2022. május 30., hétfő

ébredés után ezért igyál vizet

 Hogy egy napunk jól teljen, nagyon nem mindegy, hogyan indítjuk. Ha az ébredésünk nem is mindig a legjobb, utána még sokat tehetünk azért, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Nem kell hozzá sok, csupán egy pohár víz! Hidd el, tested-lelked boldog lesz tőle!


Sokan, sokféleképpen megmagyarázták már, miért jó a reggelt egy pohár víz felhörpintésével indítani. Mi most 5 okot hoztunk Nektek, amiért érdemes felvenni ezt a tevékenységet a reggeli rituálék közé.

Segít az elszállításban

Míg Te alszol, tested regenerálódik, emellett pedig leépíti a számára szükségtelen anyagokat, vagyis a méreganyagokat. Ahhoz, hogy ezek minél előbb ki is kerüljenek a szervezetünkből, reggel egy jó nagy pohár víz elfogyasztásával máris segíthetünk. Természetesen, a napközbeni folyadékfogyasztásra is érdemes odafigyelni.

Kávé helyett!

Sokan egy bögre kávéval, vagy éppen zöldteával indítják a napjukat. Pedig ahhoz, hogy testünk magához térjen, bőven elég lenne egy pohár víz is. Az éjszaka folyamán elért dehidratáltságot, mely fáradtságot, levertséget okozhat, egy pohár víz könnyen megoldhatja. Ha némi citrom, vagy egy kis gyömbér is kerül a reggeli itókádba, azzal csak fokozhatod a hatást.

cafenash.hu 






-
--------------------------------

Töltsd fel a tartalékaid!

Ahogy már az előző pontban írtuk, a dehidratáltság és a fittség nem járnak kéz a kézben. Míg alszol, szervezeted vízraktárai is kiürülnek, ezért reggel jó, ha az első dolgod, hogy egy jó pohár vízzel feltöltöd ezeket a raktárakat.

Ébresztő fel!

Éjszaka jó esetben alszunk, nem pedig eszünk és iszunk, így emésztésünk is pihenő üzemmódba kapcsol. Hogy magához térjen, érdemes valami egyszerűt magunkhoz venni reggel. A víz erre tökéletes. Beindítja a folyamatokat, anélkül, hogy megterhelné emésztőrendszerünket. Ugyancsak ébresztően hathat egy nagy pohár víz az anyagcserénkre is. Ébredés után, reggeli előtt ezért is érdemes felhörpinteni belőle.

2022. március 24., csütörtök

nyerj Aprilla robogót a masco webáruházzal

25%-os kuponkedvezmény ORNO termékekre a Masco.hu oldalon>>>

A kupon beváltásával 25% kedvezmény kapsz minden ORNO termékre a Masco.hu webáruházban: időprogramozó egységek; energiamérők és fogyasztás kijelzők; mozgásérzékelők; füst, szénmonoxid, és egyéb gázérzékelők, csőtörés jelzők; világítási szerelvények; riasztó rendszerek.
ORNO25
A kupon csak lakossági felhasználók esetén érvényes!


további 1,4 % visszatérítés itt meg több száz webáruháztól 1-5 % tiplino.hu
..............................






“Digitális névjegykártya? Okosnévjegy? NFC Kártya? Smart Business Card?
Az eszköz még annyira új,
hogy tulajdonképpen azt sem tudom
minek is nevezhetném leginkább.
Utánajártunk egyenesen a fejlesztőktől mi állhat mögötte.

https://clcme.eu/

2022. január 8., szombat

Tízmilliószoros teremtő napok 2022-ben

 2022-ben is várnak Rád a Tízmilliószoros teremtő napok, Teliholdak és Újholdak. Készítettünk Neked egy mágikus holdnaptárat! Most frissítve a teliholdak ősi bölcsességével!

2022-ben is, mint minden évben, négy Tízmilliószoros nap fordul elő. Tudni akarod, melyek lesznek a Tízmilliószoros teremtő napok, Teliholdak és Újholdak 2022-ben?

Ismerd meg a Tízmilliószoros napok titkát és azt, mikor lesz telihold és újhold 2022-ben

A buddhista hit szerint a tízmilliószoros napokon minden cselekedet tízmilliószoros spirituális erővel hat

A tízmilliószoros napok a buddhizmusból erednek, ahol minden évben, a holdnaptár szerinti dátumok idején emlékeznek meg Buddha egy-egy életeseményéről.

A Tízmilliószoros napok tökéletes alkalmak a meditációra és pozitív gondolkodásra

A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy minden helyzetben megtaláljuk a pozitívumot – nem pedig azt, hogy kizárjuk mindig a negatívumot!

A határaink meghúzása olyan alapvető, napi cselekedet, amely lehetővé teszi, hogy fenntartsuk a pozitív gondolkodást.

Tízmilliószoros teremtő napok, Teliholdak és Újholdak 2022-ben, 2022-es Holdnaptár
Tízmilliószoros teremtő napok, Teliholdak és Újholdak 2022-ben, 2022-es Holdnaptár

Holdnaptár 2022 tömören

Telihold naptár 2022

telihold 2022 január: Január 18.
telihold 2022 február: Február 16.
telihold 2022 március: Március 18.
telihold 2022 április: Április 16.
telihold 2022 május: Május 16.
telihold 2022 június: Június 14.
telihold 2022 július: Július 13.
telihold 2022 augusztus: Augusztus 12.
telihold 2022 szeptember: Szeptember 10.
telihold 2022 október: Október 09.
telihold 2022 november: November 8.
telihold 2022 december: December 8.

A Hold különleges szerepéről hamarosan hosszabban értekezünk, most csak röviden:

Újhold idején az elengedést érdemes gyakorolni
Újhold idején az elengedést érdemes gyakorolni

Tízmilliószoros teremtő napok 2022-ben

Buddha és a Dharmacsakra napok 2022-ben.

Az első tízmilliószoros nap a Chötrül Düchen = “A vajmécsesek ünnepe”

Az első tízmilliószoros nap az első holdhónap 15. napjára esik. Ez rendkívüli jelentőségű nap. Tibeti neve Chötrül Düchen, magyarul a vajmécsesek ünnepe. Ilyenkor a tibetiek hagyományosan jakvajból készült gyertyákat készítenek és a virág-, madár- vagy fa alakú lámpásokat meggyújtva emlékeznek meg Buddha csodálatos tetteiről, amelyeket követői hitének megerősítésére hajtott végre.

2022. március 17.

A második tízmilliószoros nap: Saga Dawa Düchen = “A születés, a megvilágosodás és a halál napja”

A második jeles nap a negyedik holdhónap 15. napja, melyet a tibetiek Saga Dawa Düchen-nek nevezik. A hagyomány szerint ez Buddha (földi) születésnapjának, 35 évvel későbbi megvilágosodásának és halálának, vagyis a Nirvanába való belépésének napja is.

2022. június 14.

A harmadik tízmilliószoros nap: Chokhör Düchen = “Az imakerék ünnepe”

A Chokhor Düchen a harmadik, a hatodik holdhónap 4. napja. Ezen az ünnepen a tibetiek Buddha első beszédére, a Négy Nemes Igazság tanára emlékeznek. Buddha éppen hét héttel a megvilágosodása után kezdte el hívei tanítását, méghozzá a legenda szerint az indiai istenek, Indra és Brahma kérésére.

2022. augusztus 1.

A negyedik tízmilliószoros nap: Lhabab Düchen = “A mennybemenetel napja”

A Lhabab Düchen, a negyedik tízmilliószoros nap a kilencedik holdhónap 22. napja. Ekkor ünneplik a tibetiek Buddha mennybemenetelét, ekkor ment az égiek közé, hogy tanításait az isteneknek is elmondja, és hogy köszönetet mondjon az édesanyjának, amiért segített neki kiszabadulni az élet körforgásából. Hívei kérésére azonban nem maradt az égiek között, hanem Visvakarma isten létráján visszatért a földre.

2022. november 15.

Teliholdak és Újholdak 2022-ben – 2022-es holdnaptár

Kezdőlap • Ma'ana Spirituális Társaság (tarsasag.org)

2020. október 8., csütörtök

Így készül gyógyszer a véremből! - Vérplazma-donor fiatalok

Így készül gyógyszer a véremből! - Vérplazma-donor fiatalok

Nyitott vagy az újra? Szereted a jó társaságot? Szívesen tennél valami igazán hasznosat? Sőt, akár a véredet is adnád másokért? Ha igen, kattints a cikkre, és ismerkedj meg a plazmaadás rejtelmeivel!

Egy kiváló barátom egy márciusi estén megkérdezte tőlem, hogy félek-e a tűtől, és hogy lenne-e kedvem plazmát adni? Bár fogalmam sem volt abban a pillanatban, miről beszélt, mégis igent mondtam, és elindultunk a budapesti Plazmaszolgálat Kft-hez. Amikor odaértünk, mosolygós arcokat láttam magam körül, s a vizsgálat során egy végtelenül kedves, fiatal doktornő megkérdezte tőlem, mivel foglalkozom. Elárultam, hogy fiataloknak szóló cikkeket írok, így dr. Dániel Zsuzsannával, a Plazmaszolgálat Kft. Studium Centrum vezető főorvosával már mint „újságíró”, és nem mint donor, beszélgettem el a plazmaferezis karitatív szükségességéről. (A plazmaferézis emberi vérplazma nyerésére szolgáló eljárás, amely tisztított plazmakészítmények előállításához szolgál alapanyagul. Forrás: wikipédia )

Európai Ifjúsági Portál: Doktornő, mit jelent a plazmaferezis, és mi a vérplazma?

Dr. Dániel Zsuzsanna: Ez egy olyan eljárás, amelynek során egy gép segítségével a vérplazmának egy előre meghatározott részét gyűjtjük, és a sejteket visszajuttatjuk a donor keringésébe. A vérplazma 90%-a víz, 10%-a pedig ionok és fehérjék. A fehérjék között vannak azok az anyagok, amelyekből mi tulajdonképpen gyógyszert szeretnénk készíteni. Ilyenek az alvadási faktorok, az immunglobulinok és az albumin. Az alvadási faktorokból alvadási faktorkoncentrátumot készítenek a vérzékeny betegek kezelésére. Az immunglobulin koncentrátum a szerzett vagy öröklött immunhiányos betegségek kezelésére, az albumin pedig az égési sérülések gyógyítására és idős, leromlott állapotú betegek mesterséges fehérjetáplálására szolgál.

EIP: Milyen arányban oszlanak meg ezek Magyarországon?

DZS: Itthon is a legtöbb a vérzékeny beteg. Ők élethossziglan erre a kezelésre szorulnak. Hetente átlagosan kétszer kapnak ilyen faktorkoncentrátumot. Ami még nehézséget okoz, az az, hogy egy heti adaghoz 25 egység levett plazma szükséges. Az immunbetegeknél sajnos még több kell, mert abból még kevesebb van a szervezetünkben. Egyet azonban fontos megértenünk, mi, egészséges emberek fölöslegben termeljük ezeket az anyagokat, és semmi bajunk nem lesz, ha adunk belőle.

EIP: Ezzel képesek teljes életet élni?

DZS: Aki rendszeresen kapja az alvadási faktorpótlást, az igen. Régen a vérzékeny gyereknek azt mondták, ne sportoljon, ne mozogjon, semmit ne csináljon, mert ha megüti magát, nagyon súlyos ízületi bevérzései támadhatnak. Ma már ezek a gyermekek ugyanúgy mindent csinálnak kicsi koruk óta, és az átlag életkor 40-ről 65-75-re emelkedett, éppúgy, mint az átlag népességnél.

EIP: Milyen kritériumai vannak a ferezisnek?

DZS: Bizonyos súlyos betegségek kizáró okok, például: szív- és keringési betegségek, idegrendszeri betegségek, ezen kívül a vírusfertőzések, amik vérkészítménnyel átvihetők, Hepatitis B, C, HIV 1, 2. Bizonyos gyógyszerekkel sem szabad plazmát adni, például: epilepszia gyógyszer, hormontartalmú gyógyszerek. Cukorbetegek szintén nem adhatnak. Az első alkalommal lesz egy véna-kontroll. Az asszisztens hölgyek megnézik, hogy alkalmas lesz-e a véna. Végzünk egy fizikális és egy orvosi vizsgálatot is, ezen kívül kitöltetünk egy kérdőívet korábbi betegségekről. Csak egészségesen szabad plazmát adni, így az első kérdésünk is az, hogy egészségesnek érzi-e magát a jelentkező. A vizsgálatok után pedig leveszünk 3 kémcső vért, ebből vírusvizsgálatok történnek.

EIP: Hogyan épül fel egy plazmalevétel?

DZS: Nulladik lépésként fontos a donor részéről a fehérjegazdag táplálkozás és minimum 2 liter folyadék fogyasztása az esemény előtt, hogy jól feltöltse az érpályákat. Ehhez táplálkozási tanácsadást és egészséges életmódra történő "nevelést" is biztosítunk. Az első lépésnél az történik, hogy levesszük a teljes vért egy gép segítségével, ez belefolyik egy egyszer használatos steril harangba. Itt centrifugálódik és kilép belőle a plazma. A folyamat végeztével a sejteket visszajuttatjuk a szervezetbe egy kis sóoldat utánpótlással együtt. Az egész 40-45 percet vesz igénybe a donor súlyától (min. 52 kg) és a levételi mennyiségtől függően. Mindez sajnos szúrás nélkül nem megy, viszont jó hír, hogy feltalálták a szenzoros hemoglobinszint mérőt, így legalább nem szúrjuk a donoraink ujját!

EIP: Milyen szerepet vállal ebben az Y és Z generáció? Melyik az ideális donorkorosztály?

DZS: 18-tól 60 éves korig lehet jönni. A mi donoraink többségében egyetemisták, érettségizettek, érettségizők, 18 és 25 közöttiek...

EIP: Lefordíthatjuk úgy, hogy ennek a korosztálynak jó a plazmája?

DZS: Hát hogyne! A másik az, hogy ez az a korosztály, aki még nagyon egészséges, és már odafigyel az egészségére, így sokkal könnyebben változtat a szokásain.

EIP: Ha valami spirituálisabb indokot keresnénk, miért a fiatalok?

DZS: Sokkal nyitottabbak az új dolgokra, sokkal érdeklődőbbek, mint az idősebb generáció. De az is fontos, hogy olyan médiumokat használunk többnyire, amit a fiatalok is, így az információáramlás is célzott.

EIP: Milyen óvintézkedéseknek kell megfelelnie egy ferezist végző intézménynek?

DZS: Mivel a plazmából gyógyszer készül, nekünk a legszigorúbb minőségügyi előírásoknak kell megfelelnünk, tehát roppant szigorú minőségbiztosítási rendszerünk van.

EIP: Megnevezhető ez?

DZS: GMP, helyes gyógyszergyártási gyakorlat. Aki ismeri ezt, az tudja, hogy nagyon szigorú rendszer. Rendszeresen auditálnak, ellenőriznek, azaz vizsgálatok is vannak.

EIP: Milyen alternatív motiváló megoldások vannak arra, hogy az emberek elmenjenek plazmát adni?

DZS: Ahogy a legtöbb helyen, nálunk is van egyfajta térítés”. Azt gondoljuk, nem várhatjuk ingyen a donoroktól, hogy hetente majd egy órát itt töltsenek. Valamelyest az idejüket szeretnénk ezáltal kompenzálni. Ami számomra nagyon fontos, hogy nem arról van szó, hogy valaki áruba bocsátja a plazmáját, ennek önkéntesnek kell lennie. 

Az intézményben töltött sétám alkalmával azt is megtudtam, hogy a plazmaadás elsődleges célja, hogy a magyar betegeket ellássák azzal a gyógyszerrel, ami a magyar donorok plazmájából készül. Ez az igény első sorban akkor képes valóra válni, ha hosszú távú együttműködésben gondolkozunk.

Bővebb információ: http://www.plazmaszolgalat.hu/

Közzétéve p., 08/05/2015 - 11:18
Utolsó frissítés v., 05/01/2020 - 18:46


 

2019. december 10., kedd

Miamiban

a bajnokkal  Kurt Busch

Mint az előző oldalon beszámoltam róla itt>>>
miami utazásunk tőrténete
itt olvashattál róla >>
izgalmas utazáson vettünk rész Miamiban a Nascar-futamon :)

ennek képes beszámolóját láthatjátok itt
Zürich reptér

 





Miami felé





jól látjátok a umpli újságpapíron van  :))


tengerparton  :)







gekko  a szállodában  :)








dedikállsra várva













edzésen 




a tolmács Mirella és férje német nyertesek


Hosstes lányokkal




kerékcserés szelfi  :)






a transzferrre várva


















az óceán:

2019. július 14., vasárnap

adj vért és nyerj a nyáron


Kedves Véradó!
HETI NYEREMÉNYEK
FŐNYEREMÉNYEK

2017. december 16., szombat

boldog karácsonyt

"A társadalom zöme számára a karácsony az a három nap az évben, amikor megpróbálnak úgy tenni, mintha szeretnék egymást. Én viszont úgy gondolom, hogy ha május ötödikén vagy február másodikán, vagy akár ma reggel két ember szívből, tisztelettel és szerelemmel tud egymáshoz érni, amikor kinyitják a szemüket - az azt jelenti, karácsony van." - Csernus Imre

2016. július 24., vasárnap

Hogyan Adj _ étel- és egyéb adományok eljuttatása a rászorulóknak.


A „megteheted” a legnehezebb.
Megtehetem, hogy ellenszolgáltatás nélkül adok.


A Te értéked egyik fokmérője, hogy hány embernek segítettél.
Ez ennyire egyszerű.
És ezért csodás az internet, mert végre lehetőséged van egyszerre
nagyon sok embernek segíteni.
Most pedig azt is megnézzük , anyagi ráfordítás nélkül hogy teheted meg.



Kupakgyűjtés:


Beteg gyermekek gyógyíttatásának finanszírozását segítjük a családoknak.
 Műanyag kupakok gyűjtésével, amiért a szülők pénzt kapnak.


Helytálló segítségkéréssel Te is bővítheted! Jelentkezés,
 további információk, kapcsolatfelvétel.
Kupakgyűjtés:



Beteg gyermekek gyógyíttatásának finanszírozását
segítjük a családoknak. Műanyag kupakok gyűjtésével,
amiért a szülők pénzt kapnak.


Helytálló segítségkéréssel Te is bővítheted!
Jelentkezés, további információk, kapcsolatfelvétel.
https://www.facebook.com/Műanyag-kupak-
gyűjtése-Beteg-Gyermekek-
számára-1456239451354872/







https://www.facebook.com/groups/271403796166/





idegen IDEGEN segítidegen IDEGEN segít​

 1918. sz. Xántus János Cserkészcsapat videóját.


https://www.facebook.com/1918xantus/videos/1400143860001882/




----------------------------------------


-------
 a csoport működne,hogy bárki kérhessen s bárki adhasson Rászoruló Családok Segítése
https://www.facebook.com/groups/1562527470687856/
---------------------------------------------------



A megvásárolt élelmiszerek 30 százaléka a kukában köt ki Európában,
Magyarországon pedig minden évben 1,8 millió tonna élelmiszer
hulladékot termelünk. Hetente átlagosan kilencszer dobsz a kukába
 zöldséget és gyümölcsöt, és legalább kétszer húst,
 kenyeret, vagy tejterméket.


A "ételt adok ételt kapok szeretet láda", 

ahol idegennek ajánlhatod fel és vehetsz el ha rászorulsz név nélkül a megmaradt ételeket:


Ez valójában csak gondolkodás kérdése és nem pénzé.

idegen  IDEGEN önkéntes segít szívesség véradásidegen  IDEGEN önkéntes segít szívesség véradás​

Ez a csoport azért jött létre, mert született egy kezdeményezés
az elesettek, rászorulók megsegítésére.
Ételt szeretnénk juttatni az éhezőknek, minden számba jöhető támogató
bevonásával.
Megépítettünk egy ládát, amit  valaki Szeretet Ládikának nevezett el.
Ebbe a ládába várjuk az élelmiszer adományokat minden
segíteni akaró embertől.  Egyelőre ennyit tudunk, tervezünk, akarunk.
A fejleményekről folyamatosan beszámolunk.

csoport




idegen  IDEGEN önkéntes segít szívesség véradásidegen  IDEGEN önkéntes segít szívesség véradás​


Remek hírt kaptunk, megalakult a Szeged Bike Maffia! 😊
A Budapest Bike Maffia testvérszervezetének célja a nehéz
 helyzetben levő civilek és szervezetek megsegítése, étel-
 és egyéb adományok eljuttatása a rászorulóknak.
Mindig jól jön a segítség, főleg, ha az két keréken érkezik. 😉
A Szeged Bike Maffiát itt találjátok, és ha arra jártok,
dobjatok egy lájkot az oldalra, megérdemlik, hogy minél többen ismerjék





itt lehet nyomon követni a Magyar Élelmiszerbank
egyesület tevékenységét
- pl. az élelmiszer mentést is.
http://www.elelmiszerbank.hu/




véradás

Kis gyerekként büszkén néztem édesapám és barátait mikor nagy kötéssel
kezükön jöttek haza a véradásról.18 évesen és 5 naposan adtam először vért
 és azóta 80 alkalommal, így mintegy 240 beteg, sérült ember felépüléséhez
járultam hozzá. (de ezt nem dicsekvésként mondom :) ).


A legkomolyabb “ajándék”, amit jórészt ennek a gondolkodásmódnak 
köszönhetően kaptam, nőtt az önbecsülésem, egoizmius nélkül
gondolhatok a megmentett emberekre.

E mellett az a tény se elhanyagolóható, hogy 3- 4 havonta felfrissül a vérem,
ha nátha vagy egyéb miatt néhány hetet csúszik a ceremónia, fejfájás
 és "túltelítettség" érzése hatalmasodik el rajtam
..igen kb mint egy drogos :) .
Az hogy évente 4- 5 x teles egészségügyi vizsgálatot kapok,
meg rászoktam az egészséges életmódra (rengeteg folyadék,
változatos étrend stb ) már  csak nekem jó.. meg a tb nek
  
mert nem kell igénybe vennem az egészségügy egyéb szolgálatait . :)
Az alábbi oldalon apra és városra lebontva megtudom
találni a legközelebbi véradás helyszínét,
 és azt is megtudhatom mikre kell ügyelnem .




idegen  IDEGEN önkéntes segít szívesség véradásidegen  IDEGEN önkéntes segít szívesség véradás​



AHOL A SZÜKSÉG,
OTT A SEGÍTSÉG?
 – MOBILZUHANY
HAJLÉKTALANOKNAK

A hajléktalanoknak többféleképpen lehet segíteni: étel, ital,
ruhanemű, ha úgy látjuk, pénz, de akár egy fürdési lehetőség is sokat 
segíthet rajtuk. Erre a személyi higiéniára adott lehetőséget a városában
 lakó hajléktalanoknak egy amerikai úriember, Jake Austin, aki 
mobil fürdőszobákat hozott létre kifejezetten otthon nélkül élő rászorulóknak.
idegen IDEGEN segítidegen IDEGEN segít​
Zuhanyzási lehetőség hajléktalanoknak | Fotó: boredpanda.com

Az, hogy valaki hajléktalan, nem azt jelenti, hogy nem is igényelné
 vagy nem örülne a lehetőségnek, hogy lezuhanyozhasson,
tiszta vízzel, szappannal, biztonságban, jó körülmények között.
 Azok, akik igénybe vették Jake szolgáltatásait felüdülve,
újra emberszámba véve érezték magukat.
A kocsit használtan vásárolta a gazdája, és saját maga
alakította át tisztálkodásra alkalmas mobil fürdőszobává,
amelynek a Shower to the People, azaz Zuhanyt az embereknek
elnevezést adta. A vizet a tűzcsapokból veszik, és egy külső
generátor segítségével melegítik fel. A járgányban két zuhany van,
 és egy sor mosdókagyló valamint WC-k. A szappant és mindent,
 ami a zuhanyzáshoz kell ingyen adnak. Austin szerint a jó higiénia
 segít az embereknek visszanyerni a hitüket, és segít egészségük
megőrzésében is, valamint visszaadja a hajléktalanoknak
elveszített méltóságukat.
Egyelőre csak a Missouri állambeli St. Luisban
működik, de Jake szeretné a kezdeményezését kiterjeszteni több városra is.
idegen IDEGEN segítidegen IDEGEN segít​
Zuhanyzási lehetőség hajléktalanoknak | Fotó: boredpanda.com

idegen IDEGEN segítidegen IDEGEN segít​
Zuhanyzási lehetőség hajléktalanoknak | Fotó: boredpanda.com


Az első kuncsaftok meglehetősen hálásnak tűnnek!
 Egy apróság nekünk, de hatalmas dolog azoknak,
akiknek szüksége van rá:
idegen IDEGEN segít
Jó lenne egyre több ilyen kezdeményezésről
hallani, emberekről, akik segíteni szeretnének
egymáson, nem pedig ártani a másiknak.

Forrás: boredpanda.com




te Kinek segíthetsz?