2015. december 23., szerda

áldott békés karácsonyt!!


Karácsonyi ajándék tippek:
Az ellenségednek, megbocsájtás.
Az ellenfelednek, tolerancia.
A barátodnak, a szíved.
Egy vásárlónak, szolgálat.
Mindenkinek, emberszeretet.
Minden gyereknek, jó példa.
Önmagadnak, tisztelet.
(Oren Arnold)


Köszönöm, hogy 2015-ben megtiszteltél bizalmaddal. 




Múltkor azt a gondolatot olvastam valahol, hogy a szeretet kifejezésének legjobb módja: az IDŐ. 

Az idő, amivel nagyon fukarul bánunk. 
Mindig úgy érezzük kevés van belőle. Amikor az egyik helyen vagyunk már szorít az idő, mert a másik helyen is kéne lennünk és még ezernyi dolog vár elintézésre.
Sokan követelik az idődet: a párod, a barátaid, a gyerekeid, az ügyfeleid, a családod, a hivatalok... 

Az életed, barátaid s szeretteid  legértékesebb része is az időd.
Van, aki két kézzel szórja és abban reménykedik, az ügyfelek értékelik majd az ingyen kapott időt.
Van, aki olcsón adja, fillérekben méri.
Van, aki fukarkodik vele, keveset ad másoknak. Azt hiszi, ha elfoglaltnak tűnik, azzal fontosabb is lesz egyben.
Van, aki a másokét lopja.

Pedig az idővel okosan is lehet bánni:

* Rászánhatjuk fontos dolgok elkészítésére, amikből aztán örök érték válik. És ezt mások is értékelni fogják.
* Megmutathatjuk másoknak milyen fontosak és értékesek a számukra, azzal, hogy osztatlan figyelmet adunk nekik.
* Megtölthetünk kevés időt sok tartalommal, ahelyett, hogy sok időt töltenénk meg kevés tartalommal.
* Megtanulhatjuk helyén kezelni a munka-időt, a magunkra fordított időt, a másokra fordított időt.


Ahelyett, hogy panaszkodunk, milyen kevés, milyen gyorsan múlik, mennyire sodródunk csak vele, megtanulhatjuk a kezünkbe venni és kormányozni. 

Ellenkező esetben ő irányít bennünket. 

Használd ki a karácsonyi lassuló időt a feltöltődésre, 
hogy aztán januárban újraindulva teljes gőzzel haladhass tovább a munkádban! 
( az idézetekért köszönet Vida Ági és a Gazdagmami csapatának )
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet Neked és szeretteidnek! :)

2015. december 13., vasárnap

adventi ajándék a tchibótól :)

__

A WEBÁRUHÁZBA ›



Advent 3. vasárnapján meglepetéssel készültünk Önnek!
Rendeljen legalább 15 000 Ft értékben webáruházunkból és megajándékozzuk egy igazán sokoldalú konyhai eszközzel, mely nélkülözhetetlen segítőtárs a karácsonyi sütés - főzésben!*

-
*Az ajándék terméket 2015. december 14. éjfélig leadott, legalább 15 000 Ft feletti online megrendelés esetén biztosítjuk. A 0 Ft-os házhoz szállítási díj ajánlat 2015. december 18. éjfélig leadott rendelések esetén él. Az ajánlat más kedvezménnyel nem összevonható.
A WEBÁRUHÁZBA ›

2015. október 31., szombat

méz,citrom, meleg víz csodálatos ereje

1 évig mézes-citromos vizet ivott,ez lett a vége


Egy nő 12 hónapon keresztül minden reggelét mézes-citromos vízzel kezdte, az eredmény pedig egészen elképesztő lett!
méz-citrom-víz-cosmopolitan
Crystal Davis egy évvel ezelőtt egy nagyon súlyos influenzán ment keresztül. A gyógyszerek nem hatottak, a lány pedig már nem tudta, kihez forduljon. Azonban egyszer csak egy idős nő azt javasolta neki, hogy igyon meg reggelente egy pohár meleg mézes-citromos vizet, és minden problémája elmúlik majd. Crystal nem hitt a dologban, de úgy gondolta, nincs veszíteni valója, ezért kipróbálta a kúrát, a végeredményen pedig még ő is meglepődött.
„Az influenza 1-2 napon belül elmúlt, és végre élvezhettem a napokat. Nem hagytam abba a kúrát, továbbra is ittam minden nap, egy éven keresztül, és azt vettem észre, hogy a testem teljesen átalakult. Már egy éve nem voltam beteg, a legnagyobb járvány időszakban sem kaptam el a semmit. Korábban gyakran fájt a hasam, de ez is teljesen megszűnt. Meg kell, hogy mondjam, soha nem hittem a népi gyógyászatban, inkább nyúltam a gyógyszerekhez, mint a természetes dolgokhoz. Amióta viszont iszom a mézes citromos meleg vizet reggelente, nincs szükségem gyógyszerekre, mert tünet- és panaszmentes vagyok, szó szerint egészséges!” – írta a lány, aki az interneten osztotta meg történetét, hogy másoknak is segíthessen vele.
crystal-davis-méz-citrom-víz-cosmopolitan
Crystal Davis
Crystal azt is elmesélte, hogy már a reggeli kávéjára sincs szüksége, annyira energikus, sőt még estére sem fárad el. A kúrának köszönhetően nyugodtabb, boldogabb és kiegyensúlyozottabb lett, és már családját is rábeszélte a citromos-mézes reggeli frissítőre. Ha te is ki szeretnéd próbálni a szuperegészséges kombót, akkor facsard ki minden nap egy fél citrom levét egy pohár meleg vízbe, tegyél hozzá egy evőkanál mézet, és hörpintsd fel éhgyomorra!

forrás: 
http://www.cosmopolitan.hu/body_love/2015/10/30/1-evig-mezes-citromos-vizet-ivott-ez-lett-a-vege/

2015. augusztus 31., hétfő

keress pénzt könnyen


2015. június 27., szombat

mingyárt itt a karácsony :D

A siker csupán kísérőjelenség. Sosem szabad céllá válnia.
 180 nap van a következô karácsonyig.
Böngéssz az akár 90%-os kuponok nyújtotta kedvezmények világában!
Meglepetéskirály.hu

te elkezdtél már ajándékok meg a vendéglátásodhoz szükséges dolgok után nézni? :)











Kedves Barátom!

Kapd meg te is az 500 Ft-os kezdő ajándékot!
Megérkezett a GruppenLotto, az első valódi közösségi csoportos lottószámjáték. Regisztrálj most és kapd meg te is a bónuszt, hogy abból azonnal kipróbálhasd a játékot. Az ajándékunkhoz további kötelezettség, apróbetűs rész vagy feltétel NINCS!
Az 500 Ft megszerzéséhez kattints ide.

Amennyiben a fenti link nem működne, kérlek másold a böngésződ címsorába ezt:https://gruppenlotto.com/hu/?xref=618265aad74b52f420195099 
....................
Segíts és nyerj ingyen!
Most akár 10 millió Ft-ot nyerhetsz egy ingyenes regisztrációval, mellyel az SOS Gyermefalunak és a Bátor Tábornak is segítesz!

2015. június 17., szerda

hétköznapi hősök

azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót.

Gonda Józsefné késő délutántól várakozott a betegszállítókra az SBO-n, ahol azzal nyugtatgatták: mindjárt megérkeznek érte. Este nyolckor sem jöttek. A szállítók régen hazamentek, már a nővérek is műszakot váltottak, a 72 éves algyői asszonyt hajnali 2-kor egy emberséges orvos szánta meg, és vitte haza a saját kocsijával.

Egyre többször hallani hasonló történeteket. Többnyire ugyanazt a következtetést vonhatjuk le belőlük: azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót. 

Gazdálkodók, akik a harsogó kormányzati propaganda ellenére is józan paraszti ésszel gondolkodnak, és a kánikulában nem tagadják meg az ivóvizet a tanyájukra vetődő menekültektől. Alkalmazottak százezrei, akik a nyolcórás munkanap letelte után akkor sem hagyják félbe a sürgető feladatot, ha pontosan tudják, a jogszabályokban előírt túlóradíjról nem is álmodhatnak. Persze azt is lehet érzékelni: kicsit belefáradtak az emberek a sok áldozathozatalba. Abba, hogy ügyeletes balekként mindig ők oldják meg mindazt, amit egy normálisan működő országban a kormányzatnak, a választott politikai osztálynak kellene.

A hírek arról szólnak: nekik van jobb dolguk is. Saját képmásukat felavatni. Önmaguknak lakáspályázatot kiírni. A klientúrát kitüntetni, megrendelésekkel elhalmozni. Rég elhalt szülők földi maradványait városi díszsírhelyre csempészni. Családi céghálózatot felvirágoztatni. Fociimádó fiaikat BL-döntőre vinni. Gyermekeiket saját lábra állítani. Százmilliókért, milliárdokért nemzeti konzultálni és plakátokkal nyomorultak ellen kampányolni. Vizet prédikálni és közben bort inni.


Rengeteg olyan fogalom létezik, amelyeket, ha lehetőségem lenne, törölnék a köztudatból. Az aranyérmes a gyermekéhezés fogalma!

Egy gyerek még akkor sem lehet éhes, ha a szülei semmit nem tesznek azért, hogy naponta minimum ötször enni tudjanak adni neki, de ha a helyzet ennek éppen az ellenkezője, mint Krisztináék esetében, akkor eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: a tehetetlenségnek olyan fokáig jutottunk, amikor a szavak nem segítenek.

.. elsőre az jutott eszembe, hogy egy héten egyszer az egész családot meghívom reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára. Ismeretségi körömben is tudok még vagy száz emberről, akik megtennék ugyanezt.

Aztán rájöttem: És akkor mi van? Hogyan lehet egy ilyen akciót úgy megszervezni, hogy a meghívottak önérzete, büszkesége és önbecsülése ne sérüljön? És akkor még nem beszéltem arról, hogy mi lesz azzal az összeszámlálhatatlan családdal, akik pontosan olyan gondokkal küzdenek, mint ők, ám segítséget kérni is szégyellnek.

 https://www.facebook.com/groups/977362402286160/
No, de ha erre a saját ,,nagy" ötletre azt mondom, hogy rossz, akkor mi a jó? Mert, hogy valamit tenni kell, azt, úgy gondolom, nem vitathatja senki...


forrás delmagyar.hu borsonline.hu

2015. június 12., péntek


2015. június 9., kedd


2015. március 1., vasárnap

készíts honlapot ingyen kömnnyedén


 

Vágj fel osztálytársaid előtt készíts rólatok, a nyaradról bármiről egy honlapot könnyedén.
Esküvőd közeleg? készíts hozzá egyedi honlapot.
Munkát keresel, bemutatnád tudásod?
Kép galéria és grafikák készítésével könnyedén lehengerelheted leendő munkáltatód!
Üzleted meg már honlap nélkül csak éldegél, mutasd be magad!




 „Szép weboldalt szeretnénk!”
Sokan, amikor weboldalt készítettnek, megrendelőként a szépség, a design alapján mondják ki az utolsó szót, mondván hogy neki, a megrendelőnek „tetszik” az új weboldal.
Pedig ez kellene, hogy legyen a legutolsó érv egy weboldal tervezése során. Egyrészt nem a megrendelőnek kell, hogy tetsszen, hanem a látogatóknak, másrészt a látogatók sem a szép weboldalakon vásárolnak, hanem az egyszerű és kezelhető, logikus oldalakon.
Éppen ezért a design szépségének szerepe egy weboldalon online marketing szempontból fontos ugyan, de kérészéletű, ugyanis csak az első néhány másodpercig érdekes a látogatónak.
Ingyenes Tárhely
Az első benyomáskor eldönti a potenciális érdeklődő, hogy tetszetős-e az oldal, kellemes-e a szemének vagy sem, azonban olyan színösszeállítást nem lehet kitalálni, ami mindenkinek tetszik, így nem ezen a vonalon érdemes elindulni a tervezésnél.
Sokkal inkább arra kell összpontosítani, hogy a színek, és a formák összhangban legyenek egymással, és a cég imázsával, mondanivalójával, és összességében egységet alkossanak.  Még fontosabb, hogy a fejlécben található kép megerősítse a látogatót abban, hogy milyen témájú weboldalon jár, azaz, lehetőleg a fejlécben lévő képen köszönjön vissza a cég fő tevékenységének képi mása.
De még ennél is fontosabb hogy látogatód ne engedd el, amennyiben eladsz hírlevéllel kösd magadhoz ebben a Webgalamb Hírlevélküldő Szoftver segít neked 30 napi ingyenes!!




A legmegfelelőbb kép csak a legritkább esetben található meg a sablonok között, ezért érdemes készíttetni egy sajátot. A fejléc méret mindig változó nagyságú (a kiválasztott design adja meg), érdemes erre szabni a saját magunk által készített vagy esetleg valamelyik képeket árusító honlapon megvett fotót.
Jó megoldás lehet erre a képre egy képszerkesztő programmal felírni a szlogenünket, vagy a főbb tevékenységi köreinket, mert ezzel a látogatót, már az első másodpercekben meggyőzzük, jó helyen jár.

A képet, ami a fejlécben van mindenki látni fogja azonnal, a szöveget, ami a nyitóoldalon van már nem mindenki fogja részletesen elolvasni.
Fontos tehát, hogy körültekintően válassza meg a fejléc képet, mert ez fogja adni az első benyomást az oldalról!
Pörgesd fel üzleted, mutasd meg magad, hozz létre fantasztikus weboldalakat, próbáld ki milyen ötletek rejlenek benned!
Az Ifroxy segítségével az online megjelenésedhez mindent meg tudsz valósítani, magas színvonalon.
Válassz kedvedre sablont kínálatunkból, hogy megtaláld a neked megfelelőt.

Ingyen , mindent megmutatunk, ha elakadsz segítünk, amit nem tudsz megcsinálni abban is segítünk.





és ha már kész a weboldalad használd ki keress vele egy kis pénzt :))



.
a wanguruval pénzt is kereshetsz hírlevelek sms ek fogadásával Katt ide >>

2015. január 31., szombat

Nyerj kétszemélyes, szerelmes hétvégét!


Nyerj kétszemélyes, szerelmes hétvégét Horvátországban vagy Szlovéniában az Athenaeum Kiadóval, a Kompas Touristik International támogatásával!

Vásárold meg Rachel Gibson Valentin-nap és egyéb őrültségek című könyvét, a vásárlásnál kapott blokkot vagy bármilyen, a vásárlást igazoló bizonylatot) lezárt postai borítékban, személyes adataid kíséretében (név, e-mail cím, telefonszám) küldje el az Athenaeum Kiadó címére (1086 Budapest, Dankó utca 4-8.) vagy regisztrálj online

A beküldők között két darab, egyenként kétszemélyes, három napos, két éjszakás utazást sorsolunk ki. A nyereményeket a Kompas Touristik International ajánlotta fel.

A játék időtartama: 2015.02.01-02.25.
Beérkezési határidő: 2015. február 25.
A sorsolás időpontja: 2015. március 2.

Az ajándék utazások helyszínei: Bled (Szlovénia), Plitvicai tavak (Horvátország).


http://www.lira.hu/tradetracker/index.php?tt=4784_12_108004_

2015. január 8., csütörtök

regisztálj az áláspostára és nyerd meg a Samsung telefont


2015. január 7., szerda

Ingyenes játék: nyerj autót vagy 5millió Ft készpénzt


Legyen a Kapu.hu a kezdőoldalad és nyerj naponta 15.000 vagy hetente 120.000 Ft-ot! A játék végén Tied lehet 2.000.000 forint vagy akár egy új autó is!
Állítsd be most a nyerő kezdőlapot (frissitsd ha nem jelenik meg :) )

2014. december 25., csütörtök

Mit mondj a családnak az ünnepek alatt, ha szingli vagy?


Sokan úgy vélik mindenképp kell egy társ az ember fia vagy lánya mellé, mintha az oldalbordája lenne az illető, vagy mi a szósz.
undefined
kép: Northfoto
De mit mondj, ha nyaggat a család? Íme.
neon.hu/paros/mit-mondj-a-csaladnak-az-unnepek-alatt-ha-szingli-vagy-294456
1. Nem keresek kapcsolatot, az igazit keresem
 Ha egy étteremben felajánlják, hogy elkészítik azt az ételt, amit akár életed végéig enni tudnál, olyan fűszerekkel, olyan tálalással, melyekre a tested hasonlóan reagál, mint egy orgazmusra, de előreláthatólag várni kell rá egy darabig, mit teszel? Rendelsz egy másik, kevésbé csábító fogást, vagy megvárod a kedvencedet? (Jó, a kiindulási pont az legyen, hogy még nem esel össze az éhségtől.)
 A legtöbb párkapcsolati szakértő szerint igenis érdemes megvárni azt az illetőt, aki magával ragad, és aki mellett nem kell azon agyalnod, hogy jól választottál-e, mert egyszerűen természetesen jön minden lépés, döntés, érzelem. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetlen Nagy Ő létezik, gyakran ki kell próbálni néhányat, hogy kikristályosodjon bennünk, mit akarunk, milyenek is vagyunk mi valójában. Ha magunkat ismerjük, nagyobb az esélye annak, hogy olyasvalaki jön velünk szembe, aki valóban megfelel az igényeinknek.
2. Még mindig nem hevertem ki az előzőt
Van, aki egy hétig gyászol, de akad olyan is, aki évekig. Ez természetesen függ attól, hogy milyen mélyre hatolt az ember lelkében a kapcsolat és meddig tartott, mik voltak az előzmények, stb.
 Nem vagyunk egyformák, az egyik személy sokáig agyal, vonja le a következtetéseket egy-egy viszony végét követően, míg mások úgy vélik, azonnal el kell kezdeniük randizgatni, hogy elfeledjék az exet. Ha te az előbbi csoportba tartozol, senkinek nincs joga kérdőre vonni a viselkedésed miatt, bár az is igaz, hogy mindenkinek szabad véleményt mondani, ami azonban nem egyenlő a rosszindulatú bíráskodással.










 3. Most ismerkednem kell, szeretnék minél többféle embertípussal találkozni
 Ha egynél leragadsz, hogyan tudnád meghatározni, ki kell neked igazából? Az ismerkedés természetesen nem azt takarja, hogy minden jöttmenttel azonnal az ágyba kell ugranod, de ha neked ahhoz van kedved, hogy amolyan társalkodópartnerként feltérképezd a számodra érdekesnek tűnő emberek jellemét, kinek jó az, ha megakadályoz ebben?
 4. Túl elfoglalt vagyok
Igenis jöhetnek az életben olyan időszakok, melyeket csak megmérgezne egy párkapcsolat, nem is beszélve arról, hogy amíg az ember nem áll készen, addig tényleg tök fölösleges bármit is erőltetni.
Ha épp a tanulásra vagy a munkára megy el minden kreatív, önfejlesztő és építő energiád, egy veled intim kapcsolatban élő egyénnek igen nehézkesen tudsz csak adni, ez pedig ugye nem korrekt, mivel az az ideális, ha fifty-fifty alapon játszotok.
Ki kívánná egy szerencsétlen flótásnak vagy kis-csajnak, hogy egy - egyáltalán nem pejoratív értelemben vett - melómániás kedvese legyen, aki csak a saját céljaival van elfoglalva, s másokra alig jut ideje?
5. Szeretnék tanulni, megismerni önmagam
Bingó, amit párkapcsolatban baromi nehéz kivitelezni, az a begubózás, majd az újjászületés, ahogy a pillangók is teszik. Ha egyfolytában ott van valaki a szádban - szó szerint is -, gyakran nem látod tőle azokat a tulajdonságaidat, melyeken még dolgoznod kéne, azokat a problémákat, amiket ildomos volna megoldanod.
Ha kicsit magadba merülsz, rengeteg új információval gazdagodhatsz, melyek végső soron elvezethetnek egy ideális párkapcsolathoz.

2014. december 23., kedd

Karásonyi gondolatok..

Eljött hát újra. A szeretet és a béke ünnepe ismét mosolyt rajzol az arcokra, és melegséget lop a szívekbe. Bármi is történt, bárhogy volt, ebben a pár napban egy kicsit tegyél félre mindent, és hagyd, hogy a szeretet átjárja minden porcikádat.
Tudom jól, mindig vannak olyan emberek, akiknek éppen ezt a csodás ünnepet árnyékolja be valamilyen tragédia. Nekik kitartást kívánok...az idő segít abban, hogy ismét szebbnek lásd a világot...bár ezt csak remélni tudom.
Emlékszem, kisfiúként ilyenkor már  szétvetett az izgalom.
Alig vártam már testvéreimmel  a szentestét.
Nem csak az ajándékok miatt.
Nagyon élveztem, hogy ilyenkor béke költözött a házba.
Mindenki lázasan készült...végeztük a saját feladatunkat.
És az esték...mindig vidámságban teltek. Sokat nevettünk.
És bár lehet, hogy nem pontosan így történt, bennem ezek a szép emlékek élnek.

Kívánom Neked is, hogy legyen békés a karácsonyod, és hogy annyira élvezd, amennyire csak lehetséges. Ennél többet nem tudok kívánni...ám ezt teljes szívemből teszem.
Tudom jól, hogy a vállalkozói lét nagyon magányos dolog. A család nehezen érti meg a céljaidat, a belső késztetéseidet, és gyakran türelmetlenek veled. Nézd el nekik, ők csak többet akarnak belőled. Most, ebben a pár napban megadhatod nekik.
És igyekezz kipihenni magadból az év fáradalmait...sok erőre lesz még szükséged jövőre is!
Boldog Karácsonyt kívánok Neked, és minden szerettednek!

Odrovics János a szövegírás hercege hírlevele alapján.


Talán minden embernek mást jelent a Karácsony. Sokaknak gond (ajándékok,sütés,főzés,rohanás,veszekedés,kapkodás) másoknak semleges, mert semmit nem élnek át benne,vagy nem hisznek az érzésben, de lehet olyan a vallásuk, amiben ez nincs, és vannak azok az emberek,akik (és közé sorolom magamat) hisznek a "hülye" érzésben,hogy nem szól másról,csak hogy most legalább nyugodjunk meg kicsit, és nézzünk egymás szemébe... sétáljunk egyet kézen fogva,és miközben sétálunk,és gyönyörködünk a város kirakataiban, egymás közelségében , ne arra gondoljunk ami nincs....hanem ami most van... a kezünk továbbvezetett részével.
Meghitt séta, néha meg-meg állva..talán csak egy pillantásra, egy csókra,vagy kimondani..köszönöm hogy vagy. Otthoni együttlét, egymáshoz érni, csak hogy tudja...itt vagyok melletted.
Talán nem is szólni,csak egymásra mosolyogni, összebújni, ahogy talán még soha. Sokunknak most persze nincs ilyen,de tudom magamon, és köztetek is, biztos vagyok benne, hogy a legtöbb emberben is benne van ez az érzés. Talán most nem lesz hosszabb a karunk...de maradjon ugyanolyan a szívünk...én ezt kívánom mindenkinek .....nem félek leírni hogy sírok,ha erre gondolok....de jobb érzés,mint kőszívűnek mutatni magam,és azt mondanám...nem érdekel a Karácsony...akkor hazudnék magamnak,mindenkinek...a Világnak. ,De bennem ÉL még ez az Érzés.!!!!

2014. december 22., hétfő

Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag... Hogy is van ez?




Már szinte megszokott dolog, hogy ilyenkor év vége felé mindenki
mindenkinek ilyesmiket kíván.
Mi is ezt tesszük, csak most egy kicsit rendhagyóan.

Valahol találkoztam egy átfogó elemzéssel, hogy mi mindenből áll egy
ember boldogsága. Körülbelül ezek voltak azok, amelyek meghatározzák
szinte mindannyiunk boldogságát:
   

- A családunkkal, a közvetlen szeretteinkkel kialakult szoros
kapcsolatunk minősége, azaz abból, hogy mennyire szeretünk másokat és
mások mennyire szeretnek bennünket.

- Az anyagi helyzetünk, az, hogy az Életünk ne csak folyton az égető
anyagi problémák megoldásából és a pénz miatti állandó aggódásból
álljon.

- Az egészségünk, az, hogy élvezni tudjuk az Életet, és ne csak
állandó fájdalmakban szenvedjünk, vagy netán a betegség súlyosbodása
miatt aggódjunk.

- A szabadidő, amelyet valóban olyan tevékenységekre és emberekre
fordíthatunk, amelyekre érdemes időt szánnunk.

Hiába kívánjuk bárkinek is a leg-szívbőljövőbb jókívánságainkat, ha ők
maguk nem tesznek semmit ezek megvalósulásáért. Vagy azért, mert nem
tudják, hogy mit kell tenniük, vagy azért, mert amit tenniük kellene,
arra valami miatt nem képesek. Ez az utóbbi eset akkor fordul elő,
amikor valaki nem a képességeinek és a lehetőségeinek megfelelő utat
tervezett meg a saját boldogsága eléréséhez.

Szomorú statisztikák mutatják, hogy az emberek nagyon nagy része még
azt sem határozta meg magának megfelelő pontossággal, hogy mitől lenne
boldog. Mi lenne az az élethelyzet és az a tevékenység, amitől jól
érezné magát. Tehát az első lépés mindenképpen az kellene, hogy
legyen, hogy ezt minél pontosabban eltervezzük.

Az az út, amely ennek az eléréséhez, megvalósításához vezet,
mindenkinél más és más lesz, hiszen nem vagyunk egyformák, a céljaink
is teljesen egyéniek, sőt, a lehetőségeink is mások. Mégis mindenki
számára létezik egy megvalósítható, lépésről lépésre végigjárható út,
ami elvezet a személyes céljaiig.

Most, így Karácsonykor talán az a legfontosabb, hogy a
kapcsolatainkkal, a szeretteinkkel törődjünk, érjük el azt, hogy a
Velük töltött idő mindenkinek értékes, szeretetteljes legyen.

Az újévi fogadalmak nem a legjobb módja annak, hogy változtassunk az
Életünk irányán. Ezekből gyakorlatilag semmi sem szokott megvalósulni.
Azt nem tudjuk, hogy ennek mi az oka, de talán az lehet, hogy
egyszerre túl sok változást követel meg tőlünk, ami így hirtelen túl
soknak tűnik. Érdemesebb tehát egyesével sorra elővenni a
"fogadalmakat" az év során, és sorra dolgozni rajtuk, hogy
megvalósulhassanak.



2014. december 17., szerda

Karácsonyi üdvözlet


Karácsony alkalmából mindenki jön a "kellemes ünnepeket" ..
legtöbbször üres, "kötelességből" mondott és írt
szavakkal. ezért nem kívánok Neked és kis családodnak mást, mint
meghitt, nyugodt szép ünnepet, békességet, karácsonyi áhitatot , jó
pihenést és sok közös élményt szeretteid és barátaid körében
  tengerecki.hu  hírlevele álltal ihletett jókívánságaimmal.Kívánom Neked, hogy meglásd a szeretteid fontosságát és szükségességét az életedben.
Kívánom Neked, hogy meg tudj bocsátani annak, aki nem tud Neked.
Kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is szeretni, amikor úgy érzed,
csak Te adsz.
Kívánom Neked, hogy legyen erőd akkor is mosolyogni, amikor úgy érzed
a fogad törik bele.
Kívánom Neked, hogy felismerd a mindennapok szépségét és ne tragédiák
döbbentsenek rá.Kívánom Neked, hogy fáradtan is tudj szeretettel és
megértően beszélni azzal, akinek szüksége van rá. Kívánok neked mosolyokat, amikor bánatos vagy.
Kívánok önbizalmat, ha kétségek gyötörnek.
Kívánok örömöt, sok nevetést, hosszú, mély beszélgetéseket.
Kívánok szivárványt, hogy a felhőkben járhass, nevetést, ami ajkadat simogatja.
Kívánok türelmet, hogy a világot elfogadd.
Kívánom Neked, hogy akkor is kitarts, amikor nincs kedved.
Kívánom még Neked, hogy a szürke hétköznapokban lásd a holnapok nagyságát, és a nagy célok építőkockáit.
Kívánok Neked mindenből elegendőt.
Kívánok Neked Türelmet! Hogy meg tudj hallgatni másokat.
Kívánok Neked elegendő vihart, hogy elsöpörje a régit és helyet készítsen az újnak.
Kívánok Neked elegendő vagyont, hogy gazdagítsa bankszámládat, és elegendő szolgálatot, hogy gazdagítsa életedet.
Kívánok Neked elegendő szeretetet a Szívedbe és elegendő közösséget Lelkeddel.
Kívánok Neked elegendő adást, hogy megnyissa szívedet, és elegendő ajándékot, hogy hazavezessen Téged.
Kívánok Neked elegendő barátságot, hogy emlékeztessen rá, nem vagy egyedül, és elegendő magányt, hogy emlékeztessen középpontodra.
Kívánok Neked elegendő csillagfényt, hogy táplálja képzeleted, és elegendő holdfényt, hogy simogassa Lelked.
Kívánok Neked elegendő felhőt az égen, hogy arra buzdítsanak, láss mögéjük!
Kívánok Neked elegendő földet, hogy biztosan tartsa fáid és szándékaid gyökereit.
Kívánok Neked elegendő ködöt, hogy elhozzon Téged az Itt és Mostba, és emlékeztessen Téged saját varázslatos voltodra.
Kívánok Neked elegendő sarat, hogy táplálja növényeidet, és hogy biztosan tartsa a földön talpadat.

Kívánok Neked elég tevékenységet, hogy élesítse elmédet és erősítse testedet, és elegendő pihenést, hogy békét hozzon Neked.

Kívánok barátokat, akik felvidítanak, szépséget szemeid sokat lássanak.
Kívánok csodákat, amik táplálják a hited.
Kívánok Neked annyi boldogságot, hogy lelked viruljon.
Kívánok Neked annyi esőt, hogy megbecsüld a napsütést.
Kívánok gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott.
Kívánok Neked elég puszit és ölelést, gyermekeket és állatokat, hogy
elhozzák Neked a mindennapok örömét.
Kívánok Neked elég madarat, hogy röptük gyönyörködtesse szemedet, és
elegendő madárdalt, hogy szerenád legyen fülednek.
Kívánok Neked elég fényt, hogy megvilágosítsa leckéidet, és elég
sötétséget, hogy elvezessen bölcsességedhez.
Kívánok Neked elég esőt, hogy táplálja kertedet, és megtisztítsa lelkedet.
Kívánok Neked annyi fájdalmat, hogy az élet apró örömei is nagyobbnak tűnjenek.
Kívánok Neked Bölcsességet, hogy ne akarj tökéletes lenni, csak
törekedj a legjobbra. Hiszen soha nem leszünk tökéletesek, csak
magunkat kínozzuk a gondolattal. Ellenben a legjobbra törekvés újabb
és újabb sikereket, majd célokat eredményez, s ez maga a haladás.

Kívánok Neked annyi veszteséget, hogy értékelni tudd, amid van.
Kívánok Neked annyi nyereséget, hogy megelégedj a vágyaiddal.
Kívánok neked annyi napfényt, hogy ragyogónak lásd az életet.
Kívánok Neked annyi boldogságot, hogy lelked viruljon.






Vásárolj MinDigTV Extra előfizetést!
Regisztrálj az oldalon, majd töltsd fel a MinDig TV Extra kártyán található egyedi számot!Most jutalmazzuk hűségét! A 2015. január 31-ig regisztráló és érvényes kártyakódot feltöltő előfizetőink értékes sorsolásokon vesznek részt!Érdemes visszatérni az oldalra, mert február 2-án indul a pontgyűjtő hűségprogramunk! részletek>>>>>

Nyeremények

LG Okos TV még egyszerűbben:
  • webOS kezelőfelület
  • Youtube, Skype funkció
  • Beépített Wi-fi
  • 3D TV kényelmes szemüvegekkel
LG SoundPlate, elegánsan karcsú, mégis dominánsan erőteljes
  • 4.1 csatornás, 120W teljesítményű hangrendszer
  • 35mm vékony kialakítás
  • Tökéletesen illeszkedik a legtöbb televízió alá
LG Blu-ray lejátszó- Filmek, ahogy még sosem látta őket!
  • 3D Blu-ray lejátszás
  • Távirányítás okostelefonnal
  • Okos TV alkalmazások

A fenti nyeremények sorsolásán a 2014. december 8. és 2015. január 31. között a programban regisztrált MinDig TV Extra előfizetők vehetnek részt, akik érvényes kártyakódot töltenek fel az oldalon.
A nyeremények fotói illusztrációk, mindhárom nyereményből 1-1 darabot sorsolunk ki.




2014. december 16., kedd

Jobline Állásposta regisztráció

Állítsd be, hogy milyen szakterületekről szeretnél
friss állásajánlatokat kapni!
Legfeljebb 4 szakterületet jelölhetsz. A későbbiekben pontosíthatod a beállításaidat.
A Játék 2014. november 11 nap 00 óra 00 perctől 2014. december 31. 24 óra 60 percig tart.

Nyeremény 

A nyertes részére egy utazási vouchert biztosítunk, amelynek a következőket tartalmazza: 5 éjszaka appartmanban 4 fő részére Ausztriában a Nassfeld régióban, síbérletekkel együtt.
(ha nem jelenne meg frissitsd az oldalt :) )

2014. december 11., csütörtök

ÉRTÉKES nyereménye