határra szóló lakodalomban, ahol Jani bácsi és Böbe néni volta fővendég.
4 saját gyerekük mellett 7 nehéz sorsú calád gyerekeit fogadták be és nagy folyóparti földjükön boldogan élnek.

2014. július 20., vasárnap

10+1 tipp a felejthetetlen nyaralásért



Ne érjen készületlenül, ha végre indulhatsz nyaralni!

A családok többsége augusztusban élvezi a jól megérdemelt pihenést, amikor végre elfelejtheti a munkát és a velejáró stresszt. Ezekre a hamar elszálló napokra várt egész évben, melyek oly hirtelen érnek véget, hogy úgy érzitrk, egy pillanat volt az egész.

Az érzés, hogy a nyaralás idő előtt ért véget, gyakran abból fakad, hogy rosszul terveztük meg, rosszul választottunk úticélt, vagy egyszerűen, hogy nem tudunk kikapcsolódni. De nincs ok aggódni - mindez elkerülhető. Egyszerű tanácsaink segítségével az idei nyaralás tökéletes lesz!

1. Engedd el magad

A nyugodt nyaralás előfeltétele, hogy nyugodtan lássunk hozzá. A nyaralás előtti időszakban gondoskodj elég alvásról és pihenésről, nem megfeledkezve a testgyakorlásról sem.
Így pihenten, és energiával telítetten mehetsz nyaralni, ami garantálja, hogy még kellemesebben telnek majd a szabadnapok.
Az iménti tippünk valószínűleg tökéletes ellentéte annak, ahogy általában a szabadsága előtti időszakot tölti mindenki.
TE is azok közé tartozol, akik nem szeretnek befejezetlen feladatokat hagyni a munkahelyen, bármennyi is van belőlük, miközben millió dolgot is el kell intézni, mielőtt szabadságra megy?

Vegyél vissza nyugodtan, döntsd el mi az, amit mindenképpen el kell végezni indulás előtt, és mi az, ami várhat a visszaérkezéséig.

A felszabadult időt meg töltsd pihenéssel, a nyaralásra történő feltöltődéssel.

2. Gondoskodj szünetekről

A szabadság megkezdése előtt próbálj meg lassan és fokozatosan fejben megszabadulni a mindennapi stressztől. Minden napra ütemezz be egy vagy két szünetet, sétálj a természetben, vagy végezz olyan tevékenységet, ami megnyugtat. Nem kell hosszú szünetekre gondolni, főleg, ha kevés időből gazdálkodsz. De már egy fél óra, vagy akár kevesebb is sokat segíthet abban, hogy nyugodtabban, zökkenőmentesebben tudj átállni a nyaralva eltöltött időszakra.

3. Mondj nemet

Fontos szem előtt tartani, hogy a szabadság elsősorban NEKED szól – nem a munkáltatónak, szülőknek, barátoknak, vagy bárki másnak az ismeretségi és rokoni köréből.
Mindenkinek nyugodt lélekkel mondhatsz nemet, ha az indulás előtt még valami külön teljesítményre kérik.
Talán úgy véled jobb, ha minden fennmaradó kötelezettséget letudsz indulás előtt, és így majd jobban, könnyebben tudsz pihenni utána?
Sajnos ennek pont az ellenkezője igaz. Minél több terhet raksz a válladra a szabadság előtti utolsó napokon, annál nehezebben és lassabban leszel képes kikapcsolódni. Valóban el akarod rontani a szabadságod?

4. Gyűjts be a véleményeket

A kiválasztott úti cél álmaid netovábbjának tűnhet, de egy szabadság sokkal értékesebb annál, hogy az ember felesleges kockázatokat vállaljon. Ha az ismerőseid között nem találsz olyat, akit ki tudsz kérdezni a választott nyaralóhelyről, élj az internet korszak nyújtotta előnyökkel.
pl a szállás.hu portálon még utazást is nyerhetsz rövid regisztrációddal.


Gyakorlatilag nincs olyan hotel, apartman, vagy egyéb szálláshely a világon, melyről ne lehetne dicsérő vagy bíráló szavakat találni a neten.
pl :

Keress az olyan, fórumokat tartalmazó oldalakon, ahol világjárók és turisták osztják meg tapasztalataikat. Könnyen ráakadhatsz majd egy olyan úticélra, mely tényleg álomszép nyaralással tudja megajándékozni.

pl a startutazas.hu sok utazási élményt tartalmaz.

5. Vegyél egy útikönyvet

Úgy gondoljod, hogy a kiválasztott úticélról szóló útikönyv kidobott pénz? Ez mindenképpen tévedés, hisz már kevés pénzért is kiválóan használható információhoz juthatsz az olyan helyszínekről, melyeket nem érdemes kihagyni, nyitvatartási időkről, melyek nélkül sok időt elvesztegethetsz, és nem utolsósorban az árakról, több pénzt megtakarítva így, mint amennyibe az útikönyv került.

6. Gondoskodj B tervről

Az utazás elég kiszámíthatatlan tud lenni. Valami mindig máshogy sül el, mint ahogy terveztük, bár az ilyesmi kevésbé zavaró nyaralás közben, amikor általában sokkal rugalmasabban, lazábban állunk a dolgokhoz, mint egyébként. De mindeközben értékes időt pazarolunk arra, hogy új programot dolgozzunk ki. Kerüld el a felesleges üresjáratokat azzal, hogy már előre kigondolod a lehetséges alternatív programokat.
Ügyelje a helyszínek megválasztására is, hogy a közlekedés ne raboljon el túl sok időt.

7. Ne feledkezz meg az óvatosságról

Sokat jelentenek az új kihívások, mindenkire ráférne, hogy gyakrabban nézzen velük szembe.
De a nyaralásból ne legyen erőfeszítést kívánó kihívás. Értékes heteket szentelni arra, hogy kiderítsük, valamiben kedvünket leljük-e, vagy nem, nem a legjobb ötlet.
A montain bike túra jól hangzik, de már egy-két nap alatt kiderülhet, hogy mégsem erre termett, és megszenvedi a nyaralást, ahelyett, hogy élveznénk.
Nem lenne jobb egy hétvégét szánni arra, hogy bepillantást nyerjen ennek a sportnak a világába?
Az új kihívások számára jobb alkalom kínálkozik rövid hétvégi kiruccanások alatt.
A szabadságát töltsd el azon a módon, amelyről tudod, hogy az számodra a legtöbb kikapcsolódást nyújtja.



8. Korlátozd az úti célok számát

Kerülje el, hogy a szabadnapok felét autóban, vonaton, vagy repülőn töltsd, egyik helyről a másikra utazgatva! Ha szükséges, húzz ki pár tételt a megnézni, meglátogatni vágyott helyek, dolgok listájáról. Utazz inkább kevesebbet, és legyen több élvezetben részed. Az ilyesmi biztosan jobban megmarad, mint szép emlék, mint a számos turista attrakció, melyek gyakran csak a megnevezésükben azok.


9. Felejtsd el a mobiltelefont

Emlékszel még arra az időre, amikor még nem volt mobil? Ugye, sikerült túlélni akkor is? A szabadság ideje a legmegfelelőbb időszak lehet e régi idők felélesztésének! Ugyan az első pár napban egy kicsit elárvultnak érezheted magad, de kis idő múlva akár a tökéletes szabadság érzését is megízlelheted.
Ha képtelen otthon hagyni a telefont, akkor csak naponta egyszer kapcsolja be, nézze meg, hogy történt-e valami fontos, és aznapra kapcsolja ki megint.

10. Szervezz meg mindent indulás előtt

Ha azzal a tudattal indulsz el, hogy mindenre volt gondod, tényleg nem marad más hátra, mint hogy kikapcsolódj, és élvezzd a szabad napokat.
Gondoskodj tehát arról, hogy felelősségteljes emberek viselik gondját a postaládájának, a virágainak, vagy a házi kedvenceinek. Készíts elő az összes utazáshoz szükséges dokumentumot, és gondoskodj helyi valutáról, ha szükséges. Minél több mindent szerveztél meg indulás előtt, annál kevesebb dolgod lesz nyaralás alatt. Nem marad más dolgod, csak jól érezni magad.



+1. Csak a nyaralásra gondolj!

Talán a legfontosabb tanács a jól sikerült nyaraláshoz: kapcsold ki a mindennapokat. Fontos annak tudatában lenni, hogy a szabadság alatt szükség van kompromisszumok kötésére. A nyugodt nyaralás kulcsa az alkalmazkodásra való képesség. Tehát ne felejtsd el, hogy nem a munkában vagy. Nem kell minden napot az utolsó másodpercre pontosan beosztani!
Végtére is elég, ha az egyetlen tényleg fontos dologra koncentrálsz: a szabadság az az időszak, amit pihenéssel tölt el az ember, és a szeretteivel. Minden más részletkérdés.

forrás: http://www.topshop.hu

2014. július 1., kedd

A szerelem és a boldogság


"Ők azt mondták: Őrületbe estél Őmiatta, akit szeretsz.
Én azt mondtam: Az élet ízét csak a bolondok ismerik
."

(Jáfíi)
Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé.
A boldogság azonban olyan állapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie,
s ami nem függhet egy másik személytől.
A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal
meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk
valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen.

A szerelem és szeretet állapotai, megléte s elvesztése állandó emberi probléma.
Társas lények vagyunk, s legtermészetesebb, legalapvetőbb vágyunk a szeretet és a szeretettség érzése.
A szerelem életérzése a legteljesebb, örömteli egységállapotba emel bennünket - nem csoda, hogy vágyunk rá és állandóan abban vágyunk lenni.
A hormonok tánca kapcsán azonban rabjává is válhatunk, birtokolni akarhatjuk társunkat -az remélve, hogy az érzés így megmaradhat.




De amihez ragaszkodunk az mindig menni vágyik.
S ha egyszer elmúlni látszik, valóban a poklokat élhetjük meg - s minél többször veszítjük el a szeretett személyt, a szeretettséget magát, annál mélyebb nyomokat hagy lelkünkön.
De van út vissza a szerelembe, a szeretettségbe vetett hitbe - méghozzá úgy ha önmagunkat és múltunk kapcsolatait gyógyítjuk meg.

Így felszabadítjuk magunkat a boldogság életérzésére, mely így már nem fog másoktól függeni! Így a szerelem-szeretet valódi felszabadulás érzést hoz és állandóan velünk maradhat.
Jó cikkek, nagy nyeremények!
Praktikus tippek és jó cikkek!
Regisztrálj ingyen a PROAKTIVdirekt klubba és nyerjKattints>>!


A szerelem ajándék az élettől

.
Ha szerelemere gondolok én nem elsősorban a rózsaszín ködös
szerelemre gondolok, sokkal inkább egy létezési formára.
Egy teljesség látásra, az élet szeretetére, az élet élvezetére...
ezért szoktam azt mondani, hogy "szerelem hívő vagyok",
szerelmes az élet lüktetésébe.

www.pozsgainikoletta.com

A szerelem több a hormonok tűzijátékánál.
A szerelem az életet létrehozó ötödik elem.
E nélkül nincs élet...
A szerelem a legfőbb transzformációs elem!
A szerelem nagyon különleges - ajándék és beavatás.
Gyönyörűség rejlik benne, mert két ember egymásra hangolódik, álarcoktól mentesen, meri önmagát adni, átadni, oda adni a varázslatnak, a repülésnek, melyben minden kötelék, vallási-faji-anyagi szintű szétválasztottság feloldódik.



SZERELEMBE ESÉS helyett létezik SZERELEMBE EMELKEDÉS.
De ez már nem egy öntudatlan, örvénybe bódulás...hanem egy tudatos létezési forma, világ és VALÓSÁG-LÁTÁS, mely valódi teremtő erővel bír!

2014. június 29., vasárnap

Isten lelke vezérel

Dr. Pungur József: Akiket Isten Lelke vezérel

Pólus Online

Akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai” (Róma 8:14). 
Lekció: (Ap. Csel 2: 1-8).

Vannak akik azt hiszik magukról, hogy ők keresztények – mert megkeresztelték őket, mert Bibliát olvasnak, mert templomba járnak,mert részt vesznek a gyülekezet életében. Igen, jól gondolják – főleg formális szempontból jól gondolják, mert ezek mind feltételei egy keresztyén egzisztenciának. Mert látszólag úgy tűnik, hogy mindezek a külső ismertető jelek és jegyek azt jelzik, hogy ahol legalább ezek megvannak, ott egy keresztény személlyel van dolgunk.

Azonban alapigénk egy tartalmi, belső, és mindenek fölött érvényes meghatározást mond: Isten gyermekei azok, akiket Isten Lelke vezérel!

Egyszer az apostolok Keresztelő János tanítványaival találkoztak. A boldog összeborulás során megkérdezték őket: vajon vettetek-e Szent Lelket?Azok elcsodálkoztak, mert azt sem tudták van-e Szent Lélek!(Ap. Csel 19:1). Bizony így van ezzel sok mai keresztény is.

Ezért ma Pünkösd ünnepén legfontosabb és legsürgősebb dolgunk megkérdezni és megtudni: Ki vezet minket? Hogyan kaphatunk Szentlelket? És Mit jelen Isten gyermekének lenni?

1. Ki vezet minket? Milyen gondolat? Milyen lélek?

Ha elfogadjuk azt a hasonlatot, hogy az emberi élet alapjában véve olyan, mint egy hajó, amely az élet tengerén úszik, akkor meg kell kérdezzük azt is: ki a kormányosa ennek a hajónak?

Bizony vannak, olyanok, s manapság egyre többen, akik abbahagyták, felhagytak, lemondtak saját életük irányításáról, s mint kormányos nélküli hajó hányattatnak a haboktól, hullámoktól az élet viharos tengerén cél, irány és megérkezés nélkül mindaddig, amíg hajójuk zátonyra, vagy sziklára futva, vagy viharba kerülve elsüllyed menthetetlenül és értelmetlenül.Lehet, korábban megpróbálták irányítani életük hajóját, de nem sikerült. Ezért elengedték a kormányrudat azzal, hogy „majd lesz valahogy”, vagy, hogy „úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna”. Égető napsütésben vagy cikkázó villámok és dühöngő viharok között hánykolódva, rezignáltan, halálos félelmek között, vagy éppen maguk siettetve várják az elkerülhetetlen véget. Mások pedig a régi rómaiakkal együtt vallják, hogy „Navigare necesse est” – hajózni pedig szükséges!Ezek azok a nagy többségben levő emberek, akik életük hajójához jó és sikeres kormányost igyekeznek szerezni. Leggyakrabban Önzés a kormányos neve. Ezek azok, akik magukat a világ központjának tekintik, s úgy vélik, hogy az egész világ őértük van, s az ő érdekeiket kell, hogy szolgálja. Az önzés az élettel szembeni Elégedetlenségből táplálkozik, s megjelenik az Irigységben, a mások által összekapart és elért eredmények megkívánásában. Amikor ez Nagyravágyásba csap át, akkor megkezdődik tervek kovácsolása, szövetségek szövése, minden rivális tönkretétele, javai megszerezése, az ellenállók megbosszulása. Végső soron a Hatalomvágy, mint egy rákos daganat hatalma alá hajtja az embereket, közösségeket, társadalmakat és nemzeteket.Így lesz a világ egy hatalmas csatatér, ahol mindenki harcol mindenki ellen, ahol mindenki mindenkinek a farkasa.Ahol az emberi faj úgy indult önmaga ellen végső harcra, hogy „Sic itur ad astra” – így jutunk a csillagokig – ahova soha nem jut el.Miközben a rommá és élhetetlenné tett Földön az utolsó ember utolsónak hull a tömegsírba – maga után hagyva egy holdbéli tájjá pusztított bolygót!

Ezért életbevágóan fontos kérdés az, hogy ki vagy mi áll életed hajója kormánykerekénél? Milyen lélek határoz meg, irányit és vezérel téged? Ezért aktuális Pünkösd üzenete: Szent Lelket kell vegyünk!

2. De hogyan kaphatunk Szent Lelket? Ezt sokan nem tudják, mint a már említett Keresztelő János tanítványai. Hogy ezt a titkot megértsük, látnunk kell, hogy mindenféle lélek gondolatban fogalmazódik meg, abban jár és cselekedetben nyilvánul meg, lesz valósággá. A jó anya gyermeke iránti szeretete a gyermek javát szolgáló gondolatokban fogalmazódik meg, s gondoskodásában lesz cselekedetté. Így van ez a Szent Lélekkel is. Istenek az emberrel, világgal kapcsolatos kegyelmes és ítéletes gondolati az Ő Igéjében fogalmazódnak meg, melyek a Szentírásban vannak.Ahol Isten beszédét, gondolatait, azaz igéit befogadják, és annak engedelmeskednek, a szerint élnek ott, abban a személyben Isten Lelke, azaz a Szent Lélek vesz lakozást. A Szent Léleknek jelei és szimbólumai is vannak, mint amilyen a galamb, a kettős tüzes nyelvek, a zúgó szél, a belső öröm kiáradása – melyek mind azt jelzik, hogy Isten gondolata szálltak meg embereket. 

Vajon mit jelent neked Isten beszéde, igéje, az igehirdetés, amelyről a régiek még azt mondták, hogy az „Viva vox Dei?” – Istennek élő beszéde? Vagy csupán régi idők, tudománytalan korok mára itt maradt csökevényéi? Megfoghatatlan, érthetetlen mítoszok? Vallásfilozófiai eszmefuttatások? Csak olyan „papi beszédek” és magasröptű „szentbeszédek”? Amiket türelmesen, vagy türelmetlenül meghallgatsz ugyan, de nem fogadod be, nem engedsz neki, „az egyik füleden be, s a másikon ki?” „Lepereg rólad, mint a falra hányt borsó”, vagy mint „a kacsa tolláról a víz?” 

Sajnos statisztikák mutatják, hogy a mi időnkben nagyon visszaesett a Bibliaolvasók, a templomlátogatók, az egyháztagok száma. Viszont növekedőben van a kételkedők, a hitehagyottak és az istentagadók aránya. Akik ismerik az emberiség történetét, azok tudják, hogy a társadalmak elmúlásának biztos jele a vallás meggyengülése, s ezzel az erkölcsök kihalása. Mindez az adott társadalom alapjainak aláásásához vezet. Az ilyen társadalom vagy maga omlik össze saját súlya alatt, vagy nem lesz ereje ellenállni kívülről jövő támadásnak. 

Az egyház nem az unalomnak, sem nem a szórakozatásnak, hanem az újjászületésnek és az új életben való felnevelkedésnek a helye! 

3.Nézzük meg most, hogy mit jelent Isten gyermekének lenni? 

A Szent Lélek által vezetett ember mindenek előtt újjászületett ember lesz. A test-és-vér ember (szarkikosz) helyét a lelki (pneumtikosz) ember foglalja el. Azaz átmegy a bűnbánat, a bűnbocsánat, egyszóval az Istenhez való megtérés fokozatain. Röviden: az ilyen ember önközpontú életből Isten-központú életbe jut, mely már nemcsak az ideig valókat, hanem az örökkévalókat is keresi. 

Ez azt jelenti, hogy az ilyen ember élete célt kap, mert életét örökkévaló távlatokban rendezte el melyen belül megtalálja földi élete értelmét. Olyan ez, mint amikor a világegyetemben cél nélkül vesztébe rohanó üstökös egyszerre csak egy Nap közelébe érve annak vonzási pályájára áll. Cél és értelem nélkül bolyongó vagy rohanó ember! Ez a Pünkösd nagy, és talán soha vissza-nem térő lehetőség, hogy eleddig elvesztegetett, kallódó életedet Isten-központú pályára állítsad!

Azt is jelenti az Isten-központú élet, hogy az ilyen ember erőt kap. Jézus azt ígérte övéinek, hogy: „Vesztek erőt minekutánna a Szent Lélek eljő reátok” (Ap. Csel. 1:8). A Lélek dünamisz, azaz erő, energia. A Szent Lélek nem csak célt ad Isten gyermekeinek, hanem erőt is a cél eléréséhez! Az élet pedig erő kérdése.Volt egy ismerősöm, aki mindig fáradtnak érezte magát. Mert tehette, egyik nyaralásról a másikra utazott fáradtságát kipihenni. Igazában véve az egyik nyaralásának fáradtságát a másikkal igyekezet kipihenni – ami soha sem sikerült!A mai ember alapjában véve erőtlen, enervált és mindig fáradt, és te is? Miért nem kéred Istentől a napi erőt? 

Az Istentől célt és erőt kapott embernek belső békesség is adatik a Szent Lélek által! A modern ember alapjában véve nyugtalan, ideges és békétlen. Aki belül a lelkében nyugtalan, azt akarva-akaratlanul is kivetíti azt a világra, és az is nyugtalanná, felbolydulttá és békétlenné lesz. Ám akiben Isten gondolatai, Igéje és Szent Lelke él és jár, az az ember isteni békességet is nyer. Mert tudja, hogy élete jó irányba halad – Isten felé.Tudja, hogy ehhez az úthoz naponta erőt kap a Szent Lélektől. Tudja, hogy élete: múltja, jelene és jövője Isten kezében van, ezért hát mit nyugtalankodjon, kételkedjen vagy féljen ott – az Isten tenyerén?

Legyél hát Istennek a Szent Lélektől vezérelt gyermeke!

2014. június 27., péntek

utazás szervezés könnyedén


Az internet az okos-telefonok, a tabletek alaposan megváltoztatták annak a módját is, hogyan választjuk meg a nyaralást: már nem feltétlenül megyünk az utazási irodába, sokkal inkább használtunk erre a célra is online oldalakat.


Az interneten könnyedén összeállíthatjuk egyedi vakációs tervünket, foglalhatunk online repülőjegyet és szállást.

Az online foglalással kapcsolatos kezdeti félelmek (mi van, ha a szálloda, amely remekül néz ki a honlapon, valójában egy építkezés mellett van?) eloszlottak amióta léteznek értékelések, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy valóban pontos képet kapjunk a szállodákról és utazási célpontokról az egész világon.


Az oldalakon elolvashatjuk a közelmúltban oda utazók értékelését, valós képet és őszinte ajánlásokat találhatunk arról, hogy hová érdemes menni (és mit tanácsos inkább elkerülni).


Az utazási irodák ajánlása helyett inkább blogok, fotó- és videómegosztó oldalak utazási kategóriái közt tájékozódunk amikor a következő úti célunkat kiválasztjuk. Majd dolgunk végeztével irány egy utazási aggregátor oldal, ahol a kiválasztott úti célhoz megtaláljuk a legjobb ajánlatot.

Közösségek mindenütt jelen vannak a neten. Megtaláljuk őket az utazással kapcsolatos tematikák között is. Az a céljuk hogy összekapcsolják az azonos dolgok iránt érdeklődő egyéneket.

A keresők segítségével könnyedén rátalálunk mások utazással kapcsolatos tapasztalataira, ami segítségünkre lesz a döntésben. Azonnal látjuk mit mondtak más turisták, milyen fotókat készítettek a helyszínen.

Meglepetéskirály.hu
Kupongyűjtő, ahol egyéb akciókat is találsz!

Nem könnyű, ha először járunk egy ismeretlen országban.
Számos oldal van, ahol előzetesen tájékozódhatunk a helyi látványosságokról.

Könnyedén találunk túrajavaslatokat, letölthető applikációkkal. A régi útikönyvekkel szemben megvan az az előnyük, hogy amikor felcsatlakozunk a netre frissítik magukat így mindig naprakész információt találunk a legjobb helyekről, látnivalókról, enni- és innivalókról. Az utazási információs oldalak számos külső forrásból építkeznek folyamatosan. Útvonaltervező, térképek és fényképek segítenek bennünket a tájékozódásban az utazásunk helyszínén.

Még az is megeshet, hogy úti célunk talál meg minket, nem pedig fordítva! Az intelligens szoftvereknek köszönhetően a korábban megtekintett képek, utazási ajánlatok és közösségeink alapján olyan ajánlatokkal találkozhatunk, amelyek pontosan megfelelnek a nyaralással kapcsolatos elvárásainknak. Így megspóroljuk a keresgéléssel, kiválasztással töltött időt. Egy egész világ felfedezésre vár és ez már mindenki számára elérhető - legalábbis online.......

Ajándék Hungary Card ha most regisztrálsz,
Hungary Carddal olcsóbb a belföldi pihenés!

Legyen szó akár egy egész hetes nyaralásról, egy hosszú hétvégéről, vagy csupán egy egynapos kirándulásról, hétvégi programról, a Hungary Card – Magyar Turizmus Kártya számos élményt és a kedvezményes kikapcsolódás nyújtotta örömet jelenti tulajdonosa számára. A kártya(család) kedvezményadói között megtalálhatók mindazok a szolgáltatáskörök, melyeket egy-egy utazás alkalmával igénybe vesz az élményekre, pihenésre és feltöltődésre vágyó turista, így
Közlekedési vállalatok / szolgáltatók kedvezményei Szálláshelyek, szállodák, panziók, kempingek Éttermek Múzeumok, galériák, kiállítóhelyek Fürdők, gyógyfürdők, strandok, élményfürdők Szabadidős létesítmények, kalandparkok Színházak és rendezvények És más, turizmushoz köthető szolgáltatások és létesítmények

A kedvezmények
egy része kártya felmutatásával, érvényességi időn belül korlátlanul igénybe vehető (pl. vendéglátóhelyek, szálláshelyek) A korlátozott alkalommal igénybe vehető kedvezmények egyik része elektronikusan a kártya regisztrációja után érvényesíthető („e-szelvények”, pl. egyes múzeumok, fürdők, színházak), másik részük igénybe vételéhez pedig papír szelvényfüzet szükséges (pl. utazási kedvezmények)

A Hungary Card háromféle, egymásra épülő csomagban, - Basic, Standard és Plus változatban – került kiadásra. A nagyobb értékű kártya minden esetben tartalmazza a kisebb csomagban található összes kedvezményt is.

A Basic csomag a kártya felmutatásával igénybe vehető kedvezményeken túl az e-szelvények egy részét is tartalmazza A Standard kártya ezeken túlmenően további e-szelvényekkel bővül ki A Plus csomag az e-szelvények teljes körén kívül a papír szelvényfüzetet is tartalmazza, így pl. utazási kedvezményeket is biztosít

Ízelítő kedvezményadóink köréből
-          vasúti kedvezmény (Plus)
-          Volán kedvezmény (Plus)
-          Autópálya kedvezmény (Standard, Plus)
-          Balatoni hajózás (Basic, Standard, Plus)
-          MAHART – Dunai hajózás (Basic, Standard, Plus)
-          Fővárosi, Miskolci Állatkert, Szegedi Vadaspark (Basic, Standard, Plus)
-          Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (Plus)
-          Egyes budapesti strandok és gyógyfürdők pl. Dagály, Lukács, Aquaworld, stb. (Plus)
-          Vidéki gyógyfürdők, élményfürdők (pl. Hévíz, Harkány, Cserkeszőlő, Zalaegerszeg, Miskolctapolca, stb.)
-          Egyes színházak Budapesten és vidéken, pl. Bárka Színház, Pécsi Nemzeti Színház (Basic, Standard, Plus)
-          Szegedi Szabadtéri Játékok (Basic, Standard, Plus)
-          Kedvezmény öt nagyváros helyi járataira (Plus)
-          Művészetek Völgye (Standard, Plus)
-          Kalandparkok, élményparkok pl. Robin Kalandsziget, Mecsextrém Park, stb.(Basic, Standard, Plus)
-          Fővárosi Nagycirkusz (Basic, Standard, Plus)
-          Gödöllői Királyi Kastély
-          Vasúttörténeti Park


A kedvezmények mértéke 10-100%. A nagyobb mértékűek általában egy kártyához néhány, a felmutatásosak korlátlan alkalommal vehetők igénybe.
kukkants ide milyen feltételekkel adjuk..

http://www.magyarkedvezmenykartya.hu/1064904


2014. június 22., vasárnap

kerüld ezeket a gondolatokat.. és használd a következőket a siker érdekében

5 gonosz mantra, amik miatt nem találsz állást, és 5 másik, amelyekkel sikerülni fog

szerző: Jobline

Sok esetben az álláskereső hozzáállásán múlik, hogy talál-e magának munkát, nem a diplomákon vagy a nyelvvizsgákon, sem pedig azon, hogyan van megírva az önéletrajz. Ha nem megfelelő az attitűdöd, sürgősen változtass rajta! Van ötletünk, hogyan.
Negatív attitűd esetén majdnem biztos, hogy semmi nem fog sikerül. Nemhogy munkát nem találsz, de még a reggeli pirítóst is hajlamos leszel odaégetni. Ahelyett, hogy azon lamentálsz, mennyire kibabrált veled a sors, szedd össze magad, és szemléld a dolgokat pozitívan, megfogadva a CareerBuilder tanácsait.A hozzáállásod azért annyira fontos a munkakeresés során, mert azon kevés dolgok egyike, amelyeket alakítani tudsz. Arra nem leszel semmilyen hatással, hogy a HR-es milyen hangulatban ül le veled beszélgetni, a saját gondolkodásodra azonban igen. Van 5 gonosz mantra, amiket most felejts el!
1. Úgyse fog sikerülniEz a mantra önbeteljesítő jóslatként fog működni, mert ha folyton ismételgeted, minden tettedből és gesztusodból árad majd a letargia, és tényleg semmi nem sikerül. Az álláskeresés során legyél kitartó, ha pedig már ott ülsz az interjún, lelkesedj, hiszen az első akadályon már túl vagy: tetszést aratott az önéletrajzod.


2. Kész csődtömeg vagyokAz önsajnálat olyan lefelé tartó spirál, amely feneketlen szakadékba vezet, és nem tudsz belőle kikecmeregni. Csődtömegeket egyetlen cég sem akar szerződtetni. Arra gondolj, milyen eredményeket értél el az élet különböző területein, hányan szeretnek és tisztelnek. Hogyan is lehetnél csődtömeg?
3. Beérem bármivelA negatív attitűd hatására hajlamos lehetsz úgy gondolkozni, hogy el kell fogadni azt a keveset, amit az élet kínál, mert úgysem vagy érdemes többre. Ez katasztrofális eredménnyel járhat: olyan munkánál köthetsz ki, amit rosszul fizetnek, és megőrülsz a körülményektől. A minőségre kell koncentrálnod, hogy olyan munkát találj, amiben örömödet leled, és nem is kopik fel az állad. Ez viszont csak úgy fog menni, ha megerősíted az önbecsülésed.
4. Nem vagyok elég jóAkiből süt a bizonytalanság, azt a HR-es azonnal a vesztesek közé sorolja, és nem fogja szerződtetni. Hiszen az ilyen munkatárs hogyan fog beilleszkedni a kollégák közé, és miként oldja meg önállóan a feladatokat? Itt megint csak gondolj arra, hogy ha már behívtak interjúra, biztosan látnak benned valamit, amitől alkalmas lehetsz a posztra. Ne ábrándítsd ki őket.
5. Ami jár, az jár!Eddig a negatív attitűd különböző káros megnyilvánulásairól esett szó, de az is baj, ha valaki átesik a ló túlsó oldalára. Egy arrogáns, pöffeszkedő munkavállaló ugyanúgy elriasztja a HR-est, mint akin azonnal látszik, hogy nyomorultnak tartja magát. A túl nagy egó és az önreflexió hiánya azt sugallja, hogy a jelölt nem lesz jó csapatjátékos, és hajlamos megkérdőjelezni a munkadója tekintélyét.
A pozitív hozzáállás a siker kulcsa. Íme öt pillér, amikre támaszkodni tudsz.
1. Meg tudom csinálniÉrtelemszerűen a fenti 1. pont ellenkezőjére kell koncentrálnod, ha boldogulni akarsz. A következő nagy feladatot is meg tudod oldani, ahogyan eddig is vetted a különböző akadályokat.
2. Én vagyok felelős saját magamértTilos előre másokat és a körülményeket okolni a feltételezett kudarcért. Ha jól felkészültél szellemileg és lelkileg, biztosan számíthasz magadra, és sikert aratsz.
3. A pohár félig tele vanMinden helyzetnek meg lehet látni a fonákját, csakhogy semi értelme, mert ez a gondolkodás nem visz előre. A pozitív dolgokat vedd figyelembe, és így hozd ki magadból meg a szituációból a maximumot.
4. Hibázni jó, mert tanulok belőleA negatív attitűddel megvert ember legszívesebben világgá menne, miután hibázott, a pozitív személyiség viszont örül, mert tudja, legközelebb milyen csapdát kell elkerülnie. Ha valami nem sikerült – például nem vettek fel egy jónak tűnő állásba –, elemezd, hogy miért, aminek első állomása, hogy az interjú után e-mailben vagy telefonon megkérdezed a HR-estől.
5. Nevess sokatTudományosan igazolt tény, hogy a nevetés és az élet dolgainak humorral történő szemlélése egészségesebbé és boldogabbá tesz bennünket.A sok nevetés és a jó humor járulékos haszna, hogy a könnyebben vesszük az akadályokat, és a többi ember szívesebben elfogad bennünket, mert kellemes személyiségnek tart. Márpedig mi másra lenne szükség álláskeresés közben?

Hogyan kezdj munkát keresni egy új városban?




    Egy idegen városban kapcsolati háló nélkül igen nehéz boldogulni.
    Hogyan könnyítheted meg az álláskeresést?


    Ugyan hazánkban a többi európai országhoz képest kisebb a költözési hajlandóság, a fiatalok többsége azonban mégis inkább a környező nagyvárosok egyikébe vagy a megyeszékhelyen keresi boldogulását. Illetve sokan vannak olyanok is, akik külföldi munkát terveznek.
    Egy idegen városban azonban, kapcsolati háló nélkül igen nehéz boldogulni. Hogyan könnyítheted meg az álláskeresést egy idegen városban?

    Változtass lakóhelyet – online

    Az a legjobb, ha jelenlegi lakóhelyedről keresel másik munkát. Ennek egyik oka, hogy az online térben egyszerű jelentkezni, és ha elindul az állásinterjúid időszaka, ha nincs túl messze a választott helyszín, érdemesebb inkább otthonról keresni.

    Ha jelenleg nincs munkád, nyugodtan átállíthatod a LinkedIn profilodon a lakóhelyedet a megcélzott városéra. Így sokkal több esélyed van, hogy ezen a platformon hívjanak be helyi pozícióra.
    Ha van munkád, akkor inkább ne kockáztasd a főnök kérdő pillantását.

    Frissített önéletrajz

    Ha van ismerősöd az adott városban, az önéletrajzban is kicserélheted a lakóhelyed címét.
    Persze csak akkor, ha előtte bejelentetted ezt neki, és könnyen tudsz mozogni és tényleg ott tudsz tartózkodni néhány napot. Ha behívnak interjúra, és ott kicsúszik a szádon, hogy valójában hol laksz, nagyon rossz érzés keríti majd hatalmába a HR-est, hogy hazudtál neki.
    Az őszinteség is kifizetődő, érdemes a kísérőlevélben leírni, hogy éppen például Budapestre szeretnél költözni.
    A címet nem szabad kihagyni, akkor ugyanis ismét a gyanú árnyékába kerülhetsz.

    Listázz

    Listázd ki a helyi vállalatokat, amelyeknél lehetnek neked való pozíciók. Akár olyan vállalatokat, amelyek anyag- vagy leányvállalata jelenlegi városodban található. Célozd meg őket CV-vel, nézegesd a karrieroldalukat és ha van nyílt napjuk, látogass el oda is.

    Helyi állásbörzék, újságok

    Sok cég szívesebben keres regionálisan, mint országosan. Menj el a helyi állásbörzére, ahol a helyi cégek HR-eseivel találkozhatsz, és máris egy állásinterjún találhatod magad. De a helyi újságok és internetes portálok (pl: www.hajdujobs.hu , www.pestjobs.hu , www.gyorjobs.huproffesion.hu stb) is arra adnak lehetőséget, hogy adott területen kereshess.

    Megyei közvetítők

    Vannak helyi állásközvetítők, őket se hagy ki a sorból. Mivel ezekbe az adatbázisokba első sorban helyiek jelentkeznek, és ha ebbe bekerülsz, téged is megkereshetnek helyi ajánlatokkal.

    2014. június 20., péntek

    5 nagy hiba az önéletrajz szerkesztésében






    1  A legtöbb munkaadó lelkes jelentkezős önéletrajzának áradatát kapja a meghirdetett pozíciókra.
    A verseny tehát nagy, nem mindegy, hogy milyen önéletrajzot adunk ki a kezünkből.



    Ez az első kép rólunk, itt olvashatók a lényeges információk, amiknek meg kell győzniük az olvasót arról, hogy érdemes ránk egy személyes találkozó erejéig is időt szánni. Éppen ezért el kell találnunk az egyensúlyt és ismernünk kell azokat a tipikus hibákat, amiket mindenképpen el kell kerülnünk. Lássuk most azt az 5 tipikus szerkesztési hibát, amit mindenképpen el kell kerülnünk, amikor önéletrajzunkat állítjuk össze egy állás megpályázásához.


    Nem egyértelmű célok

    Az önéletrajznak mindenképpen egyértelműen mutatnia kell, hogy mi a kapcsolat képességeink, tapasztalataink és a meghirdetett állás között. Magyarul meg kell felelnie az önéletrajznak a munkával kapcsolatos elvárásoknak. Ha olyan önéletrajzot adunk le a jelentkezésre, ami nem illik bele a cég elvárásaiba, nem testreszabott, hanem csak egy sablon önéletrajz, akkor ne is gondoljunk arra, hogy versenybe szállhatunk a pozícióért. Mutassuk meg, hogy miért mi vagyunk a legjobbak, miért válasszanak minket.
     ÉRDEKES:  Hibás önéletrajz – A kukában végzi?
    Miért voltunk felelősek munkánk során?

    Hagyjuk a sablonos elemeket. Ne ködösítsünk a korábbi tapasztalatokkal kapcsolatban. Nem keltjük fel az érdeklődést, ha általános feladatokat sorolunk fel olyan felvezetéssel, hogy „munkám során felelős voltam…”. Az önéletrajz nem egy teendő lista, ahol felsoroljuk, hogy miket tettünk le eddig az asztalra, de közben nincsen a szavak mögött kézzelfogható, használható tapasztalat. A hangsúly a használhatóságon van. Használható tudásra van a munkaadóknak szüksége, ezért önéletrajzunkban biztosítsuk a munkaadót arról, hogy hasznos munkaerőnek számítunk a piacon.


    Gyengén felépített

    Az önéletrajzban feltüntetett adatok legyen fontossági sorrendben feltüntetve, hogy az olvasó is lássa, hogy milyen íve van eddigi karrierünknek. Ne olyan információkkal kezdjük tehát, mint a hobbik.

    A munkatapasztalatoknál a pozíció megnevezése sokkal fontosabb, mint a dátum. Ha frissdiplomások vagyunk és csupán elenyésző munkatapasztalattal rendelkezünk, akkor vegyük előre a végzettséget, fektessük arra a hangsúlyt, más esetben vegyük a munkatapasztalatok után, és nem kell feltétlenül hosszasan részleteznünk. Ha nem könnyű az önéletrajzból kibogarászni a kulcsfontosságú információkat, akkor azzal saját esélyeinken ronthatunk.

    nagy hangsúlyt fektetni a régi munkatapasztalatokra

    Ha nagyon visszanyúlunk a gyökerekhez – diákmunkák az egyetem alatt, kezdeti, szakmán kívüli szárnypróbálgatások -, akkor azzal a hangsúly elterelődhet a lényegről.
    ÉRDEKES: Így válassz önéletrajz-típust!

    Ha a megpályázott pozícióhoz nincsen szorosabban köze a régi munkatapasztalatokhoz, akkor hagyjuk el őket. Fontos szem előtt tartani, hogy a friss és releváns munkatapasztalatok keltik fel leginkább a munkaadók érdeklődését.

    Nézzük át figyelmesen az álláshirdetést, mert ott fellelhető kulcsszavakat fogják leendő munkaadóink is keresni az önéletrajzokban.


    Elsikkadó, fontos képességek

    Hangsúlyozzuk azokat a fontos képességeket, amik kiemelkedővé tesznek minket! A cél az, hogy megmutassuk mindazokat az előnyöket, amik alkalmassá tesznek minket a pozíció betöltésére. Mutassuk meg, hogy mit tudunk nyújtani a vállalatnak, ne csak arról beszéljünk, hogy miért szeretnénk megkapni a munkát.

    A munkaadók olyan embereket keresnek, akik képesek elvégezni a feladatukat, nem pedig olyanokat, akik csak az önéletrajzukat kívánják fényezni.

    forrás http://www.cvonline.hu/



    2014. június 18., szerda

    az online levelezés aranyszabályai





    Öt kérdés és öt válasz az online levelezésről

    Megfontolandó szempontok üzenetekről és válaszokról

    1. Kinek írjak, és hogyan?
    • Légy reális: vedd tekintetbe a személyiségtípust, az érdeklődési kört és a korkülönbséget! Gondold meg, a valóságban elkezdenél-e beszélgetni ezzel az emberrel, s akkor írj neki, ha igen!
    Könnyed, pozitív üzenettel indíts! Olvasd végig a címzett profilját, és ha találsz közös pontot, írd meg neki! Érdeklődj, ha valami felkelti az érdeklődésedet, és magadról is árulj el egy-két dolgot! Röviden írj: három mondatot, legfeljebb egy rövid bekezdést.
    • Kerüld az általánosságokat (pl.: „Ha szeretnél levelezni, írj! Üdv”). Az efféle indítás nem igazán ösztönző. Az ilyen leveleket legtöbben válasz nélkül törlik. Persze a másik véglet is kerülendő: ne írj több oldalas esszét az életedről! Legjobb az arany középút.


    Nézd el az apró hibákat! Nem kell messzemenő következtetéseket levonni egy ügyetlen megfogalmazásból. Ne engedd, hogy egy apró elírás eltávolítson egy lehetséges kapcsolattól!
    2. Miért nem válaszolnak az üzeneteimre?
    Egy online társkeresőn közölt felmérés szerint a férfiak az üzenetek 26%-ára, a nők pedig a 16%-ára válaszoltak.
    A felmérésből az is kiderült, hogy a gyors válaszok inkább pozitívak: minél hamarabb érkezik válasz, annál nagyobb eséllyel folytatódik a levelezés. Ha nem kapsz választ az üzenetedre, annak több oka lehet:  
       
    Nem ő az. Lehet, hogy egyszerűen nem érdeklődik irántad. Lépj tovább olyanok felé, akik igen!
    Elfoglalt. Az egyedülállók is elfoglaltak. Vannak napok, amikor az ember egy órán át fenn tud lenni az oldalon, máskor meg csak öt-tíz percre tud benézni. Előfordul, hogy valakinek nehéz időszaka van, munkahelyi vagy családi problémákkal küzd, ezért jut kevesebb ideje az online kapcsolattartásra.
    Mással levelez. Lehet, hogy alakul egy kapcsolata, és azért nem válaszol más levelekre, mert azt komolyan veszi. Vagy néhány emberrel levelez, de egyelőre nem szeretne többel.
    Életkor. Nagy a korkülönbség? Van, aki eleve nem válaszol olyannak, aki pl. tíz évvel fiatalabb vagy idősebb.
    Szándék komolysága. Vannak passzív tagok, akik már nem előfizetők. Ők nem tudnak válaszolni az üzenetekre. Ha valaki semmit nem áldoz azért, hogy kapcsolatba tudjon lépni veled, vajon mennyire komolyak a szándékai?
    3. Jóval többen nézik meg a profilomat, mint ahány üzenetet kapok. Nem érdeklem őket, vagy csak nem mernek írni?  
    Számos ok lehetséges. Elképzelhető, hogy valaki elolvassa az adatlapodat, és úgy látja, nem illenétek össze. Vagy szimpatikusnak talál, csak épp nincs ideje üzenetet fogalmazni. Nőknél előfordul, hogy tetszik nekik egy profil, mégsem írnak, mert úgy vélik, a férfinak kell kezdeményeznie. Gondolj arra: ha száz egyedülálló között volnál egy társaságban, hány ember érdekelne, és te hánynak keltenéd fel az érdeklődését?
    A társkeresésben nem a kapcsolatok száma a lényeg, hanem hogy rád találjon az igazi.


    4. Mit válaszoljak olyannak, aki nem érdekel?
    Írd meg neki, hogy örültél a levelezésnek, de úgy érzed, nem vagytok összeillők. Udvariasan kívánhatsz neki minden jót a további kereséshez. Kicsit fájdalmas ilyen üzenetet kapni, de jobb, mint tévhitben élni.
    5. Minden üzenetre és szmájlira válaszoljak?
    Sokan udvariatlanságnak, sőt bunkóságnak tartják, ha valaki nem válaszol. Az online társkeresőkön azonban nem ez a realitás. Sok egyedülálló azt mondja, szeretné tudni, ha nem érdekli a másikat, ám szíve mélyén ez valószínűleg épp ellenkezőleg van. Az online társkeresésben nem elfogadhatatlan, ha az ember simán töröl egy üzenetet. Jobb azonban, ha udvariasan megírja, hogy köszöni az üzenetet, de jelenleg nem aktuális. Így eleget tesz az udvariasságnak, de nem ír olyat, ami bántó lehetne a másik számára.
    „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.” (Lk 6,31)
    párKatt.hu (Forrás: CatholicMatch.com)

    2014. május 26., hétfő

    nyerj értékes ajándékokat....


    nyerjünk együtt :))
    Alcatel TAB 7HD tablet, Philips vasaló
    Panasonic Full HD videokamera + Tchibo Cafissimo Picco kávéfőző
    Samsung Full HD 3D LED tévé 81 cm + 2 db ajándék 3D szemüveg
    http://frogmedia.hu/tombolabomba/i/PpdHFN





    A "Ki nyeri az idei foci VB-t?" játékban


    • ha egy általad meghívott játékos egy Brazuca Glide focilabdát nyer, akkor Te is kapsz egyet
    • ha egy általad meghívott játékos nyeri meg a főnyereményt (Samsung Smart TV + Xbox 360 + Fifa 2014 játék), akkor Te is megkapod

    http://foci.aegondirekt.hu/?ref=93sm2u


     Balatoni akció duplakedvezménnyel>>
    Legalább 4 éjszaka szállás 10% vagy 20% kedvezménnyel.
    Online foglalóknak 5.000 Ft-os kedvezménykupon jár!

    Mire költenéd a 3.000.000 forintot, ha Te nyernéd? Álmodozz velünk,
    és lehet, hogy Te leszel a  szerencsés nyertesünk! Melyik autót vennéd
    meg 3 millió forintból, ha Te nyernél? lépj ide:
    http://dolale.aegondirekt.hu/?ref=l1gshfkynr






    júniusban sorsolunk nézd meg mit :)
    http://aboldogggyermekkor.nyeremenyvilaga.hu/
    Mizo Persely Programban részt venni és regisztrálni azért is megéri, mert naponta és hetente sorsolunk ki nyereményeket!

    A heti nyereményekre mindenki jogosult, aki már regisztrált és legalább egy kódot feltöltött. Ha minden nap feltöltesz egy kódot, akkor annál nagyobb eséllyel indulsz a heti nyeremények sorsolásán!

    Ha a napi nyeremények is felkeltik érdeklődésed, akkor pontjaidból nyerési esélyt vásárolva a napi nyeremények sorsolásán is indulhatsz egyre nagyobb eséllyel! Tehát a napi nyeremények sorsolásán való részvételhez nem is szükséges más, mint az adott napi nyeremény alatti nyerési esély megvásárlása!

    Ha nem regisztráltál, akkor is van esélyed nyereményre. Ekkor a heti nyeremények sorsolásán veszel részt.

    A nyereményeket a weboldal Nyeremények menüpontjában nézheted meg. Itt külön olvashatsz a napi és a heti nyereményről is! Sőt, megmutatjuk a várható díjakat is.
    étféle ajándék közül választhatsz oldalunkon. Pontjaid beválthatod egyrészről egyedi, Mizo logóval ellátott ajándékokra. De gyűjthetsz partnereink által felajánlott ajándékokra is. Így tied lehet egy valódi adidas VB-labda vagy Danubius Hotels utalvány keretében pihenhetsz szeretteiddel.

    Célzottan is kereshetsz a különböző szűrők beállításával attól függően, hogy milyen szempont szerint szeretnéd az ajándékokat csoportosítani. Így keresgélhetsz a konyhai eszközök, szabadidős ajándékok vagy előfizetések között.

    Viszont fontos tudnod, hogy amelyik ajándék megvásárlására elegendő pontod van, annak képe mellett egy Megnézem gomb is látható. Ha a kiszemelt ajándék mellett nincs Megnézem gomb, akkor arra még gyűjtened kell.

    Az összes ajándékot, ami a programban megszerezhető, az Ajándék menüpont alatt találod meg.
                http://mizopersely.hu/meghivas/12235





    Játssz most, hiszen már egy helyes tippel akár 100.000 Ft értékű IKEA utalványt nyerhetsz



    Érdekes cikkekkel várjuk magazinunkban - PROAKTIVdirekt életmód klub-Regisztrálj a szerencsések klubjába ingyen és nyerj!kattints ide >>
     



    A finteren ha játszol, akkor máris kapsz egy 40.000 Ft értékű wellness kupont, amelyet 3 db négycsillagos**** szálloda egyikében használhatsz fel
    - továbbá nyerhetsz egy LG 3D-s TV-t,
    - Sony okosórát,
    - wellness hétvégéket,
    - és még sok minden mást...

    Elég csak egyszer játszanod, és időnként megnézni, mik az új nyeremények, és részt veszel minden sorsoláson, sőt Flinter további meglepetésekre is készül :)

    Ráadásul a nyerési esélyeidet te befolyásolhatod.






    a lottoszimulátor ingyenes  játékán  is játsz :
    http://lottoszimulator.hu/index.php?p=reg&ajanlo=pityesz76@gmail.com

    2014. április 17., csütörtök

    boldog húvéti ünnepet

    Itt a tavasz, közeleg a Húsvét!



    Pillantsunk vissza néhány röpke gondolat erejéig az ünnep gyökereire,
    hogy jobban át tudjuk élni, mit is ünneplünk ilyenkor!

    Őseink természetközelben éltek.

    Megfigyeltek minden földi és égi jelenséget,

    és azok változásaihoz igazították életüket.

    A nagy változások napjain abbahagyták a munkát, ünnepet ültek.

    Így volt ez a hosszú sötétség és kemény hideg tél végén is, amikor látták,

    hogy a természet - ami addig halottnak mutatta magát – ismét éledezni kezd.

    Ünnepelték a tavasz érkezését!
    Miért festünk tojást Húsvétkor?
    A tojás az élet és a termékenység szimbóluma ősidők óta.
    Már az ókori Perzsiában is a tojás volt a tavaszköszöntő ünnep fő étele.
    Az ősi Kínában a pirosra festett tojással a Nap, az Életadó előtt tisztelegtek.
    A zsidó népnél a bárány az ünnep főszereplője, mert a Halál angyala
    elkerülte azokat a házakat, ahol az ajtófélfa a bárány vérével volt
    megkenve.

    A kereszténység újabb tartalommal egészítette ki ezt az ősi ünnepet:a
    természet újjászületésekor támadt fel Krisztus, az Isten báránya!
    Ünnepeljünk hát! Fessünk mi is piros tojásokat, ajándékozzuk meg velük
    a locsolókat, köszöntsük egymást szeretettel a természet és az élet
    körforgásának e szép ünnepén! (http://kataboltja.hu)

    2014. március 25., kedd

    játsz te is nyerj a családnak



    4000 azonnali ajándék vár rád: http://erdekel.hu/nyerjazonnal?sr=5237694 
     

    2014. március 4., kedd

    tavaszi nyeremények



    a tavasz nyereményjátékai

     Lehet, hogy a következő sorsoláson éppen Téged
    köszönthetünk a nyertesek között?

    Érdekes cikkekkel várunk magazinunkban - PROAKTIVdirekt életmód klub

    Regisztrálj a szerencsések klubjába ingyen és nyerj!kattins>>

    Szeretnél nyerni Te is?
    Engedj a csábításnak!

                                     nyerj itt is  http://aboldogggyermekkor.nyeremenyvilaga.hu




        nyerj az ingyen regisztrációval az amerikai lottón
    http://fflotto.com?ref=78b755287fe909e0