2010. április 6., kedd

közcélú alapítvány évi 800-1200 millió amerikai dollár a magyar főváros támogatására

A milliárdos ápolja gyökereit
Index.hu, 2010.03.31.

Tegnap a magyar TV2 stábjának adott interjút Carlos Slim Helú, aki 59 milliárd dolláros vagyonával a Fortune magazin évente közölt vagyonrangsora szerint pillanatnyilag a világ 3. leggazdagabb embere. A “Mexikói Rockefellerének” tartott 76 éves milliárdos libanoni apától és magyar anyától származik, vagyonát ingatlanüzletekkel szerezte, de mára érdekeltségei a dohányipartól a biztosítási piacig terjednek.

Az interjúban Helú kifejtette, hogy a zavaros viszonyok miatt el kívánja hagyni szülőhazáját, és hátralévő éveit anyai őseinek földjén kívánja eltölteni. 1990 óta már többször ellátogatott Magyarországra, és itt néhány éve birtokot is vásárolt, melynek helyét nem kívánta felfedni.

Helú üzleti érdekeltségeinek igazgatását még ebben az évben második fiára, Enrique Slim Helúra bízza, vagyona egy részéből pedig közcélú alapítványt hoz létre. Ennek fő célja a magyar főváros támogatása és fejlesztése lenne, mert mint fogalmazott, “Budapest ma egyben a világ leggyönyörűbb és legszomorúbb városa”. Az üzletember úgy becsülte, hogy a fővárosnak juttatható támogatási összeg az alapítvány hozamától függően évi 800-1200 millió amerikai dollárra tehető, amelyet nyílt pályázatokon lehet majd elnyerni. Kiemelt céljának nevezte a hagyományos budapesti városkép megújítását, az épületek renoválását, a parkok bővítését és a környezetbarát közlekedés támogatását.
A milliárdos szándékainak komolyságát jelzi, hogy hasonló célból létrehozott mexikói alapítványa 2005 óta mintegy 3,2 milliárd dollárt osztott szét a mexikóivárosi, veracruzi és montereyi szegénynegyedek felszámolása, a közműellátás megteremtése és a prekolumbián építészeti emlékek megóvása céljából.

Demszky Gábor főpolgármestert nem értük el az ügyben, de megkeresésünkre a Főpolgármesteri Hivatal sajtótitkára, Czuk Dorottya az alábbiakat nyilatkozta: “Meglepetéssel értesültünk Slim úr nagylelkű felajánlásáról, és természetesen szeretettel várjuk haza. A főváros számára ez az éves költségvetésének 30-35%-át kitevő összeg ragyogó lehetőséget teremt a megkezdett beruházások, mint a 4-es metró, a közterület-felújítások vagy akár egy budapesti olimpia megvalósítására.”

Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője és a párt főpolgármester-jelöltje szintén örömtelinek nevezte a bejelentést, és reményét fejezte ki, hogy az összegek elosztása nyílt és átlátható csatornákon át zajlik majd, és – mint fogalmazott – “nem a pártkasszák mutyialapú feltöltését szolgálja majd.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése