A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 17., szerda

hétköznapi hősök

azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót.

Gonda Józsefné késő délutántól várakozott a betegszállítókra az SBO-n, ahol azzal nyugtatgatták: mindjárt megérkeznek érte. Este nyolckor sem jöttek. A szállítók régen hazamentek, már a nővérek is műszakot váltottak, a 72 éves algyői asszonyt hajnali 2-kor egy emberséges orvos szánta meg, és vitte haza a saját kocsijával.

Egyre többször hallani hasonló történeteket. Többnyire ugyanazt a következtetést vonhatjuk le belőlük: azért működik még úgy, ahogy ez az ország, mert az utolsó pillanatban mindenhol akadnak áldozatkész emberek. Pedagógusok, akik nem tudják tovább nézni tanítványaik nyomorát, inkább a pénztárcájukba nyúlnak. Ápolónővérek, akik az otthoni házi patikából is képesek bevinni lepusztított kórházukba a lázcsillapítót. 

Gazdálkodók, akik a harsogó kormányzati propaganda ellenére is józan paraszti ésszel gondolkodnak, és a kánikulában nem tagadják meg az ivóvizet a tanyájukra vetődő menekültektől. Alkalmazottak százezrei, akik a nyolcórás munkanap letelte után akkor sem hagyják félbe a sürgető feladatot, ha pontosan tudják, a jogszabályokban előírt túlóradíjról nem is álmodhatnak. Persze azt is lehet érzékelni: kicsit belefáradtak az emberek a sok áldozathozatalba. Abba, hogy ügyeletes balekként mindig ők oldják meg mindazt, amit egy normálisan működő országban a kormányzatnak, a választott politikai osztálynak kellene.

A hírek arról szólnak: nekik van jobb dolguk is. Saját képmásukat felavatni. Önmaguknak lakáspályázatot kiírni. A klientúrát kitüntetni, megrendelésekkel elhalmozni. Rég elhalt szülők földi maradványait városi díszsírhelyre csempészni. Családi céghálózatot felvirágoztatni. Fociimádó fiaikat BL-döntőre vinni. Gyermekeiket saját lábra állítani. Százmilliókért, milliárdokért nemzeti konzultálni és plakátokkal nyomorultak ellen kampányolni. Vizet prédikálni és közben bort inni.


Rengeteg olyan fogalom létezik, amelyeket, ha lehetőségem lenne, törölnék a köztudatból. Az aranyérmes a gyermekéhezés fogalma!

Egy gyerek még akkor sem lehet éhes, ha a szülei semmit nem tesznek azért, hogy naponta minimum ötször enni tudjanak adni neki, de ha a helyzet ennek éppen az ellenkezője, mint Krisztináék esetében, akkor eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: a tehetetlenségnek olyan fokáig jutottunk, amikor a szavak nem segítenek.

.. elsőre az jutott eszembe, hogy egy héten egyszer az egész családot meghívom reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára, vacsorára. Ismeretségi körömben is tudok még vagy száz emberről, akik megtennék ugyanezt.

Aztán rájöttem: És akkor mi van? Hogyan lehet egy ilyen akciót úgy megszervezni, hogy a meghívottak önérzete, büszkesége és önbecsülése ne sérüljön? És akkor még nem beszéltem arról, hogy mi lesz azzal az összeszámlálhatatlan családdal, akik pontosan olyan gondokkal küzdenek, mint ők, ám segítséget kérni is szégyellnek.

 https://www.facebook.com/groups/977362402286160/
No, de ha erre a saját ,,nagy" ötletre azt mondom, hogy rossz, akkor mi a jó? Mert, hogy valamit tenni kell, azt, úgy gondolom, nem vitathatja senki...


forrás delmagyar.hu borsonline.hu

2013. augusztus 14., szerda

A kutya hatása a gyerekre és gazdájára

Tudtad?

A kutya hatása a gyermekre, és a gazdájára

A kutyák rengeteg pozitív hatást gyakorolnak a velük együtt nevelkedő gyermekekre, kamaszokra, illetve gazdikra. A hatás a szociális, érzelmi, értelmi, akarati képességek fejlődésén kívül biológiai szinten is megjelenik. A kutyák különösen jó hatással vannak sérült gyermekekre – értelmileg, testileg sérült, akár autizmussal élő gyermekekre.

A kutyával nevelkedő, kutyát nevelő gyermekek hamarabb képesek más nézőpontjának átvételére, megtapasztalva, hogy a világ nem pusztán körülöttük forog, hogy nélkülük a kisállat nem tudja magát ellátni, ehhez az ő segítségükre van szükség, valamint rengeteget tanulnak a kutya mimikájából, gesztusaiból is. 

A gyermekkorukban gazdiként nevelkedők felnőtt korukra kimutathatóan magasabb empátiás készséggel és felelősségérzettel rendelkeznek (Loveman, 1994).
Az empátiában egyértelműen megmutatkozó növekedésen kívül az akarati képességekben tapasztalható változások mindenképpen kiemelendők. A gyermek a kutya gondozásával, de pusztán a vele való együttlét által megismerkedik a szabályok, az önfegyelem, a sorrendiség fontosságával. A kutyával való kommunikáció, egy-egy apróság megtanítása sikerélményt ad a gyermekeknek, adott esetben erősíti kudarctűrő képességét.

A kutyával való intim kapcsolat képessé teszi a gyermeket a kortársaival való intim kapcsolat kialakítására. Az autizmussal élő gyermekeknél azt figyelték meg, hogy olyan szociális viselkedéseket alkalmaznak kedvencükkel, amelyeket addig emberekkel nem, mindez elősegíti a viselkedések későbbi alkalmazását emberekkel is. A szüleikhez nem biztonságosan kötődő, kutyát tartó gyermekeknek alacsonyabb a szorongásszinttük, mint a kutyát nélkülöző társaiknak (Blankman, 2002).
A kutyával való együttlét, a kutya simogatása, ölelgetése a kutatások szerint is csökkenti a vérnyomást, endorfinokat termel és fájdalomcsökkentő hatással jár, tehát a stresszcsökkentő hatáson kívül a szociális szabályozórendszerekre biológiailag is hat. Az endorfinokat a köznyelv örömhormonoknak szokta nevezni. Kutatások szerint a kutya osztálytermi jelenléte növeli a diákok érzelmi stabilitását, tanulási hatékonyságát és figyelmi kapacitását, valamint a pozitív szándékú viselkedések számát (Olson, 2006).



 


A kutya a biztonság, a megértés érzésének átélésére ad lehetőséget hűséges természetén keresztül. 
A biztonságérzet pedig nagyobb szabadsághoz, aktivitáshoz vezet, így a gyermekek bátrabban próbálnak ki új játékokat, bátrabban barátkoznak stb. (Burrows, Adams & Spiers, 2008).
A kutyákat többekközt ezért is manapság inkább társállatnak, mint háziállatnak szokták nevezni.
A társnélküli, magányos gazdik hajlamosabbak házikedvencük antropomorfizálására, azaz hajlamosabbak kutyáik emberi tulajdonságokkal való felruházására, aminek stresszcsökkentő hatása van rájuk nézve (Antonacopoulos & Pychyl, 2008).
Már Konrad Lorenz világhírű etológus megfigyelései szerint is a kutyák és gazdijaik idővel hasonlítani kezdenek egymásra, magasfokú érzelmi összehangolódásra képesek, ami gyakran két ember közti kapcsolat intimitásával felér. A kutyák és gazdijaik egyébként tudományos kutatások szerint is hasonlítanak egymásra, a vizsgálati személyek szignifikáns mértékben képesek voltak összepárosítani a kutyákról és gazdijaikról készített képeket (Sadahiko, Yamarnoto & Yoshimoto, 2009).

A kutyatartás közvetetten is hatást gyakorol az egészségre. Az említett pozitív biológiai változások mellett a kutya gondozása, sétáltatása akítv életet követel gazdijától, ehhez persze a gazdi részvételére van szükség.
A kutyatartás a mozgáson kívül a kapcsolatteremtésre is ad lehetőséget a parkban, természetben. A kutyával tartózkodó gyermekek, felnőttek több figyelmet kapnak az utcán, illetve több szociális interakcióban vesznek részt, mint a kutya nélkül tartózkodók (Mader, Hart & Bergin; 1989). 8-12 éves gyermekek szüleit megkérdezve a kutyás családok gyermekeit gyakrabban látogatják barátaik, valamint ezen családok több lehetőséget teremtenek maguknak az aktív kikapcsolódásra (Paul & Serpell, 1996).
A kutyatartás kapcsolatteremtéshez vezető egyik példáját ismerhetjük meg a 101 kiskutya c. filmben, ahol a filmben szereplő pár tagjai egy parkban ismerkednek össze kutyáiknak köszönhetően.



2013. június 1., szombat

"Száz év múlva nem fog számítani majdani bankszámlám, a ház, amelyben éltem, az autó, amelyet vezettem... De a világ megváltozhat azáltal, hogy fontos szerepet játszottam egy gyermek életében!" (Forest Witcrakft) 

Mi a legfontosabb az életben?

Az élethez rettenetesen sok erő kell. Kiváltképp ahhoz, hogy olyan életet éljünk, amilyen nekünk tetszik.

"A boldogság csak akkor talál meg minket, ha nem szabunk neki feltételeket."
(Arthur Rubinstein c. film)

"Mi a legfontosabb az életben?
Ha olyasvalakit kérdezel, aki éhezik, azt feleli majd, hogy az ennivaló.
Ha olyasvalakit kérdezel, aki fázik, azt feleli majd: a meleg.
Ha pedig ahhoz fordulsz kérdéseddel, aki magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, azt a választ fogod kapni: az emberek társasága.
No és ha kielégítettük mindezen igényeket, akad-e még valami, amire mindannyiunknak szüksége van?
A filozófusok szerint igen. Ők úgy vélik, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Persze hogy létfontosságú az élelem.
A szeretet és a gondoskodás is nélkülözhetetlen.
Csakhogy van még valami, ami életünkhöz feltétlenül szükséges.
És ez nem más, mint hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában és miért élünk."

Kis korom óta próbálok rájönni, kutatok a válasz után.

Mi az élet értelme?

Az talán, ha tudunk mindennek örülni?
Ha süt a nap?
Ha a eső cseppek lágyan folynak le az arcomon?
HA megtaláláltam álmaim munkáját?
Ha van aki örül létemnek?
Ha egyedül álló vagyok, de nem vagy magányos?
Ha örülök a madár csicsergésnek?
Ha van mit ennem, azt ennem amit, és akkor, amikor szeretném?
Ezek is fontosak ahhoz, hogy fel keljek minden reggel
és a mindennapi küzdelmekhez erőt adjanak.
De ez mind önmagában kevés...

Az anyagi dolgok mulandóak, nem mindig süt a nap, és az ételnek is nem azért örülünk,
mert finom és megdolgoztam érte, hanem a sok száz éve folyton belénk "vert" ,
mutogatott szegény és éhező gyerekek sorsa, ha ők túlélik nekem is túl kell,
ezt az állam és az egyház által ezért "bűntatodat" ébreszt bennem, benned.

Az élet értelme az a gyerek, akinek megérkezése pillanatában felforgatja az életem.
Akire ha ránézek magadat és társamat látom újra, amikor csak vele vagyok felelős leszek
érte és felnövök mellette, ugyanakkor ha igazán átadom magam neki,
újra gyermek lehetek, az a kis csoda aki te is voltam, mikor megszülettem.

A gyerek érkezése sok mindent megváltoztat bennem és társamban is.
A gyerek felhőtlen, és feltétel nélküli szeretet ad ha figyelek rá, és is képes leszek újra
arra amit az élet keménysége elfojtott bennem. A gyermeki ártatlanság és a feltétel nélküli szeretet.
Ha büfizik, amikor alszik és csak csodálom őt, amikor elsőnek totyog, és amikor
mosolyog, nevet, mert vele és csak vele foglalkozok én is újra az a kis ártatlan gyermek lehetek.
Amikor le ülök vele játszani, ki mozdulunk vele focizni, vagy sétálni azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.

És ha olyan szerencsés vagy, hogy ezt a társaddal is megoszthatod, úgy is hogy akkor (is) melletted van és örül ő is ennek, és akkor is boldog lehetsz ha valamiért ezt nem tudod vele megosztani, ezért ha ez a csoda megtörténik veled
meg van az életed értelme, és ha mosolyogni nevetni látod, ha odabújik hozzád, vagy csak ugy mondja, "cejetlek", örülj te is.

Nekem még nem adott a sors vagy bármi olyan társat, akivel ezt megérhetem, de unokatesóim és barátaim gyerekei hasonló érzéseket jelentenek nekem, mikor együtt játszunk, tanulunk, mesét olvasunk, vagy csak beszélgetünk.
Az ártatlan mosolya, felhőtlen kacaja és mikor hozzám bújik, azok a pillanatok amik értelmet adnak az életnek.
És ilyenkor minden ami a világból rám zúdul, elillan, minden napi harc új értelmet nyer.
És tudom amikor eléggé "érett" leszek, elfog jönni az, akivel ezt mind megélhetem és az a társ is aki mindezt megoszthatja velem és én megoszthatom vele.
mert..
"A munka meg fog várni, amíg megmutatod a szivárványt a gyereknek, de a szivárvány nem vár addig, amíg végzel a munkával."
Patricia Claffor
http://www.youtube.com/watch?v=oS_qqMqONZo


http://www.facebook.com/Boldogyermekkor

2013. február 23., szombat

1 % a gyermekekért!

Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt a rákos gyermekeket gyógyító orvosok a „LEGHASZNOSABB – nak választották, amely eddigi munkájuk erkölcsi elismerése a szakmától.
Kéjük, ajánlja fel adója 1%-át a  leukémiás és daganatos gyermekek részére, ehhez használhatja a linkre kattintva: http://www.remenyalapitvany.hu/hogyan-segithet/egy-szazalek.html 1%-os rendelkező nyilatkozatot!     
Adószámuk: 18557071-1-09  
Amennyiben másnak ajánlja fel adója 1%-át, akkor is megteheti a rákos gyermekek támogatását, ha hívja a 13600-as telefonszámot, majd a gépi hang jelentkezése után megadja a 71-es kódot, hiszen minden hívással 250 forinttal támogatja az alapítványt!
 Kérem, látogasson el honlapjukra a www.remenyalapitvany.hu –ra valamint facebook oldalukra a www.facebook.com/veledvagyok -ra, és Önök is osszák meg híreiket, segítsék ezzel is, hogy minél többen tudják velünk együtt támogatni a kis betegeket!


-->

2013. február 16., szombat

belső gyerek és a világbéke

mindenkiben, így Benned is ott él a Belső gyermek?

Ő az aki gondoskodásra, szeretetre, megértésre, gyengédségre, vidámságra, örömre vágyik... Gyermekként ilyenek voltunk mindannyian. Tiszták, ártatlanok, védtelenek...

Belső gyermekünk a a tiszta gyermeki lényünk, aki Bennünk létezik és érez. :)
-->
az idők kezdete óta az ember vágya az volt, hogy legyen bőven tápláléka és menedéke, hogy létrehozzon egy nyugodt környezetet, ahol békében élhet, és eközben kialakíthatja kultúráját, bővítheti ismereteit környezetéről, az univerzumról és a teremtésről.
Mára az ember intelligenciája elért egy új szintet, ahol már megérti az univerzum igazi tudását olyan mágneses és gravitációs rendszerek és technológiák kifejlesztésével, amikkel reprodukálhatja és irányíthatja az anyagot és a környezetet ugyanolyan módon, ahogy az univerzumban is történik. Ezek a rendszerek elláthatják étellel, menedékkel, és kifogyhatatlan energiával bárhol az univerzumban, most először lehetőséget biztosítva, hogy utazhasson szerte az univerzumban egy olyan környezetben, amit a saját bolygóján és mindennapi életében is megszokott.
Ezeknek a rendszereknek a használatával az ember képes lesz percek alatt átszelni a bolygót. Ezzel fölöslegesség válnak a határok a Földön, amit az ember saját maga állított fel önmagának az évszázadok során. A határok már csak a múltban fognak létezni ahogy elavulnak és elvesztik jelentőségüket.
Most, hogy az ember arra készül, hogy úgy utazzon az űrben mint a bolygóján, és ahogy felkészül hogy csatlakozzon az univerzális közösséghez és hogy az univerzum távoli szegleteibe vándoroljon ahogy Isten más teremtményei is teszik, először saját otthonában kell békét találnia.

Hogy az ember elérje ezt a végső célját, és hogy békére leljen saját bolygóján, a bolygó polgárai, nemzetei, gyülekezetei és vallásai közötti teljes egyetértésre van szükség. Egy emberként kell cselekedni, mert sosem fogunk sikerrel járni, ha csak apránként törekszünk a békére.

Hogy elérjük a világbékét, felkérjük a világ minden vezetőjét, hogy az idei év folyamán gyűljenek össze egy helyszínen, hogy részt vegyenek egy világbéke konferencián és hogy megkössenek egy világbéke egyezményt azáltal, hogy írásban elfogadják az egész világra kiterjedő békét.


http://kerekegeszember.hu/ujirany/vilagbeke-egyezmeny-2013-03-21/

2012. február 29., szerda

segíts_te_is_óvodánknak

koronáscukor játékon segítsetek kis barátom ovijának ha cukrot vesztek otthonra
3 logót névvel együtt a lenti cimre az ovi adatainak feltüntetésével és a 

te adataiddal küldd be és nyerj te is ajándék csomagot és Visegrádi üdülést, 
az ovinak meg családi napot és játékokat
Térségi Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Hétszínvirág Óvoda
Cím: 6760 Kistelek, Petőfi u. 28.
Telefon: 62/259-554
Koronás CukoOvi Budapest94 Pf 50 1461
köszi



Mi lenne, ha mostantól itt a "hungaroker.hu" webáruházban költenénk 
el azt a pénzt, amit eddig máshol, s cserébe akár ingyenessé tehetjük 
a fogyasztásunkat, sőt havi bevételre is szert tehetünk. 
Amennyiben elégedett fogyasztókká válunk, nem fog nehezünkre
 esni ezt a lehetőséget az ismerőseink körében népszerűsíteni sem.
A termékeket haza is szállítják, nem kell cipekedni, aminek én nagyon örülök.
Amennyiben egyetértesz velem, regisztrálj ingyenesen most!
 http://www.hungaroker.hu/?mod=regisztracio&rid=1000034
Amennyiben nincs kitöltve az ajánló azonosítója, kérlek ezt ird be: 36-1000034



‎"A gyerek olyannak látja magát, amilyennek a te szemed tükre mutatja.


 De ez így van velünk, felnőttekkel is. 


Ha hazafelé egy pattanásos legényke


 csodálattal megbámulja a fiatal lánykát, 


az a hölgy kivirágzik. Van egy kolléganőm, 


egy idősebb hölgy, akinek a férje nagyon szépen tud bókolni, 


minden alkalmat megragad, hogy kedvesen megdicsérje a haját,


 a ruháját. 


A kolléganőm ilyenkor mindig azt mondja a férjének:


 te vén csacsi, hagyd már abba – de tudom, ha abbahagyná, szomorú lenne


. Jólesik neki. Legalább tíz évvel megfiatalítja, 


hogy a férje állandóan udvarol neki. A meccsen a nagy, benga hokistáknak is jólesik,


 hogy a lelátón ezren üvöltik: mindent bele, hajrá, fog ez menni!


 Mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy drukkoljanak


 nekünk, hogy bátorítsanak, biztassanak, lelkesítsenek bennünket. 


Olyan nehéz volna ezt nap mint nap megadni egymásnak?" 


Böjte Csaba: Hidak egymáshoz


Szórakozz, találd meg ismerőseidet, szerezz új barátokat és keress pénzt minden nap!


Asszem van egy jó ötletem a számodra:

2011. november 30., szerda

Miért nem veszek új holmit?



De szeretnék gazdag lenni,

Egyszer libasültet enni,

Jó ruhába járni kelni,

S öt forintér kuglert venni.

József Attila


Kedves Jézuska. 
Nem akarok sokat a fa alá, csak azt szeretném, 

 az az ember, aki ezeket a sorokat olvassa, boldog legyen...


 Akarom, hogy a súlyos betegek meggyógyuljanak.. 

Akarom, az embereknek ne legyen gondjuk a megélhetéssel, legyen meleg lakásuk, ételük... 

Kívánom minden embernek a barátságot, szeretetet, egészséget... 


                                     
A kudarcot vallottak kilencven  százaléka valójában nem bukik el... egyszerűen csak feladják.
      




Miért nem veszek új holmit?


Szeretnék, de nem veszek. 

Hogy miért? 

Meg van rá az okom.

Alapesetben, hogy jelenlegi nagyszerű fogyasztói társadalmunk továbbra is ilyen kiválóan működjön, 

minden szükségletünket új termékekkel kellene kielégítenünk – lehetőleg kölcsönből.


Mindenekelőtt azonban az életfeltételeinket biztosítandó, laknunk és táplálkoznunk kell.


Tegyük fel, hogy nem lopjuk a gázt, az áramot vagy a tűzifát: akkor ez, a vegetáció szintjén is, legalább a fizikai átlagbér összege, vagyis 100E Ft/hó körül van 
(akinek ez alatt van a jövedelme, arról ne is vegyünk tudomást, a mostani trend szerint).



Ezek szerint a lakhatással és az éhenhalás elkerülésével a lehetőségek számukra véget is értek. 





Azt fel sem merem vetni, vajon miből fizetne bármiféle törlesztést, miből venne a szerencsétlen bútort, ruhát, könyvet, színház- vagy mozijegyet, telefont, internetet, televíziót (és ezek rezsijét), miből utazna, sportolna, ne adj isten, kocsmázna, vendéglőzne, tartana háziállatot, autót, vállalna netán gyereket (mennyi is ez összesen, havi szinten?)?! Mégis megteszi. Hogy csinálhatja?


Persze, legtöbben nem egyedül élnek: feltehetően a házas- ill. élettárs is megkeresi a minimálbért, a rezsi pedig csak kicsivel nagyobb. Ebben az esetben már könnyebben élhetnek. 
Számottevő vásárolgatásra ugyan elviekben még mindig nem gondolhatnak, mert még ebből a két pénzből sem sok jut, az országban pedig gyakorlatilag már mindenki, akinek szüksége lenne a hitelre, az BAR listás (vagy eleve hitelképtelen), de a ritka kivétel sem akar észhez térni, nem veszi észre, hogy mire kifizeti a vásárolt új terméket, addigra az programozottan tönkre is meg. 

Jöhet az újabb hitel, az új cuccra! De valahogy azért itt is csak jut erre is, meg arra is.



Jobb a helyzet eggyel feljebb: a középosztály már, 

igaz, ereje megfeszítésével, tarthat autót is: egy 
újabb lépcső a boldogsághoz
 (az viszont, hogy az utakon szembejövő
kocsikra miből futja,és kinek,
 az már végképp fel nem fogható)! 

Utazni, művelődni, bármilyen kis luxust élvezni (papíron) azonban még ők sem sűrűn tudnak.
 Legalábbis nem villognak. 

Ők már okosabbak, a készpénzt senki sem látja, utazni meg Bécsből kell.



A gyermekvállalás, mondhatnánk, a gazdagok privilégiuma, minden józan emberi számítás szerint kizárólag a felső társadalmi réteg vállalhatna felelősségteljesen gyermeket, ennek ellenére (a szociális rendszer hathatós támogatásával) a legtöbb kisember szegény helyre születik, esélytelenül, de családfenntartóként jön a világra .
Bár a társadalom nem akar róla tudomást venni, a fentiekből csak alábbi, egymást nem kizáró következtetések vonhatók le:

1.) az emberek nem annyit keresnek, mint amennyi a bejelentett jövedelmük, különben nem élnének meg úgy, ahogy élnek, a keresetéből ugyanis a létfenntartáson felül senkinek, semmire nem futná,

---------------------------------------------------


2.) csak az nem lop, csal, hazudik az állam kárára, aki nem bír, persze, ők a szükségből erényt csinálnak… és csak ők nem tolerálják a többiek ügyeskedéseit,



3.) az emberek a legális keresetüket is lehetőleg a fekete(lengyel ill. lomis) piacon és feketegazdaságban (szolgáltatások) költik el, mert ott minden megfizethetőbb,
4.) szinte minden magángazdaság, kis- és középvállalkozás tönkremenne, ha nem csalna, ha bevallana, és befizetne mindent. És akkor ki fizetne adót?


Össznépi játék, hajrá, MAGYAROK! Csak így tovább! 
Ebből lesz valami!



Itt tartunk. 


Ezért nem veszek új holmit. 

Kiábrándultam. 

Inkább meditálok. 

Pusztuljon a piacgarázdálkodás!

ez az ország meg nem a gazdagok, hanem a szegény kisemberek országa,

 akik csak élni szeretnének, enni, a gyerekeiket iskoláztatni, meginni hét végén a sört

a pörkölt mellé, de itt nem hogy sör, de már pörkölt és lassan kenyér sincs.



Hogyan él az öko?

1. Szelektív hulladékgyűjtés
2. Környezetei erőforrások mérsékelt használata (víz, áram,
fűtés)
3. Megújuló energiák használata, zöld energia (nap, szél, föld
hője)
4. Nejlonzacskó mellőzése (100 év alatt bomlik le)
5. Ökológiailag lebomló tisztítószerek használata
6. Kerékpározás (amikor csak lehet)
7. Tömegközlekedés használata autó helyet
8. Gyerekek környezetvédelemre nevelése

"Amint az utolsó fát kivágtuk, az utolsó halat kifogtuk és az utolsó
folyót is megmérgeztük, rájövünk, hogy a pénz nem ehető."

Ha te kedves Barátom még is új dolgokra vágysz..



Fogjunk össze a magyarokért!

Vásároljunk minden karácsonyi ajándékot ismerős vagy ismeretlen de magyar vállalkozótól, így támogatva a multikkal szemben magyar kereskedőket, szolgáltatókat, termelőket

A szomszédtól, aki katalógusból árul, a mestertől, szakemberektől a képzőművésztől közvetlenül, a zenésztől, aki eladja a CD-t, a baráttól, aki interneten kínál valamit.

Engedjük meg, hogy a pénz a hétköznapi emberekhez áramoljon, és ne pedig a nagy multinacionális cégekhez, és így több magyar embernek lesz boldogabb karácsonya

Támogasd a hozzád közelálló magyar kisvállalkozókat!!


„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” 
(Gróf Széchenyi István)

kérlek szépen segíts, ha teheted adj vért, jelentkezz donornak, ha nem akkor továbbítsd 


2010. október 10., vasárnap

amiket várnak az iszap-károsultak

Nagyon sokan vesznek részt a segítségnyújtásban az iszap-katasztrófa bajba jutottjainak segítésében, a helyreállításban.

Az Ökumenikus Segélyszervezet az 11705008-20464565-ös számlaszámon „Vörösiszap károsultjainak megsegítése” megjelöléssel várja az adományokat.

  
Továbbra is várnak TARTÓS élelmiszereket, gyerekruhákat, pelenkákat.
A takarításhoz lapátok, vödrök kellenek. Még mindig szükség van gumicsizmára, a lakosságnak is, és az önkéntes jelentkezők egészségének óvására is.
Vegyvédelmi ruhára, légszűrős arcmaszkokra, kesztyűkre is szükség van. Ezeket az eszközöket folyamatosan meg is vásárolják a pénzbeli felajánlásokból, de ha valaki tud szállítani kisebb nagyobb tételben ilyet, szívesen fogadják.

Rengeteg ruha érkezik, amelyeket külön kell válogatni, kor, nem szerint. Ehhez ládák, dobozok kellenek, zsákok, szatyrok.

Mindenképpen érdemes mindig hívni bennünket az indulás előtt:
Kristáy-völgy Egyesület: 06-70/9404360
Molnár Gábor Műhely Alapítvány:  06-20/8025895

Számlaszámok, ahova a pénzbeli felajánlást várják:
Molnár Gábor Műhely Alapítvány: 117-48038-20017132
(megjegyzés rovatba: a vörösiszap károsultjainak adomány)

Kristály-völgy Egyesület: 728-00061-10017997
(megjegyzés rovatba: vörösiszap károsultak adomány



A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány hárommillió forint értékben két teherautónyi, legalább ezer élelmiszercsomagot adott át Devecserben.
Egy csomagban két liter tartós tej, egy kilónyi sajt, több csomag müzli és két őszibarackbefőtt van.
Az adományt elsősorban gyerekeknek szánják.
Az alapítvány ezer karton ásványvizet is hozott a rendőröknek és katasztrófavédőknek.
Toldi Tamás, Devecser polgármestere a Magyar Távirati Irodának elmondta, hogy özönlenek az adományok az ország minden részéről.
Hozzátette, hogy továbbra is nagy szükség van a munkavédelmi felszerelésekre.
Toldi szerint már nem is annyira élelmiszer-adományokat várnak, hanem inkább bútorokra lesz majd szükségük a kárt szenvedetteknek.
Új házak ingyenes felépítésére is vállalkoztak már cégek.

Az iszapömlés áldozatának adta ki magát, és 75 ezer forint értékű segélycsomagot vitt el a devecseri plébániáról öt ember, akik a környékbeli településekről érkeztek - közölte az Országos Rendőrfőkapitányság. 
Egy 47 éves nő és 48 éves élettársa, valamint egy 44 éves férfi 17 és 19 éves fiával több szatyornyi tartós élelmiszert, illetve tisztítószereket pakolt össze.
A teletömött szatyrokkal a buszmegállóban várakozó csoportot rendőrök igazoltatták, így kiderült, hogy olyan helyen élnek, amit az iszapáradat nem érintett
Csalás miatt hivatalból eljárást indított ellenük az Ajkai Rendőrkapitányság.

2009. december 23., szerda

MA SEMMI SEM BAJ!-Karácsony van


"Ne feledd, ha a karácsony hiányzik a szívedből, akkor a fa alatt sem találsz rá!"
(Charlotte Carpenter


 Mi az a tipp, amit éppen PONT most karácsony előtt kell mindenképpen elmondom Neked?

F. Várkonyi Zsuzsa
az Életrevaló Gyerek magazin decemberi számában egy olyan tippet írt le, olyan fontosnak tartom, hogy szeretném, ha minél több emberhez eljutna.
zért, ha tetszik és hasznosnak tartod, kérlek küldd tovább! Ezzel nem kevesebbet teszel, mint egyre több családnak adod meg esélyt a karácsonyi családi békére.

 Lehet ennél többet és nemesebbet tenni karácsonykor?
 A cikkben foglalt ötlet bravúros egyszerűséggel söpri le a legnagyobb karácsonyi feszültségeket is.

Zsuzsa hatalmas békét hozó erőt lát ebben az ötletben. Ezért írt erről karácsonyi cikkében.

 Karácsony - a szeretet ünnepe?

Eredetileg az. Miért hoz sok családban mégis annyi feszültséget? Miért takarja el az örömet - gyakran még a viszonylag békés családokban is - a megfelelési kényszer, az előkészítésbe való kifulladás vagy az a vita, hogy melyik rokonságot látogassuk meg először?
 És miért erősítheti fel a békétlenebb, nemegyszer külön élő szülők háborúját épp ez az ünnep?
 A rítusokat és szertartásokat minden közösség azért találja ki, hogy keretet, szerkezetet adjon egy fontos eseménynek, például az ünnepeknek. Szerepeket oszt ki, feladatokat ír elő, sorrendet határoz meg.
 Ez nemcsak megkönnyíti a lebonyolítást, hanem napi, heti, évi ismétlődésével múlt idéző érzelmi töltést is ad az ünnepi eseménynek. Minden apró részletét változatlan formában rendezzük meg, és a legtöbben el is várjuk, hogy minden pontosan úgy történjen, mint korábban bármikor.
Húsvétkor nem bejglit kérünk, ballagásra nem cserepes virágot viszünk, nászajándékba nem ruhafélét adunk. Baj csak akkor van a szertartásokkal (az ünnep "vázával"), ha kiszorítják a valódi ünneplésta bensőségességet, a szeretetteli együttlétet, ha a váz megépítése annyira bonyolult és fáradságos, hogy nem marad energia a belső tartalommal való feltöltésre.
Ez persze sok családban egyáltalán nem véletlenül alakul így: nekik ugyanis bajuk van a "tartalommal", és szívesebben kötik le minden figyelmüket a formaságokkal. Erre a problémakörre mindjárt visszatérek, de nézzük meg először azokat a családokat, ahol szívesen lazítanának, ha... Aki mindig mindenki ízlésének és óhajának meg akar felelni, az amúgy is jól ismeri a kifulladást.
 Őnáluk ez karácsonykor szokta elérni a csúcspontját.
 Mintha aznap kellene vizsgázniuk mindenfajta alkalmasságból.
 Hidd el, ez pusztán egy mumus! Egyik fiatal barátunk (két-gyerekes apa) találta ki a karácsonyi mumus-űzés legtökéletesebb módját, amikor önmagát és feleségét megint egyszer azon kapta, hogy reszketnek az idegességtől, miközben a tíztagú rokonság érkezésére készülnek.
 Azt javasolta, készítsenek gyorsan egy jó nagy kiírást,
 amibe jártukban-keltükben sokszor beleütköznek a lakásban:
MA SEMMI SEM BAJ!" Szerintem zseniális ötlet.
 Összegyűri a pici gyerek vacsora előtt a karácsonyi szalvétákat, amikből nincs is több?
- És? Kétszer kell melegíteni a húst, és ettől szárazabb lesz?
 - Ne lenne erre háziasszonyi megoldás?
- A mindig is kellemetlen nagynéni tesz egy kellemetlen megjegyzést valamire?
- Újdonság? Ezek nem tragédiák! Elég arra gondolni, hogy MA SEMMI SEM BAJ!

Épp eleget teljesítettünk ezekben a napokban akkor is, ha nem minden lett tökéletes.
 De nézzük meg egy pillanatra azokat, akiknél a formaságok nem véletlenül kapnak óriási jelentőséget.
 Az érzelmileg diszharmonikus családoknak a hétköznapokban is bajuk van az együttléttel.
 Sok a veszekedés vagy a feszült csend.
Kimondatlanul maradnak a neheztelések, az igények, a csalódások, a kérések. 365 napon át gyűlnek a rossz érzések. Hogyan is tudnának őszinte jóérzéssel egymásra nézni, ha jön egy ünnep?
 Az ő számukra strukturálatlan az idő, és benne a spontán viselkedés nagyon is fenyegető.
Ők ezért - és nem puszta megfelelési vágyból - töltik az ünnepeket kötelesség-teljesítéssel, nagy cécóval, millió tárgyi részlet elrendezésével. Félnek egymás közelségétől, legszívesebben elfutnának egymás elől.
 Egy jól időzített veszekedés például kiváló segítség ehhez: meg lehet sértődni, ki lehet vonulni, csendben lehet maradni. Van olyan, szívesen cirkuszoló felnőtt, aki ezen a mintán is nevelkedett, és van, aki házastársától tanulta el, de már ő is profin gyakorolja ezt. A leginkább persze gyerekeik szenvednek ettől.
 Az ilyen családokban nem ritka, hogy a gyerek próbálja megmenteni a helyzetet, mégpedig azzal, hogy megbetegszik. Tessék inkább rám figyelni - üzeni a gyerek tudattalanja a szüleinek -, végül is én "közös pont" vagyok számotokra! Akinek a családjában ünnepekkor gyakran szed össze a gyerek valamilyen betegséget, ott érdemes a szülőknek párterápiára menni... Hadd mondjak pár szót az elvált szülők karácsonyáról.
 Nem mintha azt hinném, hogy az együttélés vagy különélés ténye osztja két csoportra a családokat.
 Sokkal inkább az, hogy van-e köztük tisztességes együttműködés, vagy sem.
 Hiszen tudjuk, hogy ez az együtt élő szülőknél sem feltétlenül adott. Ugyanakkor vannak olyan különélő szülők, akik nagyon vigyáznak, hogy kettejük megmaradt feszültségeit ne a gyerekek szenvedjék meg.
Ha a szülők egyébként is versengenek abban, hogy ki hoz több áldozatot a gyerekért, akkor a karácsony kiváló alkalom e csata kiélezésére. Mintha licitálnának a gyerek szeretetére: lám, én még ennyit sem sajnáltam tőled!
 Tisztességes szülők viszont nem egymás ellenében veszik az ajándékokat, hanem egyeztetve.
Lehet, hogy kompromisszumot kell kötni, de ha erre mindketten hajlandók, akkor itt sem ellenségként állnak egymással szemben. Tudom, hogy ez gyakran nem könnyű, de talán megéri egy előkészítő megbeszélés is kettejük között, hogy ezt a karácsonyt már tényleg békében tölthessék. *** Írjátok hát ti is ki az ajtóra, vagy mondogassátok magatoknak és egymásnak: MA SEMMI SE BAJ. Próbáld ki, vedd komolyan és lásd meg ennek az egyszerű mondatnak a csodáját! Ha tetszett küldd tovább ismerőseidnek, barátaidnak.

 Boldog karácsonyt! csodasuli.hu